Olvasók kérdései

◼ Ha egy gyülekezeti vén gyermeke súlyos bűnt követ el, vajon ez automatikusan alkalmatlanná teszi az apát a véni tisztségre?

Egy testvér nem válik automatikusan alkalmatlanná a véni tisztségre, ha kiskorú fiának vagy leányának súlyos problémája támad. Annak elbírálásánál, hogy alkalmas-e a véni feladatra, minden fennforgó körülményt figyelembe kell venni.

A Titus 1:6 azt mondja, hogy egy „vén legyen feddhetetlen, akinek gyermekei hivők s nem vádolhatók kicsapongással és nem engedetlenek”. (Vö. 1Timótheus 3:4.) Jehova Tanúinak ehhez a mércéhez kell tartaniuk magukat.

Ennek megfelelően az 1984/5 sz. Őrtorony kiemelte, hogy egy vénnek kiegyensúlyozott erőfeszítést kell tennie családja, vagyis felesége és gyermekei érzelmi és szellemi szükségleteinek kielégítésére. Ha a férj hanyag e tekintetben, valószínűleg ez hátrányosan hat majd ki a családra. Ha egy gyermek nem kapja meg a szükséges szellemi segítséget és nem részesül fegyelmezésben, akkor nem tud szellemileg fejlődni, sőt súlyos bűnbe is keveredhet. Ez okot szolgáltatna arra, hogy a kötelességmulasztó apát felmentsék a kijelölt gyülekezeti véni tisztsége alól, mert az 1Timótheus 3:5 ezt mondja: „Ha valaki nem tudja, hogyan elnököljön saját háza népe fölött, hogyan visel majd gondot az Isten gyülekezetére?”

Ennek részletesebb tárgyalása megtalálható Az Őrtorony 1978. február 1. számának 31., 32. oldalán (angolban). A cikk ismertette, miért szükséges minden fennforgó körülményt megvizsgálni. Például egy vén rendszeresen tanulmányozta a Bibliát öt gyermekével, közösen mentek el kikapcsolódni, elvitte őket a keresztény összejövetelekre, és teljesen szabályos módon törekedett keresztény apai kötelességeit ellátni. Négy gyermeke példásan viselkedett, az egyik fia azonban állandóan problémát okozott neki, s idővel bűnbe esett. Ez vajon szükségszerűen alkalmatlanná tenné az apát a véni tisztségre, ha egyébként továbbra is tiszteletnek örvendene a gyülekezet előtt? Semmiképpen!

A gyülekezet tudhatja, hogy egy testvér megtett-e mindent, amit ésszerű keretek között el lehet várni egy keresztény apától családi kötelezettségeinek teljesítése terén, akár egy gyermekről, akár többről van szó. Ha egy gyermek rossz utat követ, ez nem biztos, hogy az apa hibája, mint ahogy Iskariótes Judás és a Sátánná lett angyal elhajlásáért sem okolható sem Jézus, sem Jehova Isten. De az rendkívül fontos, hogy egy vénként szolgáló testvérre a gyülekezet tagjai továbbra is tisztelettel tekintsenek fel, hogy elfogadhassák a Bibliából vett tanácsait, és látván jó magatartásának kimenetelét, utánozhassák hitét (Zsidók 13:7).

◼ Elfogadhat-e egy keresztény csontvelő-átültetést, tekintettel arra, hogy a vér a csontvelőben képződik?

Az orvosok a legtöbb csontvelő-átültetést úgy végzik el, hogy a donorból (aki gyakran közeli rokon szokott lenni) csontvelőt vesznek ki, ezt azután a betegbe fecskendezik vagy átültetik. Azt remélik ettől az eljárástól, hogy az átültetett csontvelő (szövet) bejut a beteg csontvelő üregeibe, és ott később megindítja a csontvelő normális működését. De erre az eljárásra csak egészen kritikus esetben (például aplasztikus anémiában [veleszületett vérszegénység]) vagy akut leukémiában (fehérvérűség) kerül sor, hiszen az orvosok nem tagadják a kockázat veszélyét, ha egy személyt csontvelő átültetésre készítenek elő, majd később erre kezelik.

Ahogy már a kérdésből is kitűnt, a vörös vérsejtek bizonyos csontok, például a bordák, a szegycsont és a medence csontjainak velőiben képződnek. A vértilalom fényében teljesen érthető, miért vetődik fel egy keresztényben a kérdés, hogy elfogadhat-e emberi csontvelő-átültetést.

A Biblia világosan leszögezi, hogy Isten szolgáinak tartózkoniuk kell a vértől (Cselekedetek 15:28, 29; 5Mózes 12:15, 16). De mivel a vörös sejtek a vörös csontvelőben képződnek, vajon a Szentírás a csontvelőt a vérrel azonosítja? Nem! Voltaképpen az állati velőt is úgy tekinti, mint egy egyéb testrészt, amit meg lehet enni. Ésaiás 25:6. verse szerint Isten népének ünnepi lakomát készít. Miből? „Velős, oljban locsogó ételekből.” Ha egy állatot normális körülmények között levágnak és kivéreztetnek, a velőből sohasem tud minden egyes vörös vérsejt eltávozni. De ha egy állatot kellően kivéreztettek, akkor húsának minden szövetét ehetőnek tartották, többek között a velőt is.

Természetesen az emberi csontvelő-átültetésnél felhasznált velő élő donorokból származik, és a kivont velőben lehet, hogy volt vér is. Ezért a kereszténynek saját magának kell eldöntenie, hogy a csontvelő szövetet egyszerűen húsnak vagy kivérezetlen szövetnek tekinti-e. Ezenkívül, mivel a csontvelő-átültetés a transzplantáció egyik formája, ez esetben azt kell figyelembe venni, amit a Szentírás az emberi szervátültetésről mond. Lásd Az Őrtorony 1980. március 15–i (angol) számában az „Olvasók kérdései”-t. Befejezésül, dr. D. E. Thomas Harrison: Principles of Internal Medicine (A belgyógyászat alapelvei) (Update I, 1981, 138. oldal) című írásban azt a megjegyzést teszi, hogy „tulajdonképpen minden csontvelő-átültetés várományosának trombocita transzfúzióra van szüksége, és sokan preparált vörös vérsejteket kapnak”. A kereszténynek mindenesetre mérlegelni kell azt is, milyen további bonyodalomra számíthat, ha beleegyezik a csontvelő-átültetésbe (Példabeszédek 22:3).

Jóllehet ez az ügy személyes döntés kérdése, a döntésben nagy segítséget jelent az, amit a Biblia a vérrel és a csontvelővel kapcsolatban mond.

◼ Jézusnak ezek a szavai: akkor „sokakban kihűl a szeretet”, azt jelentik, hogy most az igaz imádók között fog ez bekövetkezni?

Joggal hihetjük, hogy Jézus jövendölése nem a Jehova népe közötti szeretet elhidegüléséről szól.

Az apostolok Jézustól azt kérdezték, mi jelzi majd a „jelenlétét és a dolgok rendszere befejeződését”. Jézus jövendölt háborúkról, földrengésekről, élelmiszerhiányokról és keresztényüldözésekről. Majd hozzáfűzte: „A törvénytelenség növekedése miatt sokakban kihűl a szeretet” (Máté 24:3–12).

Ennek a jövendölésnek nagy része beteljesült i. sz. 33 és i. sz. 70 között, amikor a rómaiak által Jeruzsálemre eljött a nagy nyomorúság. (Vö. Lukács 19:41–44; 21:5–28). E közbenső időben vajon kihűlt-e a felkent keresztények zöméből a szeretet? Nem! Azok, akik abban a nemzedékben az igaz krisztusi hittől eltértek, viszonylag kevesen voltak. A legtöbb keresztény, akiket a zsidók üldöztek, továbbra is ’hirdette az ige jó hírét’, amelyben tükröződött az Isten iránti, a hitetlenek iránti, és a keresztény társaik iránti szeretet (Cselekedetek 8:1–25; 9:36–42). De a szeretet igenis kihűlt azokban a zsidókban, akik igaz imádóknak tartották magukat. Elég sokan közülük nem vették figyelembe Jézusnak a figyelmeztetését, fellázadtak Róma ellen, és országuk védelme érdekében erőszakhoz folyamodtak.

Jézus jövendölése nem korlátozódott az első századra, és ma nagyban látjuk a beteljesedését (Jelenések 6:2–8). Ahogy az akkori zsidóknál, ma is egyre kevesebb emberben él az igaz szeretet. Milliók lettek istentagadók. Még a kereszténységen belül is az figyelhető meg, hogy az emberek felebarátaik iránti szeretete alábbhagyott, egyre kevesebben járnak templomba, és a nagy átlag bibliai ismerete majdnem nulla. Sokan, akik látszólag vallásosak, az emberi problémákat politikai okokkal akarják igazolni. Érthető, hogy az ilyen állítólagos istenimádók között kihűl a szeretet.

Krisztus igaz követőinek természetesen nem szabad önelégülteknek lenniük. Mint ahogy egyes keresztények az első században elvesztették az első szeretetüket, és bizonyos nehézségek miatt elszakadtak a gyülekezettől, előfordulhat velünk is, hogy a szeretet kihűl bennünk (2Timótheus 2:6–19; Jelenések 2:4). Ha ez esne meg velünk, akkor Jehova népének nagy többségéhez képest mi lennénk a kivételek. Az a tény, hogy ez megtörténhet velünk, azt hangsúlyozza, mennyire szükséges mindvégig kitartanunk, ha megmentésben szeretnénk részesülni (Máté 24:13).