Hová lett a keresztényi éberség?

„A MIKET pedig néktek mondok, mindenkinek mondom: Vigyázzatok!” Jézus Krisztus e szavai évszázadokon át mindig ott csengtek őszinte követőinek a fülében. De hány római katolikus, görögkeleti vagy protestáns ember fülében cseng ma ez a figyelmeztetés felvillanyozó erővel? (Márk 13:37, Károli).

Miért kellett a keresztényeknek mindig ébereknek lenniük? Jézus ezt így indokolta meg: „Kitartóan őrködjetek hát, mert nem tudjátok, mikor jön el a ház ura, . . . hogy amikor váratlanul megérkezik, ne találjon alva benneteket” (Márk 13:35, 36). Jézus tanítványainak tehát folyton éberen kellett várniuk Uruk, vagyis Krisztus eljövetelelét.

Mi volt a célja Krisztus eljövetelének? Jézusnak az éberségre adott parancsa válasz volt tanítványainak egy hozzá intézett lényeges kérdésre: „Mi lesz a jele jelenlétednek és a dolgok rendszere befejezésének [a „világ végének”, Ökumenikus fordítás]?” (Máté 24:3). A párhuzamos beszámolók szerint Krisztus sok tünetből álló jel ismertetése után ezt mondta: „És aztán látjátok az Emberfiát eljönni a felhőben, hatalommal és nagy dicsőséggel. Amikor pedig ezek kezdenek megtörténni, egyenesedjetek fel és emeljétek fel a fejeteket, mert közeledik a szabadulástok . . . Amikor látjátok ezeket megtörténni, tudjátok, hogy közel van az Isten királysága” (Lukács 21:27–31).

Miért fontos az éberség?

Jézus Krisztus alaposan megindokolta, miért kell tanítványainak szellemileg ébereknek maradniuk és várakozniuk a „jel” teljesülésére. Eszerint Uruk láthatatlanul lesz jelen, ugyanis ha láthatóan, fizikailag érzékelhető módon lenne jelen, akkor szükségtelenek lennének a jelek. Ezenkívül szellemi jelenléte egyben azt is jelenti, hogy ez a ’gonosz világ’, vagy a „dolgok e jelenlegi rendszere” belépett végidejébe vagy „lezáruló” korszakába. A keresztények számára mindez azt jelenti, hogy megszabadulásuk elközelített. Igen, azt jelenti, hogy „közel van az Isten királysága”.

Vajon nem éppen erre az eseményre irányult a keresztények legfőbb reménysége? Nem pontosan azért tanította Krisztus a követőit így imádkozni: „Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved. Jöjjön el az országod, legyen meg a te akaratod, mint a mennyben, úgy a földön is”? (Máté 6:9, 10, Katolikus fordítás). Nemde az lenne logikus, hogy a katolikusok is, akik a Miatyánkot imádkozzák, vagy egyéb felekezetek hívei is, akik az Úr imáját ismételik, éberen figyelnek arra, hogyan teljesülnek ennek az imának a kérései? Elképzelhető-e, hogy jól megértsék az egyházak ezt az imát, ha ugyanakkor kevés figyelmet szentelnek neki, vagy nem figyelnek éberen rá?

Miért nem maradtak sokan éberek?

A keresztényeknek éberen kellett várakozniuk Krisztus jelenlétére (görögül: paruzia, amelyet sok bibliafordítás „eljövetel” szóval ad vissza). Miért? Mert ez Isten Királysága eljövetelét, s egyben megszabadulásuk és a „világ” vagy a „dolgok e jelen rendszere” végének közelségét is jelentené számukra. A kereszténység különböző egyházainak híveiket szellemileg éberen kellett volna tartaniuk, hogy Uruk eljövetelekor a ’ház ura’ ne találja őket alvó állapotban. De megfeleltek-e az egyházak e tekintetben a küldetésüknek?

Egy tudományos forrásmű ezt mondja: „Ahogy telt-múlt az idő, és a paruzia nem következett be, az egyház kezdte a paruziát egyre jobban kitolni, és még annak a kockázatát is vállalta, hogy feladja ezt a hitnézetet” (The New International Dictionary of New Testament Theology).

Voltaképpen ez történt. A kereszténység egyházai megfeledkeztek Krisztus éberségi parancsáról és megszüntek éberen őrködni. Többé nem várakoztak éberen Krisztus jelenlétére és Isten Királysága eljövetelére. Okoskodásokkal próbálták elhessegetni elméjükből a „dolgok jelen rendszere” végére vagy a „világ végére” való várakozás fontosságát.

Az 1984-es francia egykötetes QUID enciklopédia a vallási értelemben használatos világ végéről ilyen mai meghatározást ad „A katolikus vallás jellegzetességei” címszó alatt: „Az egyház jelenleg a világ vége kifejezésen azt a személyes próbát érti, amellyel mindenki szembenéz a meghalás pillanatában.” Erről a kérdésről részletesebben a The New Encyclopoedia Britannica azt mondja: „A legtöbb bevett keresztény egyház az eszkatológiát [„végső dolgokról” szóló tanítást] elvetette, és úgy kezeli, mint aminek semmi jelentősége nincs, vagy ami csak jelentéktelen mítosz.”

Mi hát a meglepő, de kikerülhetetlen válasz arra a kérdésre, hogy „Hová lett a keresztényi éberség?” Nos, a „legtöbb bevett keresztény egyház”, például a római katolikus egyház, a görögkeleti egyház és a nagyobb protestáns felekezetek egyszerűen nem tartották magukra nézve kötelezőnek az éberséget. Bár e felekezetek tagjait nem marasztalhatjuk el egytől egyig, de közülük sokan szeretnék tudni, hogyan és miért próbálta az egyház okoskodásokkal elhessegetni a hívek elméjéből Krisztus jelenlétére, és Isten Királysága eljövetelére való várakozás fontosságát. A következő cikkben nyomon kísérjük, milyen történelmi tények vezettek végül is idáig.