MÓZES ÖT KÖNYVE – Az ötödik könyv

A könyv a nyitószavairól a Devá·rímʹ (Szavak) héber nevet kapta. Deuteronomiumnak is hívják, és ez a Septuaginta fordításban szereplő Deu·te·ro·noʹmi·on névből származik, mely szó szerint azt jelenti, hogy ’második törvénykönyv; a törvény megismétlése’. Ez az 5Mózes 17:18-ban szereplő héber mis·néʹ hat·tó·ráʹ kifejezés görög fordításából ered, és egész pontosan azt jelenti, hogy ’a törvény másolata’.

A zsidók mindig is a mózesi törvény részének tekintették ezt a könyvet, ami azt bizonyítja, hogy az ihletett kánon része, és Mózes írta. Ennek a könyvnek a hitelessége mellett alapvetően ugyanazok az érvek szólnak, mint Mózes többi könyve esetében. A könyv hitelessége mellett szóló legnagyobb tekintélynek Jézus szavai tekinthetők. Ő háromszor idézett Mózes ötödik könyvéből, amikor Sátán, az Ördög megkísértette (Mt 4:1–11; 5Mó 6:13, 16; 8:3). Amikor megkérdezték tőle, hogy melyik az első és legnagyobb parancsolat, az 5Mózes 6:5-öt idézte (Mk 12:30). Pál is idézett ebből a könyvből, mégpedig az 5Mózes 30:12–14; 32:35, 36-ból (Ró 10:6–8; Héb 10:30).

A könyv valamivel több mint két hónap eseményeit öleli fel (i. e. 1473). Moáb síkságán íródott. Mózes négy beszédét, egy énekét és az áldását tartalmazza, amelyeket közvetlenül azelőtt mondott, hogy Izrael bement Kánaán földjére (5Mó 1:3; Jzs 1:11; 4:19).

Miért íródott? A Deuteronomium név jelentésével ellentétben Mózes ötödik könyve nem egy második törvénykönyv, és még csak nem is a Törvény megismétlése. A könyv az 5Mózes 1:5-tel összhangban a Törvény magyarázata. Arra ösztönzi Izraelt, hogy maradjon hű Jehovához, intő példaként hozva fel azt a nemzedéket, mely a pusztában vándorolt 40 évig. Mózes megmagyarázza és kifejti a Törvény egy-egy fontos pontját, illetve a mögötte rejlő alapelveket, és mindezt Izrael új helyzetére alkalmazza, arra, amikor majd letelepednek az Ígéret földjén. Ehhez igazít néhány törvényt, és még további rendelkezésekről is ír azzal kapcsolatban, hogy milyen legyen a kormányzat felépítése.

Mózes ötödik könyve arra buzdítja és szólítja fel az izraelitákat, hogy lépjenek be abba a megújult szövetségbe, melyet Jehova köt velük Mózes által. Ezenkívül hangsúlyt fektet a tanításra és az oktatásra, hiszen a „tanít”, „megtanít” szavak többször fordulnak elő benne, mint a második, a harmadik vagy a negyedik könyvben. Mózes elmondta, hogy Jehova azzal is tanította az izraelitákat, hogy mannával táplálta őket (5Mó 8:3). Azt is mondta, hogy Jehova Törvénye jelképesen legyen homlokkötőül a szemeik felett, és írják fel azt a házaik és kapuik ajtófélfáira (6:8, 9). Megparancsolta, hogy a Törvényt véssék a fiaik elméjébe (6:6, 7). Rendelkezett arról, hogy olvassák fel a Törvényt minden hetedik évben, mégpedig a lombsátorünnep idején (melyet egyébként évenként tartottak meg) (31:10–13). Arra is kitért, hogy Izrael jövőbeni királyainak le kell majd írniuk maguknak a törvény másolatát, és mindennap olvasniuk kell azt (17:18–20). Minden alkalommal, amikor az izraeliták hadba mentek, a papoknak lelkesíteniük kellett őket, hogy legyen hitük meg bátorságuk, valamint biztosították őket, hogy győzni fognak, hiszen Jehova, az Istenük velük vonul (20:1–4). Mielőtt bementek az Ígéret földjére, a törzseket két csoportra kellett osztaniuk: az egyik az Ebál-hegyen állt, a másik a Gerizim-hegyen. Ekkor felolvasták nekik Isten Törvényét (27:11–26; vö.: Jzs 8:33–35).

Középpontban a szeretet: Ebben a könyvben a szeretet, a kedvesség és a figyelmesség központi helyet foglal el. A „szeret” és a „szeretet” szavak, illetve ezek ragozott formái ötször annyi helyen szerepelnek az ötödik könyvben, mint az előző háromban együttvéve. Itt olvasható a legnagyobb parancsolat is, melyre Jézus utalt (Mt 22:36, 37): „Szeresd Jehovát, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből és teljes életerődből” (5Mó 6:5; lásd még: 10:12; 11:13). Jehova újra meg újra kifejezi, hogy szereti Izraelt (7:7–9; 23:5; 33:3). A könyv hangvétele is Jehovának a népe iránti szeretetét emeli ki: „Bárcsak ilyen szívet fejlesztenének ki, hogy féljenek engem, és megtartsák az összes parancsolatomat mindig, hogy jól menjen soruk nekik és fiaiknak időtlen időkig!” (5:29). És az ilyen kifejezések gyakorta előfordulnak a könyvben: „hogy jól menjen a te sorod” vagy „hogy életben maradj” (4:40; 5:16; 6:3; 22:7; 30:19, 20).

Noha háború várt az izraelitákra, hogy elfoglalhassák az Ígéret földjét, Jehova még ekkor is szeretettel és figyelmesen bánt velük. A győzelem nem volt annyira fontos vagy sürgős, hogy ennek érdekében Jehova szívtelenül túl nagy elvárásokat támasszon. Az a férfi, aki eljegyzett egy nőt, fel volt mentve a harc alól (5Mó 20:7). Az újdonsült férjeknek nem kellett hadba vonulniuk, mert így dédelgethették a feleségüket, illetve a feleség legalább egy teljes évig együtt lehetett a férjével (24:5). Ha egy férfi szőlőt ültetett, de még nem evett a gyümölcséből, vagy ha házat épített, de még nem avatta fel, akkor nem kellett harcba mennie, hogy élvezhesse a munkája eredményét (20:5, 6).

Konkrét részleteket olvashatunk a könyvben arról, hogy a népnek hogyan kellett harcolnia, és elfoglalnia Kánaán földjét. Aki félt, hazaküldték, nehogy a többiek szívét is meggyengítse (5Mó 20:8). Azoknak a kánaáni népeknek a városait, amelyek javíthatatlanul gonoszak voltak, mindenképp pusztulásra kellett adni, de ha más népek városairól volt szó, a lakosok megadhatták magukat. Ha ez utóbbi történt, kényszermunkások lettek. De a Törvény előírta, hogy még a rabszolgákkal is kedvesen kellett bánni, és a parancsolatok értelmében nem volt szabad zaklatni azokat a nőket, akik az elfoglalt városokban laktak. Ha egy város nem adta meg magát, minden férfit meg kellett ölni, csak a kisgyermekeket és azokat a lányokat hagyták életben, akiknek még nem volt kapcsolatuk férfival (20:10–18; vö.: 4Mó 31:17, 18). Ha az izraeliták ostromműveket emeltek egy város köré, a gyümölcsfákat nem vághatták ki (5Mó 20:19, 20).

A könyvből kiderül, hogy az állatokra is tekintettel kellett lenniük. Az izraeliták nem vehették el a madárfészekben ülő anyát, mivel a benne lévő ösztön miatt maradt ott, hogy védje a fiókáit. El kellett azt engedni, a fiókák viszont az izraelitákéi lehettek. Az anya így újabb fiókákat tudott nevelni (5Mó 22:6, 7). Egy földműves nem foghatott közös igába egy bikát és egy szamarat, nehogy túl nagy teher kerüljön a gyengébb állatra (22:10). Nem volt szabad bekötni a bika száját, amikor csépelt, hogy ne kínozza őt az éhség, miközben minden erejével dolgozik, és a gabona ott van az orra előtt (25:4).

A Törvény arra is kitért, hogyan kell bánni a családtagokkal és másokkal. Az elsőszülött fiúnak dupla örökséget kellett kapnia, függetlenül attól, hogy a szeretett vagy a gyűlölt feleség fia volt-e (5Mó 21:15–17). Mózesnek ez a könyve ír először a sógorházasság törvényéről, és arról, hogy milyen büntetés járt azért, ha valaki nem tartotta be (25:5–10). Követelmény volt, hogy pontos súlyokkal és mértékekkel dolgozzanak Izraelben (25:13–16). Az élet értékét hangsúlyozta az a törvény, mely szerint egy ház tetejére korlátot kell készíteni (22:8). Nem lehetett kegyetlenkedni azzal, aki valamilyen bűnt követett el: 40-nél több ütést nem lehetett veretni rá (25:1–3). Mindezek a rendelkezések részletesen elmagyarázzák a Törvényt, miközben érződik belőlük a figyelmesség. Ugyanakkor a Törvény szigorú is volt.

Szigorú intelmek és törvények: Mózes ötödik könyve tele van olyan intelmekkel, melyek a hamis imádat és a hűtlenség ellen óvták az izraelitákat, és segítettek abban, hogy a tiszta imádat ne szenvedjen kárt. A könyv sokszor ösztönözte őket a szentségre. Intette őket, hogy ne kössenek házasságot a körülöttük élő nemzetek fiaival vagy lányaival, mivel ez veszélyeztetné a tiszta imádatot, és a Jehova iránti hűségüket (5Mó 7:3, 4). Figyelmeztette őket, hogy ne legyenek anyagiasak és önelégültek (8:11–18; 9:4–6). Szigorú törvények büntették a hitehagyást. Vigyázniuk kellett magukra, nehogy más istenekhez forduljanak (11:16, 17). A Törvény óvta őket a hamis prófétáktól is. A könyvben két helyen is találhatók arra vonatkozó rendelkezések, hogy miről lehet felismerni egy hamis prófétát, és mit kell tenni vele (13:1–5; 18:20–22). Még ha valakinek egy családtagja lett is hitehagyottá, nem volt szabad megszánnia őt, hanem neki is részt kellett vennie a megkövezésében (13:6–11).

Azokat az izraelita városokat, melyek hitehagyottak lettek, pusztulásra kellett adni, senki nem vihetett el onnan magának semmit. A várost soha többé nem építhették fel (5Mó 13:12–17). A megátalkodott gyerekeket, akiket a szüleik nem tudtak kordában tartani, meg kellett kövezni (21:18–21).

Az a törvény, mely leírta, mit kellett tenni olyankor, ha nem lehetett tudni, ki követett el egy gyilkosságot, kiemelte, hogy mennyire fontos, hogy az izraeliták szentek legyenek, és ne terhelje őket vérbűn (5Mó 21:1–9). Mivel elengedhetetlen volt, hogy tiszta maradjon az imádat, Mózes ötödik könyve arra vonatkozó rendelkezéseket is tartalmaz, hogy ki és mikor válhatott Jehova gyülekezetének a tagjává. A törvénytelen gyermeknek még a tizedik nemzedéke közül sem mehetett senki Jehova gyülekezetébe, ahogy a moábiták és az ammoniták, illetve az eunuchok sem csatlakozhattak a gyülekezethez soha. Ellenben az egyiptomiak és az edomiták harmadik nemzedéke bemehetett Jehova gyülekezetébe (23:1–8).

A könyv kitért arra is, hogyan kellett igazságot szolgáltatniuk az izraelitáknak, amikor már az Ígéret földjén éltek. Előírta, ki lehetett bíró, hogyan kellett bíráskodni a városkapukban, illetve a szentélynél, mely a legfelsőbb bíróságnak számított, valamint hogy kiknek a döntését kövessék az izraeliták (5Mó 16:18–17:13).

Mózes ötödik könyvéből kitűnik, hogy Jehova az egyedüli igaz Isten (5Mó 6:4), Izrael volt az ő kiválasztott népe (4:7, 8), és hogy Isten kijelölte az imádat központját (12:4–7). És jövendölt arról is, hogy egy Mózeshez hasonló próféta fog támadni, aki Jehova nevében fog beszélni, és akinek alá kell hogy vesse magát mindenki (18:18, 19).

[Kiemelt rész a 439. oldalon]

MÓZES ÖTÖDIK KÖNYVÉNEK ÁTTEKINTÉSE

Megmagyarázza a Törvény egyes részeit, arra ösztönzi az izraelitákat, hogy szeressék Jehovát, és engedelmeskedjenek neki azon a földön is, melyre ekkor készültek bemenni

Mózes írta i. e. 1473-ban, közvetlenül azelőtt, hogy Izrael elfoglalta az Ígéret földjét

Izraelnek nem szabad elfelejtenie, hogy mit tett érte Jehova, és egyedül őt kell szolgálnia (1:1–4:49)

Mózes felidézi, hogy amikor a kémek hírt hoztak az Ígéret földjéről, Izrael hűtlen és lázadó módon fogadta azt; ekkor Jehova megesküdött, hogy az a nemzedék a pusztában fog meghalni

Izrael nem háborgathatja Ézsau fiait (Jákob testvérének a leszármazottait), sem Moábot és Ammont (Ábrahám unokaöccsének, Lótnak az utódait); de az amorita királyoknak, Szihonnak és Ógnak a földjeit, melyek a Jordántól K-re voltak, Jehova Izraelnek adja

Mózes könyörög Jehovához, hadd kelhessen át ő is a Jordánon; Jehova ezt nem engedi meg, hanem azt mondja neki, hogy bízza meg Józsuét a nemzet vezetésével, és erősítse őt

Mózes emlékezteti a népet Jehova izzó haragjára, melyet a peóri Baál imádata miatt érzett; nem szabad elfelejteniük, hogy minek voltak a szemtanúi a Hórebnél, és soha nem szabad faragott képmást készíteniük azért, hogy imádják azt; Jehova, az egyedüli igaz Isten, kizárólagos odaadást vár el

Szeressék Jehovát, és engedelmeskedjenek minden parancsolatának (5:1–26:19)

Mózes felidézi azt, amikor a nép a Hórebnél megkapta a Törvényt, és újra elmondja a „Tíz szót”; arra szólítja fel őket, hogy mindent úgy tegyenek, ahogy Jehova parancsolta

Szeressék Jehovát teljes szívvel, lélekkel és életerővel; Isten parancsai mindig legyenek a szemük előtt; magyarázzák el a fiaiknak, miért adta Jehova a rendelkezéseket

Az Ígéret földjén lakó nemzetek közül hetet ki kell irtani az oltáraikkal és a képmásaikkal együtt; nem léphetnek velük házassági szövetségre

Ne feledkezzenek meg arról, hogyan bánt velük Isten a pusztában, hogyan tanította meg nekik, hogy nemcsak kenyérrel él az ember, hanem Jehova szájának minden kijelentésével

Tartsák észben, hogyan ingerelték haragra Jehovát, amikor elkészítették az öntött borjút; most már félniük és szolgálniuk kell Jehovát, és ragaszkodniuk kell hozzá; meg kell tartaniuk minden parancsolatot

Rendelkezések, melyeket követniük kell majd az Ígéret földjén: töröljék el a föld színéről Kánaán hamis vallását; azon a helyen imádják Jehovát, melyet kiválaszt; ne egyenek vért; a hitehagyottakat öljék meg; ne egyenek tisztátalant; a termés tizedét adják Jehovának; bánjanak figyelmesen a szegényekkel; tartsák meg az évenkénti ünnepeket; törekedjenek az igazságosságra; őrizkedjenek a spiritizmustól; arra a prófétára figyeljenek, akit Jehova támaszt; tartsák tiszteletben a határvonalakat; tartsák tisztán a földet a vérbűntől; legyenek könyörületesek; ne keveredjenek erkölcstelenségbe; a föld zsengéjét adják Jehovának; bizonyuljanak szentnek Jehova szemében

Az engedelmesség áldással, az engedetlenség átokkal jár (27:1–28:68)

Miután a nép átkel a Jordánon, a Törvényt fel kell írnia nagy kövekre

Az engedetlenségért járó átkokat az Ebál-hegyre mondják ki

Ha Jehova összes parancsának engedelmeskednek, az áldásokkal jár, és ezeket a Gerizim-hegyre mondják ki

A Moáb síkságán kötött szövetség (29:1–30:20)

Mózes feleleveníti, hogy Jehova hogyan viselte Izrael gondját Egyiptomban, majd 40 éven át a pusztában; figyelmeztet, hogy ne legyenek makacsok és engedetlenek

Elmondja, hogy Jehova irgalmas azokkal, akik megbánják bűneiket

A nép választhat élet és halál között; Mózes arra buzdítja őket, hogy válasszák az életet azáltal, hogy szeretik Jehovát, hallgatnak a szavára, és ragaszkodnak hozzá

Józsué lesz a nép új vezetője; Mózes a halála előtt áldást mond (31:1–34:12)

Mózes megbízza Józsuét, hogy legyen Izrael vezetője

Megtanít a népnek egy éneket, mely bizonyság lesz ellenük, ha elhagyják Jehovát

Mózes megáldja Izrael törzseit, majd meghal a Nébó-hegyen