Van-e olyan hited, mint Illésnek?

AZ EMBERI társadalom ma aláássa a hitet. Az értelmiség gúnyt űz Isten létezéséből. A vallásos képmutatók megcsúfolják Istent. És a hitetlen világ egyre inkább úgy tesz, mintha ezzel Isten egyszerűen nem törődne. Ez a viselkedés akár megfélemlít, akár elcsüggeszt, akár fásultsággal tölt el valakit, bármelyik esetben ugyanazzal az eredménnyel jár: Az egyén hite felörlődik. Nem csoda, hogy Pál apostol a hit hiányát ’a bennünket könnyen behálózó bűnnek’ nevezte! (Zsidók 12:1).

Pál talán ezért fordított különleges gondot arra, hogy felhívja a figyelmünket az erős hittel rendelkező férfiakra és nőkre (Zsidók 11. fejezet). Az ilyen példák ösztönzést adhatnak nekünk és erősíthetik a hitünket. Vizsgáljuk meg például Illés prófétát, hosszú és teljes prófétai pályafutásának ez alkalommal csupán a korai szakaszára összpontosítva a figyelmünket. Aháb király és pogány hitvese, Jézabel királynő uralkodásának az idején élt, olyan korban, amikor napjainkhoz hasonlóan az igaz Istenbe vetett hit hanyatlóban volt.

A romlott erkölcsű tíz-törzs királyság

Micsoda párt alkottak! Aháb volt Izrael tíz-törzs királyságának a hetedik királya. Bár hat elődje is meglehetősen gonosz volt, Aháb náluk is rosszabb volt. Nemcsak állandósította az országban a borjú-imádatot, hanem feleségül vette a más országból származó Jézabel hercegnőt, és ezzel olyan nagy mértékben vezette be a hamis Baál isten imádatát, amilyen az országban soha nem volt (1Királyok 16:30–33).

Jézabel gyermekkorától kezdve elmerült a Baál-imádatban. Apja, Ethbaál, Astóret (Baál felesége) papja gyilkos úton került Szidón trónjára, az Izrael közvetlen északi szomszédságában fekvő királyság trónjára. Jézabel rávette erkölcsileg gyenge férjét arra, hogy alapozza meg a Baál-imádatot Izraelben. A hamis istennek hamarosan 450, Asera istennőnek pedig 400 prófétája lett az országban, akik mind a királyi asztalnál étkeztek. Mennyire undorító volt imádati formájuk az igaz Isten, Jehova szemében! Hímvessző alakú jelképek, termékenységi rítusok, templomi prostituáltak (férfiak és nők is), sőt gyermekáldozatok — ezek voltak ennek az undorító vallásnak az ismertetőjelei. Aháb áldását élvezve, a vallás akadálytalanul elterjedt az egész királyságban.

Az izraeliták milliószám mondtak le Jehováról, a földnek, és a föld vízei körforgásának a Teremtőjéről. Számukra Baál volt az, aki a száraz évszak végén esővel áldotta meg a földet. Minden évben reményteljesen tekintettek erre a ’Felhőkön Lovagló’-ra, a termékenység és az esős évszak úgynevezett istenére, hogy vessen véget a szárazság időszakának. Évről évre eljött az eső. Évről évre Baál kapta érte a dicséretet.

Illés szárazságot hirdet

Valószínűleg egy hosszú, eső nélküli nyári évszak után történhetett — éppen akkor, amikor az emberek Baáltól várták az életadó eső szertartásszerű elhozatalát —, hogy Illés feltűnt a színen.a Mint egy mennydörgés, olyan hirtelen robbant bele a bibliai beszámolóba. Keveset tudunk meg a családi hátteréről, elődeiről pedig semmit. De a mennydörgéssel ellentétben Illés nem a felhőszakadás előfutára volt. Ezt a bejelentést tette Ahábnak: „Ahogy él Jehova, Izrael Istene, aki előtt állok, nem fordul elő ezek alatt az esztendők alatt sem harmat, sem eső, kivéve az én szavam parancsára!” (1Királyok 17:1).

Képzeld el ezt az embert, egyszerű vászonruhájába öltözötten. Gileád csipkézett hegygerincének a vidékéről való, valószínűleg szerény birkapásztorok között nőtt fel. Ott áll a nagy tekintélyű Aháb király előtt, talán éppen a hatalmas palotájában, a palotához tartozó híres elefántcsont házban, mely gazdagon és különleges módon van kidíszítve és bálványokkal telerakva. Itt, Szamáriának ebben a megerősített, nyüzsgő városában — ahol Jehova imádatát csaknem teljesen elfelejtették — azt mondja Ahábnak, hogy Baál, ez az isten, aki Aháb istene, erőtlen, jelentéktelen. Ebben az évben, és az elkövetkező években — jelenti ki Illés — nem lesz sem eső, sem harmat!

Honnan volt Illésnek ilyen hite? Nem érezte-e magát megfélemlítve, amint ott állt ez előtt az öntelt, hitehagyott király előtt? Talán igen. Több ezer évvel később, Jakab, Jézus féltestvére arról biztosított minket, hogy Illés „hozzánk hasonló érzelmű ember” volt (Jakab 5:17). De figyeld csak meg Illés szavait: „Ahogy él Jehova, Izrael Istene, aki előtt állok.” Illés megőrizte elméjében azt, hogy mint Jehova szolgája, Aháb trónjánál sokkal magasabb trón előtt áll — a világegyetem Szuverén Urának a trónja előtt! Ennek a trónnak volt a képviselője, a küldöttje. Ezzel a kilátással, miért félt volna Ahábtól, attól a jelentéktelen emberi uralkodótól, aki elvesztette Jehova áldását?

Az nem volt véletlen, hogy Jehova ennyire valóságos volt Illés számára. A próféta kétségtelenül tanulmányozta azt a beszámolót, amely Istennek az emberekkel kapcsolatos bánásmódjáról szólt. Jehova figyelmeztette a zsidókat, hogy szárazsággal és éhséggel bünteti meg őket, ha hamis istenek imádatára adják magukat (5Mózes 11:16, 17). Bizalommal telve az iránt, hogy Jehova mindig állja a szavát, Illés „imádkozott, hogy ne legyen eső” (Jakab 5:17).

Hit kinyilvánítása az utasítás követése által

Illés bejelentése pillanatnyilag halálos veszélybe sodorta őt. Hitének másfajta kinyilvánítására újabb alkalom kínálkozott. Annak érdekében, hogy életben maradjon, hűségesen követnie kellett Jehova utasítását: „Távozz innen, és fordítsd utadat keletre, és rejtőzz el a Kérit völgyárkában, amely a Jordántól keletre van. És úgy kell történnie, hogy a völgyárokból kell innod, és megparancsolom a hollóknak, hogy ott tápláljanak téged” (1Királyok 17:3, 4).

Illés azonnal engedelmeskedett. Ha szerette volna túlélni az országot sújtó szárazságot és éhséget, bármilyen parancsot kapott is Jehovától, bíznia kellett abban. Ez egyáltalán nem volt könnyű. Az engedelmesség azt jelentette számára, hogy el kellett rejtőznie, és megszakítás nélkül teljes elszigeteltségben kellett élnie. Azt jelentette, hogy a hollók által odahordott húst és kenyeret kellett megennie — az állati tetemeket fogyasztó madarakat a Mózesi Törvény tisztátalannak tartotta —, és Jehovában bíznia, hogy ezek a húsok nem tetemek, hanem a törvénynek megfelelően, kivéreztetett húsok voltak. Ez a különleges csoda olyannyira valószínűtlennek tűnik némely bibliamagyarázó előtt, hogy szerintük az itt használt eredeti szónak „arabok”-at kellett jelentenie, semmiképpen sem „hollók”-at. Mégis a holló volt a tökéletes választás. Senki sem gyanakodott arra, hogy amikor ezek az egyszerű madarak az ételhulladékukkal elrepültek a pusztába, tulajdonképpen Illést táplálták, akit Aháb és Jézabel minden környező királyságban kerestetett! (1Királyok 18:3, 4, 10).

Mivel a szárazság tovább folytatódott, Illés aggodalmaskodhatott volna a vízkészlete miatt a Kérit völgyárkában. Izrael legtöbb vízárka kiszárad a szárazság idején, és „néhány nap múlva” ez a vízárok is kiszárad. El tudod képzelni mit érez Illés, amint a víz fokozatosan egy vékony erecskévé apad, és a tavacskák vízszintje napról napra lejjebb süllyed? Biztosan eltűnődött azon, hogy mi történik, ha elfogy a víz. Ennek ellenére, Illés hűségesen ott maradt. Még ki sem száradt a folyó, és Jehova már a következő utasítást adta neki. Azt mondta a prófétának, hogy menjen el Sareptába, ott egy özvegy házában táplálékra talál (1Királyok 17:7–9).

Sarepta! Ez a város Szidónhoz tartozott, ahonnan Jézabel származott, és ahol Jézabel saját apja uralkodott királyként! Biztonságos lesz-e ott? Illés elgondolkodhatott ezen. Mégis „felkelt és elment” (1Királyok 17:10).

Jehova táplálékról és életről gondoskodik

Illés engedelmessége hamarosan jutalmat nyert. A jövendölés szerint találkozott az özveggyel, és ebben az asszonyban pontosan az a fajta hit munkálkodott, ami annyira hiányzott a honfitársaiból. Ennek a szegény özvegynek éppen csak annyi lisztje és olaja volt, hogy elkészítse belőle az utolsó ételt a maga és a kisfia számára. Ellenben, még ebben a kivételes szükségében is kész volt először Illésnek készíteni kenyeret, bízva Illésnek abban az ígéretében, hogy Jehova nem engedi kifogyni az olajosedényét és a lisztesedényét, amíg tart az ínség. Nem csoda, hogy Jézus Krisztus ennek az özvegyasszonynak a hűséges példájára emlékeztetett, amikor elítélte korának hűtlen izraelitáit! (1Királyok 17:13–16; Lukács 4:25, 26).

E csodatétel ellenére mind az özvegyasszony, mind Illés hitét komoly megpróbáltatás érte. Az asszony fia hirtelen meghalt. Mélyen lesújtva a bánattól az özvegy úgy következtetett, hogy ennek a tragikus csapásnak valami köze van Illéshez, „az igaz Isten emberéhez”. Azon gondolkozott, hogy vajon valamilyen múltbéli bűnéért kapta-e ezt a büntetést. Illés azonban kivette karjaiból az élettelen fiút, és felvitte egy felső szobába. Tudta, hogy Jehova a tápláléknál többről is képes gondoskodni. Jehova magának az életnek a forrása! Így Illés komolyan imádkozni kezdett, és ismételten kérte, hogy a gyermek élete térjen vissza.

Nem Illés volt az első, aki ilyen hitet gyakorolt a feltámadásban, de a bibliai beszámolóban ő az első, aki közreműködött egy feltámasztás végrehajtásában. A fiú „életre kelt”! Micsoda szívderítő látvány lehetett az édesanya öröme, amikor Illés odavitte neki a fiát, ezekkel az egyszerű szavakkal: „Nézd, a te fiad él!” Kétségtelenül könnyek között, az asszony ezt mondta: „Most már valóban tudom, hogy az Isten embere vagy, és hogy Jehova szava igaz a te szádban” (1Királyok 17:17–24).

„Jehova az én Istenem”

Milyen megindító, és mennyire találó, hogy Illés nevének a jelentése „Jehova az én Istenem”! A szárazság és az éhség idején Jehova ételt és italt adott Illésnek; az erkölcsi fejetlenség idején Jehova egészséges vezetésről gondoskodott számára; a haláleset alkalmával Jehova felhasználta őt, hogy visszaadja az életet. És úgy tűnik, hogy Illésnek mindegyik esetben gyakorolnia kellett az Istenébe vetett hitét — bízva benne, hogy gondoskodik róla, követve utasításait, bízva benne, hogy megszenteli a nevét —, ezért jutalomban részesült, ami még több okot adott arra, hogy hitet gyakoroljon Jehovában. Ez a példa igaznak bizonyult, amikor továbbra is elfogadta Istenétől, Jehovától a nehéz, sőt ijesztő megbízásokat; a leglátványosabb csodáiból valójában néhány még előtte állt. (Lásd a 1Királyok 18. fejezetét.)

Jehova mai szolgáinak a helyzete nagyon hasonló ehhez. Mi talán nem kapunk csoda útján táplálékot, vagy nem működünk közre feltámasztás végrehajtásában; ez nem az ilyen csodáknak az ideje. Maga Jehova azonban egy cseppet sem változott Illés napjai óta (1Korinthus 13:8; Jakab 1:17).

Mi is kaphatunk félelemérzetet keltő megbízásokat, nehezen megközelíthető és ijesztő területeket, ahová el kell jutnunk az Istentől kapott üzenetünkkel. Szembenézhetünk üldözéssel. Akár éhezhetünk is. De a hűséges egyéneknek és a szervezetének mint egésznek, Jehova ismételten bebizonyította, hogy még ma is vezeti és megvédelmezi a szolgáit. Még ma is megadja nekik az erőt ahhoz, hogy véghezvigyenek bármilyen feladatot, amivel megbízza őket. És még ma is segíti őket a kitartásban, bármilyen próbával nézzenek is szembe ebben a zűrzavaros világban (Zsoltárok 55:22 [55:23, Károli]).

[Lábjegyzet]

[Kép a 18. oldalon]

Hiszel-e abban, miként Illés, hogy Jehova gondoskodik szolgái szükségleteinek a kielégítéséről?