Valóban szükségünk van az eredeti példányokra?
MINTEGY 3500 évvel ezelőtt egy idős férfi a Közel-Keleten megírta a világtörténelmet egészen az ő idejéig. Ez a mű, amely öt hosszú könyvet tett ki, bizonyosan nagy erőfeszítés árán született. A férfi elmúlt 80 éves, amikor megkezdte beszámolója megírását. Sem neki, sem a nemzetének nem volt állandó otthona, hanem egyik helyről a másikra vándoroltak a Sínai pusztában. Amit ez az idős férfi megírt, az idővel részévé lett a világ legfontosabb irodalmi alkotásának, amit a világ valaha megismert.
Mózes volt az a férfi, akinek Isten megadta azt a kiváltságot, hogy kivezesse az ősi Izrael nemzetét Egyiptom fogságából. Az általa megírt öt könyvnek ma Pentateuch a neve, és ez az öt könyv alkotja a Szent Biblia első részét. Mózest Isten szent szelleme vagy tevékeny ereje vezette. Ezért még ma is nagy személyes érdekünk fűződik e könyvek olvasásához. De az emberek néha azt kérdezik: ’Valóban megbízhatunk-e Mózes és a többi bibliai író szavában? Kezünkben vannak-e az eredeti kézirataik? Ha nem, vajon mi történt azokkal? És hogyan lehetünk bizonyosak afelől, hogy ami a Bibliában van, valóban azonos azzal, amit az írók eredetileg megírtak?’
Az anyag
Számos okunk van elhinni, hogy a Biblia lényegében nem változott, amióta megírták. Igaz, nincsenek meg a bibliai írók eredeti kéziratai. De valójában nem is számíthatunk arra, hogy azok a kéziratok meglegyenek. S vajon miért nem? Nos, ennek oka az anyag, amelyre írtak, azután a megírástól eltelt időnek a történelme, valamint egy bizonyos régi zsidó szokás.
Nézzük először az anyagokat. Még ma is létezik néhány anyag, amit akkor írtak meg, amikor a Bibliát összeállították. De ezek közül a legtöbbet kőbe vagy agyagba vésték, ami hosszú időn át képes megmaradni. Úgy tűnik azonban, hogy a Bibliát eredetileg kevésbé tartós anyagra írták. Például, a bibliai író, Jeremiás néhány írását Joákim király elégette (Jeremiás 36:21–31). A kőbe vagy agyagba vésett írásokat nem lehetett volna ilyen módon elpusztítani.
Milyen anyagot használtak fel hát a Biblia írói? Nos, „Mózes megtanították Egyiptom minden bölcsességére”, és a legelterjedtebb anyag, amire Egyiptomban írni szoktak, a papirusz volt (Cselekedetek 7:22). Lehetséges, hogy Mózes erre a rövid életű anyagra írt. Egy másik általánosan használt anyag, amire a Közel-Keleten írni szoktak, az állati bőr vagy más néven pergamen volt. Lehet, hogy Jeremiás borjúbőrre írt. De akár bőrre, akár papiruszra írt, mindkét anyag eléghetett, amikor Joákim király Jeremiás tekercseit a tűzbe vetette.
Igaz, Egyiptom forró, száraz éghajlata alatt számos papirusz-kézirat évezredekig megmaradt. De ezek kivételek. Általában mind a papirusz, mind a bőr könnyen tönkremegy. Oscar Paret tudós ezt mondja: „Mindezeket az írásra felhasznált anyagokat erősen megrongálja a nedvesség, a penész és a sokfajta féreg. Mindennapi tapasztalatból tudjuk, milyen könnyen tönkremegy a levegőn vagy a nyirkos szobában a papír, sőt az erős bőr is.”
Az ősi Izraelben, ahol a Biblia legtöbb könyve készült, az éghajlat nem kedvezett a kéziratok megóvásának. Ezért a Biblia eredeti kéziratainak legnagyobb része valószínűleg már nagyon régen elpusztult. De még ha ez nem is történt volna meg, van egy régi zsidó szokás, ami igen valószínűtlenné teszi, hogy a kéziratok napjainkig fennmaradhattak volna. De hát melyik szokásról van szó?
Kézirat eltemetés
Egy tudós, aki 1896-ban egy kairói genizah-ban régi kéziratok után kutatott, 90 000 ősi kéziratra bukkant, s ez a felfedezés forradalmasította a Közel-Kelet történetének kutatását. De hát mi az a genizah? És mi köze van a Biblia eredeti kézirataihoz?
A genizah olyan helyiség, ahol a zsidók régen a használatban elkopott kéziratokat elhelyezték. Erről Paul E. Kahle tudós ezt írja: „A zsidók ilyen helyiségekben szoktak elhelyezni mindenféle írott és nyomtatott anyagot, közel a zsinagógájukhoz; nem mintha valamiféle irattárnak tekintették volna az ilyesmit, hanem azért, hogy azok egy ideig zavartalanul pihenjenek. A zsidók attól féltek, hogy helytelen használat által esetleg megszentségtelenítenék az ilyen írásokat, amelyek tartalmazhatták Isten nevét. Ezért az ilyen írásokat — később pedig a nyomtatott anyagot is — időről időre megszentelt talajba ásták el, így azok ott elpusztultak. Merő véletlen, hogy a kairói genizah-ról megfeledkeztek, és annak tartalma nem jutott a többi genizah sorsára” (The Cairo Geniza, 4. oldal).
Mi történt akkor, ha egy eredeti bibliai kézirat fennmaradt addig az ideig, amikor ez a szokás kialakult? Kétségkívül kivonták a forgalomból és eltemették.
Történelmi fejlemények
Annak vizsgálatánál, mi történhetett a Biblia eredeti kézirataival, az utolsó tényező, amiről meg kell emlékeznünk, a bibliai országok viharos története. Nézzük például, mi történt az idős Mózes által megírt könyvekkel. Ezt olvassuk: „Történt, hogy amikor Mózes elkészült e törvény beszédeinek a megírásával egy könyvbe egészen azoknak a befejezéséig, Mózes parancsot adott a lévitáknak, Jehova szövetségládája hordozóinak, és ezt mondta: ’Vegyétek a törvénynek ezt a könyvét és tegyétek azt Jehova, a ti Istenetek szövetségládája mellé’ ” (5Mózes 31:24–26).
A szövetségláda megszentelt láda volt, amely Jehova jelenlétét jelképezte az izraeliták között. Magukkal vitték az Ígéret földjére (Mózes kézirataival együtt), ahol különféle helyeken őrizték. Egy időre a filiszteusok kezébe került. Később Dávid, Izrael királya Jeruzsálembe szállította a szövetségládát, majd idővel abba a templomba helyezték, amelyet Salamon épített a városban. Akház király azonban pogány oltárt állított fel a templomban és később be is záratta a templomot. Manassé király pedig pogány imádattal töltötte meg.
Időközben mi történt a szövetségládával és Mózes írásaival? Nem tudjuk, de legalább egy részük elveszett. Jósiás király idejében a templom munkásai váratlanul megtalálták „a törvénynek könyvét”, talán éppen a Mózes által írt okiratot (2Királyok 22:8). Számos részét nem ismerte korábban a király, és annak felolvasása nagy szellemi újjáéledést idézett elő (2Királyok 22:11–23).
Jósiás halála után Júda népe újra hűtlen lett, és később Babilonba hurcolták. A templom elpusztult, és minden értéket Babilonba vittek onnan. Nincs feljegyzés arról, hogy azután mi történt a szövetségládával és a Jósiás idejében megtalált értékes dokumentummal. Évekkel később azonban, amikor a hazájába visszatért zsidókat arra buzdították, hogy építsék fel újra Jeruzsálemet és állítsák helyre az igaz imádatot, Ezsdrás pap és mások nyilvánosan felolvastak nekik „Mózes törvénykönyvéből” (Nehémiás 8:1–8). Tehát voltak másolatok az eredeti írásokról. De honnan származtak ezek?
Lemásolják Isten Szavát
Mózes megjövendölte azt az időt, amikor király fog uralkodni Izrael felett, és ezt a különleges parancsot jegyezte le: „Amikor elfoglalja helyét királysága trónján, le kell írnia könyvbe a maga számára ennek a törvénynek másolatát abból a könyvből, amelyet a papok, a léviták gondjaira bíztak” (5Mózes 17:18). Tehát néhány másolatot kellett készíteni az Írásokról.
Az Írások lemásolása idővel hivatássá lett Izraelben. Igen, a Zsoltárok 45:1, [45:2, Károli] ezt mondja: „Bárcsak nyelvem szakképzett másoló íróvesszeje lenne.” Ilyen másolókat, mint Sáfán és Sádok, név szerint is megemlít a Biblia. Az ősi idők legismertebb másolója azonban Ezsdrás volt, aki eredeti írásokat is adott hozzá a Bibliához (Ezsdrás 7:6; Nehémiás 13:13; Jeremiás 36:10). Bár később is adtak még hozzá részeket a Bibliához, a már meglevő könyveket lemásolták és terjesztették.
Amikor Jézus Krisztus a földön volt, a Héber Iratok másolatai (Mózes első könyvétől Malakiásig) nemcsak Jeruzsálemben, de nyilvánvalóan a galileai zsinagógákban is rendelkezésre álltak (Lukács 4:16, 17). Nos, a távoli macedóniai Bereában a nemes gondolkodású zsidók ’naponta vizsgálhatták az Írásokat’! (Cselekedetek 17:11). Ma mintegy 1700 kézirat másolat létezik azokból a bibliai könyvekből, amelyeket Jézus születése előtt írtak, valamint mintegy 4600 azokból a könyvekből, amelyeket a tanítványai állítottak össze.
Vajon pontosak voltak ezek a másolatok? Igen, végtelenül pontosak. A Héber Iratok hivatásos másolói (akiket szoferimnek neveztek) igen gondosan kerülték a hibákat. Munkájukat úgy ellenőrizték, hogy az általuk másolt összes kéziratban minden szót, sőt minden betűt megszámoltak. Ezért Jézus, Pál apostol és mások, akik gyakran idéztek az ókori bibliai íróktól, nem kételkedtek az általuk használt másolatok pontosságában (Lukács 4:16–21; Cselekedetek 17:1–3).
Igaz, a zsidó másolók és a későbbi keresztény másolók nem voltak tévedhetetlenek. Becsúsztak tévedések, de a még létező számos másolat segít felfedezni ezeket a hibákat. Hogyan? Nos, a különféle másolók különféle hibát ejtettek. Ezért a másolók munkáinak összehasonlításával fel tudjuk deríteni a tévedéseket.
Miért bízhatunk
Váratlan lelethez jutottak 1947-ben a kutatók, amikor a Holt-tenger közelében levő barlangokból előkerült néhány régi tekercs. Ezek a tekercsek megmutatták, mennyire pontosan történt az Írások lemásolása. A tekercsek közt volt az Ésaiás bibliai könyve, amely mintegy ezer évvel volt régebbi a korábban rendelkezésre álló kéziratoknál. Az összehasonlítás mégis azt mutatta, hogy a Holt-tengeri kéziratok és a későbbi másolatok közti különbség mindössze néhány szórendi és nyelvtani eltérés. A szöveg értelme teljesen azonos ezer évig tartó másolás után! A Héber Iratok szövegével kapcsolatban William Henry Green tudós ezért joggal mondhatta: „Biztonsággal elmondhatjuk, hogy egyetlen más ókori könyv sem került el hozzánk ekkora pontossággal!” Hasonló módon nyilatkoznak a Keresztény Görög Iratok tovább adott másolatainak a pontosságáról is a szakemberek.
Igaz, izgalmas dolog lenne megtalálni a valódi iratokat, amelyeket Mózes vagy Ésaiás írt. De valójában nincs szükségünk az eredeti példányokra. Nem az irat a fontos, hanem a tartalma. És csodálatos módon, sok viharos évszázad és számos másolás és újra másolás ellenére, bízhatunk abban, hogy a Biblia még mindig azt az információt tartalmazza, amely az ősi eredeti kéziratokban található. Ezért igaznak bizonyult a bibliai kijelentés: „Minden test olyan, mint a fű virulása; a fű elszárad és a virág lehull, de Jehova kijelentése örökre megmarad” (1Péter 1:24, 25).