Utasítsuk el a helytelen gondolkodásmódot!

AMIKOR Jób patriarchát szerencsétlenség érte, meglátogatta őt három barátja, Elifáz, Bildád és Cófár. Azért mentek el hozzá, hogy kifejezzék együttérzésüket és megvigasztalják (Jób 2:11). Hármuk közül Elifáz volt a legbefolyásosabb és talán a legidősebb. Ő szólt először, és neki volt a legtöbb mondanivalója. Milyen gondolkodásmódot tükrözött Elifáz három beszéde?

Elifáz így mesélte el egy korábbi természetfölötti élményét: „Szellem suhant el arcom fölött, és felborzolódott testemen a szőr. Megállt, de én nem vettem ki, mit is látok; valami alak állt szemem előtt. Csend volt, majd hangot hallottam” (Jób 4:15, 16). Miféle szellem befolyásolta Elifáz gondolkodását? Bíráló hangvételű szavaiból arra következtethetünk, hogy ez a szellem biztosan nem Isten egyik igazságos angyala volt (Jób 4:17, 18). Inkább egy gonosz szellemteremtmény volt az. Különben miért rótta volna meg Jehova Elifázt és két társát a hazugságaik miatt? (Jób 42:7). Elifáz bizony démoni befolyás alá került. Szavai istentelen gondolkodásmódról árulkodtak.

Milyen alapgondolatok fogalmazódtak meg Elifáz kijelentéseiben? Miért fontos őrizkednünk a helytelen gondolkodásmódtól? És hogyan utasíthatjuk vissza?

„Nem hisz Ő a szolgáiban”

Elifáz mindhárom beszédébe belefoglalta azt a gondolatot, hogy Isten annyira szigorú, hogy semmi sem elég jó neki, amit a szolgái tesznek. „Íme, nem hisz Ő a szolgáiban, és hiányosságot ró fel követeinek” — mondta Jóbnak (Jób 4:18). Később így nyilatkozott Istenről: „a szentjeiben sem hisz, és maguk az egek sem tiszták szemében” (Jób 15:15). Ez a kérdés is Elifáz szájából hangzott el: „Gyönyörködik-e a Mindenható abban, hogy igazságos vagy?” (Jób 22:3). Bildád is hasonló véleményen volt, hiszen ezt mondta: „még a hold sem ragyog, maguk a csillagok sem tiszták [Isten] szemében” (Jób 25:5).

Vigyáznunk kell, nehogy hatással legyen ránk az effajta gondolkodásmód, mert végül még úgy fogjuk érezni, hogy Isten túl sokat kíván meg tőlünk. Ez a szemléletmód a Jehovával ápolt kapcsolatunkat is megmérgezheti. És ha engedünk ennek az érvelésnek, akkor mit fogunk tenni, amikor jogosan fegyelmeznek minket? Lehetséges, hogy nem fogadjuk el alázatosan a helyreigazítást, hanem a szívünk „Jehova ellen haragszik” majd, és neheztelni fogunk rá (Példabeszédek 19:3). Ez végzetes lenne szellemileg!

„Hasznát veheti-e Isten az életerős férfinak?”

Ahhoz a gondolathoz, hogy Isten túl sokat követel, szorosan kapcsolódik az a nézet, hogy Isten hasznavehetetlennek tartja az embereket. Elifáz a harmadik beszédében ezt kérdezte: „Hasznát veheti-e Isten az életerős férfinak, hogy hasznára lenne valaki, akinek éleslátása van?” (Jób 22:2). Elifáz arra célzott, hogy Isten semmire sem tudja használni az embert. Bildád érvelése is hasonló volt: „Hogy lehetne hát igaza a halandónak Isten előtt? Vagy hogy lehetne tiszta, aki asszonytól született?” (Jób 25:4). Ennek a gondolatmenetnek a fényében hogyan is feltételezhette Jób, az egyszerű halandó azt, hogy Isten előtt igazságos állapotban lehet?

Manapság némelyek lesújtó véleménnyel vannak önmagukról. Hozzájárulhat ehhez a neveltetésük, az élet terhei, és az, hogy bőrszínük vagy nemzetiségi hovatartozásuk miatt gyűlöletnek vannak kitéve. De Sátán és a démonai ugyancsak örömüket lelik abban, ha valakit összetörhetnek. Ha el tudják hitetni valakivel, hogy a mindenható Istennek semmi sem jó igazán, amit tesz, akkor az illető könnyebben átadja magát a reményvesztettségnek. Megeshet, hogy idővel elsodródik vagy egyenesen eltávolodik az élő Istentől (Héberek 2:1; 3:12).

A korunk és az egészségi állapotunk korlátozhat bennünket. Lehet, hogy sokkal kevesebbnek érezzük azt, amennyit a Királyság-szolgálatban teszünk, annál, amennyit akkor tettünk, amikor fiatalabbak, egészségesebbek és erősebbek voltunk. Mennyire fontos felismernünk, hogy Sátán és a démonai el akarják hitetni velünk, hogy amit teszünk, az nem elég jó Istennek! El kell utasítanunk ezt a fajta gondolkodásmódot.

Hogyan állhatunk ellen a romboló gondolatoknak?

Jób a szenvedése ellenére, melyet Sátán, az Ördög okozott, ezt mondta: „Utolsó leheletemig sem adom fel feddhetetlenségemet!” (Jób 27:5). Mivel szerette Istent, elhatározta, hogy bármi történjék is, ő megőrzi feddhetetlenségét, és ebben semmi sem ingathatja meg. Ebből valami fontosat tanulhatunk arról, hogy miként állhatunk ellen a romboló gondolatoknak. Jól meg kell értenünk Isten szeretetét, és szívből hálásnak kell lennünk érte. Az is lényeges, hogy elmélyítsük az Isten iránti szeretetünket, amit úgy tehetünk meg, hogy rendszeresen tanulmányozzuk a Szavát, és imával kísérve elmélkedünk a tanultakon.

A János 3:16 például kijelenti: „Isten annyira szerette a világot, hogy az ő egyszülött Fiát adta.” Jehova mérhetetlenül szereti az emberiség világát, ami abból is látszik, ahogyan az idők folyamán bánt az emberekkel. Ha eltűnődünk a múltbeli példákon, feltétlenül elmélyül a Jehova iránti hálánk és szeretetünk, ami segít visszautasítanunk a helytelen vagy romboló gondolkodásmódot.

Idézzük fel, hogyan bánt Jehova Ábrahámmal Szodoma és Gomorra elpusztítása előtt. Ábrahám nyolcszor fordult Jehovához az ítéletével kapcsolatban. Jehova egyszer sem vált ingerültté vagy csalódottá. Válaszaival inkább megnyugtatta és megvigasztalta Ábrahámot (1Mózes 18:22–33). Amikor Isten később kiszabadította Lótot és családját Szodomából, Lót arra kérte, hogy hadd meneküljön egy közeli városba, és ne kelljen a hegyekbe mennie. Jehova így felelt: „Még ebben is figyelembe veszlek, nem dúlom fel a várost, amelyről beszéltél” (1Mózes 19:18–22). Vajon úgy mutatják be Jehovát ezek a történetek, mint aki szigorú, szeretetlen, önkényes uralkodó? Nem, hanem szerető, kedves, irgalmas és megértő Szuverénnek festik le őt, amilyen ő valójában.

Az ókori Izraelben élt Áron, Dávid és Manassé példája cáfolja, hogy Isten szőrszálhasogató, és hogy senki sem elég jó neki. Áron három súlyos hibát is elkövetett. Aranyborjút készített, a testvérével, Mirjammal együtt bírálta Mózest, továbbá Meribánál nem szentelte meg Istent, és nem adott neki tiszteletet. Jehova mégis látta benne a jót, és megengedte neki, hogy egészen a haláláig főpapként szolgáljon (2Mózes 32:3, 4; 4Mózes 12:1, 2; 20:9–13).

Dávid király súlyos bűnöket követett el az uralkodása idején: házasságtörővé vált, kitervelte egy ártatlan ember halálát, és jogtalanul népszámlálást tartott. Jehova azonban figyelembe vette Dávid bűnbánatát, és lojálisan ragaszkodva a Királyság-szövetséghez, megengedte Dávidnak, hogy élete végéig a trónon maradjon (2Sámuel 12:9; 1Krónikák 21:1–7).

Manassé júdai király oltárokat állított fel Baálnak, átvitte fiait a tűzön, spiritiszta gyakorlatokat támogatott, és hamis vallásos oltárokat épített a templom udvaraiban. Miután azonban őszintén megbánta bűneit, Jehova megbocsátott neki, kiszabadította a fogságból, és visszaadta neki a királyságot (2Krónikák 33:1–13). Tenne-e ilyeneket egy olyan Isten, akinek senki sem elég jó? Biztosan nem!

A hamis vádak kitalálója a vétkes

Nem kell meglepődnünk azon, hogy Sátán éppen azoknak a jellemvonásoknak a fő megtestesítője, amelyekkel Jehovát vádolja. Sátán kíméletlen és túl sokat követel. Ezt fényesen igazolja a gyermekáldozat szokása, mely hajdanán a hamis imádat része volt. A hitehagyott izraeliták elégették fiaikat és leányaikat a tűzben, holott ilyesmi fel sem ötlött Jehova szívében (Jeremiás 7:31).

Nem Jehova keres állandóan hibát másokban, hanem Sátán. A Jelenések 12:10 úgy utal rá, mint aki ’testvéreink vádlója, aki éjjel-nappal vádolja őket a mi Istenünk előtt’. Jehováról viszont így énekelt a zsoltáríró: „Ha a vétkeket néznéd, ó, Jah, ó, Jehova, kicsoda állhatna meg? Mert nálad van az igazi megbocsátás” (Zsoltárok 130:3, 4).

Amikor a helytelen gondolkodásmód a múlté lesz

Micsoda megkönnyebbülés lehetett az angyaloknak, amikor Sátánt, az Ördögöt és a démonait kivetették az égből! (Jelenések 12:7–9). Ezek a gonosz szellemek azóta már semmilyen módon nem befolyásolhatják Jehova angyali családjának tevékenységét az égben (Dániel 10:13).

Nemsokára a föld lakói is örvendezni fognak. Egy angyal hamarosan lejön az égből a mélység kulcsával és egy nagy lánccal a kezében. Megkötözi Sátánt és démonait, és a tétlenség mélységébe veti őket (Jelenések 20:1–3). Mekkora megkönnyebbülés lesz az nekünk!

Addig is őrizkednünk kell a helytelen gondolkodásmódtól. Ha felfedezzük, hogy helytelen vagy romboló gondolataink támadnak, álljunk ellen nekik, azáltal hogy Jehova szeretetére összpontosítunk. Akkor ’az Isten békéje, amely felette áll minden gondolkodásnak, meg fogja őrizni szívünket és gondolkodóképességünket’ (Filippi 4:6, 7).

[Kép a 26. oldalon]

Jób elutasította a romboló gondolatokat

[Kép a 28. oldalon]

Lót megtanulta, hogy Jehova megértő Szuverén