Amit a világegyetemből tanulhatunk

„Nem merném azt állítani, hogy értem a világegyetemet — jóval nagyobb, mint én” (Thomas Carlyle, 1795—1881).

MOST, száz évvel később még inkább fogalmunk van arról, valóban mennyivel nagyobb a világegyetem, mint mi. Bár a tudósok ma sokkal többet tudnak róla, mint régen, a helyzetük igazában „azon XVIII. századi botanikusokéhoz hasonlít — írta az egyik csillagász —, akik újabb és újabb, eddig ismeretlen virágokra bukkannak az őserdőben”.

Korlátozott tudásunk ellenére bizonyos következtetéseket le tudunk vonni. És ezek a következtetések a legfontosabb kérdésekkel vannak kapcsolatban: Hogyan működik a világegyetem, és főként hogyan keletkezett?

Sokkal inkább rend, mintsem káosz

A világegyetem természetének tanulmányozásával foglalkozó tudományág a kozmológia. Ez a kifejezés két görög szóból tevődik össze: a kozmosz és a logosz szóból, amelyeknek jelentése: ’a rendről vagy összhangról szóló tudomány’. Ez az elnevezés azért találó, mivel a csillagászok mindenütt pontos renddel találkoznak, akár az égitestek mozgását kutatják, akár a kozmoszt alkotó legparányibb anyagot.

Világegyetemünkben minden mozgásban van, és ez a mozgás se nem szeszélyes, se nem kiszámíthatatlan. A bolygók, a csillagok és a galaxisok pontos fizikai törvényeknek engedelmeskedve mozognak az űrben, olyan törvények szerint, amelyek lehetővé teszik a tudósok számára, hogy tévedhetetlen pontossággal előre megjósoljanak bizonyos kozmikus eseményeket. És bármennyire hihetetlen, az a négy alapvető erő irányítja a legnagyobb galaxisokat is, amely a legparányibb atomokat is kormányozza.

Rend nyilvánul meg a világegyetemet felépítő anyagban is. „Az anyag . . . szervezett formában van jelen mindenütt a parányitól a hatalmasig” — jelenti ki a The Cambridge Atlas of Astronomy. Az anyag rendezett módon van megszerkesztve és távolról sem véletlen eloszlásban van jelen a világűrben, legyen szó akár a protonokból és neutronokból álló atommag és a körülötte lévő elektronok kapcsolódásáról, akár a hatalmas galaxishalmazokat összekötő kölcsönhatásról.

Mi az oka annak, hogy a világegyetemben ilyen rend és összhang uralkodik? Miért léteznek felsőbbrendű szabályozó törvények? Mivel e törvények minden bizonnyal már a világegyetem kezdete előtt léteztek — különben nem szabályozhatnák a világegyetemet —, felmerül egy logikus kérdés: Honnan származtak?

Isaac Newton híres tudós erre a következtetésre jutott: „A Napot, a bolygókat és az üstökösöket magába foglaló e csodálatosan szép rendszer csakis egy értelmes és hatalmas Lény szándékából és legfőbb hatalmából eredhetett.”

Fred Hoyle fizikus ezt mondta: „A világegyetem eredete — akárcsak a Rubik-kocka megfejtése — intelligenciát feltételez.” A végső következtetés tehát az, hogy léteznie kell egy természetfeletti Törvényhozónak, amit a világegyetem eredetéről szerzett ismereteink is megerősítenek.

Az alapvető kérdés: Hogyan jött létre a világegyetem?

Hawking elméleti fizikus kijelenti: „A korai világegyetem még adós az azon alapvető kérdésre adandó válasszal, hogy miként jött létre mindaz, amit látunk, beleértve az életet is.” Mi tehát pontosan a jelenlegi tudományos nézet a korai világegyetemről?

Az 1960-as években a tudósok gyenge háttérsugárzást észleltek az égbolt minden részéből. Ez a sugárzás — a tudósok szerint — az ősrobbanásból, vagy ahogy a csillagászok elnevezték: a nagy bummból eredő sugárzás visszaverődése. Oly roppant nagy volt ez a robbanás, mondják, hogy a visszhangja még most, évmilliárdok távlatából is érzékelhető.a

De ha a világegyetem, ahogyan a legtöbb fizikus jelenleg gondolja, hirtelen robbant a létbe 15—20 milliárd évvel ezelőtt, (bár mások ezt erősen vitatják), felmerül egy nagyon fontos kérdés: Honnan származott az eredeti energia? Más szóval, mi volt a nagy bumm előtt?

A legtöbb csillagász inkább kitér e kérdés elől. Az egyikük bevallotta: „A tudomány bebizonyította, hogy a világ olyan erők eredményeként jött létre, amelyek, úgy tűnik, örökre kívül esnek a tudományos leírás hatáskörén. És ez azért nyugtalanítja annyira a tudományt, mert ellenkezik a tudományos vallással — az ok-okozat vallásával —, azzal a hittel, hogy minden okozatnak van kiváltó oka. Ma úgy látjuk, hogy a legnagyobb okozat, a világegyetem megszületése, áthágja ezt a hittételt.”

Egy oxfordi egyetemi tanár még félreérthetetlenebb szavakkal írt: „Az olvasóra bízzák, hogy kit vagy mit helyettesít be ’a világegyetem első oka’-ként. Mindenesetre a mi képünk nem teljes nélküle.” A Biblia azonban eligazít e tekintetben, amikor megnevezi ’az első okot’: „Kezdetben teremtette Isten az egeket és a földet” (1Mózes 1:1).

Az ember jelentéktelensége

A világegyetem megtanítja nekünk a legegyszerűbb és legnyilvánvalóbb tanulságot, amelyet a büszke középkori ember nem akart tudomásul venni, de amelyet a bibliai költők évezredekkel ezelőtt alázatosan elismertek — nevezetesen azt, hogy az ember mennyire picike.

Az újkori felfedezések újra csak megerősítik Dávid király nagyon is reális megállapítását: „Ha egeidet látom, ujjaid munkáját, a holdat és a csillagokat, amelyeket te készítettél: Mi a halandó ember, hogy megemlékezel róla? És a földi ember fia, hogy gondot viselsz rá?” (Zsoltárok 8:3, 4 [Zsoltárok 8:4, 5, Károli]).

A csillagászat feltárta a kozmosz óriási és fenséges voltát — a rettentő nagy csillagokat, a minden képzeletet felülmúló távolságokat, a mérhetetlenül hosszú időszakokat, amelyek ellenkeznek az értelemmel, a kozmikus kemencéket, amelyek több millió fokos hőmérsékletet termelnek, az energia kitöréseket, amelyek mellett akár egymilliárd atombomba is eltörpülne. Mindez mennyire találóan van leírva Jób könyvében: „Íme, ezek az ő útjainak szegélyei, s mily suttogó hangot hallottunk felőle! De ki érthetné meg hatalmának mennydörgéseit?” (Jób 26:14). Minél többet tudunk meg a világegyetemről, annál hiányosabbnak tűnik az ismeretünk és annál kisebbnek a helyünk a világegyetemben. A tárgyilagos megfigyelő számára kijózanító tanulság ez.

Isaac Newton beismerte: „Csupán olyannak látom magam, mint egy tengerparton játszó gyermek, aki elszórakoztatja magát, aztán talál egy átlagosnál simább kavicsot vagy egy szebb kagylót, miközben ott fekszik előtte felfedezetlenül az igazság hatalmas óceána.”

Az ilyen megértésnek alázatosságra kell indítania bennünket, ami segíteni fog annak felismerésében, hogy létezik Valaki, aki megalkotta a világegyetemet, Valaki, aki létrehozta az azt szabályozó törvényeket, s Aki sokkal, de sokkal nagyobb és bölcsebb, mint mi. Erre emlékeztet bennünket Jób könyve is: „Őnála van a bölcsesség és a hatalom, övé a tanács és az értelem” (Jób 12:13). És ez a legfontosabb levonható tanulság.

Ahogy egymás után feltárulnak a világegyetem titkai, úgy hull le a lepel még nagyobb titkokról. Egy elkövetkezendő cikk néhány olyan új felfedezést fog megtárgyalni, amely ma zavarba ejti a csillagászokat és újabb kérdéseket vet fel, amelyek vitákat szítanak a kozmológusok között.

[Lábjegyzet]

[Kép a 10. oldalon]

Az elképzelt nagy bummból eredő háttérsugárzás érzékelésére szolgáló készülék

[Forrásjelzés]

A Royal Greenwich Observatory és a Canary Islands Institute of Astrophysics engedélyével