Valóban volt kezdete?
ÉVSZÁZADOKON át sokan szemlélték gyönyörűséggel a ragyogó, csillagokkal telehintett éjszakai égboltot, és elálmélkodtak rajta. Bámulatos világegyetemünk végtelensége és áhítatot keltő szépsége lenyűgöz bennünket. Ki vagy mi hozhatta létre? Miért létezik? Mindig is létezett, vagy volt kezdete?
David L. Block csillagászprofesszor ezt írta: „Nem mindig volt népszerű az az elképzelés, hogy a világegyetem nem öröktől fogva létezik, hanem volt kezdete.” Az utóbbi évtizedekben feltárt bizonyítékok miatt viszont a legtöbben azok közül, akik tanulmányozzák a világegyetemet, kénytelenek elhinni, hogy igenis volt kezdete. 1997-ben a U.S.News & World Report erről számolt be: „Jóformán a napjainkban élő összes asztrofizikus arra a következtetésre jut, hogy a világegyetem egy ősrobbanással kezdődött, mely az anyagot minden irányba szétrepítette.”
Erre az általánosan elfogadott következtetésre vonatkozóan Robert Jastrow, a Columbia Egyetem csillagász- és geológiaprofesszora ezt írta: „Nem sok csillagász sejthette előre, hogy ez az esemény — a Világegyetem hirtelen megszületése — bizonyított tudományos tény lesz, de az égbolt teleszkópos megfigyelése erre a következtetésre késztette őket.”
„A Világegyetem hirtelen megszületése” valóban „bizonyított tudományos tény”? Vizsgáljunk meg olyan történelmi bizonyítékokat, amelyek ahhoz a végkövetkeztetéshez vezettek, hogy igen.
Bizonyíték a kezdetre
Albert Einstein 1916-ban tette közzé az általános relativitáselméletét, mely azt sejteti, hogy a világegyetem vagy tágul, vagy összehúzódik. Ez az elképzelés azonban teljesen ellentétben állt az akkor elfogadott nézettel, mely szerint a világegyetem statikus (nem tágul, és nem húzódik össze), és abban az időben Einstein is ezt hitte. Ezért számításaiba az általa „kozmológiai állandónak” nevezett fogalmat is belevette. Ezt a kiigazítást azért tette, hogy megpróbálja összhangba hozni ezt az elméletét azzal az elfogadott nézettel, hogy a világegyetem statikus és nem változik.
De az 1920-as évekre összegyűjtött bizonyítékok arra indították Einsteint, hogy a relativitás elméletével kapcsolatos kiigazítását az általa elkövetett „legnagyobb baklövésnek” nevezze. Majd amikor Kaliforniában felállították az óriási, 254 centiméteres Wilson-hegyi távcsövet, ezeknek a bizonyítékoknak a megszerzése is lehetővé vált. Az 1920-as években az ezzel a távcsővel végzett megfigyelések azt bizonyították, hogy a világegyetem tágul!
Korábban még a legnagyobb távcsövek is csak a Tejútrendszerünkben lévő, egyes csillagokat tudták azonosítani. Az igaz, hogy a megfigyelők nebulákként (ködfoltokként) ismert elmosódó fényfoltokat észleltek, de ezekről általában azt gondolták, hogy a galaxisunkon belüli gázörvények. A nagyobb teljesítményű Wilson-hegyi távcsövet használva azonban Edwin Hubble ezekben a nebulákban különálló csillagokat azonosított. Ezeket az elmosódó fényfoltokat végül a Tejutunkhoz hasonló galaxisokként azonosították. Valójában mára már úgy becsülik, hogy 50-125 milliárd galaxis létezik, és mindegyikben több százmilliárd csillag van!
Az 1920-as évek vége felé Hubble azt is felfedezte, hogy ezek a galaxisok távolodnak tőlünk, és minél messzebb vannak, annál gyorsabban távolodnak. A csillagászok a spektrográf nevű berendezés segítségével állapítják meg, hogy egy galaxis milyen mértékben távolodik, és ez a berendezés a galaxisokból érkező fény színképét méri. A távoli csillagokból érkező fényt egy prizmára vetíti, mely a fényt a különböző színösszetevőkre bontja.
A megfigyelőtől távolodó tárgyról érkező fény vöröses, és ezt vöröseltolódásnak nevezik. A közeledő tárgyakról származó fényt pedig kékeltolódásnak nevezik. Lényegében néhány közeli galaxist kivéve, az összes ismert galaxisnak van vöröseltolódású színképvonala. Így hát a tudósok meggyőződtek arról, hogy a világegyetem rendezett módon tágul. A tágulás arányát úgy lehet meghatározni, ha megmérjük, hogy a színképben mennyire vannak vörös irányba eltolódva ezek a vonalak.
Milyen következtetést lehet tehát levonni abból a tényből, hogy a világegyetem tágul? Nos, egy tudós megkérte az embereket, képzeljék el ennek a folyamatnak a fordítottját. Vagyis képzeljék el a világegyetem tágulásáról szóló filmet úgy, mintha azt visszafele vetítenék le, s így a néző a világegyetem történetének korábbi szakaszát látná. Ha így néznénk a folyamatot, akkor a világegyetem távolodónak vagy összehúzódónak látszana, nem pedig tágulónak. A világegyetem így végül egyetlen kezdeti pontba térne vissza.
Stephen Hawking kiváló fizikus, az 1993-ban megjelent Black Holes and Baby Universes and Other Essays című könyvében ezt a következtetést vonta le: „A tudomány állíthatná azt, hogy a világegyetemnek biztosan volt kezdete.”
Néhány évvel ezelőtt azonban sokan nem hitték, hogy a világegyetemnek volt kezdete. Fred Hoyle híres tudós nem értett egyet azzal a felfogással, hogy a világegyetem — az ő gúnyos szavaival élve — „ősrobbanás” útján jött létre. Hoyle többek között azt vitatta, hogy ha volt is egy ilyen dinamikus kezdet, akkor ennek az eseménynek valamilyen nyoma kell hogy legyen valahol a világegyetemben. Valamilyen sugárzási nyomnak, mondhatni valamilyen gyenge utófénylésnek kellene lennie az űrben. Mit tártak fel az ilyen háttérsugárzás utáni kutatások?
A The New York Times 1998. március 8-ai száma arról számolt be, hogy 1965 körül „Arno Penzias és Robert Wilson csillagász felfedezte a mindenütt jelen levő háttérsugárzást, az ősrobbanás felvillanásának maradványát”. A cikk még hozzáfűzte: „Úgy tűnt, le van zárva az [ősrobbanás] elméletével kapcsolatos vita.”
A Penzias és Wilson felfedezését követő években azonban néhányan felvetették azt a kérdést, hogy ha az ősrobbanás modellje tényleg helyes, akkor miért nem lehetett megfigyelni parányi szabálytalanságokat a sugárzásban. A galaxisok kialakulásához a világegyetemnek hűvösebb és sűrűbb térre lett volna szüksége, ahol az anyag egybe tudott volna olvadni. De Penziasnak és Wilsonnak a föld felszínén végzett kísérletei nem tártak fel ilyen szabálytalanságokat.
Ezért 1989 novemberében az egyesült államokbeli Nemzeti Repülési és Űrkutatási Hatóság (NASA) felbocsátotta a kozmikus háttérsugárzást kutató műholdat (COBE) az űrbe. Ennek felfedezéseit az emberek döbbenetesnek tartották. Block professzor ezt mondta: „A COBE fedélzetén lévő differenciális mikrohullámú sugárzásmérő által közvetített hullámok pontosan azok a fluktuációk [ingadozások] voltak, amelyek nyomot hagytak a kozmoszunkban, és amelyek évmilliárdokkal ezelőtt a galaxisok kialakulásához vezettek.”
A bizonyítékok következménye
Mire következtethetünk abból a tényből, hogy a világegyetemnek volt kezdete? Robert Jastrow ezt mondta: „Az eseményt hívhatod ősrobbanásnak, de az sem pontatlan kifejezés, ha a teremtés pillanatának nevezed.” Penzias, a világegyetem háttérsugárzásának egyik felfedezője megjegyezte: „A csillagászat visszavezet bennünket egy páratlan eseményhez: ahhoz, hogy létrejött a világegyetem ott, ahol egykor semmi nem volt.” És a COBE csapatának vezetője, George Smoot ezt mondta: „Felfedezésünk bizonyíték a világegyetem születésére.”
Vajon ésszerű azt a következtetést levonni, hogy ha a világegyetemnek volt létrejötte, vagyis meg lett teremtve, akkor volt Létrehozója, vagyis Teremtője is? Sokan így gondolják. A COBE felfedezéseivel kapcsolatban Smoot kijelentette: „Olyan, mintha Istent néznénk.”
Persze az elmúlt évtizedekben napvilágra hozott tudományos bizonyítékok nélkül is több millióan hisznek a Biblia első kijelentésében: „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1Mózes 1:1).
De nem mindenki akarja elismerni a Bibliának ezt az egyszerű kijelentését. „Sok tudósnak nem tetszett az az elképzelés, hogy a világegyetemnek volt kezdete, amely a teremtés pillanata volt” — jegyezte meg Stephen Hawking fizikus. Michael J. Behe azt írta, hogy „nem tetszettek nekik az elmélet tudománytalan következtetései, és arra törekedtek, hogy alternatívákat fejlesszenek ki”.
A kérdések tehát ezek: Valóban magától alakult ki a világegyetem? Véletlenül jött létre, vagy egy intelligens Teremtő megteremtette? A következő bizonyítékokat biztosan felvilágosító jellegűnek fogod találni.
[Képek a 4. oldalon]
A Wilson-hegyi távcső segített feltárni, hogy a világegyetemünknek volt kezdete
[Forrásjelzés]
The Observatories of the Carnegie Institution of Washington