31. fejezet

Ahogyan Isten kiválasztotta és vezeti őket

„LOGIKUS, hogy csak egy igaz vallás van. Ez megfelel annak a ténynek, hogy az igaz Isten »nem a zűrzavarnak, hanem a békességnek Istene« (1Korinthus 14:33, Újfordítású revideált Biblia). A Biblia szerint valójában csak »egy hit« van (Efézus 4:5). Kik hát azok, akik ma az igaz imádók testületét alkotják? Habozás nélkül kijelentjük, hogy Jehova Tanúi” — nyilatkozza az Örökké élhetsz Paradicsomban a földön című könyv.a

„Hogyan lehetnek annyira biztosak abban, hogy az önöké az igaz vallás? — tehetik fel a kérdést néhányan. — Nincsenek természetfölötti bizonyítékaik, mint például csodatévő ajándékok. És az évek során nem kellett vajon kiigazítani nézeteiket és tanításaikat? Hogyan lehetnek akkor olyan bizonyosak abban, hogy Isten vezeti önöket?”

Segítségünkre szolgál ezeknek a kérdéseknek a megválaszolásában, ha először megvizsgáljuk, hogyan választotta ki és vezette Jehova népét az ősi időkben.

Isten választása a bibliai időkben

Az időszámításunk előtti XVI. században Jehova egybehívta az izraelitákat a Sínai-hegynél, s felkérte őket, hogy legyenek az ő választott népévé. Először azonban Jehova tudatta velük, hogy különleges követelményeknek kell megfelelniük. Ezt mondta nekik: „Ha engedelmesen hallgattok szavamra . . . akkor ti lesztek az én tulajdonom” (2Móz 19:5, Úf). Mózesen keresztül Jehova világosan közölte a követelményeket, amire a nép így felelt: „Megtesszük mindazt, amit elrendelt az Úr.” Jehova ekkor szövetséget kötött Izráellel, és a Törvényét adta nekik (2Móz 24:3–8, 12, Úf).

Isten kiválasztotta őket — micsoda áhítatot keltő kiváltság! Ez a kiváltság azonban azt a felelősséget is Izráelre rótta, hogy szigorúan engedelmeskedjen Isten Törvényének. Ha ezt elmulasztják megtenni, akkor ennek eredményeként Isten mint nemzetet elveti őket. Azért, hogy egészséges félelmet csepegtessen beléjük, és engedelmeskedjenek majd neki, Jehova látványos természetfölötti jelenségeket idézett elő. „Mennydörgés, villámlás . . . támadt . . . és az egész hegy nagyon rengett” (2Móz 19:9, 16–18; 20:18, 20, Úf). Az elkövetkezendő körülbelül 1500 éven át az izraeliták páratlan helyzetben voltak — ők voltak Isten választott népe.

Időszámításunk szerint az első században a helyzet azonban gyökeresen megváltozott. Izráel elveszítette kiváltságos állását. Jehova elvetette őket, mivel elutasították a Fiát (Máté 21:43; 23:37, 38; Csel 4:24–28). Jehova ekkor létrehozta a korai keresztény gyülekezetet, amelyet Krisztusra alapozott. I. sz. 33 pünkösdjén Jehova kitöltötte szent szellemét Jézus Jeruzsálemben lévő követőire, s ezzel kinevezte őket arra, hogy „választott nemzetség . . . szent nemzet, tulajdonba vett (szerzett) nép” legyenek (1Pét 2:9, Vida fordítás; Csel 2:1–4; Ef 2:19, 20, Úf). Ők lettek az „Istennek választottai” (Kol 3:12).

A választott nép tagjának lenni feltételekkel járt. Jehova szigorú erkölcsi és szellemi követelményeket állított fel, amelyeknek meg kellett felelniük (Gal 5:19–24). Akik alkalmazkodtak a követelményekhez, azok közé sorolták magukat, akiket Isten kiválaszthatott. Miután Isten kiválasztotta őket, lényeges volt, hogy engedelmesek maradjanak a törvényeihez. Csupán ’akik engedelmeskedtek neki’ részesültek folyamatosan szent szellemében (Csel 5:32, Úf). Azok, akik elmulasztottak engedelmeskedni, abba a veszélyes helyzetbe kerültek, hogy kirekesztik őket a gyülekezetből, és elveszítik örökségüket Isten Királyságában (1Kor 5:11–13; 6:9, 10).

Ám honnan tudhatták mások biztosan, hogy Isten ezt a korai keresztény gyülekezetet választotta, hogy mint „az Isten gyülekezetével” felcserélje Izráelt? (Csel 20:28, Vi). Isten választása nyilvánvaló volt. Jézus halálát követően, csodatévő ajándékokat adott a korai keresztény gyülekezet tagjainak annak megmutatása végett, hogy most ők Isten választottai (Zsid 2:3, 4).

Vajon a természetfölötti jelenségek vagy csodák mindig szükségesek voltak azoknak az azonosításához, akiket Isten kiválasztott és vezetett a bibliai időkben? Nem, egyáltalán nem. A csodák nem mindennapi események a bibliai történelemben. A bibliai időkben élt személyek többsége sohasem volt tanúja csodának. A Bibliában feljegyzett csodák legnagyobb része Mózes és Józsué ideje (i. e. XVI. és XV. század), Illés és Elizeus ideje (i. e. X. és IX. század), valamint Jézus és apostolainak ideje (i. sz. I. század) alatt történt. Más, Isten által különleges célra kiválasztott hűséges személyek, mint például Ábrahám és Dávid, megfigyelték vagy tapasztalták Isten hatalmának megnyilvánulását, de arra nincs bizonyíték, hogy ők maguk hajtottak volna végre csodákat (1Móz 18:14; 19:27–29; 21:1–3; vö. 2Sámuel 6:21; Nehémiás 9:7). Az első században megnyilvánuló csodatévő ajándékokkal kapcsolatosan a Biblia megjövendölte, hogy ezek majd „eltöröltetnek” (1Kor 13:8). Ez pedig a 12 apostol közül az utolsónak a halálával történt meg, valamint azok halálával, akik rajtuk keresztül kapták a csodatévő ajándékokat. (Vö. Cselekedetek 8:14–20.)

Mi a helyzet Isten választásával ma?

Az első század után az előre megjövendölt hitehagyás akadálytalanul kifejlődött (Csel 20:29, 30; 2Thess 2:7–12). Az igaz keresztényiség lámpása sok évszázadon át halványan pislákolt. (Vö. Máté 5:14–16.) Jézus egy példázatban mégis arra utalt, hogy a „világ végén” nyilvánvaló különbség lesz „a búza” (valódi keresztények) és „a konkoly” (álkeresztények) között. A búzát, vagyis a „választottakat” egyetlen igaz keresztény gyülekezetbe gyűjtik össze, miképpen az első században is (Máté 13:24–30, 36–43). Jézus annak a gyülekezetnek a felkent tagjait „hű és bölcs szolgaként” is leírta, s arra utalt, hogy ők majd szellemi eledelt osztanak szét a vég idején (Máté 24:3, 45–47). Ehhez a hű szolgához az igaz imádók „egy nagy sokasága” csatlakozik minden nemzetből (Jel 7:9, 10; vö. Mikeás 4:1–4).

Hogyan lesznek a vég idején élő igaz imádók azonosítva? Vajon mindig igazuk lesz, tévedhetetlenül ítélnek meg dolgokat? Jézus apostolainak szükségük volt helyreigazításra (Luk 22:24–27; Gal 2:11–14). Az apostolokhoz hasonlóan Krisztus igaz követőinek napjainkban szintén alázatosaknak kell lenniük, készségeseknek arra, hogy elfogadják a fegyelmezést, és amikor szükséges, kiigazításokat végezzenek annak érdekében, hogy egyre nagyobb mértékben összhangba hozzák gondolkodásmódjukat Isten gondolkodásmódjával (1Pét 5:5, 6).

Amikor a világ 1914-ben az utolsó napokba lépett, melyik csoport bizonyult az egyetlen igaz keresztény szervezetnek? A kereszténység bővelkedett olyan egyházakban, amelyek állításuk szerint Krisztust képviselték. A kérdés azonban ez: Melyikük felelt meg az Írás szerinti követelményeknek — ha egyáltalán volt ilyen közöttük.

Az egyedüli igaz keresztény gyülekezetnek olyan szervezetnek kell lennie, amely a Bibliához ragaszkodik elsődleges tekintélyként, nem pedig olyannak, amely különböző helyekről ragad ki egy-egy verset, a többit meg elveti, ha azok nem illenek a szervezet korabeli teológiájához (Ján 17:17; 2Tim 3:16, 17). Egy olyan szervezetnek kell lennie, amelynek tagjai — nem csupán némelyik, hanem az összes — Krisztus utánzójaként valóban nem része a világnak. Nos hát, hogyan is vehetnének részt a politikában, amint azt a kereszténység egyházai ismételten megteszik? (Ján 15:19; 17:16). Az igaz keresztény szervezetnek tanúskodnia kell az isteni névről, amely Jehova, s végeznie kell azt a munkát, amelyet Jézus megparancsolt — Isten Királysága jó hírének prédikálását. Miként az első századi gyülekezetben is, nem csupán néhány tagnak, hanem minden tagnak teljes lelkű evangéliumhirdetőnek kell lennie (És 43:10–12; Máté 24:14; 28:19, 20; Kol 3:23). Az igaz imádókat emellett egymás iránti önfeláldozó szeretetükről ismerik meg. Olyan szeretetről, amely felülemelkedik a faji és nemzeti korlátokon, s egy világméretű testvériséggé egyesíti őket. Az ilyen szeretetnek nem csupán elszigetelt esetekben kell megnyilvánulnia, hanem oly módon, amely mint szervezetet, valóban megkülönbözteti őket (Ján 13:34, 35).

Nyilvánvaló tehát, hogy amikor a vég ideje 1914-ben elkezdődött, a kereszténység egyházai közül egyik sem felelt meg ezeknek, az egyetlen igaz keresztény gyülekezetre vonatkozó bibliai irányadó mértékeknek. Mi volt a helyzet ellenben a Bibliakutatókkal — ahogyan Jehova Tanúit akkor ismerték?

Gyümölcsöző kutatás az igazság után

C. T. Russell fiatalemberként arra a következtetésre jutott, hogy a kereszténység messzemenően hamis színben tűntette fel a Bibliát. Hitt abban is, hogy elérkezett az idő Isten Szavának a megértésére, valamint abban, hogy akik őszintén tanulmányozzák a Bibliát s alkalmazzák az életükben, azok megértésre jutnak.

Russell egyik életrajza, amelyet röviddel a halála után adtak ki, így magyarázta: „Nem egy új vallás megalapítója volt, ilyet nem is állított soha. Felelevenítette a Jézus és az apostolok által tanított nagy igazságokat, s a huszadik század fényét vetítette rájuk. Nem állította, hogy különleges kinyilatkoztatást nyert Istentől, ellenben azt tartotta, hogy elérkezett az Isten számára megfelelő idő a Biblia megértetéséhez, valamint, mivel teljesen az Úrnak és az Ő szolgálatának szentelt volt, lehetőséget kapott arra, hogy megértse a Bibliát. Mivel a szent szellem gyümölcsei és kegyelme kifejlesztésének szentelte magát, az Úr ígérete beteljesedett rajta: »Mert ha ezek megvannak és gyarapodnak bennetek, nem tesznek titeket hivalkodókká, sem gyümölcstelenekké a mi Urunk Jézus Krisztus megismerésére nézve« (2Péter 1:5–8)” (Az Őrtorony, 1916. december 1. [ang.], 356. o.).

C. T. Russellnek és társainak kutatása az Írás szerinti megértés után gyümölcsöző volt. Mint igazságszeretők, hittek abban, hogy a Biblia Isten ihletett Szava (2Tim 3:16, 17). Elutasították Darwin evolúciós elképzeléseit és a Biblia történetkritikájának hitromboló nézeteit. Az Írásokat legfőbb tekintélynek fogadva el, Írás-ellenesként utasították el a Háromság, lélek halhatatlansága, valamint az örök gyötrelem tanítását — amelyek pogány vallásokban gyökerező tantételek. Az általuk elfogadott „nagy igazságok” közé tartozott, hogy Jehova minden dolgok Teremtője, Jézus Krisztus Isten Fia, aki másokért váltságul adta életét, valamint visszatérésekor Jézus szellemi teremtményként láthatatlanul lesz jelen (Máté 20:28; Ján 3:16; 14:19; Jel 4:11). Azt is világosan megértették, hogy az ember halandó lélek (1Móz 2:7; Ez 18:20).

Ez nem jelenti azt, hogy a Russell-lel társult Bibliakutatók tárták fel mindezeket az igazságokat; sokat már korábban megértettek őszinte, magukat keresztényeknek valló személyek, akik közül néhányan még akkor is kiálltak meggyőződésük mellett, amikor azok a hitnézetek nem voltak népszerűek. Ám megfeleltek azok a személyek az igaz imádatra vonatkozó minden követelménynek? Például, valóban nem voltak része a világnak, ahogyan Jézus mondta, hogy az igaz követői nem lesznek része?

A Bibliáról alkotott nézőpontjuk mellett, a Russell-lel társult első Bibliakutatók miben különböztek még? Minden bizonnyal a buzgalmukban, amelyet a hitnézeteik másokkal való megosztása terén mutattak, különleges hangsúlyt helyezve Isten nevének és Királyságának hirdetésére. Noha szám szerint viszonylag kevesen voltak, hamar eljutottak sok országba a jó hírrel. Mint Krisztus követői, valóban nem voltak része a világnak? Némely vonatkozásban azok voltak. Ám ezzel kapcsolatos felelősségtudatuk fejlődött az első világháború óta, mostanra pedig Jehova Tanúinak ez kiemelkedő jellemvonásává vált. Ne hagyjuk figyelmen kívül, hogy amikor más valláscsoportok éljenezték a Népszövetséget és később az Egyesült Nemzetek Szervezetét, Jehova Tanúi Isten Királyságát hirdették — nem egy ember alkotta szervezetet — az emberek egyedüli reménységeként.

De nem került-e kiigazításra Jehova Tanúinak néhány hittétele az évek során? Ha valóban Isten választotta ki és vezette őket, s ha tanításaikat kezdettől fogva az Írások tekintélye támasztotta alá, miért volt akkor szükség ilyen változtatásokra?

Ahogyan Jehova vezeti népét

Azok, akik ma az egyetlen igaz keresztény szervezetet alkotják, nem kapnak angyali kinyilatkoztatásokat vagy isteni ihletést. Ám rendelkezésükre állnak az ihletett Szent Iratok, amelyek Isten gondolkodásmódjáról és akaratáról tartalmaznak kinyilatkoztatásokat. Szervezetként és egyénenként a Bibliát mint isteni igazságot kell elfogadniuk, gondosan tanulmányozniuk, és hagyniuk, hogy munkálkodjon bennük (1Thess 2:13). Ám hogyan jutnak el Isten Szavának pontos megértésére?

Maga a Biblia mondja: „A megfejtés nem Isten dolga-é?” (1Móz 40:8). Ha az Írások tanulmányozásakor egy bizonyos rész nehezen érthető, keresniük kell egy másik ihletett részt, amely megvilágítja a témát. Így hagyják, hogy a Biblia értelmezze önmagát, s ezzel arra törekszenek, hogy megértsék az igazság „példáját”, amelyet Isten Szava tartalmaz (2Tim 1:13). Jehova szent szellemének felhasználásával irányítja vagy vezeti őket ilyen megértéshez. Ám ahhoz, hogy megkapják ennek a szellemnek a vezetését, ápolniuk kell annak gyümölcsét, nem szabad megszomorítaniuk vagy ellene munkálkodniuk, és fogékonyaknak kell maradniuk annak ösztönzésére (Gal 5:22, 23, 25; Ef 4:30). Sőt mi több, buzgón alkalmazva, amit megismernek, állandóan építik hitüket, mint ami alapja annak, hogy egyre világosabb és világosabb megértést nyerjenek arról, hogyan kell cselekedniük Isten akaratát abban a világban, amelynek nem alkotják részét (Luk 17:5; Fil 1:9, 10).

Jehova mindig is akaratának világosabb megértésére vezette népét (Zsolt 43:3). A következőképpen szemléltethetjük, hogyan vezette őket: Ha valaki hosszú időn át egy sötét szobában volt, nem az-e a legjobb számára, ha fokról fokra teszik ki a fénynek? Jehova hasonló módon tette ki népét az igazság fényének; fokozatosan haladva világosította fel őket. (Vö. János 16:12, 13.) Úgy történt, ahogyan a példabeszéd mondja: „Az igazak ösvénye pedig olyan, mint a hajnal világossága, mely minél tovább halad, annál világosabb lesz, a teljes délig” (Péld 4:18).

Jehova bánásmódja a bibliai időkben az ő választott szolgáival megerősíti, hogy akaratának és szándékának világos megértése gyakran fokról fokra jön. Így Ábrahám nem értette teljesen, hogyan valósul majd meg Jehova szándéka a „magra” vonatkozóan (1Móz 12:1–3, 7; 15:2–4; vö. Zsidók 11:8). Dániel nem fogta fel azoknak a próféciáknak a végső kimenetelét, amelyeket feljegyzett (Dán 12:8, 9). Jézus, amikor a földön volt, elismerte, hogy nem tudja sem azt a napot, sem azt az órát, amikor a dolgok jelenlegi rendszere véget ér (Máté 24:36). Az apostolok először nem értették meg, hogy Jézus Királysága égi lesz, nem jön létre az első században, és még nem zsidók is örökölhetik azt (Luk 19:11; Csel 1:6, 7; 10:9–16, 34, 35; 2Tim 4:18; Jel 5:9, 10).

Nem kell meglepődnünk azon, hogy Jehova a modern időkben is gyakran folyamatosan előrehaladó szervezetként vezette a népét, fokról fokra világosítva fel őket a bibliai igazságokról. Nem maga az igazság az, ami változik. Az igazság igazság marad. Jehovának a Bibliában körvonalazott akarata és szándéka állandó marad (És 46:10). Ám ezeknek az igazságoknak a megértése fokozatosan lesz egyre világosabb számunkra „a maga idejében”, a Jehovának megfelelő időben (Máté 24:45; vö. Dániel 12:4, 9). Időnként azonban emberi tévedés vagy túlbuzgóság miatt nézőpontjuk kiigazításra szorulhat.

Például különböző időkben Jehova Tanúinak modernkori történelmében, Jehova szuverenitásának igazolása iránti buzgóságuk és lelkesedésük idő előtti várakozásokhoz vezetett azzal kapcsolatban, hogy mikor jön el a dolgok sátáni gonosz rendszerének a vége (Ez 38:21–23). Jehova azonban nem nyilatkoztatta ki előre a pontos időt (Csel 1:7). Tehát Jehova népének ki kellett igazítania nézeteit ebben a kérdésben.

Az ilyen nézőpontbeli kiigazítások nem jelentik azt, hogy Isten szándéka megváltozott. Azt sem sugallják, hogy e rendszer vége szükségképpen a távoli jövőre tehető. Épp ellenkezőleg, a „(világ)korszak (aion) bevégződésével” kapcsolatos bibliai próféciák beteljesedése megerősíti a vég közelségét (Máté 24:3, Vi). Nos, vajon az a tény, hogy Jehova Tanúinak volt néhány idő előtti várakozása, azt jelentené, hogy nem Isten vezeti őket? Csak annyira, amennyire a tanítványok kérdése a Királyság napjaikban küszöbön álló voltáról jelentette volna azt, hogy nem Isten választotta ki és vezette őket (Csel 1:6; vö. Cselekedetek 2:47; 6:7).

Miért annyira biztosak benne Jehova Tanúi, hogy az ő vallásuk az igaz? Mert elhiszik és elfogadják azt, amit a Biblia mond az igaz imádók azonosító jegyeiről. Ennek a kiadványnak a korábbi fejezeteiben tárgyalt modernkori történelmük megmutatja, hogy nemcsak mint egyének, hanem mint szervezet is megfelelnek a követelményeknek: lojálisan kiállnak a Biblia mint Isten szent, Igazság-Szava mellett (Ján 17:17); teljesen távol tartják magukat a világ ügyeitől (Jak 1:27; 4:4); tanúskodnak az isteni névről, amely Jehova, és Isten Királyságát hirdetik mint az emberek egyedüli reménységét (Máté 6:9; 24:14; Ján 17:26); valamint őszintén szeretik egymást (Ján 13:34, 35).

Miért a szeretet a kiemelkedő azonosító jegye az igaz Isten imádóinak? Milyenfajta szeretet az, amely azonosítja az igaz keresztényeket?

[Lábjegyzet]

[Oldalidézet a 705. oldalon]

Miután Isten kiválasztotta őket, lényeges volt, hogy engedelmesek maradjanak a törvényeihez

[Oldalidézet a 706. oldalon]

Hogyan lesznek a vég idején élő igaz imádók azonosítva?

[Oldalidézet a 707. oldalon]

„Nem állította, hogy különleges kinyilatkoztatást nyert Istentől”

[Oldalidézet a 708. oldalon]

Hagyják, hogy a Biblia értelmezze önmagát

[Oldalidézet a 709. oldalon]

Jehova folyamatosan előrehaladó szervezetként vezette a népét, fokról fokra világosítva fel őket a bibliai igazságokról