Továbbra is járj az Isten szerinti életúton
MINDIG is volt élet, mivel Jehova Isten az élő Isten, az élet Kútforrása, és az ő létének nincs kezdete, és nincs vége (Jeremiás 10:10; Dániel 6:20, 26; János 6:57; 2Korinthus 3:3; 6:16; 1Thessalonika 1:9; 1Timótheus 1:17; Zsoltárok 36:10; Jeremiás 17:13). Az első teremtésművének életet adott — ez a teremtésmű nevezetesen az egyetlen-nemzett Fia, az Ige volt (János 1:1–3; Kolossé 1:15). Ezen a Fiún keresztül Isten más, élő angyalfiai is meg lettek teremtve (Jób 38:4–7; Kolossé 1:16, 17). Később a fizikai világegyetem (1Mózes 1:1, 2), majd a föld harmadik teremtési ’napján’ a fizikai élet első megjelenési formái is létrejöttek: fű, növényzet és gyümölcsfák. Az ötödik napon élő, földi lelkek, tengeri állatok és szárnyas, repülő teremtmények lettek megalkotva, a hatodik napon pedig a szárazföldi állatok, végül pedig az ember megteremtésére került sor (1Mózes 1:11–13, 20–23, 24–31; Cselekedetek 17:25).
Így hát a földi életnek nem kellett arra várnia, hogy egy bizonyos megfelelő állapotban a vegyi anyagoknak valami véletlenszerű keveredése jöjjön létre. Ilyen reakciót még sohasem figyeltek meg, és ez valójában nem is történhet meg. A földi élet Jehova Istennek, az élet Forrásának közvetlen parancsa folytán jött létre, és azáltal, hogy a Fia közvetlenül cselekedett e parancs véghezvitelében. Csak élet hoz létre életet. A bibliai beszámoló minden egyes esetben elmondja nekünk, hogy a teremtett dolgok a maguk hasonlatosságára, vagyis ’az ő fajuk szerint’ hoztak létre utódot (1Mózes 1:12, 21, 25; 5:3). A tudósok rájöttek, hogy valóban törés van a különböző ’fajok’ között, és az eredet kérdésén kívül ez okozza a legnagyobb fejtörést az evolúció elméletében.
A földi teremtményekben vagyis az ’élő lelkekben’ (Komáromi fordítás) az őket éltető tevékeny életerő, vagyis a „szellem” (NW), és az életerőt fenntartó légzés egyaránt megvan. Mind a szellem (életerő), mind pedig a légzés Istentől kapott gondoskodás, és ő el tudja pusztítani az életet úgy, hogy ezek közül valamelyiket elveszi (Zsoltárok 104:29; Ésaiás 42:5).
Ádám a maga és a leszármazottai számára is elvesztette az életet
Ádám megteremtésekor Isten az Éden kertjébe helyezte „az élet fáját” (1Mózes 2:9). E fa gyümölcsének nyilván semmiféle benne rejlő életadó tulajdonsága sem volt — ez a fa inkább azt jelképezte, hogy Isten ’örök’ életet biztosít annak a személynek, akinek megengedi, hogy egyen a fa gyümölcséből. Mivel Isten egy bizonyos szándékkal helyezte oda azt a fát, Ádámnak kétségkívül meg lett volna engedve, hogy egyen ebből a gyümölcsből, miután bebizonyítja, hogy még addig a pontig is hűséges marad, ameddig Isten azt kielégítőnek és elegendőnek tartja. Mikor Ádám vétkezett, nem kapott lehetőséget arra, hogy egyen a fáról, mivel Jehova ezt mondta: „Most tehát, hogy ki ne nyújtsa kezét, hogy szakaszszon az élet fájáról is, hogy egyék, s örökké éljen.” Majd Jehova szavait tett követte. Ő nem engedte meg, hogy olyan személy, aki méltatlan az életre, abban a kertben éljen, amelyet igazságos személyeknek készített, és azt sem engedte meg, hogy egy ilyen személy egyen az élet fájáról (1Mózes 3:22, 23).
Ádám — aki tökéletes életnek örvendett, mely élet attól függött, hogy engedelmeskedik-e Jehovának (1Mózes 2:17; 5Mózes 32:4) — most hát saját magán tapasztalta, milyen, amikor működésbe lép a bűn és annak gyümölcse, a halál. Azonban még közel volt életereje teljéhez. Még szomorú helyzetében is, mikor már el volt vágva Istentől és a valódi szellemiségtől, 930 évet élt, mielőtt utolérte a halál. Időközben képes volt, ha nem is az élet teljességét, de bizonyos mértékű életet átörökíteni az utódaira, kik közül sokan 700-900 évet is megértek (1Mózes 5:3–32). A folyamatot azonban, amely Ádámmal történt, Jézus féltestvére, Jakab így írja le: „mindenki kísértetik, a mikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván, bűnt szűl; a bűn pedig teljességre jutván halált nemz” (Jakab 1:14, 15).
Amire szüksége van az embernek az élethez
A legtöbb tudományos kutató nemcsak hogy nem veszi tudomásul az egész emberiséget érintő halál okát, de ami még ennél is fontosabb, az örökké tartó élethez szükséges legfőbb tényezőt is figyelmen kívül hagyja. Bár az emberi testnek szüksége van arra, hogy állandóan táplálják és felfrissítsék lélegzés, ivás és evés által, van még valami, ami sokkal inkább nélkülözhetetlen az élet folytatásához. Jehova mondta ki az erre vonatkozó alapelvet: „az ember nem csak kenyérrel él, hanem mind azzal él az ember, a mi az Úrnak szájából származik” (5Mózes 8:3). Jézus Krisztus megismételte ezt a kijelentést, és ő is ezt mondta: „Az én eledelem az, hogy annak akaratját cselekedjem, a ki elküldött engem, és az ő dolgát elvégezzem” (János 4:34; Máté 4:4). Másik alkalommal kijelentette: „A miként elküldött engem amaz élő Atya, és én az Atya által élek: akként az is, a ki engem eszik, él én általam” (János 6:57).
Az ember a megteremtésekor Isten képére, az ő hasonlatosságára lett megalkotva (1Mózes 1:26, 27). Ez természetesen nem fizikai képet vagy külsőt jelentett, hiszen Isten Szellem, az ember pedig hús-vér lény (1Mózes 6:3; János 4:24). Ez azt jelentette, hogy az embernek, eltérően az ’oktalan állattól’ (2Péter 2:12), értelmi képessége volt; olyan tulajdonságai voltak, mint Istennek: szeretet, igazságérzet, bölcsesség és hatalom. (Vesd össze: Kolossé 3:10.) Az embernek megvolt az a képessége, hogy megértse, miért él, és mi a Teremtő rá vonatkozó szándéka. Így hát az állatoktól eltérően, az ember képességet kapott arra, hogy szellemi dolgokkal foglalkozzon. Értékelni és imádni tudta a Teremtőjét. E miatt a képesség miatt egy szükség alakult ki Ádámban. Neki többre volt szüksége a szó szerinti élelemnél; kellett neki valami, ami fenntartja szellemiségét — elmebeli és fizikai jóléte érdekében edzenie kellett a szellemiségét.
Ebből az következik, hogy Jehova Isten és szellemi gondoskodásai nélkül a meghatározatlan ideig tartó élet nem lehetséges. Ami az örök életet illeti, ezt mondta Jézus: „Az pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, az egyedül igaz Istent, és a kit elküldtél, a Jézus Krisztust” (János 17:3).
Azzal a szándékkal, hogy újra tökéletessé tegye az emberi szervezetet, és visszaadja az örökké tartó életre való kilátást, Jehova gondoskodott az igazságról, az „életnek beszédéről” (János 17:17; Filippi 2:16). Ha valaki követi az igazságot, akkor az oda vezet, hogy az egyén megismeri Istennek Jézus Krisztusban megmutatkozó gondoskodását, aki magát „váltságul” adta „sokakért” (Máté 20:28). Csak ez által lehet teljesen helyreállítani az ember szellemiségét és testi épségét (Cselekedetek 4:12; 1Korinthus 1:30; 15:23–26; 2Korinthus 5:21).
Akkor majd Jézus Krisztuson keresztül jön el az életre való megújulás. Jézust az ’utolsó Ádámnak, megelevenítő szellemnek’ hívják (1Korinthus 15:45). Az egyik prófécia „örökkévalóság atyjának” nevezi őt (Ésaiás 9:6), és róla írja, hogy „életét halálra adta”, a lelkét ’áldozatul adta’. Mint ilyen „atya”, képes megújítani az emberiséget, így életet ad azoknak, akik hitet gyakorolnak lelke feláldozásában, és engedelmesek (Ésaiás 53:10–12).
Az életút
Jehova, az élet Kútforrása, Igazság-Szaván keresztül megmutatta, milyen életutat kell követni. Az Úr Jézus Krisztus „világosságra hozta . . . az életet és halhatatlanságot az evangyéliom által” (2Timótheus 1:10). Ezt mondta tanítványainak: „A lélek az, a mi megelevenít, a test nem használ semmit: a beszédek, a melyeket én szólok néktek, lélek és élet.” Kicsit később Jézus megkérdezte apostolait, vajon ők is el akarják-e hagyni őt, mint ahogyan azt mások tették. Péter ezt felelte: „Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van te nálad” (János 6:63, 66–68). János apostol „az élet Ígéjének” nevezte Jézust, és ezt mondta: „Ő benne [általa, NW] vala az élet” (1János 1:1, 2; János 1:4).
Jézus szavaiból nyilvánvalóvá válik, hogy hiábavalók az arra tett emberi erőfeszítések, hogy meghatározatlan ideig meghosszabbítsák az életet, vagy értéktelenek azok az elméletek, amelyek azt hangoztatják, hogy bizonyos étrendek vagy életmódok életet adnak az emberiségnek. Még a legjobb esetben is ezek csak átmenetileg javítanak az egészségen. Az az egyedüli életút, ha engedelmeskedünk a jó hírnek, az „élet beszédének” (Filippi 2:16). Ahhoz, hogy az egyén életet kapjon, elméjét „az odafelvalókra”, mintsem „a földiekre” kell irányítania (Kolossé 3:1, 2). Hallgatóinak ezt mondta Jézus: „a ki az én beszédemet hallja és hisz annak, a ki engem elbocsátott, örök élete van; és nem megy a kárhozatra, hanem általment a halálból az életre” (János 5:24; 6:40). Ezeket az embereket nem ítélik többé bűnösnek, és nem járnak többé a halál útján. Pál apostol ezt írta: „Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, a kik Krisztus Jézusban vannak . . . Mert a Jézus Krisztusban való élet lelkének törvénye megszabadított engem a bűn és a halál törvényétől” (Róma 8:1, 2). János azt mondja, hogy egy keresztény tudja, hogy ’átment a halálból az életbe’, ha szereti a testvéreit (1János 3:14).
Mivel „nem is adatott emberek között az ég alatt más név, mely által kellene nékünk megtartatnunk”, annak a személynek, aki keresi az életet, követnie kell Krisztust (Cselekedetek 4:12). Jézus megmutatta, hogy a személynek tudatában kell lennie szellemi szükségletének; éheznie és szomjúhoznia kell az igazságosságot (Máté 5:3, 6). Nem csupán hallania kell a jó hírt, hanem hitet kell gyakorolnia Jézus Krisztusban, és általa kell hívnia Jehova nevét (Róma 10:13–15). Jézus példáját követve ez a személy meg fog keresztelkedni vízben (Máté 3:13–15; Efézus 4:5). Ezután továbbra is a Királyságot és Jehova igazságosságát kell keresnie (Máté 6:33).
Őrizd meg a szívet
Annak a személynek, aki Jézus Krisztus tanítványává vált, továbbra is az életúton kell járnia. Erre kap figyelmeztetést: „Azért a ki azt hiszi, hogy áll, meglássa, hogy el ne essék” (1Korinthus 10:12). Ez is tanács a számára: „Minden féltett dolognál jobban őrizd meg szívedet, mert abból indul ki minden élet” (Példabeszédek 4:23). Jézus megmutatta, hogy a szívből származnak többek között a gonosz gondolatok, a házasságtörés, a gyilkosság. Ezek a dolgok halálhoz vezetnek (Máté 15:19, 20). Ha egy személy úgy védekezik ezek ellen a szívben megfogant gondolatok ellen, hogy a szívét életadó szellemi táplálékkal látja el, mely az élet tiszta Kútforrásából származó igazság, akkor az egyén meg fogja őrizni szívét attól, hogy rossz felé menjen, és attól, hogy a szíve eltérítse az életútról (Róma 8:6).