BORÓKA

1. (héb.: berósʹ ): Ennek a fának a héber megfelelőjét többféleképpen adták már vissza, például: „fenyőfa”, „ciprusfa”. Néhány szótárszerkesztő megalapozott véleménye szerint azonban a borókáról van szó. (Lásd: KBL. 148. o.; IDB. 2. köt. 293. o.) Mivel a szóban forgó fát Salamon király a Libanonról hozatta (1Ki 5:8–10; 9:11; 2Kr 2:8), az feltehetően a Juniperus excelsával azonosítható, egy magas, masszív örökzöld fával, amely elérheti a 20 m-t is, szétálló ágai vannak, apró pikkelylevelei, valamint sötét színű, kicsi, gömbölyű termése. A Juniperus excelsának erős az illata, a faanyagát pedig igen nagyra értékelik a tartóssága miatt.

Ez egy olyan fa, amely a Libanonon honos. A Biblia általában ezzel a földterülettel hozza összefüggésbe, és más fákkal együtt a „Libanon dicsősége” közé számítja (2Ki 19:23; Ézs 14:8; 37:24; 60:13). A zsoltáríró a borókafenyőről azt írja, hogy a gólyáknak a „háza”, vagyis fészke (Zs 104:17). Sok borókafát használtak Salamon templomának az építésekor (2Kr 3:5). A főbb ajtók szárnyai borókafából voltak (1Ki 6:34), és a padló is borókadeszkával volt borítva (1Ki 6:15). Máshol a Szentírás azt írja a borókafáról, hogy gerendát (Én 1:17), hajópalánkot (Ez 27:5), lándzsanyelet (Ná 2:3) és hangszereket készítettek belőle (2Sá 6:5). Mivel a borókafenyő dús lombozatú, ezért a helyreállítási próféciák ezzel a fával szemléltetik, hogy milyen szép és bőven termő lesz Isten népének a földje (Ézs 41:19; 55:13; 60:13).

2. (héb.: ʽaró·ʽér ʹ v. ʽar·ʽár ʹ ): Az arab ʽarʽar szó segít ennek a fának az azonosításában. Ez a fa valószínűleg a Juniperus phoenicia, egy cserjeszerű fa, amely megtalálható a Sínai-félszigeten és Edom pusztájában is. Az alapszó, amelyből ennek a fának a héber neve származik, a ’mezítelenség’ vagy ’kisemmizettség’ gondolatát hordozza magában (vö.: Zs 102:17), ami megfelel ennek a meglehetősen alacsony növésű boróka leírásának, ugyanis ez a fa eléggé mélabús látványt nyújt, és a sivatag sziklás vidékein meg kőszirteken nő. Jeremiás könyve találóan hasonlítja az olyan embert, akinek a szíve elfordul Jehovától, ’a kietlen síkságon lévő magányos fához [ʽar·ʽár ʹ]’. Jeremiás azon leírása is találó, amelyben arra figyelmezteti a moábitákat, hogy meneküljenek, és legyenek „olyanok, mint a borókafenyő [ka·ʽaró·ʽér ʹ] a pusztában” (Jr 17:5, 6; 48:1, 6; de lásd még: Rbi8, lábj.; Kat.).