35. fejezet

A valaha elhangzott leghíresebb beszéd

A BIBLIAI történelem egyik legemlékezetesebb színhelyén vagyunk: Jézus egy hegyoldalon ül és a híres Hegyi beszédét mondja. A hely a Galileai-tenger közelében van, valószínűleg közel Kapernaumhoz. Miután Jézus az egész éjjelt Istenhez intézett imával tölti, kiválasztja tanítványai közül 12 apostolát. Ezután velük együtt jön ide, a hegynek egy sík területére.

Bizonyára azt gondolnád, Jézus most már nagyon fáradt és szeretne egy kicsit aludni. De nagy tömegek jönnek oda, egyesek Júdeából és Jeruzsálemből, 100-110 kilométer távolságból. Mások az északra eső Tírusz és Szidon tengerpartjáról érkeztek. Azért jöttek, hogy hallgassák Jézust és meggyógyuljanak betegségükből. Még olyanok is akadnak közöttük, akik a démonok, Sátán gonosz angyalainak zaklatásai alatt állnak.

Amikor Jézus lejön, a betegek köréje tódulnak, hogy megérintsék, és ő meggyógyítja őket. Ezekután Jézus nyilvánvalóan egy magasabb helyet választ ki magának a hegyoldalban. Ott leül és tanítani kezdi az előtte lévő sík helyen szétszóródott sokaságot. És gondolj csak bele! Nincs e nagy hallgatóságban egyetlen olyan ember sem, aki súlyos fogyatékosságban szenvedne!

Az emberek élénk figyelemmel hallgatják a tanítót, aki ilyen bámulatos csodatettekre képes. Jézus azonban elsősorban tanítványaihoz intézi beszédét, akik valószínűleg egész közelről veszik körül. De hogy mi is hasznot meríthessünk belőle, Máté és Lukács is feljegyezte azt.

Máté beszámolója a beszédről körülbelül négyszer olyan hosszú, mint Lukácsé. Azonfelül a Máté által feljegyzett részleteket Lukács úgy tárja elénk, mint amit Jézus más alkalommal mondott el szolgálata idején, mely könnyen megállapítható, ha összevetjük a Máté 6:9–13. verseit a Lukács 11:1–4. verseivel, és a Máté 6:25–34. verseit a Lukács 12:22–31. verseivel. Ebben nincs semmi meglepő. Jézus tanította kétségtelenül ugyanazokat a dolgokat, és Lukács úgy választott ki néhányat ezek közül, hogy más-más környezetbe illesztette őket.

Jézus beszédének nagy értéke nem csupán szellemi tartalmának mélységében nyilvánul meg, hanem abban az egyszerűségben és világosságban is, ahogy elmondja ezeket az igazságokat. Mindennapi tapasztalatokból merít és az emberek számára ismerős dolgokat használ fel, hogy így könnyen megérthessék gondolatait mindazok, akik egy jobb élet után kutatnak Isten útja szerint.

Kik az igazán boldogok?

Mindenki boldogságra vágyik. Ennek tudatában Jézus azok leírásával kezdi Hegyi beszédét, kik az igazán boldogok. Elképzelhetjük, mennyire lenyűgözi szavaival nagyszámú hallgatóságát. És bevezető szavai sokak számára mégis ellentmondásosnak tűnnek.

Magyarázatait tanítványaihoz intézve, Jézus elkezdi beszédét: „Boldogok vagytok ti, szegények, mert tiétek az egek királysága. Boldogok vagytok ti, akik most éheztek, mert ki lesztek elégítve. Boldogok vagytok ti, akik most sírtok, mert nevetni fogtok. Boldogok vagytok, amikor az emberek gyűlölnek titeket . . . Örüljetek azon a napon és ujjongjatok, mert íme, nagy a ti jutalmatok az égben.”

Lukács feljegyzésében ezek Jézus beszédének bevezető szavai. Máté feljegyzése szerint Jézus arról beszél, hogy a szelídek, az irgalmasok, a tiszta szívűek és a békeszeretők is boldogok. Jézus indoklása szerint ők azért boldogok, mert öröklik a földet, mert irgalmat nyernek, meglátják Istent és Isten fiainak neveztetnek.

A boldogság fogalmán Jézus nem egyszerűen olyan jókedvet vagy vidámságot ért, mint amikor tréfálkozik valaki. Az igazi boldogság mélyebbről fakad; a kellemesség érzését, megelégedettséget és az életben való beteljesülést fejezi ki.

Jézus szerint azok nevezhetők igazán boldogoknak, akik felismerik szellemi szükségletüket, akiket elszomorít bűnös mivoltuk, és akik megismerik és szolgálják Istent. Boldogságuk még akkor is megmarad, ha gyűlölik vagy üldözik őket Isten akarata cselekvéséért, mivel tudják, hogy Isten helyeslését élvezik és elnyerik az örök élet jutalmát.

Jézus hallgatói közül sokan azonban azt gondolják — akárcsak néhány mai ember —, hogy az tesz valakit boldoggá, ha sikeres és élvezi az életet. Jézus másképp vélekedik. Egy szembeállítást alkalmazva, mely bizonyára meglepi sok hallgatóját, ezt mondja:

„Jaj nektek, gazdagok, mert teljesen megkaptátok a ti vigasztalásotokat. Jaj nektek, akik beteltetek, mert éhezni fogtok. Jaj nektek, akik most nevettek, mert gyászolni és sírni fogtok. Jaj nektek, ha minden ember jót beszél rólatok, mert ugyanezt tették az ősatyáik a hamis prófétákkal.”

Mit ért ezen Jézus? Miért jaj azoknak, akik gazdagok, akik nevetve csak az élvezeteket hajhásszák, és az emberek tetszésére törekednek? Azért, mert ha valaki kedveli ezeket a dolgokat, az kizárja az életéből Isten szolgálatát, vagyis azt az egyedüli dolgot, amely igazi boldogságot hozhat. Ugyanakkor Jézus nem állította azt, hogy egyszerűen a szegénység, az éhezés és a szomorúság teszi boldoggá az embert. Gyakran azonban éppen az ilyen hátrányos helyzetű emberek reagálnak kedvezően Jézus tanításaira, és ezáltal igazi boldogsággal áldatnak meg jutalmul.

Jézus ezután újból tanítványaihoz fordul, és ezt mondja: „Ti vagytok a föld sója.” Természetesen nem azt érti ezen, hogy ők betű szerinti sók lennének. A só inkább tartósítószer. Jehova templomának oltára közelében is például nagy halom só hevert, és a templomban tevékenykedő papok ezt használták az áldozatok megsózására.

Jézus tanítványai olyan értelemben „a föld sója”, hogy megőrző hatást gyakorolnak az emberekre. Üzenetük, amelyet elvisznek az emberekhez, valóban képes megőrizni az életét mindazoknak, akik odafigyelnek rá! Az üzenet olyan tulajdonságokat hoz ezeknek az embereknek az életébe, mint például az állhatatosság, lojalitás és hűség, amely megóvja őket a szellemi és erkölcsi romlástól.

„Ti vagytok a világ világossága” — mondja Jézus a tanítványainak. A lámpát nem kosár alá teszik, hanem a lámpatartóba; Jézus ezért ezt mondja: „Hasonlóképpen ragyogjék a ti világosságotok az emberek előtt!” Jézus tanítványai nyilvános tanúskodásukkal tesznek ennek eleget, és a Biblia alapelveivel összhangban álló viselkedésükkel világító példaként szolgálnak.

Magas irányadó mérték a követői számára

A vallásvezetők Jézust Isten Törvénye megsértőjének tekintik, és nemrég összeesküdtek, hogy megöljék. Így Jézus ezt mondja Hegyi beszédét folytatva: „Ne gondoljátok, hogy a Törvény vagy a Próféták eltörlésére jöttem. Nem eltörölni jöttem, hanem betölteni.”

Jézus minden embernél jobban tiszteletben tartja Isten Törvényét és másokat is erre buzdít. Sőt ezt mondja: „Aki tehát megsért egyet is a legkisebb parancsok közül és aszerint tanítja az embereket, azt a ’legkisebbnek’ fogják hívni az egek királyságával kapcsolatban”, vagyis az ilyen személy egyáltalán nem lesz ott ebben a Királyságban.

Annyira távol áll Jézustól az, hogy figyelmen kívül hagyja Isten Törvényét, hogy még azt a magatartást is elítéli, amely hozzájárulhat ahhoz, hogy egy ember megszegje azt. Miután megjegyzi, hogy a Törvény azt mondja: „ne gyilkolj”, Jézus hozzáfűzi: „Én pedig azt mondom nektek, hogy mindenkit, aki továbbra is haragszik testvérére, felelősségre vonnak a törvényszék előtt.”

Mivel a harag folyamatos ápolása ennyire komoly dolog, és talán még gyilkossághoz is vezethet, Jézus szemlélteti azt a mértéket, ameddig valaki elmehet a békességre való törekvésben. Így oktat: „Ha tehát [áldozati] ajándékodat az oltár elé viszed, és ott eszedbe jut, hogy testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott az oltár előtt az ajándékodat és menj el; előbb békülj ki a testvéreddel, aztán, amikor visszatértél, ajánld fel az ajándékodat.”

Jézus a hetedik parancsra terelve a beszélgetést, így folytatja: „Hallottátok, amit mondtak: ’Ne kövess el házasságtörést!’ ” Jézus azonban még azt is helyteleníti, ha valaki kitartóan gondol a házasságtörésre. „Én pedig azt mondom nektek: Aki kitartóan asszonyra néz szenvedélyes vággyal, már házasságtörést követett el vele a szívében.”

Jézus itt nem csupán az elménken átfutó erkölcstelen gondolatról beszél, hanem ’kitartó nézésről’. Az ilyen kitartó ránézés szenvedélyes vágyat ébreszt, amely — ha megfelelő alkalom kínálkozik — házasságtörésben tetőzik. Hogyan kerülheti ezt el valaki? Jézus elmondja, milyen végletekig kell esetleg elmennünk: „Ha tehát a te jobb szemed botlásodat idézi elő, tépd ki és vesd el magadtól . . . Hasonlóképpen, ha a te jobb kezed botlásodat idézi elő, vágd le, és vesd el magadtól.”

Gyakran előfordul, hogy az emberek hajlandók feláldozni egy megbetegedett szó szerinti testtagjukat annak érdekében, hogy életben maradjanak. Jézus szerint azonban életbe vágóbb bármit ’elvetni’, még ha ez olyan értékes is, mint a szem vagy a kéz, hogy elkerüljük az erkölcstelen gondolatokat és cselekedeteket. Máskülönben, magyarázza Jézus, az ilyenek a Gyehennába vettetnek (szemétégető telep Jeruzsálem közelében), ami az örök pusztulást jelképezi.

Jézus arról is beszél, hogyan kell viselkedni olyanokkal szemben, akik megsértenek és megbántanak. „Ne ellenkezzetek a gonosz emberrel — tanácsolja Jézus. — Ha valaki megüti a jobb orcádat, fordítsd felé a másikat is.” Jézus nem azt érti ezen, hogy valaki ne védje meg magát vagy családját támadás esetén. Egy pofont nem azért adnak valakinek, hogy fizikailag bántalmazzák, hanem inkább azért, hogy megsértsék. Ezért azt mondja Jézus, hogy ha valaki verekedést vagy veszekedést igyekszik provokálni akár úgy, hogy szó szerint megpofoz valakit, akár úgy, hogy sértő szavakkal vagdalkozik, helytelen lenne visszavágni.

Jézus, miután Istennek a felebarát iránti szeretetre vonatkozó törvényére hívja fel a figyelmet, kijelenti: „Én azonban azt mondom nektek: Ne szűnjetek meg szeretni ellenségeiteket és imádkozni azokért, akik üldöznek titeket.” Erőteljesen meg is indokolja, hogy miért tegyük ezt: „Hogy Atyátok fiainak bizonyulhassatok, aki az egekben van, mivel ő felhozza napját a gonoszokra és a jókra.”

Jézus beszédének ezt a részét figyelmeztetéssel zárja: „Legyetek azért tökéletesek, miként a ti égi Atyátok tökéletes.” Jézus nem azt érti ezen, hogy az emberek abszolút értelemben tökéletesek lehetnek. Inkább arra gondolt, hogy Isten utánzásával szeretetünk kiszélesítése még az ellenségeinket is magába foglalja. Lukács párhuzamos evangéliumi beszámolója így örökíti meg Jézus szavait: „Legyetek irgalmasok, mint amilyen irgalmas az Atyátok.”

Ima és bizalom Istenben

Beszédének folytatásaként Jézus leleplezi azok képmutatását, akik csak színlelik jámborságukat. „Amikor tehát irgalmas adományokat adsz — mondja —, ne fúvass kürtöt magad előtt, miként azt a képmutatók teszik.”

„Amikor imádkoztok — folytatja —, ne legyetek olyanok, mint a képmutatók, mert ők szeretnek állva imádkozni a zsinagógákban és az utcasarkokon, hogy lássák őket az emberek.” Útmutatása ehelyett így szól: „Te azonban, amikor imádkozol, menj be belső szobádba, s miután becsuktad az ajtót, imádkozz Atyádhoz, aki rejtve van.” Maga Jézus is imádkozott nyilvánosan, így hát nem ezeket ítéli el. Azokat az imákat kifogásolja, amelyek csak azért hangzanak el, hogy hatást gyakoroljanak a hallgatókra és elismerő csodálatot váltsanak ki.

Jézus a továbbiakban ezt tanácsolja: „Amikor imádkoztok, ne mondjátok újra meg újra ugyanazt, mint a nemzetekből valók.” Jézus itt nem arra gondol, hogy az ismétlés önmagában helytelen. Egy ízben ő is többször használta „ugyanazt a szót” imájában. A betanult üres szavak „újra meg újra” ismétlését helyteleníti, azokat, akik ujjaikkal morzsolják a gyöngyszemeket a rózsafüzéren egy-egy ima után.

Jézus, hogy segítsen hallgatóinak imádkozni, hét kérésből álló mintaimát mond el. Az első három jogosnak ismeri el Isten szuverenitását és szándékait. Kérést foglalnak magukban Isten nevének megszentelésére, Királysága eljövetelére és akaratának megvalósulására vonatkozóan. A többi négy személyes kérés, éspedig a mindennapi táplálékért, a bűnök megbocsátásáért, azért, hogy ne legyünk megkísértve az elviselhetőség határán túl, és a gonosztól való megszabadításért.

A továbbiakban Jézus megemlíti, milyen csapdát jelent túlzott hangsúlyt helyezni az anyagi javakra. Erre sürget: „Ne gyűjtsetek többé magatoknak kincseket a földön, ahol moly és rozsda emészt, és ahol tolvajok betörnek és ellopják.” Az ilyen kincsek nemcsak veszendők, hanem érdemük sincs Istennél.

Jézus ezért ezt mondja: „Inkább gyűjtsetek magatoknak kincseket az égben, ahol sem moly, sem rozsda nem emészt.” Ezt úgy tehetjük meg, ha Isten szolgálatát helyezzük életünkben az első helyre. Az Istennél így felhalmozott érdemet vagy annak nagyszerű jutalmát senki sem veheti el tőlünk. Majd Jézus hozzáteszi: „Mert ahol a te kincsed, ott lesz a te szíved is.”

Az anyagiasság csapdáját tovább fejtegetve Jézus egy szemléltetést alkalmaz: „A test lámpása a szem. Ha a tehát a szemed egyszerű, az egész tested világos lesz; de ha a szemed gonosz, az egész tested sötét lesz.” A helyesen működő szem olyan a test számára, mint a sötét helyen világító lámpás. De ahhoz, hogy a szem pontosan lásson, egyszerűnek kell lennie, vagyis egy tárgyra kell összpontosítani. A nem egy pontra összpontosító szem tévesen méri fel a dolgokat azáltal, hogy az anyagi javakat Isten szolgálata elé helyezi, melynek következtében az „egész test” sötét lesz.

Jézus egy hatásos szemléltetéssel juttatja el csúcspontjára ezt a témát: „Senki sem lehet két úr rabszolgája, mert vagy az egyiket gyűlöli és a másikat szereti, vagy az egyikhez ragaszkodik a másikat pedig megveti. Nem szolgálhattok rabszolgákként Istennek és a Gazdagságnak.”

E tanács után Jézus arról biztosítja hallgatóit, hogy nem kell aggodalmaskodniuk az anyagi szükségletek miatt, ha Isten szolgálatát teszik életükben az első helyre. „Figyeljétek meg alaposan az ég madarait — mondja —, mert azok nem vetnek, se nem aratnak, raktárakba se gyűjtenek; égi Atyátok mégis táplálja őket. — Majd ezt kérdezi: — Nem értek-e többet azoknál?”

Ezután a mezei liliomokra utal Jézus, és megjegyzi: „Salamon még dicsősége teljében sem volt úgy felékesítve, mint ezek közül egy. Ha tehát — folytatja Jézus — Isten ily módon öltözteti a mező növényzetét . . . nem öltöztet-e annál inkább titeket, ti kicsinyhitűek? — Jézus ezért így zárja beszédét: — Sohase aggodalmaskodjatok tehát, és ne mondjátok: ’Mit együnk?’ vagy ’Mit igyunk?’ vagy ’Mibe öltözködjünk?’ . . . Hiszen a ti égi Atyátok tudja, hogy szükségetek van mindezekre. Továbbra is keressétek először a királyságot és az ő igazságosságát, és mindezeket az egyéb dolgokat ráadásul megkapjátok.”

Az élet útja

Az élet útja nem más, mint ragaszkodni Jézus tanításaihoz. De ez nem könnyű. A farizeusok például hajlamosak mások éles elítélésére, és valószínűleg sokan utánozzák őket. Így hát Jézus ezt a figyelmeztetést adja Hegyi beszéde folytatásaként: „Ne ítélkezzetek, hogy fölöttetek se ítélkezzenek. Mert amilyen ítélettel ítélkeztek, olyannal lesztek megítélve.”

Veszélyes tehát a túlzottan kritizáló farizeusok példáját követni. Lukács beszámolója szerint Jézus egy szemléltetéssel hangsúlyozza ezt a veszélyt: „Vajon képes-e vak vakot vezetni? Nem esnek-e mindketten verembe?”

Ha túlzottan bírálunk másokat felnagyítva hibáikat és folyton ezeken lovagolva, ez súlyos bűn. Ezért kérdezi Jézus: „Hogyan mondhatod a testvérednek: ’Hadd vegyem ki a szálkát a szemedből’, holott íme, a saját szemedben gerenda van? Képmutató! Vedd ki előbb a gerendát a saját szemedből, s akkor világosan meglátod, hogyan vedd ki a szálkát a testvéred szeméből.”

Ez nem jelenti azt, hogy Jézus tanítványai ne alkalmazzanak józan ítélőképességet másokkal kapcsolatban, mert ezt mondja: „Ne adjátok azt, ami szent, a kutyáknak, gyöngyeiteket se vessétek a disznók elé!” Az Isten Szavából származó igazságok szentek. Képletesen szólva a gyöngyökhöz hasonlatosak. De ha az a néhány személy, aki kutyákhoz vagy disznóhoz hasonló, nem értékeli ezeket a drága igazságokat, akkor Jézus tanítványai otthagyják az ilyen embereket, és olyanokat keresnek, akik fogékonyabbak.

Bár Jézus Hegyi beszédében korábban már tárgyalta az imát, most az abban való állhatatosság szükségességét emeli ki. „Állandóan kérjetek — sürget — és megkapjátok.” Annak szemléltetésére, hogy Isten mennyire kész meghallgatni az imákat, Jézus ezt kérdezi: „Valóban, ki az az ember közületek, aki, amikor a fia kenyeret kér, követ ad neki? . . . Ezért ha ti, gonosz létetekre tudjátok, hogyan adjatok jó ajándékokat gyermekeiteknek, mennyivel inkább ad a ti égi Atyátok jó dolgokat azoknak, akik kérik őt.”

A következőkben Jézus egy híressé vált viselkedési szabályt állít fel, amelyet általában aranyszabálynak neveznek. Ezt mondja: „Mindazt tehát, amit akartok, hogy az emberek megtegyenek veletek, ti is hasonlóképpen tegyétek meg velük.” Ha e szabály szerint élünk, ez másokkal való pozitív viselkedésünkben fog megnyilvánulni, és úgy fogunk velük bánni, ahogyan szeretnénk, hogy ők bánjanak velünk.

Hogy ez az életmód nem könnyű, megmutatkozik Jézus figyelmeztetéséből is: „Menjetek át a szűk kapun, mert széles és tágas az út, amely a pusztulásba visz, és sokan járnak azon; viszont szűk a kapu és keskeny az út, amely az életbe visz, és kevesen találják meg azt.”

Mivel nagy a veszélye annak, hogy félrevezethetnek minket, Jézus így figyelmeztet: „Őrizkedjetek a hamis prófétáktól, akik juhok ruhájában jönnek hozzátok, azonban belülről ragadozó farkasok.” Ahogyan a jó és a rossz fát is fel lehet ismerni gyümölcseiről, Jézus utal arra, hogy a hamis próféták is felismerhetők tanításaikról és viselkedésükről.

Jézus a továbbiakban megmagyarázza, hogy nem egyszerűen az tesz valakit az Ő tanítványává, amit mond, hanem amit tesz. Egyesek vallják, hogy Jézus az ő Uruk, de, ahogy mondja, ha nem cselekszik Atyjának akaratát: „Én akkor kijelentem nekik: Sohasem ismertelek titeket! Távozzatok tőlem, törvénytelenség cselekvői!”

Végezetül ezzel az emlékezetes befejezéssel zárja beszédét Jézus: „Ezért mindaz, aki hallja ezeket a beszédeimet és cselekszi azokat, hasonló az értelmes emberhez, aki kősziklára építette a házát. És ömlött az eső és jött az áradat, fújtak a szelek és csapkodták a házat, de nem dőlt össze, mert kősziklára volt alapozva.”

Másrészt Jézus kijelenti: „Viszont mindaz, aki hallja a beszédeimet és nem cselekszi azokat, hasonló az ostoba emberhez, aki homokra építette a házát. És ömlött az eső és jött az áradat, és fújtak a szelek és beleütköztek abba a házba, és az összedőlt és nagy lett annak romlása.”

Amikor Jézus befejezi beszédét, a tömeg elcsodálkozik tanítási módján, mert úgy tanítja őket, mint akinek van hatalma, és nem úgy, mint a vallásvezetőik. Lukács 6:12–23; Máté 5:1–12; Lukács 6:24–26; Máté 5:13–48; 6:1–34; 26:36–45; 7:1–29; Lukács 6:27–49

▪ Hol tartózkodik Jézus, amikor legemlékezetesebb beszédét mondja el, kik vannak jelen, és mi előzte meg ezt közvetlenül?

▪ Miért nem meglepő, hogy a Hegyi beszéd néhány tanítását Lukács más-más környezetbe helyezi?

▪ Miért oly értékes Jézus beszéde?

▪ Kik az igazán boldogok, és miért?

▪ Kiknek jaj, és miért?

▪ Jézus tanítványai milyen értelemben „a föld sója” és „a világ világossága”?

▪ Hogyan mutatja ki Jézus Isten Törvénye iránti feltétlen tiszteletét?

▪ Jézus milyen útmutatásról gondoskodik, amely gyökereiben vágja el a gyilkosság és a házasságtörés okait?

▪ Mit ért Jézus azon, hogy fordítsuk oda a másik arcunkat is?

▪ Hogyan lehetünk tökéletesek Istenhez hasonlóan?

▪ Milyen utasításokat ad Jézus az imára vonatkozólag?

▪ Miért értékesebbek az égi kincsek, és hogyan szerezhetők meg?

▪ Milyen szemléltetések segítenek az anyagiasság csapdájának elkerülésében?

▪ Miért mondja Jézus, hogy szükségtelen aggodalmaskodnunk?

▪ Mit mond Jézus mások elítéléséről, de hogyan jelzi, hogy tanítványainak jó ítélőképességet kell használniuk az emberekkel kapcsolatban?

▪ Mit mond Jézus a továbbiakban az imára vonatkozóan, és milyen viselkedési szabályt állít fel?

▪ Hogyan mutatja ki Jézus, hogy az élet útja nem könnyű, és fennáll a félrevezetés veszélye?

▪ Hogyan fejezi be Jézus beszédét, és milyen hatása van ennek?