Miért vár pusztulás a hitetlen zsidókra?

Jézus már igazán sokféleképpen próbálta buzdítani az embereket, hogy gondolják át az Istennel ápolt kapcsolatukat. Miután vendégeskedett egy farizeusnál, majd a háza előtti sokasággal beszélt, újabb lehetősége nyílik a buzdításra.

Néhányan megemlítenek egy tragikus eseményt. Azokról a galileaiakról beszélnek, „akik éppen áldozatokat mutattak be, amikor [a római kormányzó, Poncius] Pilátus megölette őket” (Lukács 13:1). Miért említik meg az esetet?

Ezek a galileaiak talán azok lehettek, akiket akkor öltek meg, amikor több ezer zsidó tiltakozott az ellen, hogy Pilátus a templom kincstárából használt fel pénzt egy Jeruzsálembe vivő vízvezeték építéséhez. Pilátus valószínűleg a templom befolyásos vezetőinek a közreműködésével szerezte meg a pénzt. Akik elmondják ezt a tragédiát, talán úgy gondolják, hogy a galileaiak a saját gonosz tetteiknek köszönhetik a végzetüket. De Jézus nem ért velük egyet.

Ezt kérdezi: „Azt hiszitek, hogy ezek a galileaiak bűnösebbek voltak minden más galileainál, mert ezeket elszenvedték?” „Semmiképpen” – válaszolja a saját kérdésére. De felhasználva ezt az eseményt, így inti a zsidókat: „ha nem bánjátok meg bűneiteket, mindannyian ugyanúgy meghaltok” (Lukács 13:2, 3). Majd utal egy másik tragédiára, amely nemrég történhetett, és talán kapcsolatban volt a vízvezeték építésével. Ezt kérdezi:

„Az a 18, akire rádőlt a torony Siloámban, és megölte őket, azt hiszitek, hogy nagyobb bűnt követett el minden más embernél, aki Jeruzsálemben lakik?” (Lukács 13:4). A sokaság talán úgy gondolja, hogy ezek a személyek a saját gonoszságuk miatt haltak meg. Jézus szerint ez nem így van. Tudja, hogy „előre nem látható események” történnek, és ennek a tragédiának is valószínűleg ez az oka (Prédikátor 9:11). Ám az embereknek tanulniuk kellene az esetből. „Ha nem bánjátok meg bűneiteket, mindannyian meghaltok, akárcsak ők” – mondja Jézus (Lukács 13:5). De miért hangsúlyozza ezt annyira?

Egy szemléltetést mond azzal kapcsolatban, hogy milyen eredményre jutott eddig a szolgálata során: „Egy embernek volt egy fügefája a szőlőjébe ültetve, és kiment, hogy gyümölcsöt keressen rajta, de nem talált. Akkor ezt mondta a vincellérnek: »Már három éve, hogy idejárok, és gyümölcsöt keresek ezen a fügefán, de nem találok. Vágd ki! Miért is foglalja a földet fölöslegesen?« Az ezt felelte neki: »Uram, hagyd meg még egy évig. Körülásom és megtrágyázom, és ha terem gyümölcsöt a jövőben, akkor jó, ha meg nem, akkor majd kivágod«” (Lukács 13:6–9).

Több mint három éve próbál Jézus hitet plántálni a zsidókba. Ennek ellenére viszonylag kevesen váltak a tanítványává, akiket így a munkája gyümölcsének lehet tekinteni. Most, a szolgálatának negyedik évében fokozza az erőfeszítését. Azzal, hogy tanít és prédikál Júdeában és Pereában, jelképesen körülássa és megtrágyázza a zsidókat szemléltető fügefát. Milyen eredménnyel? Csak kevés zsidó lesz a követője. A nemzet mint egész nem tanúsít megbánást, ezért pusztulás vár rá.

Nem sokkal később ismét felszínre jön, hogy a legtöbb zsidó mennyire közömbös. Sabbatnapon Jézus egy zsinagógában tanít. Meglát egy asszonyt, akit egy démon gyötör, és ezért 18 éve össze van görnyedve. Könyörülettől indítva így szól hozzá: „Asszony, megszabadultál a betegségedtől” (Lukács 13:12). Aztán ráteszi a kezét, az asszony pedig nyomban felegyenesedik, és dicsőíteni kezdi Istent.

Ez feldühíti a zsinagóga vezetőjét, és ezt mondja: „Hat nap van, amelyen munkát kell végezni; azokon gyertek hát, és azokon gyógyíttassátok magatokat, ne pedig sabbatnapon” (Lukács 13:14). Ez a vezető nem tagadja, hogy Jézusnak van hatalma gyógyítani. Ő azt kifogásolja, hogy sabbaton jönnek az emberek Jézushoz, hogy meggyógyítsa őket. Jézus válasza világos és logikus: „Képmutatók, hát nem oldja el sabbaton mindegyikőtök a bikáját vagy a szamarát az istállóállástól, és nem vezeti el, hogy megitassa? Nem kellene akkor ezt az asszonyt, aki Ábrahám lánya, és akit Sátán 18 éve megkötözve tartott, megszabadítani ettől a bilincstől sabbatnapon?” (Lukács 13:15, 16).

Jézus ellenzői elszégyellik magukat, de a sokaság örvendezik mindazon dicsőséges dolgok láttán, amit Jézus tesz. Ezután Jézus megismétel két prófétai szemléltetést a királyságról, amelyeket már korábban elmondott a Galileai-tengeren egy csónakból (Máté 13:31–33; Lukács 13:18–21).