104. fejezet

Isten hangja harmadszor is hallható

MIALATT Jézus a templomban tartózkodik, halála miatt gyötrődik, amellyel hamarosan szembe kell néznie. Legfőképp amiatt aggódik, hogyan hat ez majd Atyja hírnevére, ezért így imádkozik: „Atyám, dicsőítsd meg a nevedet!”

Erre egy erős hang jön az egekből és kijelenti: „Meg is dicsőítettem és ismét megdicsőítem.”

A körülötte álló sokaságban zavar támad. „Egy angyal beszélt vele” — kezdik mondogatni némelyek. Mások mennydörgés hangjának vélik. Pedig valójában Jehova Isten az, aki szólt! Nem ez az első alkalom azonban, hogy Isten hangja hallható Jézussal kapcsolatban.

Jézus alámerítkezésekor, három és fél évvel korábban, Alámerítő János hallotta, amikor Isten ezt mondta Jézusról: „Ez az én szeretett Fiam, akit én helyeslek!” Azután, nem sokkal az előző évi pászka után, Jakab, János és Péter is hallotta Isten kijelentését, amikor Jézus átváltozott előttük. „Ez az én szeretett Fiam, akit helyeslek; őt hallgassátok!” És most, Niszán hó 10-én, négy nappal Jézus halála előtt, harmadízben is hallották az emberek Isten hangját. Ez alkalommal azonban egy egész sokaság hallhatta Jehova beszédét!

Jézus kijelenti: „Nem énérettem hallatszott ez a hang, hanem tiérettetek.” Ez bizonyítékot szolgáltat arra vonatkozóan, hogy Jézus csakugyan Isten Fia, a megígért Messiás. „Most van e világ megítéltetése — folytatja Jézus —, most vetik ki a világ uralkodóját.” Jézus hűséges életútja ténylegesen megerősíti, hogy Sátán, az Ördög, e világ uralkodója megérdemli a ’kivettetést’, a pusztulást.

Rámutatva közeli halálának következményeire Jézus ezt mondja: „Én pedig, ha felemeltetem a földről, mindenfajta embert magamhoz vonok.” Halála tehát nem kudarc, hanem eszköz arra, hogy magához vonjon másokat, akik ezáltal örökké tartó életnek örvendhetnek.

De a tömeg tiltakozni kezd: „Mi azt hallottuk a Törvényből, hogy a Krisztus örökre itt marad, akkor hogyan mondod te, hogy az Emberfiát fel kell emelni? Ki ez az Emberfia?”

A bizonyítékok ellenére, beleértve azt is, hogy Isten saját hangját hallották, a legtöbben nem hiszik, hogy Jézus az igazi Emberfia, a megígért Messiás. De miként hat hónappal korábban, a sátorok ünnepe alkalmával, Jézus újra kijelenti magáról, hogy ő „a világosság”, és buzdítja hallgatóit: „Amíg nálatok van a világosság, higgyetek a világosságban, hogy a világosság fiai legyetek.” Ezek elhangzása után Jézus eltávozik és elrejtőzik, nyilvánvalóan azért, mert élete veszélyben forog.

A zsidók nem hisznek Jézusban, s ez beteljesíti Ésaiás szavait azokról, akiknek ’megvakította szemeit és megkeményítette szívét, hogy meg ne térjenek és meg ne gyógyítsa őket’. Ésaiás látomásban látta Jehova égi udvartartását, többek között Jézust emberi létezése előtti dicsőségében, Jehova mellett. Ennek ellenére a zsidók, beteljesítve azt, amit Ésaiás írt, konokul elvetik azokat a bizonyítékokat, amelyek igazolják, hogy ő a megígért Szabadí­tó­juk.

Másrészt, sokan az elöljárók (nyilvánvalóan a zsidó legfelsőbb bíróság, a Szanhedrin tagjai) közül valóban hisznek Jézusban. Nikodémus és arimatheai József is két ilyen elöljáró. De az elöljárók, legalábbis egyelőre, nem merik megvallani hitüket, attól félve, hogy elveszítik a zsinagógában élvezett állásukat. Milyen sokat veszítenek ezzel!

Jézus a továbbiakban ezt a megjegyzést teszi: „Aki hisz énbennem, nemcsak énbennem hisz, hanem abban is, aki elküldött engem, és aki engem lát, látja azt is, aki elküldött engem . . . De ha valaki hallja a beszédeimet és nem tartja meg azokat, én nem ítélem el azt; mert nem azért jöttem, hogy elítéljem a világot, hanem, hogy megmentsem a világot . . . Az a szó, amelyet szóltam, az ítéli el őt az utolsó napon.”

Jehovát az emberiség világa iránti szeretet arra indította, hogy elküldje Jézust, így mindazok, akik hisznek benne, megmenekülhetnek. Az emberek megmentését az dönti el, vajon hajlandók-e engedelmeskedni azoknak a dolgoknak, amelyeket Isten utasítására Jézus mond nekik. Az ítéletre „az utolsó napon”, Krisztus Ezeréves Uralma alatt kerül sor.

Jézus így zárja szavait: „Én nem a magam akaratából szóltam, hanem aki elküldött engem, maga az Atya parancsolta nekem, hogy mit mondjak és mit beszéljek. Azt is tudom, hogy az ő parancsolata örökké tartó életet jelent. Amit tehát én beszélek, azt úgy beszélem, ahogyan az Atya mondta nekem.” János 12:28–50; 19:38, 39; Máté 3:17; 17:5; Ésaiás 6:1, 8–10.

▪ Mely három alkalommal volt hallható Isten hangja Jézussal kapcsolatban?

▪ Hogyan látta Ésaiás próféta Jézus dicsőségét?

▪ Kik azok az elöljárók, akik hisznek Jézusban, de miért nem merik őt nyíltan megvallani?

▪ Mi „az utolsó nap”, és milyen alapon ítéltetnek meg akkor az emberek?