Osztozzunk a vigaszban, melyről Jehova gondoskodik

„Erős a reménységünk felőletek, mert tudjuk, hogy amint osztoztatok velünk a szenvedésekben, ugyanúgy majd a vígasztalódásban is” (2KORINTHUS 1:6, 7, D. Raffay fordítás).

1., 2. Milyen tapasztalatot éltek át sokan, akik napjainkban lettek keresztények?

SOKAN azok közül, akik most Az Őrtoronyt olvassák, úgy nőttek fel, hogy nem ismerték Isten igazságát. Ez talán rád is igaz. Ha igen, emlékezz vissza, hogyan éreztél, amikor kezdtek nyiladozni értelmi szemeid. Amikor például megértetted, hogy a halottak nem szenvednek, hanem öntudatlanok, nem éreztél megkönnyebbülést? S amikor megtudtad, milyen reménységük van az elhunytaknak, hogy milliárdok fognak életre kelni Isten új világában, nem vigasztalódtál meg? (Prédikátor 9:7, 12; János 5:28, 29).

² Mi a helyzet Isten ígéretével, hogy véget vet a gonoszságnak, és paradicsommá alakítja ezt a földet? Amikor ezt megtudtad, nem vigasztalódtál meg, és nem töltött el a lelkes várakozás érzésével? Mit éreztél, amikor megismerted azt a lehetőséget, hogy sohasem kell meghalnunk, hanem túlélők lehetünk, bejutva ebbe az eljövendő földi Paradicsomba? Nem kétséges, fellelkesített. Igen, befogadója lettél Isten vigasztaló üzenetének, amelyet ma világszerte prédikálnak Jehova Tanúi (Zsoltárok 37:9–11, 29; János 11:26; Jelenések 21:3–5).

 3. Akik megosztják másokkal az Istentől jövő, vigasztaló üzenetet, miért szenvednek nyomorúságot is?

³ De miközben megpróbáltad megosztani a Biblia üzenetét másokkal, arra is rájöttél, hogy „nem mindenkié a hit” (2Thessalonika 3:2). Lehetséges, hogy néhány korábbi barátod kicsúfolt, amikor kifejezésre juttattad a bibliai ígéretekbe vetett hitedet. Esetleg még üldözést is elszenvedtél azért, mert tovább tanulmányoztad a Bibliát Jehova Tanúi társaságában. Az ellenállás talán fokozódott, ahogyan kezdtél változtatni az életeden, hogy összhangba hozd a bibliai alapelvekkel. Kezdted tapasztalni, milyen nyomorúságot okoz Sátán és a világa mindazoknak, akik elfogadják az Istentől jövő vigaszt.

 4. Milyen különböző módokon reagálhatnak az új érdeklődők a nyomorúságra?

⁴ Sajnos, amint azt Jézus előre megmondta, a nyomorúság miatt egyesek elbotlanak, és megszüntetik kapcsolatukat a keresztény gyülekezettel (Máté 13:5, 6, 20, 21). Mások elszenvedik a nyomorúságot, elméjüket kitartóan a vigasztaló ígéretekre irányítva, amelyekről tanulnak. Végül átadják életüket Jehovának, és megkeresztelkednek az ő Fia, Jézus Krisztus tanítványaiként (Máté 28:19, 20; Márk 8:34). A nyomorúság persze nem ér véget, amikor egy keresztény megkeresztelkedik. Nehéz küzdelem lehet például megőriznie a tisztaságát egy erkölcstelen előéletű személynek. Másoknak a hitetlen családtagoktól jövő állandó ellenállással kell küszködniük. Bármilyen nyomorúságot éljen is át, mindaz, aki Istennek önátadott életre törekszik hűségesen, egy dologban biztos lehet. Igen személyes módon fogja tapasztalni, hogy Isten vigasztalja és segíti őt.

A „minden vígasztalásnak Istene”

 5. A sok elszenvedett megpróbáltatás mellett mit tapasztalt még Pál?

⁵ Pál apostol igazán értékelte a vigaszt, melyről Isten gondoskodik. Egy Ázsiában és Macedóniában töltött, különösen próbateljes időszak után nagy megkönnyebbülést érzett, amikor meghallotta, hogy a korinthusi gyülekezet jól reagált megrovó levelére. Ez arra indította, hogy írjon nekik egy második levelet is, amely a következő dicsőítő kifejezést tartalmazza: „Áldott az Isten és a mi Urunk Jézus Krisztusnak Atyja, az irgalmasságnak atyja [gyengéd irgalmasságok Atyja, NW] és minden vígasztalásnak Istene; a ki megvígasztal minket minden nyomorúságunkban” (2Korinthus 1:3, 4).

 6. Mit tanulhatunk Pálnak a 2Korinthus 1:3, 4-ben található szavaiból?

⁶ Ezek az ihletett szavak sokatmondóak. Elemezzük ki őket. Pál, amikor a levelében dicséri Istent, a háláját fejezi ki, illetve, amikor kér tőle valamit, gyakran azt láthatjuk, hogy ezenkívül nagyon értékeli Jézust is, a keresztény gyülekezet Fejét (Róma 1:8; 7:25; Efézus 1:3; Zsidók 13:20, 21). Ennélfogva Pál a dicséretet ’az Istennek, és a mi urunk, Jézus Krisztus Atyjának’ címzi. És itt használja az írásaiban először a „gyengéd irgalmasságok”-nak fordított görög főnevet. Ez a főnév egy olyan szóból származik, amelyet a másik szenvedése miatt érzett szomorúság kifejezésére használtak. Pál tehát Isten olyan gyengéd érzéseiről ír, amelyeket bármelyik hűséges szolgája iránt táplál, aki nyomorúságot él át — gyengéd érzéseket, amelyek arra indítják Istent, hogy irgalmasan cselekedjen az érdekükben. Végül pedig Pál Jehovát tekintette e kívánatos tulajdonság forrásának, „a gyengéd irgalmasságok Atyjának” nevezve őt.

 7. Miért mondhatjuk el, hogy Jehova a „minden vígasztalásnak Istene”?

⁷ Isten „gyengéd irgalmasságai” megkönnyebbülést eredményeznek a nyomorúságot szenvedőnek. Pál ezért tovább folytatja, és Jehovát a „minden vígasztalás Istenének” írja le. Ezért bárhogy vigasztaljon is hívőtársaink kedvessége, Jehovát tekinthetjük a forrásának. Nincs olyan igazi, maradandó vigasz, ami ne Jehovától származna. Ezenkívül ő teremtette az embert a képmására, ezáltal lehetővé téve, hogy vigasztalók lehessünk. És Isten szent szelleme indítja arra a szolgáit, hogy gyengéd irgalmasságot mutassanak ki azok iránt, akiknek vigaszra van szükségük.

Tanulunk, hogy vigasztalók lehessünk

 8. Bár nem Jehovától származnak a megpróbáltatásaink, milyen előnyös hatással lehet ránk az, ha nyomorúságot szenvedünk el?

⁸ Jehova Isten ugyan megengedi, hogy különböző próbák alá kerüljenek hűséges szolgái, de sohasem tőle származnak ezek a próbák (Jakab 1:13). Ám az a vigasz, amelyről a nyomorúság elszenvedése idején gondoskodik, megtaníthat minket arra, hogy még érzékenyebbek legyünk mások szükségletei iránt. Mi ennek az eredménye? „Hogy mi is megvígasztalhassunk bármely nyomorúságba esteket azzal a vígasztalással, a mellyel Isten vígasztal minket” (2Korinthus 1:4). Ezáltal Jehova megtanít minket, hogy hatékonyan osszuk meg a tőle jövő vigaszt hívőtársainkkal és azokkal, akikkel a szolgálatunkban találkozunk, miközben utánozzuk Krisztust, és ’megvigasztalunk minden kesergőt’ (Ésaiás 61:2, Káldi fordítás; Máté 5:4).

 9. a) Mi segít majd elviselni a szenvedést? b) Hogyan vigasztalódnak mások, ha mi hűségesen elszenvedjük a nyomorúságot?

⁹ Pál annak köszönhetően állta ki a sok szenvedést, hogy bőségesen kapott vigasztalást Istentől Krisztuson keresztül (2Korinthus 1:5). Mi is bőséges vigaszra lelhetünk, ha elmélkedünk Isten drága ígéretein, ha szent szelleme támogatásáért imádkozunk, s ha tapasztaljuk, hogy Isten válaszol imáinkra. Ezáltal erőt kapunk, hogy továbbra is kiálljunk Jehova szuverenitása mellett, és hogy hazugnak bizonyítsuk az Ördögöt (Jób 2:4; Példabeszédek 27:11). Ha hűségesen elszenvedünk mindenféle nyomorúságot, akkor Pálhoz hasonlóan mindent Jehovának kell tulajdonítanunk, aki a vigasztalásával képessé teszi a keresztényeket, hogy hűségesek tudjanak maradni a megpróbáltatás idején. A hűséges keresztények kitartása vigasztaló hatással van a testvériségre, arra az elhatározásra késztetve másokat, hogy ’viseljék el ugyanazon szenvedéseket’ (2Korinthus 1:6).

10., 11. a) Többek között mi okozott szenvedést az ókori korinthusi gyülekezetnek? b) Hogyan vigasztalta meg Pál a korinthusi gyülekezetet, és milyen reményét fejezte ki?

¹⁰ A korinthusbeliek ugyanolyan szenvedésekben osztoztak, mint amilyeneket minden igaz keresztény átél. Ráadásul tanácsra is szükségük volt, hogy közösítsenek ki egy megbánást nem tanúsító paráznát (1Korinthus 5:1, 2, 11, 13). Mivel ezt nem tették meg, s nem vetettek véget a versengésnek és a megosztottságnak, ez azt hozta magával, hogy kegyvesztett lett a gyülekezet. De végül megfogadták Pál tanácsát, és igazi megbánást tanúsítottak. Ezért meleg hangon megdicsérte őket, és kijelentette, hogy megvigasztalódott, amikor helyesen reagáltak a levelére (2Korinthus 7:8, 10, 11, 13). S úgy tűnik, hogy a kiközösített is megbánást tanúsított. Így hát Pál azt tanácsolta nekik, hogy ’bocsássanak meg néki, és vigasztalják, hogy valamiképpen a felettébb való bánat meg ne eméssze’ (2Korinthus 2:7).

¹¹ Pál második levele biztosan megvigasztalta a korinthusi gyülekezetet. És ez volt Pál egyik célja. Ezt a következőképpen magyarázza: „erős a reménységünk felőletek, mert tudjuk, hogy amint osztoztatok velünk a szenvedésekben, ugyanúgy majd a vígasztalódásban is” (2Korinthus 1:6, 7, Raf ). Pál levelének a végén így buzdított: „vígasztalódjatok . . . ; és a szeretetnek és békességnek Istene lészen veletek” (2Korinthus 13:11).

12. Mire van szüksége minden kereszténynek?

¹² Milyen fontos tanulságot vonhatunk le ebből! A keresztény gyülekezet minden tagjának ’osztoznia kell a vigasztalódásban’, amelyről Isten a Szaván, a szent szellemén és a földi szervezetén keresztül gondoskodik. Még a kiközösítetteknek is szükségük lehet a vigaszra, ha megbánást tanúsítottak, és változtattak helytelen életmódjukon. „A hű és értelmes rabszolga” ezért egy nagyszerű gondoskodást vezetett be a megsegítésükre. Évente egyszer két vén meglátogathat bizonyos kiközösítetteket. Lehetséges, hogy többé már nem mutat lázadó magatartást, vagy nem rabja valamilyen súlyos bűnnek, és talán segítségre van szüksége, hogy megtegye a visszafogadásához szükséges lépéseket (Máté 24:45, Vida fordítás; Ezékiel 34:16).

Pál nyomorúsága Ázsiában

13., 14. a) Hogyan írta le Pál azt az igen nyomorúságos időszakot, amelyet Ázsiában élt át? b) Milyen kellemetlen eseményre gondolhatott Pál?

¹³ Amit egészen addig a korinthusi gyülekezet átélt, össze sem lehet hasonlítani mindazzal a nyomorúsággal, amit Pálnak kellett kiállnia. Ezért a következőkre emlékeztethette a korinthusbelieket: „nem akarjuk, hogy ne tudjatok atyámfiai a mi nyomorúságunk felől, a mely Ázsiában esett rajtunk, hogy felette igen, erőnk felett megterheltettünk, úgy hogy életünk felől is kétségben valánk: sőt magunk is halálra szántuk magunkat, hogy ne bizakodnánk mi magunkban, hanem Istenben, a ki feltámasztja a holtakat: a ki ilyen nagy halálból megszabadított és szabadít minket: a kiben reménykedünk, hogy ezután is meg fog szabadítani” (2Korinthus 1:8–10).

¹⁴ Néhány bibliatudós úgy véli, Pál az efézusi zavargásra utalt, ami az ő és két macedóniai utastársa, Gájus és Aristárkhus életébe is kerülhetett volna. Ezt a két keresztényt erőszakkal egy színházba vitték, amely zsúfolásig megtelt a csőcselékkel, akik „két óra hosszat kiáltoztak: »Nagy az efézusi Artemisz [istennő]!«” (Csia fordítás). Végül az egyik városi hivatalnoknak sikerült lecsendesítenie a tömeget. Biztos nagyon lesújtotta Pált, hogy Gájus és Aristárkhus élete ilyen veszélyben forgott. Igazában be akart menni, hogy érveljen a fanatikus tömegnek, de nem engedték, hogy ily módon kockára tegye az életét (Cselekedetek 19:26–41).

15. Milyen szélsőséges helyzetről szólhat az 1Korinthus 15:32?

¹⁵ Pál azonban valószínűleg az előbb említett kellemetlen eseménynél egy sokkal szélsőségesebb helyzetet írt le. A Korinthusbeliekhez írt első levelében ezt kérdezte: „Ha csak emberi módon viaskodtam Efézusban a fenevadakkal, mi a hasznom abból . . .?” (1Korinthus 15:32). Ez azt is jelentheti, hogy Pál életét nemcsak az állatias emberek fenyegették, hanem igazi vadállatok is az efézusi arénában. A bűnözőket néha azzal büntették, hogy rákényszerítették őket, viaskodjanak vadállatokkal, miközben a vérszomjas tömeg figyelte őket. Ha Pál úgy értette, hogy igazi vadállatokkal kellett megküzdenie, akkor az utolsó pillanatban csodálatos módon kellett elkerülnie a kegyetlen halált, mint ahogy Dániel menekült meg az igazi oroszlánok szájából (Dániel 6:22).

Modernkori példák

16. a) Miért érezhetik át Jehova Tanúi közül sokan, milyen nyomorúságokat élt át Pál? b) Miben lehetünk biztosak azokkal kapcsolatban, akik a hitük miatt haltak meg? c) Milyen jó hatása volt annak, amikor a keresztények épphogy csak megmenekültek a halálból?

¹⁶ Napjainkban sok keresztény át tudja érezni, milyen nyomorúságokat élt át Pál (2Korinthus 11:23–27). A keresztények ma is ’erejük felett megterheltetnek’, és sokan olyan helyzettel kerültek szembe, hogy ’életük felől is kétségben voltak’ (2Korinthus 1:8). Néhányan tömeggyilkosoknak és kegyetlen üldözőknek a kezétől haltak meg. Biztosak lehetünk benne, Isten vigasztaló ereje képessé tette őket, hogy ki tudjanak tartani, és hogy amikor meghaltak, a szívükben és az elméjükben szilárdan reménységük beteljesedésére irányították a figyelmüket, legyen az akár égi reménység, akár földi (1Korinthus 10:13; Filippi 4:13; Jelenések 2:10). Más esetekben Jehova irányította a dolgokat, s testvéreink megmenekültek a halálból. Akik átéltek ilyen szabadulást, azok kétségtelenül még jobban bíznak „Istenben, a ki feltámasztja a holtakat” (2Korinthus 1:9). Utána még nagyobb meggyőződéssel tudtak beszélni, amikor megosztották másokkal Isten vigasztaló üzenetét (Máté 24:14).

17—19. Milyen tapasztalatok mutatják, hogy ruandai testvéreink Isten vigasztalásában osztoztak?

¹⁷ Drága ruandai testvéreink nemrégiben hasonló élményeken mentek keresztül, mint Pál és társai. Sokan életüket vesztették, de Sátán erőfeszítései hiábavalóak voltak, nem sikerült lerombolnia a hitüket. Sőt testvéreink ebben az országban inkább sokféle személyes módon tapasztalták Isten vigasztalását. A Ruandában élő tuszik és hutuk közötti népirtás idején voltak olyan hutuk, akik az életüket kockáztatták, hogy tuszikat védjenek meg, és olyan tuszik, akik hutukat védtek meg. Közülük néhányat megöltek a szélsőségesek, mert megvédték hívőtársaikat. Például egy Gahizi nevű hutu Tanút is megöltek, miután egy Chantal nevű tuszi testvérnőt elbújtatott. Chantal tuszi férjét, Jeant, egy másik helyen egy Charlotte nevű hutu testvérnő rejtette el. Jean egy másik tuszi testvérrel 40 napig rejtőzött egy nagy kéményben, s csak kis időre jöttek ki éjszaka. Mind ez idő alatt Charlotte látta el őket élelemmel, és védelmet nyújtott nekik, pedig közel lakott egy hutu katonai táborhoz. Ezen az oldalon egy képet láthatsz Jeanról és Chantalról, akik újra együtt vannak, és hálásak azért, hogy hutu hívőtársaik a „nyakukat tették le” értük, akárcsak Prisczilla és Akvila tette Pál apostolért (Róma 16:3, 4).

¹⁸ Egy másik hutu Tanút, Rwakabubuta dicsérte a helyi újság, az Intaremara, hogy megvédte tuszi hívőtársait. A következőket írta: „Ezenkívül ott van még Rwakabubu, egy Jehova Tanúja, aki állandóan elbújtatott valakit egyik másik testvérénél (így hívják egymást a hívőtársak). Az egész napját azzal töltötte, hogy élelmet és ivóvizet vitt nekik, pedig asztmás. De Isten rendkívül erőssé tette.”

¹⁹ Figyeld meg egy érdeklődő, hutu házaspár, Nicodeme és Athanasie esetét is. Mielőtt kitört volna a népirtás, ez a házaspár egy Alphonse nevű tuszi Tanúval tanulmányozta a Bibliát. Életük kockáztatásával az otthonukban rejtegették Alphonse-t. Idővel látták, hogy a ház nem biztonságos hely, mert hutu szomszédaik tudtak tuszi barátjukról. Nicodeme és Athanasie ezért az udvarukon egy veremben rejtették el Alphonse-t. Ez jó lépés volt, ugyanis a szomszédok kezdtek átjárni hozzájuk, szinte majdnem mindennap keresték Alphonse-t. Alphonse, miközben ebben a veremben feküdt 28 napig, különböző bibliai beszámolókon elmélkedett, például Ráháb történetén, aki elrejtett két izraelitát házának a tetején, Jerikóban (Józsué 6:17). Alphonse most a jó hír prédikálójaként folytatja szolgálatát Ruandában, hálát érezve, hogy hutu bibliatanulmányozói az életüket kockáztatták érte. De mi a helyzet Nicodeme-mel és Athanasie-val? Most már megkeresztelt Tanúi Jehovának, és több mint 20 bibliatanulmányozást vezetnek érdeklődő személyeknél.

20. Hogyan vigasztalta Jehova testvéreinket Ruandában, de mire van szüksége sokuknak továbbra is?

²⁰ A ruandai népirtás kezdetekor a jó hírnek 2500 hírnöke volt az országban. Bár több százan életüket vesztették, vagy arra kényszerítették őket, hogy meneküljenek az országból, a Tanúk száma mégis több mint 3000-re nőtt. Ez annak a bizonyítéka, hogy Isten valóban vigasztalta testvéreinket. Mi a helyzet Jehova Tanúi között a sok árvával és özveggyel? Természetesen ők még mindig nyomorúságot élnek át, és állandó vigasztalásra van szükségük (Jakab 1:27). Könnyeik csak akkor száradnak fel véglegesen, amikor végbemegy a feltámadás Isten új világában. Ennek ellenére, hála testvéreik szolgálatának, és annak, hogy a „minden vígasztalás Istenének” imádói, helyt tudnak állni az életben.

21. a) Hol van még testvéreinknek rendkívül nagy szükségük Isten vigaszára, és mi az egyik módja annak, ahogyan mindannyian segíteni tudunk? (Lásd a „Vigasz a négyéves háború idején” című bekeretezett részt.) b) Mikor vigasztalódunk meg teljes mértékben?

²¹ Sok más helyen, így például Eritreában, Szingapúrban és a volt Jugoszláviában is, a testvéreink továbbra is hűségesen szolgálják Jehovát a nyomorúság ellenére. Segítsünk ezeken a testvéreken, rendszeresen könyörögve értük, hogy vigasztalódjanak (2Korinthus 1:11). S tartsunk ki hűségesen, míg el nem érkezik az idő, amikor Jézus Krisztuson keresztül Isten ’eltöröl minden könnyet a szemeinkről’ a szó szoros értelmében. Akkor majd teljes mértékben tapasztalni fogjuk Jehova vigasztalását, amelyről igazságos új világában gondoskodik (Jelenések 7:17; 21:4; 2Péter 3:13).

[Lábjegyzet]

Tudod?

◻ Miért hívják Jehovát a „minden vígasztalás Istenének”?

◻ Hogyan tekintsük a nyomorúságokat?

◻ Kikkel osztozhatunk a vigasztalódásban?

◻ Hogyan vigasztalódunk meg teljes mértékben?

[Kép a 17. oldalon]

Bár Jean és Chantal tuszi Tanúk, a hutu Tanúk különböző helyeken mégis elrejtették őket a ruandai népirtás idején

[Kép a 17. oldalon]

Jehova Tanúi továbbra is megosztják Isten vigasztaló üzenetét ruandai embertársaikkal