Olvasók kérdései

Milyen elpecsételésre utal a Jelenések 7:3?

A Jelenések 7:1–3 ezt írja: „láttam, hogy négy angyal áll a föld négy sarkán, és szorosan tartja a föld négy szelét, hogy ne fújjon szél a földre, se a tengerre, se semmilyen fára. És láttam egy másik angyalt feljönni napkelet felől, és az élő Isten pecsétje volt nála, és harsány hangon kiáltott a négy angyalnak, akiknek megadatott, hogy ártsanak a földnek és a tengernek, és ezt mondta: »Ne ártsatok a földnek, se a tengernek, se a fáknak addig, míg el nem pecsételjük a mi Istenünk rabszolgáit a homlokukon.«”

Amikor a ’négy szelet’ elengedik, annak ’a nagy nyomorúság’ lesz a következménye, vagyis a hamis vallásnak és e gonosz világ többi részének a pusztulása (Jelenések 7:14). ’A mi Istenünk rabszolgái’ Krisztus földön élő felkent testvérei (1Péter 2:9, 16). Tehát ez a prófécia arra utal, hogy Krisztus testvéreinek az elpecsételése akkor fejeződik be, amikor kitör a nagy nyomorúság. Más bibliaversek azonban arra utalnak, hogy a felkenteknek van egy korábbi elpecsételésük is. Ezért beszélünk olykor egy kezdeti és egy végső elpecsételésről. Mi a különbség a kettő között?

Vizsgáljuk meg a „pecsétel” szót. A régi időkben a pecsét arra szolgált, hogy lenyomattal lássanak el egy okiratot. A pecsét szó magára a lenyomatra is utalhat. Azokban a napokban megszokott volt, hogy külön pecsétet erősítettek az okirathoz — vagy valami máshoz —, ezzel jelezték a hitelességét vagy a tulajdonosát (1Királyok 21:8; Jób 14:17).

Pál a szent szellemet pecséthez hasonlította, amikor ezt a kijelentést tette: „Aki . . . garantálja, hogy ti is, és mi is Krisztushoz tartozunk, és aki felkent bennünket, Isten az. Pecsétjét is ránk tette, és nekünk adta az eljövendőknek zálogát, vagyis a szellemet, a szívünkbe” (2Korintusz 1:21, 22). Jehova tehát a szent szellemével keni fel ezeket a keresztényeket, ezzel jelzi, hogy az ő tulajdonában vannak.

A felkentek elpecsételésének azonban két szakasza van. A kezdeti elpecsételés két szempontból más, mint a végső elpecsételés: a céljában és az időpontjában. A kezdeti értelemben vett elpecsételés azt a célt szolgálja, hogy egy új tag ki legyen választva, és a felkent keresztények számát gyarapítsa. A végső értelemben vett elpecsételés pedig annak megerősítéséül szolgál, hogy ez a kiválasztott és elpecsételt egyén teljes mértékben bebizonyította a lojalitását. Csak ekkor, a végső elpecsételéskor lesz a pecsét véglegesen a felkent személy ’homlokára’ helyezve, és ez azonosítja őt meggyőző erejűen úgy, mint aki „a mi Istenünk” kipróbált és hűséges ’rabszolgája’. A Jelenések 7. fejezetében említett elpecsételés az elpecsételésnek erre a végső szakaszára utal (Jelenések 7:3).

A kezdeti elpecsételés időpontjáról Pál apostol ezt írta a felkent keresztényeknek: „ti is benne reménykedtetek, miután hallottátok az igazság szavát, a megmentésetekről szóló jó hírt. Őáltala, miután hittetek, el is pecsételtek benneteket a megígért szent szellemmel” (Efézus 1:13, 14). A bibliai beszámoló számos esetben azt mutatja, hogy az első századi keresztények valóban nem sokkal azután elpecsételést nyertek, hogy hallottak a jó hírről, és Krisztusban hívő személyekké lettek (Cselekedetek 8:15–17; 10:44). Ez az elpecsételés azt bizonyította, hogy Isten elismeri őket, de mégsem a végső elismerését jelentette. Miért nem?

Pál megállapította, hogy a felkent keresztények el vannak „pecsételve” a „szabadítás napjára” (Efézus 4:30). Ez arra utal, hogy a kezdeti elpecsételés után idő telik el, rendszerint sok év. A felkenteknek hűségeseknek kell maradniuk attól a naptól kezdve, hogy szent szellemmel lettek elpecsételve egészen a fizikai testüktől való ’szabadulásuk napjáig’, vagyis a halálukig (Róma 8:23; Filippi 1:23; 2Péter 1:10). Pál ezért az életének csak a legvégső pontján mondhatta ezt: „a pályát végigfutottam, a hitet megtartottam. Mostantól fogva fenn van tartva számomra az igazságosság koronája” (2Timóteusz 4:6–8). Jézus pedig ezt mondta a felkent keresztények egyik gyülekezetének: „Bizonyulj hűnek mindhalálig, és neked adom az élet koronáját” (Jelenések 2:10; 17:14).

A „korona” szó további bizonyítékul szolgál arra, hogy a kezdeti és a végső elpecsételés között idő telik el. Miért? A régi időkben szokás volt megkoronázni azt a futót, aki megnyerte a versenyt. Hogy megkapja a koronát, többet kellett tennie annál, minthogy csupán benevez a versenyre. Az egész távot végig kellett futnia a célig. Ehhez hasonlóan a felkent keresztények is csak akkor lesznek megkoronázva halhatatlan égi élettel, ha egész életükön át, életük végéig — a kezdeti elpecsételésüktől a végsőig — állhatatosak maradnak (Máté 10:22; Jakab 1:12).

Mikor kapják meg a végső elpecsételésüket a felkent keresztények maradékának tagjai, akik már megkapták a kezdeti elpecsételésüket? A nagy nyomorúság kitörése előtt fogják elpecsételni a ’homlokukon’ azokat, akik akkor még a földön élnek. Amikor a nyomorúság négy szele szabadjára lesz engedve, a szellemi Izrael minden tagja már véglegesen el lesz pecsételve, jóllehet néhányan közülük még itt élnek, és földi pályafutásuknak még a végére kell érniük.