A Biblia nézőpontja

Vajon mindig helytelen haragudni?

„A HARAG rövid őrület.” Így adott hangot az ókori római költő, Horatius az egyik legerősebb érzelemről szóló általános nézőpontnak. Noha nem mindenki ért egyet azzal, hogy a harag a pillanatnyi elmezavar egyik formája, sokan természeténél fogva rossznak tartják. Katolikus szerzetesek már az i. sz. VI. században összeállították a „hét halálos bűn” híres listáját. A harag — ami nem meglepő — szerepel ezen a listán.

Könnyű megérteni, miért éreztek így. A Biblia tényleg ezt mondja: „Szünj meg a haragtól, hagyd el heveskedésedet” (Zsoltárok 37:8). Pál apostol pedig így figyelmeztette a gyülekezetet Efézusban: „Minden mérgesség és fölgerjedés és harag és lárma és káromkodás kivettessék közületek minden gonoszsággal együtt” (Efézus 4:31).

Ennek ellenére esetleg kíváncsi vagy: „Vajon csak ebből áll a Biblia haragról alkotott nézőpontja? Végül is vajon nem arról prófétált-e Pál is, hogy ezekben az »utolsó napokban«, amelyben élünk, »nehéz idők állanak be«?” (2Timótheus 3:1–5). Vajon Isten csakugyan azt várja el tőlünk, hogy ilyen időkben éljünk, amikor is az emberek ’kegyetlenek, a jónak nem kedvelői, szeretet nélkül valók’ — és mégse gerjedjünk haragra még csak egy kicsit se?

Kiegyensúlyozott nézőpont

A Biblia nem ennyire leegyszerűsítve kezeli ezt a témát. Figyeld meg például Pál szavait az Efézus 4:26-ban: „Ám haragudjatok, de ne vétkezzetek.” Ez a vers meglehetősen zavart okozna, ha a harag magától értetődően „halálos bűn” lenne, amely örök büntetést érdemel.

Pál ezt a Zsoltárok 4:5-ből idézte, amely ezt mondja: „Ha felindultok is, ne vétkezzetek” (Újfordítású revideált Biblia). A Vine’s Expository Dictionary of Biblical Words szerint az itt „felindulni”-nak fordított héber ra·gház szó jelentése: ’erős érzelemtől remegni’. De milyen erős érzelemtől? Vajon haragtól? A Zsoltárok 4:5 Septuaginta fordítása a ra·gház szót a „haragra gerjedni” görög kifejezéssel adja vissza, ez pedig pontosan az, amit Pál értett ezen.

Miért enged a Biblia teret a haragnak? Mert nem minden harag rossz. Az a nézőpont — amint azt egy bibliamagyarázó kifejezte —, hogy „az emberek haragja önmagában sose jogos és elfogadható”, nem Írás szerinti. R. C. H. Lenski bibliatudós helyesen jegyezte meg az Efézus 4:26-tal kapcsolatban: „Az az etika, amely megtilt minden haragot és higgadt nyugalmat követel minden helyzetben, az sztoikus és nem keresztényi.” William Barclay professzor hasonlóan jegyezte meg: „Kell lennie haragnak a keresztényi életben, azonban annak megfelelő fajta haragnak kell lennie.” De milyen az a „megfelelő fajta harag”?

Jogos harag

Annak ellenére, hogy a harag nem tartozik Jehova uralkodó tulajdonságai közé, az Írások ismételten úgy írják le Őt, mint aki haragot érez és kinyilvánítja azt. Két okból azonban felindulása mindig jogos. Először: soha nem haragszik megfelelő alap nélkül. Másodszor pedig: haragját igazságos és jogos módon nyilvánítja ki, sosem veszíti el az önuralmát (2Mózes 34:6; Zsoltárok 85:4).

Jehovát felingerli a szándékos igazságtalanság. Például megmondta az izraelitáknak, hogy ha gyötrik a védtelen asszonyokat és gyermekeket, akkor az ilyenek ’kiáltását bizony meghallgatja’. Így figyelmeztetett: „Fölgerjed haragom” (2Mózes 22:22–24, Úf; vö. Példabeszédek 21:13). Atyjához hasonlóan Jézus is gyengédséget érzett a szívében a gyermekek iránt. Amikor jó szándékú követői egyszer megpróbálták megakadályozni, hogy néhány gyermek odamenjen hozzá, Jézus „megneheztelt rájuk”, és karjaiba vette a gyermekeket (Márk 10:14–16, Békés—Dalos fordítás). Megjegyzendő, hogy a „megneheztel” kifejezésre alkalmazott görög szó eredetileg ’fizikai fájdalomra vagy izgatottságra’ utalt. Valóban erős érzések!

Hasonlóan jogos neheztelés kavarta fel Jézus szívét, amikor látta, hogy a kereskedők és a pénzváltók Atyja imádati házát „rablók barlangjává” tették. Felborította asztalaikat, és kiűzte onnan őket! (Máté 21:12, 13, Úf; János 2:15). Amikor a farizeusok és az írástudók jobban aggódtak a Sabbathra kidolgozott aprólékos szabályaik miatt, mint a betegek miatt, akiknek segítségre volt szükségük, akkor Jézust „bántotta a keményszívűségük” és „haragosan végig nézett rajtuk” (Márk 3:5, Új Testamentum, 1930).

Hasonlóan a hűséges Mózes a régi időkben jogosan megneheztelt a hűtlen izraelitákra, amikor földhöz vágta a mózesi törvényt tartalmazó táblákat (2Mózes 32:19). Ezsdrás, az igazságos írástudó pedig annyira haragudott az izraeliták engedetlensége miatt, amelyet a házasságra vonatkozó isteni törvény ellen követtek el, hogy megszaggatta ruháját, sőt még a haját is tépte! (Ezsdrás 9:3).

Mindazok, akik ’szeretik a jót’, arra törekszenek, hogy ’gyűlöljék a gonoszt’ (Ámós 5:15). Ezért a keresztények ma úgy érezhetik, hogy jogos harag tör fel szívükben, amikor látják a kegyetlenség, a képmutatás, a becstelenség, a hűtlenség vagy az igazságtalanság szándékos, megátalkodott tetteit.

Megfelelően bánni a haraggal

Nem véletlen, hogy a Biblia gyakran hasonlítja a haragot a tűzhöz. A tűzhöz hasonlóan a haragnak is meg van a maga helye. De a harag is lehet rendkívül pusztító. Jehovával és Jézussal ellentétben az emberek túl gyakran éreznek haragot megfelelő alap nélkül, vagy igazságtalan módon fejezik ki haragjukat. (Lásd 1Mózes 4:4–8; 49:5–7; Jónás 4:1, 4, 9.)

Ezzel szemben egyszerűen magunkba fojtani a haragot és azt színlelni, hogy nincs harag, szintén nem igazságos dolog. Emlékezz, Pál ezt tanácsolta: „a nap le ne menjen a ti haragotokon” (Efézus 4:26). Vannak Írás szerinti formái a harag kifejezésének, mint például ’beszéljetek szívetekkel’, mondjátok el érzéseiteket egy érett bizalmas barátnak, vagy akár nézzetek szembe higgadtan a baj elkövetőjével (Zsoltárok 4:5; Példabeszédek 15:22; Máté 5:23, 24; Jakab 5:14).

Ezért a leghatározottabban lehet állítani, hogy nem mindig helytelen haragudni. Jehova és Jézus egyaránt haragudtak — és ismét haragudni fognak! (Jelenések 19:15). Ha utánozni akarjuk őket, akkor még olyan helyzetbe is kerülhetünk, amelyben helytelen nem haragudni! A kulcs a bibliai tanács követése, amely bizonyossá teszi, hogy érzéseink megalapozottak, és hogy igazságos, keresztényi módon fejezzük ki azokat.

[Kép a 18. oldalon]

Káin és Ábel