Aristárkhus — Egy lojális társ

ARISTÁRKHUS egyike volt Pál apostol számos megbízható munkatársának. Mi jut eszedbe a neve hallatán? Eszedbe jut egyáltalán valami is? Meg tudnád mondani, hogy milyen szerepet játszott a korai keresztényiség történelmében? Noha Aristárkhus nem tartozik a Bibliának azok közé a szereplői közé, akiket a legjobban ismerünk, mégis sok olyan epizódban vett részt, amelyről a Keresztény Görög Iratok beszámolnak.

Akkor tehát ki volt Aristárkhus? Milyen kapcsolatban állt Pállal? Miért mondható, hogy Aristárkhus lojális társ volt? És vajon milyen tanulságot vonhatunk le, ha megvizsgáljuk a példáját?

A Cselekedetek könyvének beszámolója szerint Aristárkhus Efézus városában lép drámai módon a színre, a hisztérikus csőcselék kiáltozása és zavargása közepette (Cselekedetek 19:23–40, Újfordítású revideált Biblia). Az Artemiszt, a hamis istennőt ábrázoló ezüstereklyék készítése jövedelmező vállalkozás volt Demeter és más efézusi ezüstművesek számára is. Ezért, amikor Pálnak a városban végzett prédikálókampánya azt idézte elő, hogy sokan felhagytak ennek az istennőnek a tisztátalan imádatával, Demeter más kézműveseket is felbujtott. Azt mondta nekik, hogy Pál prédikálása nemcsak pénzügyi biztonságukat fenyegeti, hanem annak az eshetőségét is megteremti, hogy vége szakad Artemisz imádatának.

Mivel a dühös csőcselék nem talált rá Pálra, társait, Aristárkhust és Gájust erőszakkal bevonszolta a színházba. Pált arra kérték a barátai, hogy „ne menjen a színházba”, mivel mindkét társa igen nagy veszélyben volt.

Képzeld magad abba a helyzetbe! A hisztérikus csőcselék körülbelül két órán keresztül egyfolytában azt kiáltozta, hogy „nagy az efezusi Artemisz!” (Úf). Bizonyára igencsak rémisztő megpróbáltatás lehetett Aristárkhus és Gájus számára, amikor abban a helyzetben találták magukat, hogy ki vannak szolgáltatva a fanatikus csődület kényének-kedvének, s még csak nem is szólhattak a saját védelmük érdekében. Minden bizonnyal azon tűnődtek, hogy vajon kikerülnek-e ebből élve. Örvendetes módon így történt. Lukács beszámolójának életszerűsége valójában arra késztetett néhány tudóst, hogy azt feltételezze: Lukács szemtanúk vallomásából merített, talán magának Aristárkhusnak és Gájusnak a tanúvallomásából.

A város jegyzője végül lecsitította a lármát. Aristárkhus és Gájus számára nyilvánvalóan óriási megkönnyebbülés volt hallani, hogy a jegyző tárgyilagosan elismerte ártatlanságukat, és látni, hogy a körülöttük lévő csődület feloszlik.

Hogy érezted volna magad egy ilyen élmény után? Arra a következtetésre jutottál volna, hogy Pál misszionáriustársának lenni nem neked való dolog, hogy ez túl veszélyes, és hogy jobb lenne, ha nyugodtabb életre törekednél? Aristárkhus nem így gondolkodott! Mivel thessalonikai volt, alighanem már nagyon is tisztában volt azzal, hogy a jó hír hirdetése veszélyekkel jár. Alig néhány évvel korábban, amikor Pál Aristárkhus városában prédikált, ott is zendülés tört ki (Cselekedetek 17:1–9; 20:4). Aristárkhus lojálisan ragaszkodott Pálhoz.

Görögországból Jeruzsálembe

Néhány hónappal az ezüstművesek zendülése után Pál Görögországban volt, és Jeruzsálemet útba ejtve Szíriába készült hajózni, amikor „a zsidók merényletet terveztek ellene” (Cselekedetek 20:2, 3, Úf). Hogy ki az, akit Pál mellett találunk ebben a veszedelmes helyzetben? Aristárkhus!

Ez az új keletű veszély arra késztette Pált, Aristárkhust és a társaikat, hogy változtassanak a terven, s először Macedónián utazzanak keresztül, majd rövid útszakaszokat tegyenek meg Kis-Ázsia partvonala mentén, mielőtt végül Patarából útnak indulnak Fönícia felé (Cselekedetek 20:4, 5, 13–15; 21:1–3). Ennek az utazásnak kétségkívül az volt a célja, hogy a macedóniai és akhájai keresztények hozzájárulásait eljuttassa a szükséget szenvedő jeruzsálemi testvéreikhez (Cselekedetek 24:17; Róma 15:25, 26). Sokan utaztak együtt, talán azért, mert különböző gyülekezetek bízták rájuk ezt a felelősséget. Nem kétséges, hogy egy ilyen népes tábor nagyobb biztonságot is jelentett.

Aristárkhusnak abban a nagy kiváltságban volt része, hogy elkísérhette Pált Görögországból Jeruzsálembe. A következő utazásuk során azonban Júdeából egészen Rómáig kellett eljutniuk.

Utazás Rómába

Ez alkalommal egészen más volt a helyzet. Pál már két éve volt őrizetben Czézáreában, a császárhoz fellebbezett, és már küldték is Rómába láncra verve (Cselekedetek 24:27; 25:11, 12). Próbáld elképzelni, hogy érezhették magukat Pál társai. Az utazás Czézáreától Rómáig hosszú és érzelmileg kimerítő lesz, az eredménye pedig kiszámíthatatlan. Ki tudna elmenni vele, hogy támogatást és segítséget nyújtson? Két férfi volt, akit kiválasztottak, vagy akik önként rendelkezésre bocsátották magukat. Aristárkhus és Lukács, a Cselekedetek könyvének írója (Cselekedetek 27:1, 2).

Vajon hogyan tudott Lukács és Aristárkhus ugyanarra a hajóra szállni már a Rómába tartó utazás első szakaszán? Giuseppe Ricciotti történész véleménye szerint „ez a két ember magánutasként szállt hajóra . . ., vagy — ami még valószínűbb — a százados a kedvessége folytán megengedte, hogy felszálljanak, s úgy tett, mintha Pál rabszolgáinak tekintené őket, mivel a törvény engedélyezte, hogy egy római polgárnak segítségére legyen egy-két rabszolga”. Mekkora bátorságot önthetett Pálba az, hogy jelen voltak és buzdították!

Lukács és Aristárkhus azzal mutatták ki a Pál iránt érzett szeretetüket, hogy saját hátrányukra és magukat veszélyeztetve cselekedtek. Sőt, életveszélyes helyzetet éltek át, amikor fogoly társukkal együtt hajótörést szenvedtek Málta szigeténél (Cselekedetek 27:13—28:1).

Pál „fogolytársa”

Időszámításunk szerint 60—61-ben, amikor Pál a kolossébelieknek és Filemonnak írta levelét, Aristárkhus és Lukács még mindig mellette volt Rómában. Aristárkhusra és Epafrásra úgy utal Pál, mint ’fogolytársaira’ (Kolossé 4:10, 14; Filemon 23, 24). Következésképpen Aristárkhus egy ideig nyilván Pállal együtt bilincsben volt a börtönben.

Bár Pál legalább két évig volt fogoly Rómában, engedélyezték, hogy felügyelet alatt a saját, bérelt házában éljen, ahol hirdethette a jó hírt a látogatóknak (Cselekedetek 28:16, 30). Aristárkhus, Epafrás, Lukács és mások ekkor szolgáltak Pálnak, segítséget nyújtva neki, és támogatva őt.

’Erősítették’

Miután megvizsgáltuk a különféle epizódokat, melyekben Aristárkhus megjelenik az ihletett bibliai feljegyzésben, milyen kép bontakozik ki előttünk? W. D. Thomas író szerint Aristárkhus „olyan emberként tűnik ki, mint aki szembe tud nézni az ellenállással, és a hitében sértetlenül át is tudja vészelni, azzal az elhatározással, hogy töretlenül szolgál tovább. Olyan emberként tűnik ki, aki nemcsak kedvező időkben szerette Istent, akkor, amikor a kék égről ragyog a nap, hanem gúnyolódás és vihar idején is.”

Pál állítása szerint Aristárkhus és mások ’erősítették’ (görögül: pa·re·go·riʹa) őt, vagyis a vigasz forrásai voltak számára (Kolossé 4:10, 11, NW). Így Aristárkhus igazi társ volt a szükség idején azzal, hogy vigasztalta és bátorította Pált. Több évig az apostol társaságában lenni és barátságát élvezni biztos, hogy nagy megelégedést nyújtó és szellemileg gazdagító élmény volt.

Lehet, hogy nem találjuk magunkat pont olyan drámai helyzetekben, mint amilyeneket Aristárkhus átélt. Ennek ellenére a Krisztus szellemi testvérei iránt és a Jehova szervezete iránt mutatott hasonló lojalitás mindazok számára szükséges, akik ma a keresztény gyülekezetben vannak. (Vö. Máté 25:34–40.) Várható, hogy ismerőseink, akik társaink az imádatban, előbb vagy utóbb viszontagságot vagy nyomorúságot szenvednek el, talán haláleset, betegség vagy egyéb megpróbáltatások miatt. Ha ragaszkodunk hozzájuk, valamint segítséget, vigaszt és bátorítást nyújtunk nekik, örömre lelhetünk, és lojális társnak bizonyulhatunk. (Vö. Példabeszédek 17:17; Cselekedetek 20:35.)