Adjátok meg, ami a császáré, a császárnak

„Adjátok meg azért mindenkinek, a mivel tartoztok” (RÓMA 13:7).

1., 2. a) Jézus szerint hogyan kell a keresztényeknek egyensúlyt teremteniük az Istennek és a császárnak járó kötelezettségeik között? b) Mire törekszenek Jehova Tanúi elsősorban?

JÉZUS szerint vannak dolgok, amelyekkel Istennek tartozunk, s vannak olyanok, amelyekkel a császárnak, vagyis az államnak. Jézus ezt mondta: „Adjátok meg a mi a Császáré, a Császárnak, és a mi az Istené, az Istennek.” Ezzel a néhány szóval zavarba hozta ellenségeit, és találóan összefoglalta, milyen kiegyensúlyozott magatartást kell tanúsítanunk Istennel való kapcsolatunkban, és az államhoz való viszonyunkban. Nem csoda, hogy hallgatói „elálmélkodának ő rajta” (Márk 12:17).

² Természetesen Jehova szolgái elsősorban arra törekszenek, hogy megadják Istennek, ami az Istené (Zsoltárok 116:12–14). Eközben azonban nem feledkeznek el arról, amit Jézus mondott, hogy bizonyos dolgokat meg kell adniuk a császárnak. A Biblia alapján kiiskolázott lelkiismeretük megkívánja, hogy imateljesen vizsgálják meg, milyen mértékben adhatják meg a császárnak, amit követel (Róma 13:7). A modern időkben sok jogász felismerte, hogy a kormány hatalmának határai vannak, s hogy az embereket és a kormányokat mindenhol természeti törvények kötelezik.

3., 4. Milyen érdekes megjegyzéseket tettek a természeti törvényről, a kinyilatkoztatott törvényről és az emberi törvényről?

³ Pál apostol erre a természeti törvényre utalt, amikor ezt írta a világban lévő emberekről: „a mi az Isten felől tudható nyilván van ő bennök; mert az Isten megjelentette nékik: Mert a mi Istenben láthatatlan, tudniillik az ő örökké való hatalma és istensége, a világ teremtésétől fogva az ő alkotásaiból megértetvén megláttatik; úgy, hogy ők menthetetlenek.” Ha hallgatnak a természeti törvényre, akkor az még ezeknek a hitetleneknek a lelkiismeretére is hat. Pál ezért a továbbiakban ezt mondta: „mikor a pogányok, a kiknek törvényök nincsen, természettől a törvény dolgait cselekszik, akkor ők, törvényök nem lévén, önmagoknak törvényök: mint a kik megmutatják, hogy a törvény cselekedete be van írva az ő szívökbe, egyetemben bizonyságot tévén arról az ő lelkiismeretök” (Róma 1:19, 20; 2:14, 15).

⁴ A XVIII. században a jól ismert angol jogász, William Blackstone ezt írta: „A természetnek e törvénye [természeti törvény], mivel egykorú [egyidejű] az emberiséggel, és maga Isten szabja meg, kötelezettségben természetesen felette áll minden másnak. Ez kötelez a földön mindenütt, minden országban, minden időben: és egyetlen emberi törvény sem érvényes, ha ezzel ellenkezik.” Blackstone ezután beszélt a „kinyilatkoztatott törvényről”, amely a Bibliában található, és megjegyezte: „Erre a két alapra, a természeti törvényre és a kinyilatkoztatás törvényére épül minden emberi törvény; vagyis egy emberi törvénynél sem szabad elszenvedni [hagyni], hogy ezeknek ellentmondjon.” Ez összhangban van azzal, amit Jézus mondott Istenről és a császárról a Márk 12:17 feljegyzése szerint. Nyilván vannak olyan területek, ahol Isten korlátozza, mit kívánhat meg a császár egy kereszténytől. A Szanhedrin éppen ilyen területre merészkedett, amikor megparancsolta az apostoloknak, hogy ne prédikáljanak többé Jézusról. Ezért az apostolok helyesen így válaszoltak: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Cselekedetek 5:28, 29).

„A mi az Istené”

5., 6. a) A Királyság 1914-es megszületését figyelembe véve, mit kell a keresztényeknek még inkább az elméjükben tartaniuk? b) Hogyan adja egy keresztény a bizonyítékát annak, hogy Isten szolgája?

⁵ Különösen 1914-től fogva — amióta Jehova Isten, a Mindenható kezdett uralkodni királyként Krisztus messiási Királyságán keresztül — kell a keresztényeknek vigyázniuk, nehogy a császárnak adják azt, ami az Istené (Jelenések 11:15, 17). Isten törvénye most arra hívja fel a keresztényeket, határozottabban, mint valaha, hogy ne legyenek „e világból valók” (János 17:16). Mivel Istennek, az Életadójuknak adták át magukat, világosan ki kell mutatniuk, hogy többé nem rendelkeznek saját maguk felett (Zsoltárok 100:2, 3). Amint Pál írta, „az Úréi vagyunk” (Róma 14:8). Ezenkívül egy keresztény a megkeresztelkedésekor Istennek szentelt szolgává lesz, s így Pállal együtt elmondhatja: Isten „alkalmatosokká tett minket arra, hogy . . . szolgái legyünk” (2Korinthus 3:5, 6).

⁶ Pál apostol ezt is írta: „szolgálatomat dicsőítem” (Róma 11:13). Bizony nekünk is így kell tennünk. Akár teljes időben, akár részidőben veszünk részt a szolgálatban, az elménkben tartjuk, hogy maga Jehova jelölt ki minket a szolgálatunkra (2Korinthus 2:17). Mivel néhányan talán kétségbe vonják állásunkat, minden önátadott, megkeresztelt kereszténynek késznek kell lennie arra, hogy világos, kézzelfogható bizonyítékát adja annak, hogy ő igazán a jó hír szolgája (1Péter 3:15). Szolgálatát a magaviseletének is bizonyítania kell. Mint Isten szolgájának, egy kereszténynek tiszta erkölcsi értékekről kell beszélnie, és azok szerint kell élnie, fenn kell tartania a családi egységet, becsületesnek kell lennie, és tiszteletben kell tartania a törvényt és a rendet (Róma 12:17, 18; 1Thessalonika 5:15). Egy keresztény életében a legfontosabb az Istennel való kapcsolata és Istentől kijelölt szolgálata. Ezeket nem adhatja fel a császár parancsára. Ezek nyilván aközé tartoznak, „a mi az Istené”.

„A mi a Császáré”

 7. Milyen hírük van Jehova Tanúinak az adófizetést illetően?

⁷ Jehova Tanúi tudják, hogy ’alárendeltséggel tartoznak a felsőbb hatalmaknak’, a kormányzati uralmaknak (Róma 13:1, NW). Ezért amikor a császár, vagyis az állam jogos követelményeket támaszt, a Biblia alapján kiiskolázott lelkiismeretük engedi, hogy eleget tegyenek ezeknek a követelményeknek. Az igaz keresztények például a legpéldaadóbb adófizetők közé tartoznak a földön. Németországban a Münchner Merkur című újság ezt mondta Jehova Tanúiról: „Ők a legbecsületesebb és legpontosabb adófizetők a Szövetségi Köztársaságban.” Olaszországban a La Stampa című újság megjegyezte: „Ők [Jehova Tanúi] a leglojálisabb állampolgárok, akiket csak kívánni lehet: nem bújnak ki az adófizetés alól, és nem keresnek kibúvót a saját hasznuk szempontjából kényelmetlen törvények alól.” Jehova szolgái ezt a ’lelkiismeretükért’ teszik (Róma 13:5, 6).

 8. Vajon csak pénzügyi adókra korlátozódik az, amivel a császárnak tartozunk?

⁸ Vajon csak az adófizetésre korlátozódik az, „a mi a Császáré”? Nem. Pál más dolgokat is felsorolt, ilyen például a félelem és a tisztelet. A német tudós, Heinrich Meyer az egyik könyvében ezt írta: „Ezalatt [ami a császáré] . . . nem csak a polgári adót értették, hanem mindannak megadását, amire a császár a fennálló törvényes uralma alapján jogosult” (Kritisch exegetisches Handbuch über das Evangelium des Matthäus). E. W. Barnes történész az egyik művében megjegyezte, hogy a keresztények megfizették az adókat, amennyiben azzal tartoztak, és „ugyanúgy elfogadtak mindenféle állami kötelezettséget, feltéve, ha nem kívánták meg tőlük, hogy olyasmit adjanak meg a császárnak, ami az Istené” (The Rise of Christianity).

9., 10. Miért tétovázhat egy keresztény, hogy megadja-e azt, ami a császáré; viszont milyen tényeket tartsunk szem előtt?

⁹ Milyen dolgokat kívánhat meg az állam, anélkül hogy olyasmibe avatkozna, ami jogosan Istené? Néhányan úgy vélték, hogy jogosan adhatnak pénzt a császárnak adók formájában, de ennél többet nem tehetnek. Bizonyára kellemetlenül éreznék magukat, ha bármi olyasmit adnának a császárnak, ami olyan időt vesz igénybe, amelyet a teokratikus tevékenységekben használhatnának fel. Ennek ellenére, bár igaz, hogy ’az Urat, a mi Istenünket teljes szívünkből, lelkünkből, elménkből és erőnkből kell szeretnünk’, Jehova igenis elvárja tőlünk, hogy a szent szolgálattal kapcsolatos dolgokon kívül másra is fordítsunk időt (Márk 12:30; Filippi 3:3). Egy házasságban élő keresztény például azt a tanácsot kapja, szánjon időt arra, hogy házastársának a kedvében járjon. Az ilyen cselekedetek nem helytelenek, de azért Pál apostol kijelenti, hogy ezek „világiak”, nem „az Úr dolgai” (1Korinthus 7:32–34; vö. 1Timótheus 5:8).

¹⁰ Ezenkívül Krisztus meghagyta követőinek, hogy „adják meg” az adót, s ez nyilván magában foglalja azt is, hogy áldoznak erre az idejükből, amelyet Jehovának adtak át — hiszen egész életünket ilyenformán neki adtuk át. Ha az országban az átlagos adó a bevétel 33 százaléka (ez néhány országban még magasabb), ez azt jelenti, hogy az átlagmunkás évente négyhavi keresetének az értékét fizeti be az államkincstárba. Vagyis munkában eltöltött éveinek a végére az átlagmunkás körülbelül 15 évet tölt el azzal, hogy megkeresse az adóra valót, amelyet a „Császár” megkövetel. Vegyük még az iskoláztatást. A legtöbb országban a törvény megkívánja, hogy a szülők járassák gyermekeiket iskolába a tankötelezettségük idején. Az iskolaévek száma országonként változik. A legtöbb helyen ez tekintélyes időt foglal magában. Igaz, az ilyen iskoláztatás általában hasznos, de a császár az, aki meghatározza, a gyermeknek az életéből mennyit kell eltöltenie ily módon, a keresztény szülők pedig eleget tesznek a császár határozatának.

Kötelező katonai szolgálat

11., 12. a) Mit kíván meg a császár sok országban? b) Hogyan tekintették a korai keresztények a katonai szolgálatot?

¹¹ Egy másik dolog, melyet a császár némely országban megkíván, a kötelező katonai szolgálat. XX. századunkban ezt az elrendezést a legtöbb nemzet bevezette a háborúk idején, de néhány ország a békés időkben is. Franciaországban ezt a kötelezettséget éveken keresztül véradónak hívták, ami azt jelenti, hogy minden fiatalembernek késznek kellett lennie arra, hogy letegye életét az államért. Vajon ez olyan dolog, amit a Jehovának önátadott szolgák a lelkiismeretük szerint megadhatnak? Hogyan tekintették az első századi keresztények ezt a kérdést?

¹² Bár az első keresztények arra törekedtek, hogy jó állampolgárok legyenek, de hitük visszatartotta őket attól, hogy más életét kioltsák, vagy hogy a saját életüket az államnak áldozzák. Egy enciklopédia kijelenti: „A korai egyházatyák, köztük Tertullianus és Origenész is, határozottan állították, hogy a keresztényeket meggátolta valami abban, hogy emberéletet oltsanak ki, egy alapelv, mely visszatartotta őket attól, hogy részt vállaljanak a római hadseregben” (The Encyclopedia of Religion). C. J. Cadoux professzor a könyvében ezt írja: „Legalább Marcus Aurelius uralkodásáig [i. sz. 161—180-ig] egyetlen keresztény sem lett katona a keresztelkedése után” (The Early Church and the World).

13. Miért nem tekintik a katonai szolgálatot a kereszténységből a legtöbben úgy, ahogy a korai keresztények?

¹³ Vajon miért nem tekintik ezt napjainkban ugyanígy a kereszténység egyházainak a tagjai? A negyedik században bekövetkező gyökeres változás miatt. Egy katolikus mű ezt így magyarázza: „Sok kereszténynek . . . a pogány császárok idején vallásos kételyei voltak a katonai szolgálatot illetően, és határozottan visszautasították a fegyverfelvételt, vagy leszereltek. A Zsinat [az arles-i, melyet i. sz. 314-ben tartottak], figyelembe véve a Konstantin által bevezetett változásokat, tudatta, hogy a keresztények kötelesek a háborúban szolgálni . . . mivel az egyház most békének (in pace) örvend olyan uralkodó alatt, aki jóindulatú a keresztényekhez” (A History of the Christian Councils). Annak következményeként, hogy elhagyták Jézus tanításait, attól kezdve mind ez idáig a kereszténység papsága arra buzdította nyájait, hogy szolgáljanak a nemzetek hadseregeiben, bár néhányan a katonai szolgálatot lelkiismereti okokból megtagadták.

14., 15. a) Milyen alapon kérnek a keresztények néhány helyen felmentést a katonai szolgálat alól? b) Ha a felmentés nem lehetséges, milyen Írás szerinti alapelvek fognak segíteni egy kereszténynek, hogy helyes döntést hozzon a katonai szolgálat kérdésében?

¹⁴ Vajon ma a keresztények kötelesek követni ebben a többséget? Nem. Ha egy önátadott, megkeresztelt keresztény olyan országban él, amelyben felmentik a lelkészeket, az egyházi szolgákat a katonai szolgálat alól, akkor ő élhet ezzel a lehetőséggel, mivel ő valóban ilyen szolga (2Timótheus 4:5). Több ország is, köztük az Egyesült Államok és Ausztrália, megadta ezt a felmentést, még háborús időben is. Béke idején pedig sok országban, ahol van kötelező katonai szolgálat, Jehova Tanúit mint egyházi szolgákat felmentik ez alól. Így nyilvános szolgálatukkal tovább segíthetik az embereket.

¹⁵ Mi legyen azonban akkor, ha egy keresztény olyan országban él, ahol nem adnak felmentést a egyházi szolgáknak? Ilyen esetben személyes döntést kell hoznia a Biblia alapján kiiskolázott lelkiismerete szerint (Galátzia 6:5). Bár figyelembe veszi a császár hatalmát, de gondosan megvizsgálja, mivel tartozik Jehovának (Zsoltárok 36:10; 116:12–14; Cselekedetek 17:28). A keresztények nem feledkeznek meg róla, hogy az igaz keresztény ismertetőjegye, hogy szereti mindegyik hívőtársát, még azokat is, akik más országban élnek, vagy akik más törzshöz tartoznak (János 13:34, 35; 1Péter 2:17). Ezenkívül az Írás szerinti alapelvekről sem feledkezik meg, mint amilyeneket például az Ésaiás 2:2–4-ben, Máté 26:52-ben, Róma 12:18-ban, 14:19-ben, 2Korinthus 10:4-ben és a Zsidók 12:14-ben találhatunk.

Polgári szolgálat

16. Milyen nemkatonai szolgálatot kíván meg a császár néhány országban azoktól, akik nem fogadják el a katonai szolgálatot?

¹⁶ Vannak azonban olyan országok, ahol az állam nem ad ugyan felmentést az egyházi szolgáknak, de tudomásul veszi, ha néhányan talán kifogásolják a katonai szolgálatot. Sok ilyen országban gondoskodnak arról, hogy az ilyen lelkiismeretüket követő személyeket ne kényszerítsék katonai szolgálatra. Néhány helyen polgári szolgálatot kívánnak meg, például hogy hasznos munkát végezzenek a közösségben, s ezt nemkatonai nemzeti szolgálatnak tekintik. Vajon elvállalhat ilyen szolgálatot egy önátadott keresztény? Ebben az esetben újfent az önátadott, megkeresztelt kereszténynek kell döntést hoznia a Biblia alapján kiiskolázott lelkiismerete szerint.

17. Van bibliai példa nemkatonai polgári szolgálatra?

¹⁷ Úgy tűnik, a kötelező szolgálat gyakorlat volt a bibliai időkben is. Az egyik történelemkönyv kijelenti: „A júdeai lakosoktól elvárt adókon és a követeléseken kívül volt még robot is [olyan munka, amelyet a közigazgatási szervek elvártak, és amelyért nem fizettek]. Ez egy ókori intézmény volt Keleten, amelyet a hellenisztikus és római hatalmak továbbra is fenntartottak . . . Az Újtestamentum is megemlít példákat júdeai robotokra vonatkozóan, rámutatva, hogy milyen elterjedt volt. Ezzel a szokással összhangban kényszerítették a katonák czirénei Simont, hogy vigye Jézus keresztjét [kínoszlopát] (Máté 5:41; 27:32; Márk 15:21; Lukács 23:26).”

18. Milyen nemkatonai, nem vallásos jellegű közszolgálattal működnek gyakran együtt Jehova Tanúi?

¹⁸ Ehhez hasonlóan néhány ország állampolgáraitól napjainkban az állam vagy a helyi hatóságok megkívánják, hogy vegyenek részt különböző fajta közszolgálatban. Néha ez egy konkrét feladat elvégzésére szól, például kutak ásására vagy utak építésére; van amikor ez rendszeres, ilyen például, amikor hetente vesznek részt az utak, iskolák, kórházak karbantartásában. Ha az ilyen polgári szolgálat a köz javára van, és nincs kapcsolatban a hamis vallással, s a lelkiismeretük alapján nem találnak benne kivetnivalót, Jehova Tanúi már eddig is gyakran teljesítették ezt a szolgálatot (1Péter 2:13–15). Ennek a vége általában nagyszerű tanúskodás lett, s néha elnémította azokat, akik hamisan államellenességgel vádolják a Tanúkat. (Vö. Máté 10:18.)

19. Hogyan közelítse meg egy keresztény a helyzetet, ha a császár arra kéri, hogy végezzen nemkatonai nemzeti szolgálatot egy időre?

¹⁹ Mi a helyzet azonban olyankor, ha az állam egy időre azt kívánja meg egy kereszténytől, hogy végezzen polgári szolgálatot, amely a nemzeti szolgálatnak a része, és polgári igazgatás alá tartozik? A keresztényeknek ilyenkor megint csak saját maguknak kell dönteniük, tájékozottságra épülő lelkiismeretük alapján. „Mindnyájan oda fogunk állni Isten ítélőszéke elé” (Róma 14:10, Újfordítású revideált Biblia). Azoknak a keresztényeknek, akik a császár követelésével kerülnek szembe, imateljesen át kell tanulmányozniuk az ügyet, és elmélkedniük kell rajta.a Talán az is bölcs lenne, ha erről érett keresztényekkel beszélnének a gyülekezetben. Ezután személyes döntést kell hozniuk (Példabeszédek 2:1–5; Filippi 4:5).

20. Milyen kérdések és Írás szerinti alapelvek segítenek egy kereszténynek meggondolni a nemkatonai nemzeti polgári szolgálat lehetőségét?

²⁰ Miközben a keresztények elmélyülnek az ezzel kapcsolatos kutatásban, vizsgáljanak meg számos bibliai alapelvet. Pál azt mondta, hogy ’engedelmeskednünk kell a fejedelemségeknek és hatalmasságoknak, legyünk készek minden jó cselekedetre, teljes szelídséget tanúsítván minden ember iránt’ (Titus 3:1, 2). Ugyanakkor a keresztények jól teszik, ha megvizsgálják a javasolt polgári munkát. Ha elfogadják, vajon képesek lesznek megőrizni keresztényi semlegességüket? (Mikeás 4:3, 5; János 17:16). Vajon valamilyen hamis vallással kerülnek ezáltal kapcsolatba? (Jelenések 18:4, 20, 21). Ha ezt a szolgálatot elvégzik, vajon ez megakadályozza őket, illetve ésszerűtlen mértékben korlátozza őket abban, hogy betöltsék keresztényi felelősségeiket? (Máté 24:14; Zsidók 10:24, 25). Másrészt vajon tudnának szellemileg előrehaladni, vagy éppen talán részt venni a teljes idejű szolgálatban, miközben elvégzik a kötelező szolgálatot? (Zsidók 6:11, 12).

21. Bármilyen döntést is hoz, hogyan tekintse a gyülekezet azt a testvért, aki a nemkatonai nemzeti polgári szolgálat lehetőségét fontolgatja?

²¹ Mi a helyzet akkor, ha a keresztény őszintén válaszolva ezekre a kérdésekre arra a következtetésre jut, hogy a nemzeti polgári szolgálat „jó cselekedet”, amelyet elvégezhet, engedelmeskedve a hatalomnak? Ez az ő döntése Jehova előtt. A kinevezett vének és mások is teljes mértékben tiszteletben kell hogy tartsák a testvér lelkiismeretét, és továbbra is olyan kereszténynek kell tekinteniük, aki jó hírnévnek örvend. Ha azonban egy keresztény úgy érzi, hogy nem végezheti el ezt a polgári szolgálatot, az ő álláspontját is tiszteletben kell tartani. Továbbra is jó hírnévnek örvend ő is, és szeretetteljesen támogatnunk kell (1Korinthus 10:29; 2Korinthus 1:24; 1Péter 3:16).

22. Mit teszünk továbbra is, bármilyen helyzettel kerüljünk is szembe?

²² Keresztényekként nem szűnünk meg megadni „a kinek a tisztességgel [tartozunk], a tisztességet” (Róma 13:7). Tiszteletben fogjuk tartani a jó rendeletet, és igyekszünk arra, hogy békeszerető, törvénytisztelő állampolgárok legyünk (Zsoltárok 34:15). Sőt, még imádkozhatunk is „királyokért és minden méltóságban levőkért”, amikor ezeknek az embereknek döntéseket kell hozniuk, amelyek kihatnak keresztény életünkre és munkánkra. Annak eredményeként, hogy megadjuk a császárnak, ami a császáré, az a reményünk, hogy „csendes és nyugodalmas életet éljünk, teljes istenfélelemmel és tisztességgel” (1Timótheus 2:1, 2). Mindenekfelett pedig továbbra is prédikálni fogjuk a Királyság jó hírét mint az emberiség egyedüli reménységét, lelkiismeretesen megadva Istennek, ami az Istené.

[Lábjegyzet]

Meg tudod magyarázni?

◻ Mire törekszenek a keresztények, miközben egyensúlyt tartanak a császárral és Jehovával való kapcsolatukban?

◻ Mivel tartozunk Jehovának, amit sohasem adhatunk meg a császárnak?

◻ Többek között milyen dolgok vannak, amelyeket illendően megadunk a császárnak?

◻ Milyen írásszövegek segítenek nekünk helyes döntést hozni a kötelező katonai szolgálat kérdésében?

◻ Többek között mit tartsunk elménkben, ha nemkatonai nemzeti polgári szolgálatra kérnek fel minket?

◻ Mit teszünk meg továbbra is Jehovával és a császárral kapcsolatosan?

[Kép a 16–17. oldalon]

Az apostolok ezt mondták a Szanhedrinnek: „Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek”