Szegények, mégis gazdagok — Hogy lehet ez?

Évszázadokkal ezelőtt egy bölcs ember azért imádkozott, nehogy szegény legyen. Vajon miért kívánt ilyesmit? Mert attól tartott, hogy a szegénység esetleg olyan magatartásra vagy tettekre sarkallná, amelyek az Istennel ápolt kapcsolatát fenyegetnék. Szavaiból egyértelműen ez tűnik ki: „táplálj engem hozzám illendő eledellel . . . [hogy] megszegényedvén, ne lopjak, és gonoszul ne éljek az én Istenem nevével!” (PÉLDABESZÉDEK 30:8, 9).

EZ VAJON azt jelenti, hogy egy szegény embernek lehetetlenség hűségesen szolgálnia Istent? Aligha! A történelem folyamán Jehova Istennek számtalan szolgája őrizte meg iránta a feddhetetlenségét olyan nehézségek ellenére, melyek a szegénységből fakadnak. Jehova pedig szereti azokat, akik benne bíznak, és gondoskodik is róluk.

Múltbeli hűségesek

Maga Pál apostol is átélt olyan időszakokat, amikor szükséget szenvedett (2Korinthus 6:3, 4). A keresztény korszak előtti hűséges tanúk „nagy fellegéről” is leírást közölt, akik közül néhányan „juhoknak és kecskéknek bőrében bujdostak, nélkülözve . . ., bujdosva pusztákon és hegyeken, meg barlangokban és a földnek hasadékaiban” (Zsidók 11:37, 38; 12:1).

E hűségesek egyike Illés próféta volt. A három és fél évig tartó aszály idején Jehova rendszeresen ellátta táplálékkal. Isten először hollókkal vitetett kenyeret és húst a prófétának (1Királyok 17:2–6). A későbbiekben Jehova csodát tett azáltal, hogy nem hagyta kimerülni egy özvegyasszony liszt- és olajtartalékát, melyből az asszony ellátta Illést (1Királyok 17:8–16). Az étel nagyon egyszerű volt, de életben tartotta a prófétát, az asszonyt és a fiát is.

Jehova a hűséges Jeremiás prófétát szintúgy fenntartotta egy gazdaságilag nehéz időszakban. Jeremiás életben maradt, amikor a babiloniak ostrom alá vették Jeruzsálemet — amikor a népnek ’mértékkel és rettegéssel kellett ennie kenyerét’ (Ezékiel 4:16). Az éhség végül olyan nagyfokúvá vált a városban, hogy néhány asszony a saját gyermeke húsát ette meg (Jeremiás siralmai 2:20). Bár Jeremiás fogságban volt rettenthetetlen prédikálása miatt, Jehova mégis gondoskodott arról, hogy mindennap kapjon „egy-egy darab kenyeret . . ., a míg minden kenyér elfogy a városból” (Jeremiás 37:21).

Illéshez hasonlóan tehát Jeremiásnak is alig volt mit ennie. A Szentírás nem közli velünk, hogy mit vagy milyen gyakran evett Jeremiás, miután elfogyott a kenyér Jeruzsálemben. Azt mégis tudjuk, hogy Jehova fenntartotta őt, s azt is tudjuk, hogy túlélte annak a borzalmas éhségnek az időszakát.

Manapság a szegénység a világ minden részén jelen van. Az Egyesült Nemzetek Szervezete szerint a szegénység Afrikában a legnagyobb mértékű. Az ENSZ 1996-ban közzétett sajtóközleménye szerint „Afrika összlakosságának legalább a fele szegénységben él”. Az egyre kíméletlenebb gazdasági helyzet dacára az afrikaiak mind nagyobb számban alkalmazzák a Biblia alapelveit az életben, és szolgálják hűségesen Istent, biztosra véve, hogy fenntartja őket. Figyeljük meg néhányuk példáját zűrzavaros világunk egyik tájáról.

A becsületesség megőrzése

A nigériai Michaela, akinek hat gyermekről kell gondoskodnia, földműves. Ezt mondja: „Nehéz becsületesnek lenni, amikor az embernek nincs rá pénze, hogy gondoskodjon a családjáról. Ám amikor kísértést érzek arra, hogy becstelen legyek, emlékezetembe idézem az Efézus 4:28-at, melyben ez áll: »A ki oroz vala, többé ne orozzon; hanem inkább munkálkodjék, cselekedvén az ő kezeivel azt, a mi jó.« Így amikor kísértéssel kerülök szembe, ezt a kérdést teszem fel magamnak: »Megdolgoztam ezért a pénzért?«”

Michael ezt fűzi még hozzá: „Például egyik nap útközben arra lettem figyelmes, hogy egy motor hátuljáról leesik egy táska. Nem tudtam megállítani a motorost, így hát felvettem a táskát, és észrevettem, hogy tele van pénzzel! A táskában lévő személyazonossági iratok segítségével megtaláltam a tulajdonost, és visszajuttattam hozzá a táskát.”

Szembeszállni a depresszióval

Egy észak-afrikai férfi észrevétele szerint „a szegénység annyi, mint megrekedni egy mély gödörben, ahonnan látod a fényt meg a szabadon járkáló embereket, s mégis képtelen vagy segítségért kiáltani, vagy egy létrát kérni, hogy kimászhass”. Nem csoda, ha a szegénység sokszor depresszív érzéseket és bosszúságot okoz! Mások gazdagsága láttán akár Isten szolgái is kezdhetik azt gondolni, hogy nem éri meg feddhetetlen életet élni. (Vö. Zsoltárok 73:2–13.) Hogyan győzhetők le az efféle érzések?

A nyugat-afrikai Petert nyugdíjazták, miután 19 évet töltött le a kormány szolgálatában. Jelenleg jórészt szűkös nyugdíjából tartja el magát. Ezt a kijelentést teszi: „Amikor az elcsüggedés időszakait élem át, emlékezetembe idézem, amit a Bibliában és a Watch Tower Society kiadványaiban olvastam. Ez a régi rendszer már letűnőfélben van, mi pedig egy jobb rendszerre várunk.

Az 1Péter 5:9-en szintén elgondolkodom, melyben ez áll: »álljatok ellen [Sátánnak], erősek lévén a hitben, tudva, hogy a világban lévő atyafiságotokon ugyanazok a szenvedések telnek be.« Így hát nem én vagyok az egyetlen, akit nehézségek kínoznak. Ezek az emlékeztetők segítenek elhessegetni azokat a gondolatokat, amelyek elcsüggesztenek és depresszívek.”

Peter még ezt is hozzáteszi: „Ezenkívül, bár Jézus sok csodát hajtott végre, amikor a földön járt, anyagilag mégsem tett gazdaggá senkit. Miért kellene arra számítanom, hogy engem majd vagyonossá tesz?”

Az ima ereje

Egy másik módja annak, hogy szembeszálljunk a negatív gondolkodással, az, ha ima által közel húzódunk Jehova Istenhez. Amikor Mary 1960-ban Jehova Tanúja lett, a családja elhagyta. Most — ötven-egynéhány évesen, de még hajadonként — igen elgyengült, és anyagilag nagyon rosszul áll. A keresztény szolgálatban viszont lelkes.

Mary ezt mondja: „Amikor csüggedtnek érzem magam, Jehovához fordulok imában. Tudom, hogy senki sem segíthet többet, mint ő. Megtanultam, hogy amikor az ember bízik Jehovában, ő segít. Mindig emlékezetembe idézem Dávid királynak a Zsoltárok 37:25-ben található szavait: »Gyermek voltam, meg is vénhedtem, de nem láttam, hogy elhagyottá lett volna az igaz, a magzatja pedig kenyérkéregetővé.«

Bátorítást merítek azokból a tapasztalatokból is, melyeket az idősebb szellemi testvérek és testvérnők mesélnek el Az Őrtoronyban. Nekik segített Jehova Isten, ezért tudom, hogy nekem is segíteni fog folyamatosan. Áldása nyugszik a kis munkámon, mely a fufu [maniókából készült étel] eladásából áll, ebből pedig sikerül kielégítenem a mindennapi szükségleteimet. Időnként, amikor alig van pénzem, s azon tűnődöm, mihez kezdjek, Jehova küld valakit, aki megajándékoz, és ezt mondja: »Tesvérnő, kérlek, fogadd el!« Jehovában még sohasem csalódtam.”

A bibliatanulmányozás értéke

Jehova Tanúi értékelik Isten Szavának, a Bibliának a tanulmányozását, és ezalól a köztük lévő szegények sem kivételek. A hatvanéves John úttörőként (teljes idejű Királyság-prédikálóként) szolgál, és kisegítőszolga a gyülekezetben. Tizenhárom másik családdal lakik együtt egy egyszintes, omladozó épületben. John szobája egy furnérlemezzel leválasztott rész a földszinti előcsarnokban. Két régi szék és egy asztal van benne, melyen bibliatanulmányozási segédeszközök tornyosulnak. John egy szalmafonaton alszik.

John körülbelül napi egy dollárt szokott keresni azzal, hogy kenyeret árul, de amikor a búzára behozatali tilalmat vetettek ki, elveszítette a megélhetésének ezt a forrását. Ezt mondja: „Megítélésem szerint az élet időnként nagyon nehéz, de folytatom az úttörőszolgálatot. Jehova az, aki fenntart. Bármilyen munkát elvégzek, amit csak találok, és nem támaszkodom arra, hogy az emberek támogassanak vagy tápláljanak, bár a gyülekezetben lévő testvérek ugyancsak segítőkészek. Segítenek munkát keresni, néha pedig pénzzel ajándékoznak meg.

Időt fordítok arra, hogy a Bibliát és a Watch Tower Society kiadványait olvassam. A kora reggeli órákban tanulmányozok, amikor még csend van a házban, olvasni pedig késő este szoktam, amikor csak van áram. Tudom, hogy nem szabad felhagynom a személyes tanulmányozással.”

Az életre nevelni a gyermekeket

Daniel hatgyermekes özvegyember. 1985-ben elveszítette a már 25 éve meglévő állását, de eladóként talált magának munkát. „A család számára nehéz az élet pénzügyi téren — mondja Daniel. — Jelenleg naponta csak egyszer tudunk enni. Egyszer három nap telt el úgy, hogy semmit sem ettünk. Csak vizet tudtunk inni, hogy életben maradjunk.”

Daniel vénként szolgál a gyülekezetben. Ezt mondja: „Egyetlen keresztény összejövetelről sem hiányzom, és el vagyok foglalva a teokratikus megbízatásokkal. Valahányszor akad valami teendő a Királyság-terem körül, ügyelek arra, hogy ott legyek. Amikor pedig rosszul mennek a dolgok, emlékezetembe idézem Péter Jézushoz intézett szavait, melyek a János 6:68-ban lettek feljegyezve: »Uram, kihez mehetnénk?« Hová is mehetnék, ha már nem szolgálnám Jehovát? Pálnak a Róma 8:35–39-ben található szavai szintén elszántsággal töltenek el, mert bizonyítékát adják annak, hogy semmi sem fog elszakítani bennünket Isten és Krisztus szeretetétől. Ezt a fajta hozzáállást plántálom a gyermekeimbe is. Szüntelenül azt mondogatom nekik, hogy soha nem szabad elhagynunk Jehovát.” Daniel lelkesedése a rendszeres családi bibliatanulmányozással együtt kedvező hatással van a gyermekeire.

Adakozó szellem

Valaki talán azt gondolhatja, hogy azok, akik rendkívül szegények, nemigen lehetnek abban a helyzetben, hogy anyagi hozzájárulásaikkal segítsék elő a Királyság-érdekeket. Ez azonban nem így van. (Vö. Lukács 21:1–4.) Néhány ghánai Tanú, aki főállásban önellátó gazdálkodást folytat, hogy fenntartsa magát, földje egy részét arra jelölte ki, hogy a felhasználásával Isten Királyságának érdekeit támogassa. Amikor ennek a földterületnek a terméshozamát eladják, az érte kapott pénz csakis erre a célra fordítható, melybe a Jehova Tanúi helybeli Királyság-termében adott hozzájárulások is beletartoznak.

A Közép-Afrikában élő Joan úttörő. Kenyeret árul, hogy lebénult férjéről és négy másik, eltartásra szoruló személyről gondoskodjon. Amikor a Királyság-teremhez padokra volt szüksége annak a gyülekezetnek, melyhez tartozik, Joan családja úgy döntött, hogy a házban fellelhető összes pénzt odaajándékozza. Semmijük sem maradt. Másnap azonban valaki váratlanul visszafizetett egy régi adósságot, s ezzel olyan pénzhez juttatta őket, melyről már nem is remélték, hogy valaha is visszakapják!

Joan jókedvű, a pénz miatt pedig nem aggódik túlzottan. „Imában kifejtem a helyzetemet Jehovának, aztán pedig elmegyek a szántóföldi szolgálatba. Tudjuk, hogy a dolgok e rendszerében vajmi kevés remény van arra, hogy jobb idők jöjjenek. Ennek ellenére tisztában vagyunk vele, hogy Jehova gondoskodni fog a szükségleteinkről.”

Legyünk szorgalmasak

Jehova Tanúit az egymás iránt tanúsított szeretetükről azonosítják (János 13:35). Azok, akiknek van pénzük, segítenek a szükséget szenvedő keresztény hittársaiknak. Ez sokszor ajándék, néha pedig a foglalkoztatás formájában történő segítségként jön.

A Kongóban élő Markot lepra kínozza. Emiatt eldeformálódnak az ujjak a lábán és a kezén. Ezért a járáskor mankóra támaszkodik. Amikor Mark úgy döntött, hogy Jehovát fogja szolgálni, kezdett komolyan változtatni az életén. Már nem kéregetett ennivalót, mint azelőtt, hanem kezdte megtermelni a betevőjét. Emellett vályogtéglát is készített eladásra.

Mark a testi fogyatékossága ellenére továbbra is szorgalmasan dolgozott. Végül vett egy telket, és egy szerény házat is épített rajta. Mark ma már gyülekezeti vénként szolgál, és nagyon tisztelik abban a városban, ahol él. Most már ő segít másokon, akik szükséget szenvednek.

Sok helyen persze szinte lehetetlen munkát találni. Egy közép-afrikai Őrtorony-fiókhivatalban szolgáló keresztény vén ezt írta: „Itt sok testvérnek nincs munkája. Néhányan próbálnak munkalehetőséget teremteni maguknak, de ez nem könnyű. Sokan úgy gondolkodnak, hogy ha már úgyis kínlódnak, bármit tesznek is, úttörőszolgákként fognak anyagi áldozatokat hozni. Ezáltal sokan úgy ítélik meg, hogy sokkal bőségesebb áldásban részesülnek annál, mintha lenne munkájuk, amellyel keveset vagy semmit nem keresnének.”

Jehova fenntartja a népét

Jézus Krisztus ezt mondta magáról: „A rókáknak barlangjuk van, és az égi madaraknak fészkük; de az ember Fiának nincs fejét hová lehajtania” (Lukács 9:58). Ehhez hasonló, amit Pál apostol írt: „Mindezideig éhezünk is, szomjúhozunk is, mezítelenkedünk is, bántalmaztatunk is, bujdosunk is” (1Korinthus 4:11).

Jézus is és Pál is úgy döntöttek, hogy olyan életet élnek, mely korlátozott anyagi javakkal jár, hogy ily módon még teljesebb mértékben a szolgálatuknak szentelhessék magukat. Jelenleg a keresztények közül sokan azért szegények, mert nincs más választásuk. Ennek ellenére alkalmazzák a Biblia alapelveit az életükben, és lelkesen igyekeznek Istent szolgálni. Tudják, hogy Jehova nagyon, de nagyon szereti őket, s közben tapasztalják, hogy igaz, ami felől Jézus biztosította őket: „keressétek először Istennek országát, és az ő igazságát; és ezek [az anyagi dolgok] mind megadatnak néktek” (Máté 6:25–33). Sőt mi több, Istennek ezek a szegény szolgái annak is bizonyítékát látják, hogy „az Úrnak áldása, az gazdagít meg” (Példabeszédek 10:22).

[Lábjegyzet]

[Kiemelt rész a 6. oldalon]

Kik „a szó cselekvői”?

A GALLUP-INTÉZET 1994-es közvélemény-kutatása szerint az amerikaiak 96 százaléka „hisz Istenben vagy valamilyen egyetemes szellemlényben”. „Az Egyesült Államokban az egyházak egy főre eső aránya [is] nagyobb, mint bármely más nemzetben a földön” — jelentette ki a U.S.News & World Report. Bár a látszat ájtatosságra vall, ifjabb George Gallup, a veteránnak számító közvélemény-kutató ezt mondja: „A rideg valóság az, hogy a legtöbb amerikai nem tudja, miben hisz, vagy miért hisz.”

A statisztikai adatokból arra is következtetni lehet, hogy sok ember vallási meggyőződése és cselekedetei között hatalmas szakadék tátong. Például „a szociológusok megfigyelése szerint az ország némely olyan területén, ahol a legnagyobb a bűnözés mértéke, történetesen a vallási meggyőződés is erősebb, és a vallás gyakorlása is határozottabb” — mondja Jeffery Sheler író.

Ez ne lepjen meg bennünket. Hogy miért? Mert Pál apostol már az első században figyelmeztette keresztény hittársait, hogy óvakodjanak azoktól, akik „vallják, hogy Istent ismerik, de cselekedeteikkel tagadják [őt]” (Titus 1:16). A fiatal Timótheusnak még azt is mondta Pál, hogy az „utolsó napokra” az lesz jellemző, hogy az embereknél „megvan a kegyességnek látszata, de megtagadják annak erejét” (2Timótheus 3:1, 5).

Az igaz keresztények azonban mindent megtesznek azért, hogy teljesítsék Jézus Krisztusnak azt a parancsát, hogy ’elmenvén, tegyenek tanítványokká minden népeket’ (Máté 28:19). Így ők „a szó cselekvői, és ne[m] csak hallgatói” (Jakab 1:22, NW).

[Kép a 7. oldalon]

A bibliatanulmányozást világszerte értékelik az emberek