Beleélést tanúsító hallgató vagy?
KÉPZELD el, hogy módodban áll minden embernek drága ajándékot adni életedben. Mennyire boldogok lennének, mennyire értékelnék ezt! Valójában képes vagy különleges ajándékot adni másoknak, olyasmit, amire valóban szükségük van. Egy filléredbe se fog kerülni. Mi az? A figyelmed. A legtöbben figyelemben szeretnének részesülni, és értékeléssel reagálnak, ha figyelnek rájuk. De ahhoz, hogy igazi figyelmet fordíts valakire, beleélést tanúsító hallgatónak kell lenned.
Ha szülő vagy, vagy munkaadó, vagy olyan minőségben szolgálsz valamilyen módon, hogy tanácsért és irányításért fordulnak hozzád az emberek, beleéléssel kell figyelned. Ha nem ezt teszed, felfedezik, hogy hiányzik belőled a beleélés, és a megbízhatóságod csorbát szenved.
Még ha nem gyakran kérnek is tőled tanácsot, akkor is beleéléssel kell figyelned az emberekre — például amikor egy barát fordul hozzád vigaszért. Ahogy azt egy bibliai példabeszéd kijelenti, megalázáshoz vezethet, ha elmulasztasz figyelni valakire, mielőtt szólsz (Példabeszédek 18:13). Akkor hát, többek között melyek azok a módszerek, amelyekkel beleélést tanúsító hallgatónak bizonyulhatsz?
Légy elmélyült
Milyen egy beleélést tanúsító hallgató? Egy szótár így határozza meg a „beleélés” szó angol megfelelőjét: ’Képesség arra, hogy osztozzon valaki a másik érzéseiben vagy gondolataiban’ (Webster’s New Collegiate Dictionary). Ugyanez a szótár így határozza meg a „figyelni” szó angol megfelelőjét: ’Komoly figyelemmel hallgatni.’ Így egy beleélést tanúsító hallgató többet tesz annál, hogy csak hallgatja, amit mond valaki. Odafigyel, s osztozik az illető gondolataiban és érzéseiben.
Ez megköveteli, hogy elmélyülj abban, amit hallgatsz, és ne engedd elkalandozni gondolataidat. Még az is gyengíti a figyelést, ha azon gondolkodsz, miként fogsz felelni. Gyakorolj önfegyelmet, hogy végig arra összpontosíts, amit a másik mond.
Egyértelműen arra nézz, aki beszél hozzád. Ha másfelé jár a tekinteted, érdektelennek fogsz tűnni. Figyeld meg taglejtéseit és testbeszédét. Mosolyog, vagy összeráncolja homlokát? Humor, szomorúság vagy nyugtalanság látszik szemében? Lényeges, amit elhallgat? Ne aggódj a feleleted miatt; magával hozza azt az összpontosított figyelésed.
Figyelés közben valószínűleg bólogatni fogsz, és igenlő kifejezéseket használsz, mint amilyen az „Értem” és a „Világos.” Ez megmutathatja, hogy követed a hallottakat. De ne gondold, hogy a bólogatástól és igenléstől azt gondolják majd az emberek, hogy figyelsz rájuk, amikor nem ezt teszed a valóságban. A szűnni nem akaró gyors bólogatás valójában türelmetlenséget árulhat el. Olyan, mintha ezt mondanád: „Siess! Gyorsan ki vele! Fejezd már be!”
Mindenesetre nem kell túlzottan aggódnod a figyelés menete miatt. Csak arra ügyelj, hogy őszintén figyelj, és a válaszaid tükrözni fogják őszinteségedet.
A jó kérdések szintén megmutatják, hogy elmélyültél, és követed a hallottakat. Megmutatják, hogy érdeklődsz. Kérd meg az illetőt az elhallgatott és homályos pontok tisztázására. Tegyél fel olyan kérdéseket, amelyek arra késztetik, hogy további részleteket és gondolatokat mondjon el. Minden aggodalom nélkül félbeszakíthatod időnként, de ezt ne vidd túlzásba. A dolgok világos megértése része a figyelés folyamatának. Ha nem túl sokszor szakítod félbe őt, értékelni fogja az az utáni vágyadat, hogy teljesen átláss mindent, amit mond.
Tanúsíts megértést
Ez lehet a legnehezebb része a feladatnak, még ha igazán együtt érzel is azzal, aki beszél veled. Ha olyasvalaki fordul hozzád, aki levert, vajon azon nyomban optimista javaslatokkal és megoldásokkal állsz elő? Gyorsan rámutatsz, hogy nem is olyan rossz a helyzet, ha összehasonlítjuk azt másvalaki szenvedésével? Ez hasznosnak tűnhet ugyan, de kedvezőtlen hatást válthat ki.
Számos oka van annak, miért lehetsz hajlamos felhagyni a figyeléssel és belefogni a megoldáskeresésbe. Azt gondolhatod, hogy éppen a te lelkes javaslataidra van szükség ahhoz, hogy jobb kedve legyen a szenvedő személynek. Vagy úgy érezheted, hogy bármi is a „hiba”, köteles vagy „kijavítani”, és hogy ha ezt nem teszed, akkor nem segítesz vagy nem „végzed el feladatodat”.
De egy korai „megoldászápor” általában elcsüggesztő üzeneteket közvetít, mint például: „Sokkal egyszerűbbnek látom a problémádat, mint amilyennek állítod.” Vagy: „Jobban érdekel a jólétednél a saját hírnevem mint problémamegoldóé.” Vagy esetleg: „Egyszerűen nem értelek — és nem is akarlak érteni.” A szenvedő személy és mások problémáinak összehasonlítása ezt közvetíti általában: „Szégyellned kellene magadat a nyugtalanságod miatt, amikor mások többet szenvednek, mint te.”
Ha akaratlanul is ilyen elcsüggesztő üzeneteket közvetítesz, a barátod úgy fogja érezni, hogy nem igazán hallgattad meg, hogy nem érted őt. Még arra is következtethet, hogy felette állónak tartod magadat. Legközelebb másvalakihez fordul majd vigaszért (Filippi 2:3, 4).
Mi van akkor, ha a barátod feleslegesen nyugtalankodik? Előfordulhat például, hogy igazi ok nélkül érez bűntudatot. Vajon sebtében közölnöd kellene vele ezt, hogy jól kezdhesse érezni magát? Nem, mert ha előbb nem figyeltél rá, akkor sovány vigaszt jelentenek majd a bátorításaid. Megkönnyebbülés helyett inkább azt fogja érezni, hogy még mindig nem szabadult meg terhétől, hogy még mindig hordozza bűnét. Miként azt a XIX. századi filozófus, Henry David Thoreau kifejezte, „két ember kell az igazság kijelentéséhez: az egyik, hogy elmondja, a másik, hogy hallgassa”.
Mennyire helyénvaló a Biblia utasítása: ’legyetek gyorsak a hallásra, lassúak a szólásra’ (Jakab 1:19, Czeglédy fordítás). Az is nagyon fontos még, hogy beleéléssel figyelj! Osztozz annak érzéseiben, aki megbízik benned. Ismerd el problémájának nehézségét, levertségének mélységét. Ne kicsinyeld le olyan kijelentésekkel a problémáját, mint „Ó, csak nehéz napod van”, vagy „Valójában nem állnak olyan rosszul a dolgok.” Ironikus módon az effajta lekicsinylés még fokozhatja is nyugtalanságát. Csalódott lesz, mert nem veszed komolyan az üzenetét. Ezért hát tégy róla, hogy válaszaidból kitűnjön: hallod, amit mond, és elfogadod, hogy jelen pillanatban így vélekedik a dolgokról.
A beleéléssel történő figyelés nem követeli meg, hogy egyetérts azzal, aki megbízik benned. Gondolhatod ugyan, hogy indokolatlanul kiáltja valaki: „Gyűlölöm a munkámat!” De ha rosszallással reagálsz („Nem lenne szabad így érezned”), vagy kétségbe vonod ezt („Biztosan nem gondolod komolyan”), akkor arra fog következtetni, hogy nem érted meg. A megjegyzéseidnek tükrözniük kell, hogy érted őt. Annak, aki gyűlöli a munkáját, ezt mondhatnád: „Ez bizonyára nagyon nyomasztó.” Aztán kérd meg, hogy bocsátkozzon részletekbe a tisztánlátás végett. Így nem szükségszerűen értesz egyet azzal, hogy gyűlölnie kellene a munkáját, egyszerűen csak elismered, hogy jelenleg így érez. Ezzel eléred, hogy elégedett legyen azért, mert meghallgatták, és mert teljesen feltárta az érzéseit. Gyakran azáltal enyhül a gond, hogy megosztjuk mással.
Éppígy az a személy, aki azt mondja, hogy „A feleségem ma kivizsgáláson esik át”, azt értheti ezalatt, hogy „Aggódom.” A válaszodból derüljön ki ennek felismerése. Ez megmutatja, hogy figyeltél szavai mögöttes jelentésére, ami vigasztalóbb, mint ha elhanyagolnád, kétségbe vonnád azt, amire céloz, vagy azt mondanád neki a kiigazítására tett kísérletedben, hogy nem lenne szabad aggódnia (Róma 12:15).
A jó hallgatók beszélnek is!
Egy mű, amely a beszélgetés művészetével foglalkozik, beszél azokról, akik figyelnek ugyan, de nagyon keveset beszélnek, „azt gondolva, hogy ez a méltóságteljes mérséklet külsőjét kölcsönzi nekik” (The Art of Conversation). Ez arra kényszeríti a másik személyt, hogy teljes egészében ő hordozza a beszélgetés terhét, ami kíméletlenség. Másfelől az is kíméletlenség és fárasztó, ha az, akire figyelsz, megállás nélkül folytatja beszédét, nem hagyva, hogy nyilatkozz. Így hát miközben jó hallgatónak kell lenned, azt is kívánatosnak tarthatod, hogy tudasd a másikkal: van valami hasznos mondanivalód.
Mit mondhatnál? Miután tisztelettel meghallgattad a barátod gondolatait, máris tanácsot kellene adnod? Talán igen, ha alkalmas vagy erre. Ha van egy megoldásod a barátod problémájára, mindenképpen oszd meg vele. Szavaidnak lesz valamennyi súlya, mivel időt fektettél abba, hogy előbb figyelj. Ha nincsenek meg a kellő képességeid ahhoz, hogy olyanfajta irányítást vagy segítséget nyújts a barátodnak, amilyenre szüksége van, próbáld meg összehozni valakivel, akinek módjában áll ezt megtenni.
Bizonyos esetekben azonban se szükség, se igény nincs a tanácsra. Úgyhogy vigyázz, ne gyengítsd le figyelésed jó hatását azzal, hogy bőbeszédűséggel toldod meg. A barátodnak talán csak ki kell tartania egy ellenőrizhetetlen helyzetben, vagy időbe telik, míg túlteszi magát negatív érzésein. Azért fordult hozzád, hogy megossza veled baját. Figyeltél. Osztoztál érzéseiben, biztosítottad törődésedről és arról, hogy mindig gondolni fogsz rá és imádkozol érte. Tudasd vele, hogy máskor is szívesen veszed, ha hozzád fordul, és tiszteletben fogod tartani problémáinak bizalmas jellegét. Könnyen lehet, hogy az ilyen vigaszra nagyobb szüksége van, mint arra, hogy te próbáld meg orvosolni a problémáját (Példabeszédek 10:19; 17:17; 1Thessalonika 5:14).
A figyelés — akár kíséri tanács, akár nem — mindkét érintett félnek hasznos. A beszélő elégedett, amiért meghallgatták és megértették. Vigaszt merít annak tudatából, hogy törődik vele valaki annyira, hogy végighallgassa. A hallgató is jutalomban részesül. Értékelik mások a törődését. Ha tanácsot ad, az még nagyobb hitelre talál, mert nem beszél addig, míg át nem látja teljesen az eléje tárt helyzetet. Igaz, hogy a beleéléssel történő figyelés időbe telik. De mennyire kifizetődő befektetés! Valóban, ha komolyan figyelsz az emberekre, ezzel különleges ajándékot adsz nekik.