SZÉL

A gyakran „szellem”-nek fordított héber rúʹach szó azt is jelentheti, hogy ’mozgó levegő’, vagyis ’szél’ (Pr 1:6). A szélre vannak még más, rokon értelmű héber szavak és kifejezések is, melyeket úgy is vissza lehet adni, hogy ’vihar’ (Hó 8:7), „fergeteg”, „kavargó fergeteg” (Jr 25:32; 23:19), „fergeteges szél” és ’szélvihar’ (Zs 148:8; 2Ki 2:11). Bár a János 3:8-ban a pneuʹma szó (melyet rendszerint „szellem”-nek fordítanak) ’szelet’ jelent, a görög aʹne·mosz szóval gyakrabban utalnak a szélre (Mt 7:25, 27; 11:7; Jn 6:18). „A nap szellős időszakában” (héb.: rúʹach) kifejezés alighanem közvetlenül a naplemente előtti esti órákra utalt, amikor frissítő, hűs szellő szokott fújni azon a vidéken, amelyről úgy vélik, hogy ott lehetett az Éden-kert (1Mó 3:8; lásd: SZELLEM).

Jehova Isten a Szél Teremtője (Ám 4:13). Bár Isten nincs szó szerint a szélben (1Ki 19:11; vö.: Jób 38:1; 40:6; Zs 104:3), képes ellenőrzése alatt tartani és szándékai szerint használni; eszköze volt például akkor is, amikor szelet bocsátott a földre, hogy az özönvíz vizei leapadjanak (1Mó 8:1; 2Mó 14:21; 4Mó 11:31; Zs 78:26; 107:25, 29; 135:7; 147:18; Jr 10:13; Jón 1:4). Hasonlóképpen Isten Fia a földön létekor megmutatta, hogy van hatalma a szelek fölött, amikor előidézte, hogy a szél elüljön (Mt 8:23–27; 14:24–32; Mk 4:36–41; 6:48, 51; Lk 8:22–25). Nyilvánvalóan csakis Jehova engedélyével történhetett, hogy Sátán képes volt ’nagy szelet’ előidézni, vagy ellenőrzése alatt tartani azt, hogy Jób gyermekeinek a halálát okozza (Jób 1:11, 12, 18, 19).

A szeleket általában az alapján nevezték el, hogy milyen égtáj felől érkeztek, így a „keleti szél” K-ről fújt ny. irányba (2Mó 10:13, 19; Zs 78:26; Én 4:16). Amikor a Szentírás az ég vagy a föld ’négy szeléről’ beszél, akkor mind a négy égtáj, tehát É, D, K és Ny értendő alatta (Jr 49:36; Ez 37:9; Dá 8:8; Mt 24:31). A Jelenések 7:1-ben „négy angyal” úgy van ábrázolva, hogy „a föld négy sarkán [áll], és szorosan tartja a föld négy szelét”. Mivel ezek az ’angyalok’ a föld négy „sarkán” állnak, ezért amikor átlós irányból elengedik a szeleket, a földnek nem lesz olyan része, amelyet ne érne a szelek pusztítása.

Az é. szelek hűvösek voltak, és kiadós esőt hoztak magukkal (Jób 37:9; Pl 25:23). A d. szél forró, sivatagos területek felől érkezett Palesztinába, így hőhullámot idézhetett elő (Lk 12:55); a szélvészek szintén D-en alakulhattak ki (Ézs 21:1; Za 9:14). A száraz évszakban a k. szél Egyiptom és Palesztina felé áramolva óriási sivatagok felett haladt át, ezért forró és száraz volt, és kiszárította a növényzetet (1Mó 41:6, 23, 27; Ez 17:7–10; vö.: Hó 13:15; Jón 4:8). Az esős évszakban a ny. szelek a Földközi-tenger felől nedvességet szállítottak Palesztinába, esőt hozva erre a földre (1Ki 18:42–45). Ha ezen a vidéken valaki megpillantott egy Ny-on támadt felhőt, viharra számíthatott (Lk 12:54). A száraz nyári évszakban a Földközi-tenger felől érkező naponkénti szellők elviselhetőbbé tették az időjárást. (Lásd: EURAKVILÓ; FELHŐ, FELLEG.)

Jelképes értelem: A szél gyorsan feltámad, és ugyanilyen gyorsan el is ül, így találóan szemlélteti az ember mulandóságát (Jób 7:7). Mivel a szél nem egy szilárd anyag, jelölheti a hasznavehetetlen tudást, a hiábavaló munkát, az üres beszédet és a hiú reményt (Jób 15:1, 2; 16:3; Pr 5:16; Hó 12:1), illetve azt, hogy valami semmitmondó vagy egyáltalán nincs (Ézs 26:18; 41:29; Jr 5:13). A haszontalan munka vége hiábavalóság, ezért aki ilyen munkára törekszik, ’a szelet kergeti’ (Pr 1:14; 2:11). Annak az embernek pedig, aki kitaszítottá teszi saját házát, „szél lesz a birtoka”. Semmit sem tud megkaparintani, ami ér is valamit, vagy aminek igazi tartalma lenne (Pl 11:29).

A szél szétszór és összevissza dobál tárgyakat, ezért ha valakiket vagy valamiket ’szétszórnak a szél minden irányába’ vagy ’elosztanak az egek négy szele felé’, az azt jelenti, hogy teljesen szétszélesztik vagy darabjaira osztják őket (Jr 49:36; Ez 5:10; 12:14; 17:21; Dá 11:4). Hasonlóan ahhoz a hajóhoz, mely a szelek miatt ide-oda vetődik, vagyis céltalanul hánykolódik, azok, akik nem érett keresztények, „ide-oda sodródnak a tanítás minden szelében az emberek ármánykodása által, tévelygés kigondolásában való ravaszság által” (Ef 4:13, 14).