SZÁJ

Egy szerv, melyet Isten a táplálék felvételére, megrágására és az emésztőrendszerbe való bejuttatására, ezenkívül az ember esetében a beszédre tervezett. Végeredményben minden beszédnek Istent kellene dicsőítenie (Zs 34:1; 51:15; 71:8; 145:21). A zsoltáríró kijelentette, hogy minden, ami lélegzik, Jehovát fogja dicsérni, az embereknek tehát erre kell használniuk a szájukat, ha élni kívánnak. Pál apostol elmagyarázza, hogy az Istenbe és a Fiába vetett hit, még ha valaki szívvel hisz is, nem elég; nyilvános kijelentéssel kell párosulnia ahhoz, hogy megmentést eredményezzen (Zs 150:6; Ró 10:10).

Jehova a szándékával, valamint teremtői jogával és hatalmával összhangban képes a szolgái szájába megfelelő szavakat adni. Ezt tette a prófétáival csoda útján, ihletéssel (2Mó 4:11, 12, 15; Jr 1:9). Sőt, egyszer egy néma állatot, egy szamarat szólaltatott meg (4Mó 22:28, 30; 2Pt 2:15, 16). Napjainkban Isten szolgái ugyancsak szólhatják szájukkal Isten kijelentéseit, ám nem ihletés hatására, hanem az ihletett, írott Szava alapján, mely minden jó cselekedetre hiánytalanul felkészíti őket (2Ti 3:16, 17). Már nem kell várniuk Krisztus megérkezésére, hogy ismertesse a jó hírt, és más forráshoz sem kell nyúlniuk azt illetően, hogy mit prédikáljanak, hiszen az közvetlenül előttük van, készen arra, hogy hirdessék. A Szentírás kijelenti: „Közel van hozzád a szó, saját szádban és saját szívedben” (Ró 10:6–9; 5Mó 30:11–14).

A száj kijelentései életet vagy halált jelenthetnek: Létfontosságú tehát a száj megfelelő használata. Jehova is ezt jelenti ki a Szavában: „az igazságosnak szája életnek forrása” (Pl 10:11). A szájra ezek szerint nagyon kell vigyázni (Zs 141:3; Pl 13:3; 21:23), ugyanis romlásba döntheti azt, aki ostobán használja (Pl 10:14; 18:7). Isten számadásra kötelez mindenkit a szájából elhangzó kijelentésekért (Mt 12:36, 37). Lehet, hogy valaki elhamarkodottan beszél, s meggondolatlan fogadalmat tesz (Pr 5:4–6); vagy talán hízeleg valakinek, a bukását okozva ennek a személynek, és ítéletet vonva saját magára (Pl 26:28). Kiváltképp lényeges, hogy az ember a gonoszok előtt ügyeljen a szájára, mert ha Isten szolgájaként kicsit is eltér a beszédében attól, amire Isten bölcsessége készteti, azzal gyalázatot hozhat Isten nevére, önmagára pedig halált (Zs 39:1). Jézus nagyszerű példát mutatott abban, ahogyan alárendelte magát Isten akaratának, anélkül hogy panaszkodott volna, vagy bármiképpen szidalmazta volna gonosz ellenségeit (Ézs 53:7; Cs 8:32; 1Pt 2:23).

A keresztényeknek állandóan ébereknek kell maradniuk, mivel tökéletlenek; szükséges hát, hogy óvják a szívüket. Jézus azt mondta, hogy nem az szennyezi be az embert, ami bemegy a száján, hanem ami kijön abból, mivel „a szív bőségéből szól a száj” (Mt 12:34; 15:11). Ezért az embernek elővigyázatosnak kell lennie, nehogy bármit is meggondolatlanul ejtsen ki a száján, anélkül hogy mérlegelné a következményeket. Ez megköveteli, hogy arra használja az elméjét, hogy az Isten Szavából tanult jó dolgokat alkalmazza (Pl 13:3; 21:23).

A száj jóra vagy rosszra való hatalma jelentős, ezért nagyszerű eredményeket szülhet, ha Jehova irányítja azt. Ézsaiás száját „az éles kardhoz” hasonlóvá tette, Jeremiás szájában pedig „tűzzé” tette a szavakat. Prófétai kijelentéseiket hatalmával támogatta, így azok valóra váltak (Ézs 49:2; Jr 5:14). Másfelől veszélyes bármi olyanra figyelni, amit egy olyan ember szája szól, akiről közismert, hogy hitehagyott; ez romlásba döntheti azt, aki meghallgatja (Pl 11:9).

Jelképes értelem: Isten jelképesen úgy mutatja be magát, hogy szája van. Egyetlen kijelentése sem céltalan, nem hiábavaló, valamennyi beteljesedik a legapróbb részletekig (Ézs 55:10, 11). Annak tehát, aki az életet óhajtja, Isten szájának minden kijelentésével kell élnie (5Mó 8:3; Mt 4:4). Jézus Krisztus, Isten Fia a földön létekor Atyja szavaival összhangban élte egész életét, most pedig már Istentől kapott egyetemes hatalma van. Mint Jehova által kinevezett Király „szájának vesszejével” fogja megverni a földet (Ézs 11:4). A Jelenések könyvében olvasható látomás úgy mutatja be őt, amint a szájából kijövő, hosszú karddal lesújt a nemzetekre (Je 19:15, 21). Ez a szókép nyilvánvalóan arra a hatalomra vonatkozik, mellyel Jehova összes égi seregét irányítja majd, miközben vezényli és felügyeli azt a háborút, melynek eredményéül kivégeztetnek Isten ellenségei.

A „száj” szó gyakran a beszéd, illetve a beszéd erejének szinonimájaként használatos, amint az az előbbi utalások némelyikéből is látható. A mózesi törvény idején, majd a későbbiekben a keresztény gyülekezetben is az volt a szabály bizonyítékok felhozatalakor, hogy csakis két vagy három tanú „szavára” [szó szerint: „szájára”, Kom.], azaz bizonyságtételére jelenthettek ki valakit vétkesnek (5Mó 17:6; Mt 18:16; vö.: 2Ko 13:1). Hasonló szóhasználat figyelhető meg még néhány helyen: Jób 32:5; Zsoltárok 10:7; 55:21; 78:36; Ezékiel 24:27; 29:21; Lukács 21:15, lásd még: Kat.; Róma 15:6.

Emellett a „száj” utalhat bizonyos dolgok nyílására is. A Szentírás például beszél a kút (1Mó 29:2), a zsák (1Mó 43:12; 44:1, 2), a barlang (Jzs 10:22), illetve a föld szájáról (4Mó 16:32), valamint a földnek arról a képességéről, hogy a kiöntött folyadékot magába tudja szívni (1Mó 4:11). A Bibliában az emberiség közös sírjáról, a seolról az olvasható, hogy szélesre nyitja a száját, hogy sok halottat nyelhessen el (Ézs 5:14).

Az íny: Az íny vagy a szájpadlás elválasztja egymástól a száj- és az orrüreget. A lágy szájpad nyelvcsapja függönyként lóg a száj és a garat között. A Szentírásban az „íny” bizonyos helyeken a „száj” szinonimájaként fordul elő (Pl 8:7; Hó 8:1, lásd még: Kom.).

Jób és Elihu egyaránt hasonlatban használja az „íny” szót, amikor annak ízérzékelő képességét az ember ítélőképességéhez hasonlítja, mellyel megítéli, mi helyes és bölcs (Jób 12:11; 34:3). Nem hibás azt állítani, miként néha teszik, hogy az íny részt vesz az ízlelésben. Ez abból látható, hogy milyen szerepet játszik a nyelésben. A nyelv az ételt az ínyhez nyomja és szétteríti, miközben visszahúzódik a garatba, ebbe a gyomorhoz vezető, kúp alakú csőbe, mely összeköttetésben van az orrjáratokkal is. Így jobban átjárja az étel aromája az orrjáratokat, ez pedig nagyban hozzájárul az ízleléshez.