VEZETŐ, ELŐKELŐ, FEJEDELEM

Több héber szót lehet ezekkel a szavakkal fordítani: „vezető”, „előkelő”, „fejedelem”. A leggyakrabban a következők fordulnak elő:

A Biblia a ’vezető’ jelentésű ná·ghídhʹ szóval utal Saulra meg Dávidra, Izrael királyaira, és Ezékiásra, Júda királyára, mivel az volt a feladatuk, hogy terelgessék Jehova népét (1Sá 9:16; 25:30; 2Sá 5:2; 2Ki 20:5). Jehova Júda törzsét választotta Izrael 12 törzsének a vezetőjéül, és Júda törzséből származott Dávid királyi dinasztiája is (1Kr 28:4; 1Mó 49:10; Bí 1:2).

A Dániel 9:25 azt írja Jézusról, hogy ő ’a Messiás Vezér’, az Ézsaiás 55:4 pedig, hogy ’vezetője és parancsolója a népeknek’. Jézus a következő tanácsot adta a tanítványainak: „»Vezetőnek« se hívjanak benneteket, mert e g y a Vezetőtök [ka·thé·gé·tészʹ], a Krisztus” (Mt 23:10). A keresztény gyülekezeten belül egyedül Jézus Krisztusnak van joga a ’Vezető’ címet viselni, ugyanis egyetlen tökéletlen ember sem vezetője az igaz keresztényeknek; ők Krisztust követik. Bár vannak, akik Isten szolgálatában „vállalják. . . a vezetést”, de nem illetik őket a ’vezető’ címmel, és nem is szólítják őket így. A példájuk is csak akkor követésre méltó, ha Krisztust utánozzák (1Ko 11:1; Héb 13:7).

Az ’előkelő’, ’készséges ember’, ’nagylelkű személy’ jelentésű ná·dhívʹ szó fordul elő a 4Mózes 21:18-ban, és párhuzamban áll a „fejedelmek” szóval. A ná·dhívʹ szóval utal a Biblia azokra a készséges izraelita férfiakra, akik kutat ástak, illetve vájtak a pusztában. Azokat is így nevezték, akik készségesen adtak adományt a hajlék építésére (2Mó 35:5). A Jób 12:21 olyanokra alkalmazza, akiknek magas tisztségük és hatalmuk volt. (Lásd még: Zs 83:9–11.)

A Biblia az ’előkelők’ jelentésű héber chó·rímʹ szóval utal néhány befolyásos férfira, akik Izrael tíztörzs-királyságának az egyik városában éltek (1Ki 21:8, 11), valamint olyan zsidó férfiakra, akik a Perzsa Birodalom fennhatósága alatt hatalmi pozíciót töltöttek be (Ne 5:7; 13:17). Nabukodonozor király i. e. 617-ben Júdából és Jeruzsálemből sok előkelőt száműzetésbe vitt Babilonba, köztük Dánielt és a társait is, más előkelőket pedig i. e. 607-ben lemészárolt (Jr 27:20; 39:6; Dá 1:3, 6).

A ’fejedelem’, ’fő’, ’főember’ jelentésű szár szó egy olyan igéből származik, amelynek a jelentése: ’uralkodik’ (Bí 9:22; lásd még: Kat.). Izrael törzsfőit ’fejedelmeknek’ nevezték (1Kr 27:22). Azokat is ezzel a címmel illették, akik magas tisztséget töltöttek be az egyiptomi fáraónak, illetve Nabukodonozornak, Babilon királyának az udvarában (1Mó 12:15; Jr 38:17, 18, 22; Esz 3:12). A hadsereg főembereire is utalhattak a szár szóval (Ne 2:9). A Dániel 8:11 Jehovát ’a sereg Fejedelmének’ nevezi, a Dániel 8:25 pedig ’a fejedelmek Fejedelmének’. Mihály arkangyal pedig „a nagy fejedelem, aki [Dániel népének a] fiaiért áll” (Dá 12:1). A Dániel 10:13, 20 olyan láthatatlan démon fejedelmekről ír, akik világhatalmakat irányítottak, Perzsiát és Görögországot. (Vö.: Ef 6:12.)

A 45. zsoltár – amelynek a 6. és 7. versét Pál apostol Krisztus Jézusra alkalmazta (Héb 1:8, 9) – a következő kijelentést tartalmazza: „Ősatyáid helyett fiaid lesznek, fejedelmekké teszed őket az egész földön” (Zs 45:16). Ábrahámról, Izsákról és Jákobról, akik Krisztus leszármazási vonalán szerepelnek, így ír a Biblia: „Hitben haltak meg mindezek, bár nem kapták meg az ígéretek beteljesedését, de távolról látták és üdvözölték azokat” (Héb 11:8–10, 13). Krisztus uralma nemcsak azt foglalja magában, hogy lesznek mellette az égben alkirályok és alpapok (Je 20:6), hanem azt is, hogy a földön lesznek ’fejedelmek’, akik képviselőkként végrehajtják a király utasításait. (Vö.: Héb 2:5, 8.) Az Ézsaiás 32:1, 2 egyértelműen egy messiási próféciának a része, és arról ír, hogy milyen áldásokkal jár ezeknek a „fejedelmek”-nek a szolgálata a Királyság-uralomban. (Lásd: FEJ, FŐ: Vezető pozíció; URALKODÓ, ELÖLJÁRÓ.)

A héber ná·szíʼʹ szó egy olyan uralkodói pozícióban lévő férfit jelöl, aki például egy törzs vagy egy atyai háznép feje örökség útján. A bibliafordítások többféleképpen adják vissza ezt a héber szót, fordítják például „vezető”-nek, „uralkodó”-nak, „elöljáró”-nak és „fejedelem”-nek. Izrael 12 atyai háznépének, vagyis törzsének az élén álló főket nevezi a Biblia ’fejedelmeknek’ (4Mó 1:16; Jzs 22:14), és ugyanezt a megnevezést használja az Ismáeltől származó 12 nagycsaládnak az élén lévő főkre is (1Mó 17:20; 25:16). Ezenkívül a Szentírás Salamon királyt és Sedékiás királyt is, mint uralkodókat, fejedelemnek nevezi (1Ki 11:34; Ez 21:25). Az, hogy mennyire nagyra becsülték a hettiták Ábrahámot, abból látható, hogy „Istentől való fejedelem”-nek vagy hatalmas fejedelemnek nevezték (1Mó 23:6, Haft., lábj.).

Mózes napjaiban a fejedelmek jártak élen az imádatban, és képviselték a népet Mózes, a papok és Jehova előtt. Mózes egy-egy fejedelmet választott az összes törzsből (Lévi törzsét kivéve), hogy őket küldje ki az Ígéret földjének a kikémlelésére. A tíz hűtlen kém negatív beszámolója erőteljesen befolyásolta a népet (4Mó 13:2–16, 25–33). Izrael fiai közül kétszázötven fejedelem vett részt abban a lázadásban, amelyet Kórah vezetett; ezzel a papságra törekedtek, jóllehet a papi tisztséget az Áron házához tartozók töltötték be (4Mó 16:2, 10, 17, 35). Amikor Izrael szövetséget kötött a gibeoniakkal, akkor ebben a szövetségkötésben a fejedelmek is részt vettek (Jzs 9:15, 18). Miután Józsué bevezette Izraelt Kánaán földjére, és a nép legyőzte az ott élő nemzeteket, a fejedelmek jelentős szerepet kaptak abban, hogy felosszák a földet (4Mó 34:18; Jzs 14:1). Áron fiát, Eleázárt kinevezték fejedelemnek Lévi törzse atyai háznépeinek az élére, és így „a léviták fejedelmeinek a fejedelme” lett (4Mó 3:32). Salamon király, amikor elhelyeztette a szövetségládát az újonnan megépült templomban, egybehívta a törzsek összes fejedelmét Jeruzsálembe (1Ki 8:1).

Az izraelitáknak kellő tiszteletet kellett mutatniuk a fejedelmek iránt, sohasem sértegethették őket (2Mó 22:28). Amikor a szanhedrin kihallgatta Pál apostolt, Anániás főpap megparancsolta a Pál mellett állóknak, hogy üssék szájon az apostolt. Pál akkor ezt mondta neki: „Megver téged az Isten, te meszelt fal!” Az apostol persze nem tudta, hogy a főpappal beszél. Amikor felvilágosították erről, így szólt: „Testvérek, nem tudtam, hogy főpap. Mert meg van írva: »Ne gyalázd néped elöljáróját!«” (Cs 23:1–5).

Ámbár a fejedelmeket megillette a tisztelet, ez nem jelenti azt, hogy nekik nem kellett engedelmeskedniük Isten törvényének. Ha vétkeztek a Törvény ellen, nekik is meg kellett tenniük azt, amit a Törvény rendeletei megkívántak az adott bűnnel kapcsolatban. Mivel felelősségteljes tisztséget töltöttek be, és mivel befolyásos emberek voltak, és a magatartásuk, illetve a példájuk hatással volt másokra, nekik másfajta bűnért való felajánlást kellett bemutatniuk, ha nem szándékosan szegték meg Isten parancsát. A főpapnak egy fiatal bikát kellett felajánlania, a fejedelemnek egy hím kecskegidát, a nép többi tagjának pedig vagy egy nőstény kecskét, vagy egy nőstény bárányt (3Mó 4:3, 22, 23, 27, 28, 32).

Ezékiel látomása: Ezékiel a könyvének 44–48. fejezetében egy prófétai leírásban egy fejedelemről beszél. Ecseteli, hogy a látomásban szerepel egy földsáv, ahol a közigazgatási központ volt. Ez a földsáv a k. határaitól, a Jordántól és a Holt-tengertől a nyugati tengerig, azaz a Földközi-tengerig húzódott. A földsávtól É-ra és D-re, vele párhuzamosan, olyan földterületek feküdtek, amelyeket Izrael törzsei kaptak. A földsávon belül volt egy négyzet alakú terület, amelynek az oldalai 25 000 könyök (13 km) hosszúak voltak. Ezt a területet adománynak nevezték, és három részre volt felosztva: az é. részt a nem papi lévitáknak jelölték ki, a középső részben volt Jehova szentélye, míg a legdélibb részen volt a város. (Lásd: KÖNYÖK; SZENT ADOMÁNY.) A város kormányzója nyilván „a fejedelem” volt.

Figyelemre méltó, hogy a látomásban a város és a templom, azaz a szentély nem egy helyen volt. Emellett „a fejedelem” nem volt pap, ami abból látható, hogy a papok mutatták be a fejedelem „egészen elégő felajánlását és közösségi áldozatait” (Ez 46:2). Tehát bizonyos, hogy Ezékiel látomásának a beteljesedésében a látomásbeli város nem Jézus Krisztusnak, valamint társkirályainak és társpapjainak az égi kormányzatát jelképezi. Úgy tűnik, hogy egy földi, látható közigazgatási székhelyet jelképez, amely az égi Királyság irányítása alatt áll. Hasonlóképpen „a fejedelem” azokat ábrázolja, akiket az égi kormányzatnak a látható, ’fejedelmi’ képviselőivé neveznek ki (Zs 45:16; Ézs 32:1, 2).