Hálásak lehetünk Isten türelmes fegyelmezéséért

HALLANI EMBEREKET, amint megjegyzik, hogy Isten ésszerűtlen, igazságtalan vagy lassan cselekszik. Vannak olyanok is, akik szeretnének hinni Istenben, de nem tudják megérteni, miért nem törli el Isten már most a bűnözést, igazságtalanságot és elnyomást.

Az emberek azonban könnyen szem elől tévesztik, hogy csupán egy felsőbb hatalom gyakorlása — amit hitünk szerint Isten alkalmazni tudna — rendszerint nem a legjobb mód egy rossz dolog kiújulásának megakadályozására. A probléma megoldásához időre, türelemre és érvelésre van szükség.

Például egy apa minden engedetlenségért súlyosan megbünteti fiát vagy esetleg kitagadja és teljesen elveti a fiút. De vajon helyreigazítja-e ezzel a fiút, és megoldja-e a nehézséget? Segít-e ez a fiúnak, vagy megóvja-e az apa jó hírnevét? Előmozdítja-e a család jólétét? A hatalom és tekintély puszta gyakorlása talán inkább még súlyosbítja a helyzetet mind a fiú, mind a megfigyelők számára. Ez azért van így, mivel az emberek nem gépek vagy állatok hogy csupán egy felsőbb hatalom parancsára vagy irányítására lenne szükségük.

Hasonló a helyzet abban, ahogyan Isten bánik az emberekkel, akiket ,saját képmására és hasonlatosságára’ teremtett. (1Móz 1:26, 27) Az emberiség — bár tökéletlenül — még mindig visszatükrözi azt a képmást, amely magába foglalja a gondolkodó képesség, szeretet, igazságosság és irgalom gyakorlását. Az embereknek meg kell győződniük és meg kell érteniük, miért vannak úgy a dolgok, ahogy vannak. El kell érni a szívüket. Ezután már — hacsak nem önzők és ésszerűtlenek — megpróbálnak alkalmazkodni ahhoz, ami helyes. — Zsolt 32:9; Róma 2:4.

A szülő esetleg úgy látja, hogy csupán egyféle módon lehet egy dolgot „megértetni” gyermekével. Ez a mód talán magába foglalja a gyermek ismételt figyelmeztetését. A szülő esetleg úgy látja, hogy engednie kell, hadd szenvedje el a gyermek a balgaságának hatásait vagy következményeit. Néhány szülő a túlzott féltés hibájába esik; minden káros következménytől megóvja gyermekét, melyet ez a saját maga kereste baj miatt tapasztalna. Mások talán a fenyegetést vagy a fizikai büntetést alkalmazzák, ám a gyermekre mégsem tudnak kellőképpen hatni. Végső büntetésként aztán a szülők megvonhatnak valamit, amit a gyermek rendkívül szeret. — Péld 23:13, 14.

Ehhez hasonlóan Isten az ember érdekében türelmet gyakorol, érvel és fegyelmez, mivel tudja: az emberiséget meg kell győzni arról, hogy az ő cselekedetei helyesek, s hogy az ő uralma az egyetlen kívánatos uralom a föld számára. Ezért megengedte, hogy az emberek a maguk független útját járják. Napjainkig már minden elképzelhető kormányformát kipróbáltak: monarchiákat, oligarchiákat szocialista és kommunista államokat, köztársaságokat, juntákat, valamint hierarchiákat (melyekben a papság tartja kezében a hatalmat). A kormányzás minden, emberek által kiagyalható típusát megpróbálták.

Napjainkban a világi kormányzatok ingatagabbak, mint valaha; vannak akik kétségbe vonják, hogy az emberi társadalom fennmaradhat. Az emberek képtelenek megoldani minden problémát s ezek csak megsokszorozódnak a megoldásukra irányuló minden új erőfeszítéssel. Amikor tehát Isten pusztulást hoz a jelenlegi világrendszerre, az emberek rájönnek majd, hogy az önkormányzat terén minden kísérletük kudarcot vallott. Azok, akik Isten közvetlen, mennyből jövő uralma mellett foglalnak állást, addigra annyira kiábrándulnak a különböző emberi uralmakból, annyira meggyőződnek sikertelenségükről, hogy soha többé nem kívánnak majd visszakerülni az emberi kormányzatok valamelyik formája alá, sőt még az emlékét sem kívánják felidézni. — Fil 2:9-11; És 45:23, 24.

A TÜRELEM ÉS FEGYELMEZÉS SZEMLÉLTETÉSE

Isten fegyelmezési módjának szemléltetésére jó példa az, ahogyan Isten az ókori Izraellel bánt. Amikor a nemzet bement az Igéret Földjére, Isten mint jó atya figyelmeztette őket a bálványimádás veszélyére, amelybe az ott és a környéken lakó népek isteneinek imádása által sodródhattak volna. Mózes által azt mondta: „Ne szolgáld isteneiket, mert az csapda lesz számodra!” — 5Móz 7:16.

Több mint 30 másik közvetlen figyelmeztetést adott Isten Izraelnek abban az időben a nemzetek hamis isteneire vonatkozóan, amelyek — Isten uralmának közvetlen meggyalázásaképp — fából, kőből és fémből voltak.

De Izrael figyelmen kívül hagyta ezeket az ismételt figyelmeztetéseket; sohasem tette igazán magáévá e figyelmeztetéseket; teljes értelmét és fontosságát. Az izraeliták — miközben azt mondogatták, hogy Jehovát imádják és az ő népének tagjai — abba a csapdába estek, hogy megpróbáltak két úrnak szolgálni. Annak a gondolatnak a csábításába kerültek, hogy attól még imádhatják Jehovát mint Istent, hogy közben könyörögnek, sőt áldoznak a helyi helyi Baál-istennek jó termésért és egyéb előnyökért. — Jer 7:9; 44:15-23.

Harminc figyelmeztetés elég kellene hogy legyen, különösen miután az izraeliták tanúi voltak annak, hogyan szabadította ki őket Jehova Egyiptomból. De türelmetlenné vált-e Isten, s elkeseredett-e, lemondva róluk mint reménytelen esetről? Nem. Mint bölcs szülő fegyelmezte őket azáltal, hogy időnként hagyta, hadd szenvedjék el saját ostobaságuk következményeit. Engedte, hogy átéljék más nemzetek elnyomó uralmát, de megszabadította őket, amikor segítségért kiáltottak. Így ment ez mintegy 850 évig.

De az izraeliták még ilyen fegyelmezés hatására sem tisztították meg magukat a bálványimádás bűnétől, amivel gyalázatot hoztak arra az Istenre, akit állításuk szerint képviseltek. Isten azonban ennek ellenére sem szenvedett vereséget. Végül — bár nem telt öröme tettében — azt tette, amit tennie kellett, hogy meggyőzze őket. (Siralmak 3:33) Megengedte, hogy a babilóniaiak bevonuljanak és elpusztítsák a fővárost, Jeruzsálemet, és ami még borzasztóbb, Isten ott levő templomát is. — 2Krón 36:15, 16.

A zsidók számára ez volt a végső büntetés, a legnagyobb megrázkódtatás, amelyet elszenvedhettek. Addig azt hitték, hogy gyakorolhatják a bálványimádatot, s közben fenntarthatják templomukat s városukat Jeruzsálemet. Valósággal bálványozták szent városukat és templomukat, s önelégülten abban az érzésben ringatták magukat, hogy Jeruzsálem örökre fenmarad, s hogy őket sohasem hurcolják el teljesen, néptelenül hagyva földjüket. De most pontosan az általuk lehetetlennek tartott dolog történt meg! — Sir 2:1, 2; 4:12.

Ez ráébresztett néhány zsidót arra, hogy a bálványozás súlyos bűn. Végre rájöttek, hogy Isten ezt megelőzően szelídebb eszközökkel próbálta tanítani őket. Örökre kigyógyultak a bálványimádásból. Az engedelmes zsidó maradék Jeruzsálembe való visszavitele, i. e. 537 után követtek el más bűnöket, de a bálványimádást soha többé nem tűrték meg. — Sir 3:31, 32.

Hogy mennyire hatásos volt Isten fegyelmezése, azt egy 560 évvel későbbi eset mutatja, amelyről a zsidó történész, Josephus számol be:a

„Ez [Pilátus] éjnek idején titokban bevitette Jeruzsálembe a császárnak a képmásait, amelyek a rómaiak hadijelvényeit díszítik. De már kora reggel a zsidók rettenetesen felzúdultak . . . A város lakosainak elkeseredése hozzájárult ahhoz, hogy a falusi lakosság nagy tömegekben a városba tódult; . . . Pilátushoz mentek Caesareába. . . . földre vetették magukat, és öt nap s öt éjjel mozdulatlanul ott feküdtek.”

Ez az eset azt bizonyította, hogy Isten bölcsen és a zsidó nép javára járt el, amikor, ésszerű és türelmes volt Izraelhez az évek folyamán. Mire a Messiás megjelent, Jeruzsálem és újjáépített temploma ismét állt. Olyan nép elé léphetett a Messiás, amely a sokféle isten helyett csupán a Legfelségesebbet imádta. Így aztán az Istenüktől, Jehovától küldött személyként lehetett azonosítani a Messiást. Egyetlen szent könyvükből, a Héber Iratok gyűjteményéből bizonyíthatták félreérthetetlen azonosságát. — Ján 5:39.

AZ ŐSZINTE EMBEREK JAVUKRA FORDÍTHATJÁK ISTENNEK AZ EMBERISÉGGEL VALÓ BÁNÁSMÓDJÁT

Az a mód, ahogyan Isten a világ embereivel bánik, szintén az ő felmérhetetlen türelméről és bölcsességéről tanúskodik. Mindnyájunkat értelmes teremtményeként fogad el. Nem cselekszik durván. Mind a mai napig megőrizte az emberi fajt. És a látszólagos késedelem nem tulajdonítható lassúságnak részéről. — 2Pét 3:9.

Ha majd Isten elpusztítja ezt az elnyomó világrendszert és királyságát helyezi a föld fölé Jézus Krisztus vezetésével, az emberek össze tudják hasonlítani, igen szembe tudják állítani azt a kitűnő mennyei uralmat azzal, amit akkor tapasztaltak, amikor „ember uralkodott emberen a maga kárára”. (Préd 8:9) Megfigyelik majd annak a kormányzatnak a romlatlanságát. Tanúi lesznek továbbá — Krisztus papi tevékenysége folytán — az emberi betegségek meggyógyulásának, amely gyógyító cselekedetek mintáját Krisztus bemutatta, amikor a földön volt. (Luk 4:31-36; 5:12-15; Máté 9:27-34) Azok, akik becsületesek és szívből szeretik az igazságosságot, teljes szívvel támogatni fogják ezt a királyságot. (És 26:9) Jogosan dicsérik majd Istent a türelméért, amiért nem mondott le a bűnös emberekről. — Zsolt 117:1, 2.

[Lábjegyzet]

[Kép a 31. oldalon]

Jehova ítélete a bálványimádó Jeruzsálemen olyan fegyelmezés volt, amely örökre visszatartotta a zsidókat a bálványoktól