SZÜLETÉSNAP

Valaki születésének a napja vagy az évfordulója. Héberül: jóm hul·leʹdheth (1Mó 40:20), görögül pedig: ge·neʹszi·a (Mt 14:6; Mk 6:21).

A Bibliában található származási jegyzékekből és kronológiai feljegyzésekből kiderül, hogy a héberek nyilvántartották, hogy ki melyik évben született (4Mó 1:2, 3; Jzs 14:10; 2Kr 31:16, 17). Pontosan kellett tudniuk, hogy hány évesek voltak a léviták, a papok és a királyok (4Mó 4:3; 8:23–25; 2Ki 11:21; 15:2; 18:2). Ez Jézus esetében is fontos volt (Lk 2:21, 22, 42; 3:23).

A Szentírás szerint örömteli volt az a nap, amikor egy gyermek megszületett, és a szülők hálásak voltak. Nem is csoda, hisz „a fiak Jehovától kapott örökség, az anyaméh gyümölcse jutalom” (Zs 127:3; Jr 20:15; Lk 1:57, 58). Ám a Bibliában semmi sem mutat arra, hogy Jehova hűséges imádói bármikor is, pogány szokást követve, születésnapot ünnepeltek volna.

A Biblia csak két születésnapi ünnepséget említ. Az egyik az egyiptomi fáraóé (i. e. XVIII. század), a másik pedig Heródes Antipaszé volt (i. sz. I. század). Ez a két beszámoló nagyon hasonlít egymásra abban, hogy mindkét esetben az uralkodó nagy lakomát rendezett, és jóindulatúan bánt valakivel. Illetve mindkét alkalom arról híres, hogy kivégeztek valakit: a fáraó lefejeztette a fősütőmesterét, Heródes Antipasz pedig Keresztelő Jánost (1Mó 40:18–22; 41:13; Mt 14:6–11; Mk 6:21–28).

A Hóseás 7:5-ben szereplő „királyunk napján” kifejezés utalhat arra, hogy Izrael hitehagyott királya születésnapi ünnepséget tartott, és a fejedelmei „megbetegedtek. . . a bortól”, de nagyon is meglehet, hogy inkább a trónra lépésének az évfordulóját ünnepelték, ugyanis ilyenkor is szoktak lakomát rendezni.

Nem szabad azt gondolnunk, hogy Jób fiai születésnapot tartottak, amikor „ki-ki [közülük] vendégséget rendezett a házában a maga napján” (Jób 1:4). Ebben a versben a héber jóm szót fordították ’napnak’, amely itt a napfelkeltétől napnyugtáig tartó időszakra, azaz a nappalra utal. A „születésnap” szó azonban két héber szónak az összetétele: jóm és hul·leʹdheth. Az 1Mózes 40:20-ból látható a „nap” és a születésnap szavak közötti különbség, ebben a versben ugyanis mindkét szó szerepel: „A harmadik napon [jóm] születésnapja volt a fáraónak [szó szerint: „a fáraó születésének ‹hul·leʹdheth› a napja ‹jóm›”]”. Egyértelmű tehát, hogy a Jób 1:4-ben nem születésnapról van szó, az 1Mózes 40:20-ban viszont igen. Úgy tűnik hát, hogy Jób hét fia családi ünnepet tartott (talán tavaszi vagy aratási ünnepséget), és mivel ez egy héten át tartott, mindegyik fiú egy napig, „a maga napján”, a saját házában látta vendégül a többieket.

A keresztények sem tartottak születésnapot. Jézus a következő szavaival nem a születéséről, hanem a haláláról való megemlékezést tette kötelezővé: „Ezentúl ezt cselekedjétek a rólam való megemlékezésül” (Lk 22:19). Ha az első századi keresztények a Megmentőjük születésnapját nem tartották meg, akkor a saját születésnapjukat végképp nem. August Neander egyháztörténész ezt írta: „Ebben a korban általában távol állt a keresztények gondolatvilágától a születésnapi ünnepség fogalma” (Allgemeine Geschichte der christlichen Religion und Kirche. 1842, 1. köt. 518. o.). „Órigenész [egy i. sz. III. században élt író]. . . szerint »a Szentírásban említett egyetlen szent emberről sem maradt fenn olyan feljegyzés, hogy a születésnapját ünnepelte volna, vagy hogy lakomát rendezett volna ezen a napon. Csak a bűnösök (mint a fáraó és Heródes) rendeztek nagy vigasságot azon a napon, melyen megszülettek ebbe a lenti világba«” (The Catholic Encyclopedia. 1913, X. köt. 709. o.).

Világos tehát, hogy a születésnapi ünnepségek eredete nem a Héber Iratokra, és nem is a Görög Iratokra vezethető vissza. Továbbá M’Clintock és Strong Cyclopædiája (1882, I. köt. 817. o.) kijelenti, hogy a zsidók „a születésnapi ünnepséget bálványimádatnak tartották. . . feltehetően a bálványimádó szokások miatt, melyeket [a pogányok] azoknak az isteneknek a tiszteletére tartottak, akik szerintük annak a napnak voltak a védőistenei, amelyik napon az ünnepelt született”.