A teremtés várja reménysége megvalósulását
„Azon reménység alapján, hogy majd a teremtés is megszabadul a romlottság rabszolgaságából és elnyeri az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságát.” — Róma 8:20, 21.
1, 2. Miben különbözünk a világi emberektől, akik a kilátástalan helyzet ellenére reménykednek az emberi teremtés javára?
A REMÉNYSÉG az emberiség számára alaptalannak látszik! Bizony elég sokan vélekednek így.
2 Azután vannak olyanok, akik a kilátástalan helyzet, illetve minden józanész ellenére továbbra is reménykednek anélkül, hogy alapjuk volna reményük beteljesülésére. Mi azonban olyanok vagyunk, akiknek szilárd alapokon nyugvó reménységünk van arra, hogy dicsőséges reménységünk megvalósulására számíthatunk. Ebben egy ókori emberhez hasonlítunk.
3. Ebben a vonatkozásban kihez hasonlítunk és hogyan valósult meg annak az ókori patriarchának a joggal megalapozott reménye?
3 Ez az ember Ábrahám volt, egy keleti ember, aki először azon a területen lakott, amit ma Iraknak neveznek. Mivel hitt egy számára kilátásba helyezett különleges reménységben, elköltözött a Sinai félsziget északi részébe, a Beerseba nevű város szomszédságába. Ábrahám esetében egyes nemzetek reménysége összefonódott a feleségétől, Sárától való fiúgyermek születésével. Kilencvenkilenc év nehezedett már vállaira, felesége pedig már 89 éves volt. Rendes körülmények között ennek a rendkívüli öregkornak már szerte kellett volna foszlatnia azt a reménységüket, hogy valaha is születik fiuk. De Ábrahámnak egy olyan Személy tett erre ígéretet, aki sohasem hagyja ígéreteit teljesületlenül; ez az ő Istene, Jehova volt. Mit tett hát Ábrahám? Szilárdan kitartott az Istentől kapott reménysége mellett. A történelmi beszámoló a Bibliában ezt mondja: „Bár túl [minden] reményen, mindazonáltal reményre támaszkodva hitte, hogy sok nemzet atyjává lehet a[z isteni] kijelentéssel összhangban: ,Így lesz a te magod.’” (Róma 4:18) Ábrahám reménységét nem érte csalódás, mert csoda útján fia született feleségétől, Sárától. Ezt a fiút Izsáknak hívták. Ebből a születésből idővel nemzetek jöttek létre!
4. a) Mi köti össze az egész emberi teremtést — nemcsak a jelenleg élőket — és ez meddig vezethető vissza? b) Milyen kérdések vetődnek fel az első emberre vonatkozóan, amikor még magányosan csatangolt földi otthonában?
4 Ma az egész emberi teremtést az Istentől kapott reménység köti össze! Ez nemcsak a föld jelenleg élő népességére vonatkozik, hanem minden emberi teremtményre, egészen az első földi ember, Ádám közvetlen leszármazottaira is visszamenőleg. Hála a Teremtőjének, ez az első ember tökéletes testtel és elmével lett megteremtve. Tökéletes földi otthonba, Éden kertjébe helyezték, ahol mindennel ellátták, hogy tökéletes emberi életét boldogságban élhesse. Teremtője, mennyei Atyja volt a társa, aki rendszeresen beszélt hozzá a láthatatlan birodalomból. Ezenkívül az összes szárazföldi állatok, valamint a madarak és halak körülvették őt Éden kertjében, ezért Ádám körül bőven voltak olyan dolgok, amelyek meggátolták abban, hogy unatkozzék. De Ádám mennyei Atyja miért helyezte őt ebbe a kellemes Paradicsomba? Talán azért, hogy mint erdész vagy kertész magányosan csatangoljon? Mennyi időt szántak neki arra, hogy Életadójának ebben a jóságában éljen és dúskáljon?
5. Kitől függtek az ezekre a kérdésekre adandó válaszok és milyen ide illő tanácsot volt képes a tökéletes Ádám mindenkor észben tartani?
5 Isten megérttette Ádámmal, hogy mindez őrajta múlik! Tökéletes emlékezetével Ádám sohasem tudta elfelejteni a mennyei Atyjától kapott tanácsot: „A kert minden fájáról ehetsz megelégedésig. De ami a jó és rossz tudásának fáját illeti, arról ne egyél, mert amely napon eszel arról, bizony meghalsz.” — 1Móz 2:16, 17.
6. Milyen lehetőséget nyitott meg az isteni parancs az emberiség számára és hogyan kellett létrejönniük Ádám leszármazottainak?
6 Az isteni parancs utat nyitott Ádám előtt ahhoz, hogy örökké élhessen, amennyiben ez volt Isten őrá vonatkozó akarata. Amint a beszámolóból később kitűnik, Ádám 930 évig élt, de akár vég nélküli időkig is élhetett volna. Ő lett felelős azért, amiért ma meghalunk. Mindnyájunknak fel kell ismernünk, hogy annak a földön élt első embernek leszármazottai is voltak, különben ma nem lennénk itt. Ez azonban nem az emberétől eltérő szaporodási módon történt, amit a mai tudományos kísérletezők klónozásnak (ivartalan szaporításnak) neveznek, s amit bizonyos növények esetében figyelhetünk meg. Ehelyett inkább miként a madaraknál és a szárazföldi állatoknál, Isten nőnemű társat alkotott Ádám számára, egy feleséget, mégpedig úgy, hogy egy bordát kivett Ádám oldalából, s ezzel kezdte meg a nő megteremtését. Midőn összeadta az első földi férfit az első földi nővel, Isten eléjük helyezte a vég nélküli élet reménységét a paradicsomi földön. Megáldotta őket, majd azt mondta nekik, hogy szaporodjanak a fajuk szerint s töltsék be az egész földet, amelyet idővel teljes egészében Paradicsommá kellett alakítaniuk. — 1Móz 2:18–24; 1:26–28.
7. Az emberi ügyek melyik fordulatára nem számított Ádám és Éva és miért nem a kígyó okolható az emberi ügyek kimeneteléért?
7 A kilátás akkor az egész emberiség számára a lehető legreményteljesebb volt. Ádám és Éva sohasem számított arra, hogy leszármazottaik majd „együttesen nyögnek és közös fájdalomban lesznek” a fizikai, erkölcsi és társadalmi állapotok miatt, amelyekben ma találjuk magunkat. A jó és rossz tudása fájáról való evés talán önmagában véve parányi kis dolognak tűnik, de éppen ez idézte elő a mai állapotokat. Azáltal, hogy bűnös módon ettek, először Éva, azután Ádám, az Istentől kapott reménységüket teljesen tönkretették, mégpedig akkor, amikor még nem volt gyermekük. Hacsak Isten akkor valahogyan közbe nem lép, mi ma teljes reménytelenségre lennénk kárhoztatva. Az igaz, hogy egy kígyónak is volt köze Édenben a dolgok kimeneteléhez, de ne fogjunk mindent arra a hüllőre. A Biblia inkább a kígyó mögött rejtőzködd láthatatlan szellemi csalóra irányítja a figyelmet. Hogy ki volt ez? Egy mennyei angyal, aki eltökélte magát, hogy elfordítja Ádámot és Évát attól, hogy Jehova Istent tegyék reménységükké.
8. Minek a megtételére vették rá fondorlattal Évát, s ma miért nem lehetünk ott az Éden kertjében?
8 Az a lázadó cselszövő, aki a kígyó által beszélt, becsapta Évát és rávette őt arra, hogy megpróbálja Istenhez hasonlóvá tenni magát. Mint ilyen, Éva már a saját maga által választott reménységre épített. Addig a férje, Ádám volt számára Isten prófétája. Ádám korábban Isten szócsöveként cselekedett, amikor elmondta neki Isten parancsát, hogy ne egyen a tiltott gyümölcsből. De miután Éva megpróbálta istennővé tenni magát, a tiltott gyümölcsbál való evés által, prófétanőként cselekedett a kígyót képviselve, s felhasználta szép hangját Ádám elcsábítására, hogy az csatlakozzék hozzá a törvénytelenségben. Végül aztán Ádám, mivel nem tanúsított tiszteletet Isten iránt, feleségének, a hamis prófétanőnek a szavára hallgatott. (1Móz 3:17) Ezért Jehova Isten igazságos halálítéletet mondott ki hűtlen prófétája, Ádám felett. Ádám felesége, Éva is ez alá az ítélet alá került. Ezután pedig őket — az élő halottakat — kiűzték Éden kertjéből, hogy életük hátralevő napjait a megműveletlen földön éljék le. Minket is, mindnyájunkat akik még meg sem születtünk, s Ádám és Éva szaporító szerveiben voltunk — kiűztek velük együtt.
9. Lehetett-e más kilátásuk, mint amit Isten parancsa helyezett a két szándékos emberi vétkes elé, és milyen kihatással volt ez az eset a leszármazottaikra?
9 Ádámnak és Évának, az első szándékos törvényszegőknek nem lehetett más kilátás, mint amit az Ádámnak adott isteni parancs tartalmazott. Eléjük jogosan nem tártak semmilyen reménységet, mivel elvetették az Istentől kapott eredeti reménységet. De vajon ilyen reménytelen maradt a helyzet mindnyájunk, az ő leszármazottaik számára, akik nem vagyunk felelősek tettükért? Szerencsére, számunkra Nem!
ISTENTŐL KAPOTT REMÉNYSÉG FELKÍNÁLÁSA
10. Kire mondták ki elsőként az ítéletet Édenben, milyen nevet kapott és milyen sorsot szántak neki a megjövendölt ellenségeskedésben?
10 Ádámhoz és Évához személy szerint nem intéztek reményt keltő szavakat; ők egyszerűen csak hallhatták azokat. Isten szavait, amelyek alapját képezik reménységünknek, a lázadó szellemhez intézték, aki ravaszul a kígyót használta fel arra, hogy Évát sikeres prófétanőjévé tegye. Ezt a személyt Sátán, az Ördög névvel bélyegezték meg. Mivel Édenben Ő vezette be a ravaszságot és cselszövést félrevezetés céljából egy kígyó felhasználásával, „az eredeti kígyó” elnevezést is kapta. (Jel 12:9; 20:2) Ez az önmagát istenítő szellemi teremtmény, aki elsőként hazudott Istennek és az asszonynak, elsőként részesült bírói ítéletben Istentől Édenben. Felette mondott Isten átkot, majd jövendölést közölt egy harcról, melynek során „az eredeti kígyó” és mindazok, akik mellette foglalnak állást, vereséget szenvednek.
11. Milyen módon tartalmazott reménységet Ádám és Éva leszármazottai számára „az eredeti kígyó” felett kimondott ítélet?
11 Isten így szólt az „eredeti kígyó”-hoz: „Ellenségeskedést támasztok közted és az asszony között, a te magod és az ő magva között. Ő a fejedet zúzza szét, te pedig a sarkát zúzod szét.” (1Móz 3:14, 15) Ez megsemmisítést jelentett „az eredeti kígyó” és leszármazottai számára. De vajon Istennek ez a bírói döntése hagyott-e helyet a reménységre Ádám és Éva jövendőbeli leszármazottai számára? Nem, közvetett módon.
12. Istennek Sátánhoz íntézett szaval milyen „asszonyt” vontak be az ügybe és miért nem lehetett Mária, Jézus Krisztus anyja az itt említett „asszony”?
12 Aha! — egy asszonyt foglalnak bele az ügybe. De ki lesz ez? Ennek az asszonynak kellett ellenségeskedést, gyűlöletet kinyilvánítania „az eredeti kígyó” és leszármazottai iránt. Éva, aki „az eredeti kígyó” hamis prófétanőjévé tette magát, nem lehetett alkalmas erre. Őt rávették arra, hogy higgyen annak a rágalomnak, amely szerint Jehova Isten hazug. Még Mária, Jézus Krisztus anyja sem lehetett alkalmas. Négyezer évnek kellett eltelnie, mielőtt ez a zsidó lány megszületett Ábrahám leszármazottjaként a zsidó törvényrendszer alatt. Elsőszülött Fia, Jézus mindössze 33 és 1⁄2 évet élt a földön. Amikor földi anyja látta, mit tett ez „az eredeti kígyó” ezzel a csodálatos módon kapott fiúval a Kálvárián, akkor már élete teljében volt. Neki magának tehát mindössze néhány évtized maradt az életéből ahhoz, hogy ellenségeskedést tudjon gyakorolni „az eredeti kígyó” iránt.
13. Csakis ki vagy mi bizonyulhatott annak az „asszony”-nak és a jelképes kígyóval, valamint annak leszármazottaival kapcsolatos melyik feladatot fogadta szívesen?
13 Ésszerűen gondolkodva, az Isten jövendölésében szereplő „asszony”-nak olyannak kellett lennie, aki akkor is életben volt és hallotta, amikor Isten „az eredeti kígyó”-hoz beszélt Édenben. A jelképes „asszony”-nak életben kellett lennie még jóval Éva halála után is, igen, egészen Isten saját meghatározott idejéig, amikor is az „asszony” létrehozza a megígért „magot”, ami több mint háromezer évvel Éva halála után történt. Ki más lehetett hát a jelképes „asszony”, mint Isten saját „asszonya”, vagyis a szellemi teremtményekből álló mennyei szervezete, amely nem volt hajlandó „az eredeti kígyó” lázadásához csatlakozni. Ők tiszteletben tartották Isten házasságát hűséges egyetemes szervezetével, s nem váltak el tőle, hogy ahhoz a szervezethez csatlakozzanak, amely „az eredeti kígyó”-val lépett házasságra. Ők nagyon örvendtek, amiért Isten ellenségeskedést támasztott közöttük és „az eredeti kígyó” szervezett „magva” között.
14. a) Milyen kilátást helyeztek tehát Isten „asszonya” elé azzal együtt, amit az asszonyi nemnek később tapasztalnia kellett? b) Beleszülethetünk-e tehát az Istennel való gyermeki kapcsolatba, s mégis milyen reményt tártak az emberiség elé?
14 Akkor Édenben Isten az anyaságot helyezte kilátásba feleségszerű mennyei szervezete elé. Attól kezdve az „asszony” reménykedhetett abban, hogy anyjává lesz annak a „mag”-nak, amelynek Férje, Jehova Isten lesz az Atyja. Az „asszonya” számára e reménység megvalósítása megérte azt, hogy négyezer évet várjon rá. Kész volt alávetni magát az ezzel esetleg együtt járó vajúdásnak és fájdalomnak, miként annak a jelképes asszonynak az esetében látjuk, akiről a keresztény János apostol ad leírást a Jelenések 12:1–5-ben. Az anyaság minden felnőtt asszony normális kívánsága. Miért ne helyeznék hát az anyaságot kilátásba Isten mennyei szervezeti „asszonya” elé? Ennek megfelelően az anyaság reménységét helyezték kilátásba Isten „asszonya” számára, mielőtt még Isten irgalmasan megengedte volna Évának, a most már bűnös Ádám feleségének, hogy az anyaság élményében legyen része az Édenen kívül. De Isten nem az áldás kilátásával mondta a következőket a bűnös Évának: „Nagyon megszaporítom terhességed fájdalmát, szülési fájdalmak közt szülsz gyermekeket.” (1Móz 3:16; állítsd szembe az 1:28-cal!) Noha Ádám szóban tájékoztatta leszármazottait Istennek az „asszony magvá”-ra vonatkozó jövendöléséről, ezzel nem Isten prófétájaként cselekedett; úgyszintén a felesége, Éva sem Isten prófétanőjeként. Hogy Ádám és Éva hittek-e Istennek az 1Mózes 3:15-ben feljegyzett ígéretében vagy sem, ezt nem tudjuk; de Isten határozottan azért adta jövendölését, hogy leszármazottaik arra az ő tökéletlen, bűnnel terhelt leszármazottal nem születtünk bele az Istennel való fiúsági kapcsolatba. (Luk 3:38) Ezért nincs meg nálunk természetes módon Isten szent szellemének a mi szellemünkkel együtt való tanúskodása, hogy Isten gyermekei vagyunk. Van-e azonban bármilyen reményünk arra, hogy visszakerüljünk az Isten fiaiból álló családba? Igen, van!
15. Az emberiség ügyét illetően mi látszik abból a tényből, hogy ma több mint 4 milliárd ember él a földön?
15 Ha ez reménytelen ügy volna, akkor miért engedte meg Isten, hogy oly sokan szülessünk meg Ádám és Éva óta, jóval több mint száz nemzedéket alkotó leszármazottak mind e mai napig? Ma, az összes háborúk és egyéb katasztrófák után, a betegségről és a természetes halálról nem is szólva, több mint 4200 millióan élünk, s azt jósolják, hogy i. sz. 2000-re már 6000 millió ember fog élni a földön. Vajon mindez hiábavaló volt? Nyilvánvalóan nem!
16. a) Az ember saját tehetetlensége miatt kinek a cselekvőképességétől függ a teremtés reménységének a megvalósulása? b) Kinek a földi születése és élete jelentett fordulópontot az emberi történelemben?
16 Persze, az ember ,nem tud megállni a saját lábán’. Ennek ellenére az emberi teremtés ügye nem elveszett vagy reménytelen ügy, még ha a dolgok nem valami ígéretes állapotban vannak is. Ez egyáltalán nem olyasmin múlik, amit az ember maga megtehetne, hanem szilárdan arra épül, amit Isten már megtett és még meg fog tenni törhetetlen ígérete szerint. Mivel Isten megengedte, hogy Ádám és Éva óta több mint 70 nemzedék megszülessen, ez lehetővé tette mennyei Fia számára, hogy mint az ember Jézus Krisztus szülessék meg. Istennek ez a Fia a földön Isten akaratát hajtotta végre az egész emberiség javára. Ez nekünk, embereknek, fordulópontot jelölt meg a történelemben!
AZ EMBERI TEREMTÉS „HIÁBAVALÓSÁGNAK LETT ALÁVETVE” A SZABADSÁG REMÉNYÉVEL
17. Mit írt Pál apostol a Róma 8:19–24-ben az emberiség hiábavaló önerőfeszítéseknek való alárendeltségéről, illetve arról, hogy a teremtés mire tekint buzgó várakozással?
17 Körülbelül 23 évvel azután, hogy Jézus Krisztus befejezte földi életpályáját és visszatért a mennybe, a keresztény Pál apostol a Rómában, Itáliában levő gyülekezethez írva ezt mondta: „A[z emberi] teremtés sóvárogva várja az Isten fiainak megnyilvánulását. Mert a teremtett világ hiábavalóság alá vettetett, nem a saját akaratából, hanem az Isten által, aki annak alávetette azt azon reménység alapján, hogy majd a teremtés is megszabadul a romlottság rabszolgaságából és elnyeri az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságát. Mert tudjuk, hogy az egész teremtés továbbra is együtt nyög és közös fájdalomban van egészen mostanáig. De nemcsak ez, hanem magunk is, akik az első zsengével rendelkezünk, éspedig a szellemmel, igen, mi magunk is nyögünk a bensőnkben, mialatt buzgón várjuk a fiakként való örökbefogadást, a testünktől való megszabadítást váltságdíj által. Mert ebben a reménységben lettünk megmentve.” — Róma 8:19–24.
18. a) Ki vetette az egész emberiséget hiábavalóság alá és hogyan történt ez? b) Hová juttattak minket ma az emberi intézmények és mi az, ami a nyögő teremtés ,buzgó várakozását’ fenyegeti?
18 Az a Személy, aki által az emberi teremtés hiábavalóság vagy meghiúsult reménység alá vettetett, maga Isten volt. Nem saját akaratunk révén vettettünk ez alá, mint ahogy megszületésünk sem saját akaratunktól függött. Isten akarta, hogy megszülessünk annak ellenére, hogy Ádámot és Évát halálra ítélte. (1Móz 3:16–24; 5:1–4) Mi azonban nem születtünk azzal a „dicsőséges szabadság”-gal, mellyel Ádám és Éva kezdetben rendelkeztek az Éden kertjében mint „Isten gyermekei”. A „romlottság rabszolgaságában” születtünk, Ádám minden leszármazottjának a halálítélete alatt. (Róma 5:12) Ennélfogva nem tudtuk megmenteni magunkat. Minden önmegmentésünkre irányuló erőfeszítésünk hiábavalóságra, meghiúsulásra volt ítélve. Hová juttattak minket az emberi kormányzatok összes próbálkozásai? Hová vezettek minket a becsvágyó emberiség társadalmi, gazdasági, pénzügyi, orvosi és tudományos intézkedései mind a mai napig? Mindnyájan tapasztaljuk még a szellemi, testi és erkölcsi romlottságot. Most pedig már úgy tűnik, hogy egy nukleáris háború, a tengerből kiemelkedő és az égből alázuhanó ballisztikus rakétákkal, máris azonnali véget jelenthet mindannyiunk számára. Lehet-e ezt úgy jellemezni, mint a nyögő teremtés ,buzgó várakozását’?
19. Miért vetette Isten a bukott embert hiábavalóság vagy meghiúsulás alá, de milyen reménység alapján tette ezt?
19 Mindenesetre maga az ember Teremtője nincs hiábavalóságnak vagy meghiúsulásnak alávetve. A romlott emberiség nem tudja meghiúsítani a Teremtő szándékát. Így Ő maga reménység lehet számunkra. Azt akarja tehát, hogy bizalmunkat ne önmagunkba, hanem Őbeléje helyezzük. Ő vetett mindnyájunkat emberi tehetetlenség alá, hogy semmilyen alapunk ne lehessen az önmagunkban való reménykedésre. Mint a reménység egyedüli Forrása, Ő vetette az emberiséget hiábavalóság alá, de mégsem reménytelen alapon. Sőt, inkább, ahogyan a Róma 8:20, 21 mondja: „azon reménység alapján, hogy majd a teremtés is megszabadul a romlottság rabszolgaságából és elnyeri az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságát.”
20. a) Vajon az úgynevezett „szabad világ” élvezi-e ,az Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságát’? b) Minek a „megnyilvánulására” kell ,buzgón várnia az egész teremtésnek’?
20 Bizonyos mai politikai ideológiák uralkodói birodalmukat „szabad világ”-nak nevezik az ellentétes uralmak alatt élő emberekével szemben. De bármilyen állításai legyenek is az egymással szembenálló politikai csoportoknak, egyikük sem rendelkezik az „Isten gyermekeinek dicsőséges szabadságá”-val. Egyedül az Úr Jézus Krisztus Istene és Atyja tárja azt a reménységet az emberi család elé, hogy helyreállhat az a kapcsolat, mellyel Ádám és Éva rendelkeztek, amikor megteremtette őket az Éden kertjében. Ez a helyreállítás azonban az Isten részéről megnyilvánuló jövőbeni cselekedetig még várat magára. Az apostol szavaiból megtudhatjuk, mi lesz ez: „A teremtés sóvárogva várja az Isten fiainak megnyilvánulását.” (Róma 8:19) Pál apostol, aki ezeket a szavakat feljegyezte a Róma 8:15–17-ben, önmagát az említett „Isten fiai” közé sorolta.
21. Ki a legfőbb személy az „Isten fiai” közül, és hogyan gyógyult meg a „sarkán” ejtett seb és milyen célból a Zsidók 2:14, 15 szerint?
21 Istennek ezek a különleges „fiai” alkotják Isten „asszonyának” a „magvát”, amiről Isten az Édenben mondott próféciájában szólt az 1Mózes 3:15-ben. Isten mennyei szervezete „mag”-vának legfőbb személye Jézus Krisztus, akinek az esetében Isten megengedte „az eredeti kígyó”-nak, hogy szétzúzza a sarkát i. sz. 33-ban bekövetkezett halálakor. De Isten meggyógyította azt a sarkon ejtett sérülést Fia feltámasztása által, halálának harmadik napján. Minthogy Isten mennyei szellem Fiaként támadt fel, nem pedig emberi fiúként, Isten mennyei „asszonya” újra visszafogadhatta őt. Ő az, aki a Zsidók 2:14, 15 szerint „megsemmisíti azt, akinek megvan az eszköze arra, hogy halált okozzon, vagyis az Ördögöt, s hogy felszabadíthassa mindazokat, akik a haláltól való félelem miatt rabszolgaságnak voltak alávetve egész életükben”.
22. Kik az Isten „asszonya” „magvá”-nak másodlagos tagjai?
22 Isten összetett „asszonya magvá”-nak másodlagos tagjait Jézus Krisztus tanítványai alkotják, azok, akiket Isten szelleme nemz arra, hogy „Isten” szellem-„fiai”-vá legyenek, idősebb testvérüknek, Jézus Krisztusnak társörököseivé a mennyben.
23. Az 1Péter 1:3, 4 szerint milyen reménységre nemzette Isten a „mag” másodlagos tagjait és él-e még ez a reménység ebben a kései időpontban is?
23 Péter apostol úgy beszél mennyei reménységükről, mint „élő” reménységről, amikor ezt írja nekik: „Áldott legyen a mi Urunk, Jézus Krisztus Istene és Atyja, mert nagy könyörületességéhez híven új születést adott nekünk élő reménységre azáltal, hogy Jézus Krisztust feltámasztotta a halottak közül romolhatatlan, szeplőtelen és hervadhatatlan örökségre. Ez a mennyekben van fenntartva számotokra.” (1Pét 1:3, 4) Ez a reménység még ma is „él”. Nem halt ki, bármennyire késedelmesnek tűnhet is látszólag a megvalósulása a még e földön élő maradék számára. Számítanak rá, hogy rövidesen megláthatják ennek a reménységnek a megvalósulását, amikor Istenüknek és Atyjuknak, Jehovának a meghatározott ideje erre elérkezik. Pál apostol eszünkbe juttatja az 1Mózes 3:15 gondolatát, amikor a Rómában élő szellemtől nemzett gyülekezetnek írva ezt mondja: „A békét adó Isten a maga részéről rövidesen szétzúzza Sátánt a lábaitok alatt.” — Róma 16:20.
24. Kik várják sóvárogva az „Isten fiai” megnyilvánulását és milyen esemény után kerül sor erre a megnyilvánulásra?
24 Ezeknek az „Isten fiai”-nak a közeljövőben történő „megnyilvánulása” — a legfőbb Isten Fiával, Jézus Krisztussal — az, amire ,a [z emberi] teremtés buzgón vár’. De röviddel ez esemény előtt a „nagy nyomorúság”-ra számítunk, melyet a mennyei Atya, Jehova Isten fog rászabadítani az ellenállókra és üldözőkre, akik nyomorúságot szereznek szellemi fiainak és lojális társaiknak. — Jel 7:14, 15; 2Thess 1:6–10.