Ellentmond-e a Biblia önmagának?
EGYSZER Henry Van Dyke író ezt írta: „Keleti születésével és keleti szóképeivel és kifejezésmódjával a Biblia otthonosan jár-kel az egész világban, és úgy lép be egyik ország után a másikba, hogy mindenütt feltalálja magát. Több száz nyelven megtanult az emberek szívéhez beszélni. A gyermekek csodálattal és örömmel hallgatják történeteit, a bölcs emberek eltöprengenek ezeken a történeteken, mint az élet bölcsességein. A gonoszok és a büszkék reszketnek figyelmeztetései hallatán, a megsebbzetteknek és a bűnbánóknak viszont olyanok a szavai, mint az anyai szó . . . Nincs olyan ember, aki szegény vagy elhagyatott lenne, ha ilyen kincs van a birtokában.”
A Biblia valóban „megtanult több száz nyelven beszélni”. 66 könyve közül legalább egy könyvet már mintegy 1970 nyelvre lefordítottak. Milliók tekintik a Bibliát Istentől jövő ajándéknak, örömmel olvassák és fordítják javukra az olvasottakat. Mások azonban azt mondják, hogy ellentmondásokat tartalmaz és ezért megbízhatatlan. Vajon milyen eredményt tár fel az alapos vizsgálódás?
Amint borítólapunk mutatja, Isten hűséges embereket használt fel a Biblia megírásához. Valóban, a Biblia alapos elemzése feltárja, hogy megírásában mintegy 40 ember vett részt 16 évszázad alatt. Vajon hivatásos írók voltak ezek az emberek? Nem. Találhatsz közöttük pásztort, halászt, adószedőt, orvost, sátorkészítőt, papot, prófétát és királyt. Írásaikban gyakran említenek olyan embereket és szokásokat, melyek ismeretlenek számunkra a XX. században. Valójában még maguk a Biblia írói sem értették meg mindig a jelentését annak, amit leírtak (Dániel 12:8–10). Ezért nem kell meglepődnünk, ha bizonyos nehézségekkel találkozunk a Biblia olvasása közben.
Leküzdhetők-e ezek a nehézségek? Valóban ellentmond önmagának a Biblia? Ennek kiderítése érdekében vizsgáljunk meg néhány példát.
Valóságosak ezek a nehézségek?
▪ Honnan vette Káin a feleségét? (1Mózes 4:17)
Valaki úgy gondolhatja, hogy Ábel meggyilkolása után csak bűnös testvére, Káin és szülei, Ádám és Éva maradt a földön. Ádámnak és Évának azonban népes családja volt. Az 1Mózes 5:3 és 4. verse szerint Ádámnak volt egy Sét nevű fia. A beszámoló hozzáfűzi még: „És teltek Ádám napjai, miután Sétet nemzette, nyolcszáz esztendőre. Ezalatt fiak és leányok apja lett.” Így Káin az egyik húgát, vagy talán az egyik unokahúgát vette feleségül. Mivel az emberiség akkor még olyan közel volt az emberi tökéletességhez, az ilyen házasság nyilvánvalóan nem tette ki az egészséget olyan veszélyeknek, mint amilyennek ma teszi ki az utódokat.
▪ Ki adta el Józsefet Egyiptomba?
Az 1Mózes 37:27 szerint József fivérei elhatározták, hogy eladják őt bizonyos izmaelitáknak. A következő vers azonban megállapítja: „Akkor férfiak, midiánita kereskedők mentek arra. [József fivérei] kihúzták hát Józsefet és felhozták őt a kútból és eladták Józsefet az izmaelitáknak húsz ezüst pénzért. Később ezek bevitték Józsefet Egyiptomba.” Akkor hát izmaelitáknak vagy midiánitáknak adták el Józsefet? Nos, a midiánitákat izmaelitáknak is hívhatták, akikhez ősapjukon, Ábrahámon keresztül kapcsolat fűzte őket. Vagy, a midiánita kereskedők esetleg együtt utaztak egy izmaelita karavánnal. Mindenesetre, József fivérei voltak az eladók, így később ezt mondhatta nekik: „József vagyok, a fivéretek, akit eladtatok Egyiptomba” (1Mózes 45:4).
▪ Hány izraelita halt meg, amiért erkölcstelen kapcsolata volt moabita nőkkel, valamint amiért Baál-Peórnak mutatott be imádatot?
A 4Mózes 25:9 ezt a megállapítást teszi: „És azoknak a száma, akik meghaltak a[z Istentől jövő] csapástól [a gonosz viselkedésük miatt] huszonnégyezer volt.” Pál apostol azonban ezt mondta: „Se ne paráználkodjunk, mint azok közül [az izraeliták közül a pusztában] némelyek paráználkodtak, és emiatt elestek közülük egy napon huszonháromezren” (1Korinthus 10:8). Lehet, hogy az elpusztított emberek száma 23 000 és 24 000 között volt, így mindkét számadat elfogadható. A Mózes negyedik könyve azonban külön megjegyzi, hogy „a népnek minden főemberét”, aki elkövette ezt a bűnt, a bírák ölték meg (4Mózes 25:4, 5). Lehetett esetleg 1000 ilyen „főember”, s ha ezt hozzáadjuk a Pál által említett 23 000-hez, az összesen 24 000. Habár látszólag csak 23 000 közvetlen áldozata volt az Istentől jövő csapásnak, mégis mind a 24 000 embert Jehova csapása sújtotta, mivel mindannyian Jehova kedvezőtlen ítéletének a végrehajtása által haltak meg (5Mózes 4:3).
▪ Mivel Agág az izraelita Saul király kortársa volt, ezért nem volt-e tévedés Bálámnak egy sokkal korábbi utalása ezen a néven egy amálekita uralkodóra?
Időszámításunk előtt körülbelül 1473-ban Bálám megjövendölte, hogy egy izraeli király ’nagyobb lesz, mint Agág’ (4Mózes 24:7). Saul király uralkodásáig (i. e. 1117—1078) nem történt későbbi utalás Agágra (1Sámuel 15:8). Ez azonban nem volt tévedés, mert az „Agág” kifejezés királyi cím is lehet, hasonlóan az egyiptomi fáraó címhez. Az is lehetséges, hogy az agág kifejezés olyan személyes névmás volt, amelyet ismételten felhasználtak az amálekita uralkodók.
▪ Ki késztette Dávidot arra, hogy megszámlálja az izraelitákat?
A 2Sámuel 24:1 megállapítja: „És Jehova haragja ismét felizzott Izrael ellen, amikor valaki arra ösztönözte Dávidot [vagy „amikor Dávidot ő ellenük ösztönözték”, lábjegyzet] és ezt mondták: ’Eredj el, számláld meg Izraelt és Júdát!’ ” Ellenben nem Jehova volt az, aki Dávid királyt a bűnre indította, hiszen az 1Krónika 21:1 ezt mondja: „Sátán [vagy, „egy ellenálló”, lábjegyzet] felkelt Izrael ellen, és arra ösztönözte Dávidot, hogy megszámlálja Izraelt.” Isten neheztelt az izraelitákra, ezért megengedte Sátánnak, az Ördögnek, hogy ilyen bűnbe vigye őket. Ezért a 2Sámuel 24:1-ben azt olvashatjuk, mintha maga Isten tette volna ezt. Érdekes módon Joseph B. Rotherham fordításában ezt olvashatjuk: „Jahve haragja fellobbant Izrael ellen, ezért megengedte Dávidnak, hogy felinduljon ellenük, mondván: Menj, számláld meg Izraelt és Júdát.”
▪ Hogyan egyeztethetők össze Dávid számlálásában az izraelitákra és a júdaiakra vonatkozó különböző számadatok?
A 2Sámuel 24:9-ben 800 000 izraelita és 500 000 júdai olvasható, holott az 1Krónika 21:5 beszámolója szerint Izraelnek 1 100 000 harcosa volt, Júdának pedig 470 000. A királyi katonai szolgálatra rendesen 288 000 katonát soroltak be, 12-szer 24 000-es csapatokra voltak felosztva, minden egyes csapat egy hónapig szolgált az év folyamán. Volt még további 12 000, aki a 12 törzsfőt szolgálta, velük együtt összesen 300 000 főt kapunk. Úgy tűnik, hogy az 1Krónika 21:5 beszámolójában szereplő 1 100 000-es létszám tartalmazza ezt a 300 000 főt, a 2Sámuel 24:9 pedig nem (4Mózes 1:16; 5Mózes 1:15; 1Krónika 27:1–22). Ami a júdeaiakat illeti, a 2Sámuel 24:9-ben úgy tűnik, szerepel az a 30 000 katona, aki megfigyelőállást töltött be a filiszteus határvonalakon, az 1Krónika 21:5 beszámolójának számadatában azonban nem (2Sámuel 6:1). Ha visszagondolunk arra, hogy a 2Sámuel és az 1Krónika beszámolóját más-más férfi írta, különböző nézőpontokat és szándékokat tartva szem előtt, akkor könnyen összeegyeztethetővé válnak ezek a számadatok.
▪ Ki volt Saálthiel apja?
Bizonyos írásszövegek azt mutatják, hogy Jekóniás (Jóákin király) volt Saálthiel édesapja (1Krónika 3:16–18; Máté 1:12). Lukács evangéliumíró Saálthielt azonban „Néri fiának” nevezi (Lukács 3:27). Néri feleségül adta a lányát Saálthielhez. Mivel a zsidóknál mindennapos dolog volt úgy utalni a vejükre, mintha az a fiúk lenne, különösen akkor, ha nemzetség-felsorolásról volt szó, így Lukács helyénvalóan nevezte Saálthielt Néri fiának. Ehhez hasonlóan, Lukács úgy utalt Józsefre, mint Héli fiára, pedig Héli ténylegesen József feleségének, Máriának az édesapja volt (Lukács 3:23).
A Jézust magukban foglaló írásszövegek egyeztetése
▪ Hány emberből űzte ki Jézus Krisztus a démonokat, akik egy nagy disznócsordába mentek át?
Máté evangéliumíró két embert említ, Márk és Lukács azonban csak egy emberre utal (Máté 8:28; Márk 5:2; Lukács 8:27). Márk és Lukács valószínűleg csak egy, démonoktól megszállt emberre hívja fel a figyelmet, mert Jézus csak ehhez az egyhez beszélt, és az ő esete rendkívülibb volt, mint a másiké. Lehetséges, hogy ez az ember erőszakosabb volt, vagy már hosszabb ideje szenvedett a démoni megszállottságtól. Ezután, talán csak ez az egy ember akarta elkísérni Jézust (Márk 5:18–20). Ehhez egy valamelyest hasonló helyzetben Máté két vak emberről beszélt, akiket Jézus meggyógyított, holott Márk és Lukács csak egyet említett (Máté 20:29–34; Márk 10:46; Lukács 18:35). Ez nem ellentmondás, mivel egy vak ember mindenképpen ott volt.
▪ Milyen színű köntöst viselt Jézus a halála napján?
Márk (15:17) és János (19:2) szerint a katonák bíbor színű köntöst terítettek Jézusra. Máté (27:28) ellenben „vörös katonaköpeny”-nek nevezte, kihangsúlyozva a köpeny vörös színét. Mivel a bíbor szín a piros és a kék színekből tevődik össze, Márk és János egy véleményen voltak afelől, hogy a köpenynek volt bizonyos vörös árnyalata is. A fény visszaverődése és a háttér különböző színárnyalatot adhatott a köntösnek, és az evangéliumírók azt a színt említették meg, amelyik számukra — vagy azok számára, akiktől az információt kapták — erősebbnek tűnt. Ezek az apró eltérések az írók egyéniségét tükrözik, s azt bizonyítják, hogy nem beszéltek össze egymással.
▪ Ki vitte Jézus kínoszlopát?
János (19:17) ezt mondta: „[Jézus] miközben maga vitte a kínoszlopot, kiment arra a helyre, amit Koponya-helynek neveznek, és aminek héberül Golʹgo·tha a neve.” Máté (27:32), Márk (15:21) és Lukács (23:26) viszont azt mondja, hogy ’amint kimentek, egy bizonyos cirénei Simont arra a szolgálatra kényszerítették, hogy vigye a kínoszlopot’. Jézus tehát vitte a kínoszlopát, amint János azt megállapította. Lerövidített beszámolójában azonban János nem említette meg azt a részletet, hogy később Simont arra a szolgálatra kényszerítették, hogy vigye a kínoszlopot. Ennélfogva az evangéliumi beszámolók ebben a tekintetben is összeegyeztethetők.
▪ Hogyan halt meg Iskariot Júdás?
A Máté 27:5 megállapítása szerint Júdás felakaszotta magát, a Cselekedetek 1:18 viszont azt mondja, hogy „fejjel lezuhant, kettéhasadt és kifordultak a belei”. Úgy tűnik, amíg Máté az öngyilkossági kísérlet módjával foglalkozik, addig a Cselekedetek könyve az eredményt írja le. Júdás valószínűleg kötelet kötött egy fa ágára, a nyaka köré hurkolta, és egy szikláról leugorva megpróbálta felakasztani magát. Úgy tűnik, hogy a kötél is elszakadt, és a fa ága is letört, így lezuhant és kettéhasadt a sziklákon. Jeruzsálem környékének a helyrajza szerint ésszerű ez a következtetés.
Te hogyan tekinted ezeket a dolgokat?
Ha a Biblia olvasása közben látszólagos ellentmondásokkal találkozunk, helyes dolog felismernünk, hogy az emberek gyakran ellentmondásosnak tüntetnek fel olyan dolgokat, amelyek egyébként könnyen megmagyarázhatók, vagy megérthetők. Egy üzletember például úgy levelez valakivel, hogy a titkárnőjének diktálja le a levelet. Ha megkérdeznék, azt mondaná, hogy ő küldte a levelet. De mivel a titkárnője gépelte és adta postára a levelet, a titkárnő is mondhatja azt, hogy ő küldte. Ehhez hasonlóan, nincs ellentmondás abban, amikor Máté (8:5) azt mondta, hogy egy katonatiszt Jézushoz jött és szívességet kért tőle, noha Lukács (7:2, 3) azt mondta, hogy a katonatiszt megbízottakat küldött hozzá.
Az előbbi példák azt mutatják, hogy a Biblia olvasása közben felmerülő nehézségek leküzdhetők. Ennélfogva alapos okunk van rá, hogy helyes beállítottságunk legyen az Írások iránt. Ilyen szellem kialakítását javasolta egy 1876-ban megjelent családi Biblia, ezekkel a szavakkal:
„A felmerülő nehézségek leküzdéséhez szükséges helyes szellem magába foglalja azt, hogy amennyire csak ésszerű, szüntessük meg ezeket a nehézségeket, ragaszkodjunk az igazsághoz, és rendeljük magunkat alá annak még akkor is, ha nem tudunk minden felhőt eloszlatni előle. Az apostolok példáját kell követnünk, akik, amikor a tanítványok közül néhányan megsértődtek az olyan beszéden, amelyet ’kemény beszédnek’ neveztek, és elhagyták Krisztust, ők minden ellenvetést ezzel hallgattattak el: ’Uram, kihez mehetnénk? Örök életnek beszéde van tenálad. És mi elhittük és megismertük, hogy te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia’ . . . Amikor azt látjuk, hogy az egyik igazság látszólag ellentétben áll egy másik igazsággal, próbáljuk meg összhangba hozni azokat, és mutassuk meg mindenkinek ezeket így összhangba hozva egymással” (János 6:60–69).
Neked is ilyen a hozzáállásod? Már néhány példa megvizsgálása is az Írások összhangját mutatja, reméljük, hogy egyetértesz a zsoltáríróval, aki ezt mondta Istennek: „A te szavad lényege igazság” (Zsoltárok 119:160). Jehova Tanúinak az egész Bibliáról ez a véleményük, és örömmel elmondják az okát, amiért hitet gyakorolnak a Bibliában. Miért ne beszélnél erről a páratlan könyvről velük? Bátorító üzenete a te szívedet is igazi reménységgel és boldogsággal töltheti be.
[Kép a 7. oldalon]
Megkérdezted már Jehova Tanúitól, hogy miért hisznek a Bibliában?