’Válassz ki istenfélő férfiakat’
„De válassz ki a nép közül alkalmas, istenfélő, becsületes és megvesztegethetetlen férfiakat, és nevezd ki őket a nép fölé” (2MÓZES 18:21, „THE NEW ENGLISH BIBLE”).
1. Miért tarthatnak számot különös érdeklődésre Jehova Tanúinál a „felvigyázó” és a „vén” kifejezések?
„HOMÉROSZ idejétől [kb. i. e. IX. század] napjainkig számos kifejezés kihalt, ugyanakkor sok új született. Az episkopos [ejtsd: episzkoposz; jelentése: felvigyázó] és a presbyteros [ejtsd: preszbüterosz; jelentése: idősebb férfi] továbbra is fennmaradt.” A görög nyelv modernkori szaktudósának ez a fenti kijelentése jól kidomborítja a „felvigyázó” és az „idősebb férfi” vagy „vén” szónak megfelelő görög kifejezések életképességét. Ezek a kifejezések ugyanis évezredeken át szoros kapcsolatban voltak Jehova szervezeti elrendezésével az ő népe számára, sőt annak szerves részét alkották. Ha kapcsolatban állsz Jehova Tanúival, különösen érdekelni fog, hogyan kerültek be ezek a kifejezések a keresztény gyülekezetbe.
2, 3. Kiket kellett Mózesnek meggyőznie arról, hogy ő az izraeliták Istentől kirendelt vezetője?
2 A bibliai történelem természetesen jóval messzebbre nyúlik vissza a görög költő, Homérosz koránál. Az i. e. XVI. században Mózes azt a feladatot kapta Jehovától, hogy térjen vissza Egyiptomba és vezesse ki az izraelitákat a rabszolgaságból. Mivel mintegy 40 évig távol volt már a saját népétől, vajon kiknek mutassa be a meghatalmazását? Isten ezt mondta neki: „Menj és gyűjtsd egybe Izrael véneit [görögül: gerousía, ejtsd: gerúszia; jelentése: „vének tanácsa”, Septuaginta fordítás] . . . És hallgatnak majd a te szavadra. Menj hát el Izrael véneivel együtt Egyiptom királyához” (2Mózes 3:16, 18).
3 Az idősebb férfiakat vagy véneket nyilván már a pátriárkák idejétől kezdve nagy becsben tartották tapasztalataik, ismereteik, bölcsességük és józan ítélőképességük miatt. Őket kellett meggyőznie Mózesnek, hogy elfogadják Istentől küldött vezetőjüknek a megszabadításban.
A vének képesítése Izraelben
4. Mit javasolt Jethró Mózesnek és mi lett az eredménye?
4 Amikor az izraeliták már megszabadultak egyiptomi fogvatartóiktól és a pusztába értek, Mózes számára nyomasztóvá lett a nemzettel szembeni ítélkezési felelősség. Egy alkalommal, amikor meglátogatta apósa, Jethró oly tisztán látta a helyzetet, hogy gyakorlati tanáccsal látta el Mózest, ami nyilvánvalóan Jehova helyeslésével találkozott. Ezt mondta: „Nem jól csinálod a dolgot. Kimeríted magad és a veled levő népet, mert e feladat túl nagy teher számodra. Képtelen vagy egyedül elvégezni. Most azért hallgass a szavamra, tanácsot adok neked és Isten is veled lesz. Légy te a nép képviselője Istennél, és te vidd ügyeiket az igaz Isten elé! . . . De válassz ki a népből alkalmas, istenfélő és megbízható férfiakat, akik gyűlölik a tisztességtelen hasznot . . . és ők viseljék veled együtt a terhet” (2Mózes 18:17–23). Ez az új törvénykezési eljárásmód Izraelben a terhek egy részét az alkalmas vének vállára helyezte át. Izrael gyülekezete most már a vének testületének szervezett csoportjával rendelkezett, akik alkalmasak voltak jogviták és peres ügyek intézésére.
5. Vajon Mózesnek annyi vént kellett kiválasztania, amennyi csak rendelkezésre állt?
5 Micsoda ellentét van itt az ókori Izrael és e világi rendszer között, ahol oly kevesen értékelik igazán a magasabbrendű alapelveket, s ahol a megvesztegetés, a korrupció valósággal aláássa mind az uralkodók, mind az alattvalók hitelét! Az ókori Izraelben gondosan meg kellett válogatni azokat a férfiakat, akik Mózes segítőtársaiként ültek törvényt a nemzet tagjai felett. Ahogyan Jethró kijelentette: „Válassz ki a nép közül alkalmas, istenfélő, becsületes és megvesztegethetetlen férfiakat, és nevezd ki őket a nép fölé” (2Mózes 18:21, The New English Bible). Nem csupán arról volt szó, hogy előrehaladottabb korú férfiakat válasszon ki Mózes. Alkalmas, jó képességű, megvesztegethetetlen férfiakat kellett „felkutatnia” és kiválasztania. Mily nagyszerű irányadó mérték az olyanok számára, akiknek Jehova mai népének érdekeire kell gondot viselniük!
Jehova felhatalmazásával rendelkező vének
6, 7. Mit tett Jehova a vének kinevezése végett Izraelben?
6 Valamivel később az izraeliták panaszkodni kezdtek a pusztában uralkodó állapotok miatt. Mózes, miután érezte, hogy a nemzet irányításának terhe túlságosan nagy volt számára, Jehova elé tárta ezt. S vajon milyen megoldást választott Isten? Ezt olvassuk: „Válaszul Jehova azt mondta Mózesnek: ’Gyűjts össze nekem hetven férfit Izrael vénei [görögül: presbytérōn, ejtsd: preszbüterón, Septuaginta fordítás] közül, akikről tudod, hogy néped vénei [presbýteroi, ejtsd: preszbüteroi] és vezetői, . . . és elveszek a rajtad levő szellemből és rájuk helyezem, és segítenek neked hordozni a nép terhét’” (4Mózes 11:16, 17).
7 Mózes azt tette, amire parancsot kapott, és a beszámoló így folytatódik: „Jehova pedig leszállt egy felhőben és szólt hozzá és elvett a rajta levő szellemből és adott belőle mind a hetven vénnek [presbytérous]. Mihelyt megnyugodott rajtuk a szellem, azon nyomban prófétálni kezdtek” (4Mózes 11:24, 25). Íme, ez volt a nyilvánvaló bizonyítéka e „vének” teokratikus kinevezésének. Jehova megszervezte népét, hogy kiszabadítsa őket a rabszolgaságból, most pedig ’alkalmas, megbízható és istenfélő férfiakat’ használt fel arra, hogy részt vállaljanak Mózessel a vezetésből és az ügyek intézéséből.
8. Milyen szerepe lett a véneknek, amikor az izraeliták letelepedtek az igéret földjén?
8 A nomád izraeliták idővel meghódították az igéret földjét, és tartós lakhelyükre tértek városokban és falvakban, egyiptomi életmódjukhoz hasonlóan. Ez azt jelentette, hogy az idősebb férfiak lettek felelősek a népért közösségi szinten. Felvigyázói testületként működtek a saját közösségükben, bírákat és tisztviselőket adtak az igazságszolgáltatás céljára, a béke fenntartására, a rend és a szellemi egészség biztosítására (5Mózes 16:18–20; 25:7–9; Ruth 4:1–12).
Vajon az ősz fej is elegendő?
9, 10. Milyen egyéb követelményeket támasztanak a „vénekkel” szemben a fizikai érettségen kívül? Mondj rá bibliai bizonyítékot.
9 Vajon a fentiek azt jelentik, hogy Izraelben egy idősebb férfi automatikusan „vén” lehetett bírói vagy ügyintézési minőségben? Egy bizonyos életkor máris „vénné” tett valakit ebben az értelemben? Korántsem! Nem volna ésszerű ilyen következtetést levonni. Elihu világosan kifejezte ezt, amikor igy szólt: „Nem azok a bölcsek, akiknek csak éveik számosak, és nem azok értenek az ítélethez, akik csupán sok napot megértek.” A bölcs begyűjtő pedig ezt írta: „Ékes korona az ősz haj, ha az igazságosság útján találjuk” (Jób 32:6, 9; Példabeszédek 16:31; Prédikátor 12:9, 10, [12:11, 12, Károli]). A Héber Iratok kifejezetten azt mutatják, hogy az alkalmas „vénnél” az idős kornak és a tapasztalatnak bölcsességgel és igazságos viselkedéssel kell párosulnia.
10 Mindamellett igen értékes a magas életkor és a tapasztalat is. Az idősebb férfiak csak akkor lesznek alkalmasak a szolgálati kiváltságokra, ha elfogadják a szent szellem vezetését és megszerzik Isten Szavának megértését. Nem elég csak idézni az Írásokat. A „vén” számára létfontosságú kérdés, hogy képes-e bölcsen alkalmazni is azokat (Példabeszédek 4:7–9; Titus 1:9).
Idősebb férfiak a keresztény gyülekezetben
11, 12. a) Voltak-e még „vének” a zsidó közösségekben, amikor Jézus a földön élt? b) Milyen elrendezés szerint nevezték ki a véneket a keresztény gyülekezetben?
11 Az eddigiekből nyilvánvaló, hogy már az ókortól kezdve felhasználtak „idősebb férfiakat” vagy „véneket” Jehova népénél az ügyek intézésére. Amikor Jézus Krisztus a földön volt, a zsidóknál már létezett Jeruzsálemben a papok és vének Szanhedrin néven ismert központi testülete. Ez töltötte be a zsidó legfelsőbb bíróság szerepét (Máté 26:57–68). Ámde arra is van bizonyíték, hogy a vének csoportja még mindig tevékeny munkát végzett a városokban és nem csupán nemzeti szinten (Lukács 7:3–5).
12 Ha erre a történelmi háttérre gondolunk, azonnal megértjük, hogyan folytatott a korai keresztény gyülekezet olyan teokratikus elrendezést, amely hasonló volt a Mózes idejében Jehova által jóváhagyott elrendezéshez. Isten szent szellemének vezetése mellett, a kinevezett „vének” vagy idős férfiak az akkori keresztény gyülekezetben valóban ’alkalmas, becsületes, istenfélő és megvesztegethetetlen’ férfiaknak bizonyultak.
13. Miért volt szükség a keresztény gyülekezetben tevékeny, jó képességű férfiakra?
13 I. sz. 33 pünkösdjétől kezdve igen gyorsan növekedett a hivők gyülekezete (Cselekedetek 2:41; 4:4). Ez a gyülekezet nem oszlott elzárkózott, magányos bibliatanulmányozó csoportokra, mint bizonyos esszénus szekta. A keresztényiség nem volt magánügy. Közügy volt, amit a pogány nemzetekben is hirdetni kellett (Máté 5:14–16; 28:19, 20). Ezért tevékeny, alkalmas férfiakra volt szükség a keresztény gyülekezet irányítására. Logikus, hogy az ilyeneknek „vének”-nek kellett lenniük.
A „vének” képesítése
14. Milyen követelményeket emel ki Péter a vénekkel kapcsolatban?
14 ldőszámításunk hetedik évtizedében rögzítésre kerültek azok a minőségi tényezők, amelyeket követelményként támasztottak az olyan idősebb férfiakkal szemben, akiknek vezető szerepet kellett vállalniuk a keresztény gyülekezetben. Ezzel kapcsolatban bőséges utalást találunk Péter és Pál apostolok írásaiban. Például, Péter ezt írta:
„Emiatt a köztetek levő idősebb férfiakat intem . . .: Őrizzétek az Isten gondjaitokra bízott nyáját, nem kényszerűségből, hanem önként, nem is tisztességtelen haszonlesésből, hanem buzgósággal, nem is uralkodva azokon, akik az Isten öröksége, hanem mint példaképei a nyájnak” (1Péter 5:1–3).
Logikus tehát, hogy amikor Péter kihangsúlyozta, mennyire fontos, hogy a vének ’ne tisztességtelen haszonlesésből, hanem buzgósággal’ szolgáljanak, annak a tanácsnak adott visszhangot, amit Mózes kapott, tudniillik, hogy válasszon ki ’alkalmas, istenfélő, megbízható férfiakat, akik gyűlölik a tisztességtelen hasznot’ (2Mózes 18:21).
15. Milyen követelményeket sorol fel Pál az „idősebb férfi” tekintetében?
15 Hű munkatársához, Titushoz intézett levelében — aki a Földközi-tengerben levő Kréta szigetén munkálkodott — Pál apostol arra adott utasítást, hogy munkatársa „hozza rendbe a rendezetlen ügyeket” a gyülekezetekben, és „jelöljön ki véneket [presbytérous] városonként”. Érdekes módon, a „vének”-nek fordított görög szó magában foglalja az „érett férfi” fogalmát is, aki „alkalmas arra, hogy tapasztalata és elővigyázatossága révén igazgassa családját vagy más embereket” (Episcopos y Presbyteros című könyv; szerzője: Manuel Guerra y Gómez professzor). Ezt az értelmezést emelik ki azok a követelmények is, amelyeket Pál Titusnak felsorolt az olyan keresztényekkel kapcsolatban, akik alkalmasak, hogy felvigyázókként szolgáljanak. Ezt írta:
„Olyat válassz, aki feddhetetlen, egy feleség férje, akinek gyermekei hivők, s nem vádolhatók kicsapongással és nem engedetlenek. A felvigyázó [görögül: episkopon] mint Isten sáfára legyen feddhetetlen, nem önfejű, nem hajlamos a haragra, nem lármás iszákos, nem verekedő, nem tisztességtelen nyereségre vágyó, hanem józan gondolkodású, igazságos, lojális, önuralommal rendelkező, aki szilárdan ragaszkodik a tanítással egyező igaz beszédhez, hogy képes legyen az egészséges tanítással buzdítani, az ellentmondókat pedig megfeddni” (Titus 1:5–9).
E követelmények gondos megvizsgálása segít megérteni, hogy milyen magas irányadó mértékeknek kell megfelelnie mind viselkedésben, mind szellemiségben annak, aki „vén” szeretne lenni a gyülekezetben.
16. Honnan tudjuk, hogy a vének egyben felvigyázók is voltak az első században?
16 Érdekes még megfigyelni, hogyan használja Pál a presbýteros és epískopos szavakat, ami a „vén”, illetve a „felvigyázó” kifejezés görög megfelelője. Ebből arra következtethetünk, hogy az alkalmas vének felvigyázói feladatokat láttak el a gyülekezetekben. Egyéb írásszövegek azt mutatják, hogy ugyanazon gyülekezetben több ilyen vén-felvigyázó is lehetett (Cselekedetek 14:23; 20:28; Filippi 1:1).
17. a) A felvigyázóval kapcsolatos milyen követelményeket sorolt fel Pál Timótheusnak? b) Miért serénykedjen a vén a prédikálómunkában is?
17 Timótheushoz intézett levelében Pál a felvigyázókkal kapcsolatos követelményeket is felsorolta, bár némileg eltérő kifejezésekkel, talán figyelembe véve a különböző körülményeket (1Timótheus 3:1–7). Mivel a korai keresztény gyülekezet természetéből adódóan evangelizáló szervezet volt, magától értetődőnek tekintették, hogy a vének egyben a jó hír buzgó hirdetői legyenek. Nem lehetett helye a tétlenségnek (Lukács 24:46–48; 1Korinthus 9:16; vö. Máté 25:24–27).
A hittagadás támadásba lendül
18. Milyen kihatással volt a hittagadás a vének állására?
18 Különböző változások álltak be, amikor a gyülekezet eljutott a második és a harmadik századba. Az előre megjövendölt hittagadás kezdett gyökeret verni (Cselekedetek 20:29, 30; 2Péter 2:1). Becsvágyó férfiak támadtak a gyülekezeti vének soraiból. Helytelen indítékból kezdték úgy tekinteni felvigyázói hivatalukat, mint hatalommal és tekintéllyel járó állást. Egyes gyülekezeti felvigyázók a „püspök” szerepét vették át, aki egy egész egyházmegyét vagy templomok egyes csoportját igazgatja. Idővel ezeket a püspököket úgynevezett laikus, tehát nem papi emberek szavazással választották meg — néha befolyásos uralkodók közreműködésével. Ezért bekövetkezett az, amit egy katolikus író így fejezett ki: „Ez igen nagy veszélyt jelentett, különösen attól kezdve, amikor a püspök tekintélye jelentősen megnőtt, és állása komoly bevétellel és anyagi érdekeltséggel párosult . . . [ezért] politikus-férfiakat emeltek a legbefolyásosabb püspökségekbe [egyházmegyékbe].”
19. Mi lett a hittagadás végső eredménye?
19 Igen, minden egyes püspök valóságos kiskirállyá lett! Ez viszont egyenetlenséget és szakadást idézett elő a kereszténységben. Ez utóbbi már régóta nem volt igaz krisztusi intézmény! Az alkalmas, becsületes, szellemi gondolkodású vén-felvigyázók helyébe papi hierarchia került. A gyülekezetekben végzett önkéntes szolgálatot fizetett állás váltotta fel, amelynek betöltését magasabb fokú teológiai, filozófiai és kánonjogi tanulmányokhoz kötötték.
20. Milyen kérdések várnak megválaszolásra?
20 Vajon azt jelentette mindez, hogy sohasem tér vissza többé az igaz keresztényi életforma, eredeti teokratikus elrendezésével minden gyülekezetben? Vagy hogy örökre megszünt a „vének” vagy „felvigyázók” szolgálatának egészséges egyszerűsége? És mi lesz Ésaiás próféciájával, amely a teokratikus szervezet fokozatos felemelkedését helyezi kilátásba? A jövendölés kijelenti: „Réz helyébe aranyat hozok, a vas helyett meg ezüstöt, fa helyébe rezet, és a kövek helyett vasat. Kinevezem felvigyázóiddá a békességet, előljáróiddá pedig az igazságosságot” (Ésaiás 60:17). A következő cikkben választ kapunk ezekre a lényeges kérdésekre.
Hogyan válaszolnál ezekre a kérdésekre?
◻ Miféle embereket választottak ki arra, hogy megosszák Mózessel a törvénykezés felelősségét az ókori Izraelben?
◻ Milyen minőségben szolgáltak a „vének”, amikor az izraeliták letelepedtek az Ígéret földjén?
◻ Milyen kiemelkedő jó tulajdonságokat várnak el a keresztény vénektől vagy felvigyázóktól?
◻ Milyen kihatással volt a véni elrendezésre az előre megjövendölt hittagadás?