NAGY-TENGER

Az a nagy kiterjedésű víztömeg, amelyet É-on Európa, K-en Ázsia, D-en pedig Afrika határol. Bár a héberek Nagy-tengernek nevezték, napjainkban Földközi-tenger a neve, hiszen gyakorlatilag földrészek zárják közre. Emiatt, valamint abból adódóan, hogy a Szahara felől forró szelek érkeznek, arányaiban több víz párolog el, mint más tengereknél, aminek következtében a vizének nagyobb a fajsúlya. Ezért van az, hogy a Gibraltári-szorosnál az Atlanti-óceán kisebb fajsúlyú vize a felszínhez közel áramlik be a tengerbe, a Földközi-tenger nagyobb fajsúlyú vize pedig a tengerfenék közelében áramlik ki az óceánba. Hajóval csak szűk átjárókon lehet bejutni a Földközi-tengerre, illetve onnan kijutni: Ny-on a Gibraltári-szoroson, ÉK-en a Dardanellákon és a Boszporuszon, DK-en pedig a XIX. századtól a Szuezi-csatornán át.

Ma sem helytelen a Földközi-tengert Nagy-tengernek nevezni, ahogy az ókori népek tették Mózes idejétől fogva, hisz mindenképpen megfelel annak, amire a neve utal (4Mó 34:6, 7). A melléktengereit nem számítva a Földközi-tenger kb. 3700 km hosszú, a legszélesebb pontján meghaladja a 970 km-t, és kb. 2 510 000 km²-es területet ölel fel. A legmélyebb pontja kb. 5100 m.

Az É-ról benyúló Appennini- és Balkán-félsziget hozza létre a Tirrén-, Jón-, Adriai- és Égei-tengert, ami hozzájárul ahhoz, hogy a Földközi-tengernek szabálytalan a formája, és meglehetősen hosszú a tengerpartja. A k–ny. irányt nézve nagyjából középen a tenger elkeskenyedik, Szicília és É-Afrika között úgy 150 km a távolság, és itt a víz is viszonylag sekély.

Ezékiel próféciája ír arról, hogy „igen sok” hal van a Nagy-tengerben (Ez 47:10). Szép korall és rengeteg szivacs található a vizében, nem is beszélve a több mint 400 fajta halról.

A Biblia írói nemcsak „Nagy-tenger”-nek nevezték (Jzs 1:4; 9:1, 2; 15:12, 47; 23:4; Ez 47:15, 19, 20; 48:28), hanem más átfogó nevet is adtak neki. Számukra ez a víztömeg volt ’a nyugati tenger’, ugyanis az Istentől kapott földjük ny. határát alkotta (5Mó 11:24; 34:1, 2). Jeruzsálemből nézve is „a nyugati tenger” volt, ellentétben „a keleti tenger”-rel, vagyis a Holt-tengerrel (Jóe 2:20; Za 14:8). De hívták ’a filiszteusok tengerének’ is (2Mó 23:31), vagy csak egyszerűen ’a Tengernek’ (4Mó 34:5).

A föníciaiak és más bátor tengerésznépek már ősidőktől fogva bejárták a Nagy-tengert, felfedezték számos szigetét, és sok kikötővárossal kereskedtek. A Biblia egyebek mellett a következő szigeteket említi: Arvad, Ciprus, Kauda, Kiosz, Kósz, Kréta, Málta, Pátmosz, Rodosz, Számosz és Szamotráké. A Biblia ezenkívül ír olyan városokról és helyekről, amelyek ezeknek a szigeteknek a partján és belsejében, valamint a Nagy-tenger k. partján voltak. Néhány ezek közül: Adramittium, Akkó (Ptolemaisz), Akzib, Alexandria, Amfipolisz, Askelon, Attália, Dór, Főnix, Gebál, Knidusz, Lázea, Patara, Puteoli, Régium, Szalamisz, Szalmóné, Szép kikötő és Szirakúza.

Jézus Krisztus járt a tengerparti Tírusz és Szidón tájékán (Mk 7:24, 31); Péter volt Joppéban és Cezáreában (Cs 10:5, 6, 24); Pál pedig Páfoszban, Troászban, Neápoliszban, Kenkreában, Efézusban, Asszoszban, Mitilénében és Milétuszban (Cs 13:13; 16:11; 18:18, 19; 20:14, 15). A Nagy-tenger híres a fergeteges viharairól, amelyek számos hajótörést okoztak már, és sok ember életét oltották ki. A szerencsésebbek közé tartoztak azok, akik Pállal együtt megmenekültek (Cs 27:14, 15, 39–44).