KORINTUSZIAKNAK ÍRT LEVELEK

Két ihletett, kanonikus levél, melyet Pál apostol i. sz. az I. században írt a görögországi keresztényeknek. A legtöbb magyar fordításban a Keresztény Görög Iratok hetedik, illetve nyolcadik könyve. Pál maga jelenti ki, hogy ő a levelek írója, és az első levelet így kezdi: „az Isten Korintuszban levő gyülekezetének”, a másodikat pedig így: „az Isten Korintuszban levő gyülekezetének, mindazokkal a szentekkel együtt, akik egész Akhájában vannak” (1Ko 1:1, 2; 2Ko 1:1).

Igazából nem lehet vitatni, hogy Pál írta a korintusziaknak szóló két levelet. Amellett, hogy az apostol ezt maga is kijelenti, más bizonyítékok is vannak erre és a levelek hitelességére. Az I–III. században élt írók is Pálnak tulajdonítják ezt a két levelet, és idéznek is belőlük. Továbbá Athanasziosz kánont rögzítő levele (i. sz. 367) „Pál apostol tizennégy levele” közé sorolja a két korintusziaknak írt levelet. Ez az első jegyzék a Keresztény Görög Iratokról, amelyben ugyanúgy szerepelnek a könyvek, mint a mai Bibliákban. Harminc évvel megelőzte a karthágói zsinat jegyzékét (Afrika, i. sz. 397).

Pál szolgálata Korintuszban: Pál i. sz. 50 körül jutott el Korintuszba. Eleinte a zsinagógában tartott előadást minden sabbaton, és „meggyőzően beszélt zsidókhoz és görögökhöz” (Cs 18:1–4). De miután a zsinagógában ellene szegültek, és becsmérlően beszéltek vele, az apostol a ’nemzetekből valókra’ fordította a figyelmét a városban. Velük egy magánházban találkozott, amely közvetlenül a zsinagóga mellett volt, és sokan „hinni kezdtek, és megkeresztelkedtek”. Az Úr látomásban elmondta neki: „sok emberem van ebben a városban.” Az apostol ott maradt hát egy évig és hat hónapig, „tanítva közöttük az Isten szavát” (Cs 18:5–11). Pálnak fontos szerepe volt abban, hogy megalakuljon a korintuszi gyülekezet, ezért elmondhatta nekik: „Mert bár lehet nektek tízezer nevelőtök is Krisztusban, atyátok bizonyosan nincsen sok; mert én Krisztus Jézusban atyátok lettem a jó hír által” (1Ko 4:15).

Korintuszban nagyon erkölcstelenül éltek az emberek, ami idővel hatással volt az ottani gyülekezetre. Pál úgy érezte, meg kell feddnie a gyülekezetet a levelében, mivel olyan paráznaság történt, „amilyen még a nemzetek között” sem volt, tudniillik egy bizonyos férfinak olyasvalakije volt, aki az apjának a felesége (1Ko 5:1–5). Egy szemléltetést használt, amely találó volt a korintusziak esetében, és arra buzdította őket, hogy legyenek hűségesek. Tudta, hogy jól ismerik az atlétikai versenyeket, hisz Korintusz közelében rendezték az iszthmoszi játékokat. Ezért fogalmazott így: „Nem tudjátok, hogy a futók a versenyen mindnyájan futnak, de csak egy kapja meg a díjat? Úgy fussatok, hogy elnyerhessétek. Ezenfelül mindaz, aki küzdelemben vesz részt, önuralmat gyakorol mindenben. Persze ők azért teszik, hogy romlandó koronát kapjanak, mi ellenben romolhatatlant” (1Ko 9:24, 25).

Az első levél: Pál a harmadik misszionáriusi útján egy ideig Efézusban tartózkodott (Cs 19:1). Valószínűleg az ottléte utolsó évében lehetett, hogy aggasztó híreket kapott a korintuszi gyülekezetről. „A Kloé házából valók” elmondták Pálnak, hogy viszályok vannak a korintusziak között (1Ko 1:11). Korintuszból Efézusba látogatott Sztefanász, Fortunátusz és Akhaikusz, és feltehetően ők is meséltek az otthoni körülményekről (1Ko 16:17, 18). Ezenkívül Pál kapott egy levelet a korintuszi gyülekezettől, amelyben kérdeztek tőle valamit (1Ko 7:1). Nagyon aggódott a hittársaiért, ezért i. sz. 55 táján megírta az első levelét a korintusziaknak. Pálnak az 1Korintusz 16:8-ban feljegyzett szavaiból egyértelműen kitűnik, hogy Efézusban írta a levelet: „Pünkösd ünnepéig azonban Efézusban maradok”.

Első levelének a bevezetőjében Pál megemlíti, hogy vele van Szosztenész, és feltehetően ő jegyezte le, amit Pál diktált. Erre utalnak Pál befejező szavai is: „Íme, az üdvözletem, Pálé, saját kezűleg” (1Ko 1:1; 16:21).

A második levél: Pál minden bizonnyal i. sz. 55 késő nyarán vagy kora őszén írta a második levelét a korintusziaknak. Az első levelét Efézusban írta, és feltehetően a tervei szerint ott is maradt az év pünkösdjéig, ha nem tovább (1Ko 16:8). Onnan elment Troászba, de csalódott, hogy nem találta ott Tituszt, akit korábban Korintuszba küldött, hogy segítsen adományt gyűjteni a júdeai szenteknek. Így hát Pál továbbutazott Makedóniába, ahol találkozott Titusszal. Titusz elmesélte neki, hogyan fogadták a korintusziak a levelét (2Ko 2:12, 13; 7:5–7). Pál ekkor Makedóniában megírta nekik a második levelét, és kétségtelenül Titusz vitte azt el nekik. Majd néhány hónappal később végre eljutott Korintuszba. Pál tehát kétszer volt a városban: Az első látogatása során alapította meg a gyülekezetet, és utána másodszor is szeretett volna ellátogatni a városba, ám ez nem sikerült neki. De volt egy „harmadik alkalom” vagy terv is, amikor ’kész volt elmenni’, és ez a terve valóra is vált, mert kb. i. sz. 56-ban újra láthatta őket (2Ko 1:15; 12:14; 13:1). Ekkor írta meg a levelét a rómaiaknak.

Miért íródott? Titusz örömteli híreket hozott Pálnak. A korintusziaknak írt első levele azt váltotta ki belőlük, hogy Isten szerint megszomorodtak, megbánták, amit tettek, igyekeztek tisztázni önmagukat, felháborodtak, féltek és szerették volna helyrehozni a helytelenséget. Pál erre reagálva írta meg a második levelét, és megdicsérte őket, amiért szívesen vették a tanácsát, és meg is fogadták. Arra buzdította őket, hogy ’bocsássanak meg kedvesen’ a bűnbánó férfinak, akit korábban nyilván kiközösítettek a gyülekezetből (2Ko 7:8–12; 2:1–11; vö.: 1Ko 5:1–5). Ezenkívül szerette volna buzdítani őket arra, hogy továbbra is gyűjtsék a segélyt a szükséget szenvedő júdeai hittársaiknak (2Ko 8:1–15). Emellett voltak olyanok a gyülekezetben, akik vitatták Pál apostolságát és tekintélyét, ezért az apostol szükségesnek érezte, hogy síkraszálljon magáért. De valójában nem maga miatt beszélt ilyen határozottan a levelében, hanem Isten miatt, vagyis hogy megvédje Isten gyülekezetét, és ezért ’dicsekedett’ azzal, hogy mi mindent ért el apostolként (2Ko 5:12, 13; 10:7–12; 11:16–20, 30–33; 12:11–13).

A két levél világossá teszi a korábban megírt szentírási részeket: Pál azzal támasztotta alá a két ihletett levelében felsorakoztatott érveit, hogy a Héber Iratokra utalt. Feltárta, hogy a hamis apostolok világi bölcsessége valójában bolondság, és bebizonyította, hogy jobb, ha magasabb rendű, Istentől származó bölcsességre tesz szert az ember. Ezt azáltal tette, hogy idézett a zsoltárokból, amely évszázadokkal korábban élt nemzedéknek íródott: ’az emberek gondolatai csak pára’ (Zs 94:11; 1Ko 3:20). Majd ő is feltette a kérdést, amit Ézsaiás kérdezett a lázadó zsidóktól: „Ki mérte fel Jehova szellemét, és ki adhatna tudtára valamit. . .?” (Ézs 40:13; 1Ko 2:16). Pál bizonyítva, hogy Isten keresztény szolgáinak joguk van ahhoz, hogy elfogadják az anyagi segítséget, az 5Mózes 25:4 szavait idézte: „Ne kösd be a bika száját, amikor csépel”, és kiemelte, hogy ez a parancs elsősorban Isten szolgáiért van (1Ko 9:9, 10). Az Ézsaiás 25:8-at és a Hóseás 13:14-et idézve rámutatott, hogy Isten már réges-rég megígérte, hogy lesz feltámadás, és elnyeletik a halál (1Ko 15:54, 55). Az Úr vacsorájával kapcsolatos tudnivalókat is érthetőbbé tette, mivel részletesen magyarázta, amit Jézus mondott akkor, amikor bevezette ezt az ünnepet (Lk 22:19, 20; 1Ko 11:23–34).

Pál az 5Mózes 17:7-re, a 3Mózes 26:11, 12-re, az Ézsaiás 43:6; 52:11-re és a Hóseás 1:10-re utalva rávilágított, mi volt mindig is Isten véleménye a szellemi tisztaságról (1Ko 5:13; 2Ko 6:14–18). Hangsúlyozta, hogy Jehova sosem feledkezett meg arról, ha a szolgái adakozók voltak a múltban, és tetszik neki, ha a keresztények is nagylelkűek (Zs 112:9; 2Ko 9:9). Továbbá elmagyarázta, hogy a keresztény gyülekezetre is vonatkozik a Törvényben található alapelv, hogy két vagy három tanú szájával kell megerősíteni minden dolgot (5Mó 19:15; 2Ko 13:1). Más hivatkozások is vannak ezekben a levelekben, melyek érthetőbbé teszik a korábban megírt verseket, és segítenek abban, hogy alkalmazni tudjuk a bennük rejlő alapelveket.

[Kiemelt rész a 140. oldalon]

A KORINTUSZIAKNAK ÍRT ELSŐ LEVÉL ÁTTEKINTÉSE

Egy levél, melyet Pál azután küld a korintuszi gyülekezetnek, hogy megdöbbentő híreket kap arról, hogy viszálykodás és erkölcstelenség van köztük; arra is válaszol nekik, amit a házasságról kérdeztek

Kb. i. sz. 55-ben íródott Efézusban

Buzdítás az egységre (1:1–4:21)

Meghasonlás támad, ha embereket követünk

Az számít, hogy Isten mit tart bölcsességnek, és mit bolondságnak

Ne emberekkel, hanem Jehovával dicsekedjünk, aki mindent megad Krisztus által

Legyünk érett, szellemi emberek; ismerjük fel, hogy Isten adja a szellemi növekedést, és hogy Krisztus az az alap, amelyre a keresztény személyiséget építeni kell

Senki se fuvalkodjon fel azt gondolva, hogy ő jobb, mint a hívőtársa

A gyülekezet tisztán tartása (5:1–6:20)

Ki kell közösíteni mindenkit, aki parázna, kapzsi, bálványimádó, szidalmazó, részeges vagy zsaroló

Inkább hagyjuk, hogy csalást kövessenek el velünk szemben, minthogy bíróság elé citáljuk egy hívőtársunkat

Aki tisztátalan erkölcsileg, az Isten templomát szennyezi be, és nem mehet be a Királyságba

A házasságra és az egyedülállóságra vonatkozó tanácsok (7:1–40)

Bizonyos szempontok figyelembevételével ki kell elégíteni a házastárs szexuális igényét

Ha valaki szenvedélytől lángol, számára jobb a házasság, mint az egyedülállóság

A házas keresztény ne hagyja ott a nem hívő házastársát; talán segíteni tud neki, hogy megmentésben részesüljön

Ha valaki keresztény lesz, nem kell változtatnia a helyzetén

A házassággal több aggodalom jár; az egyedülállóság jobb annak, aki szeretné figyelemelterelődés nélkül szolgálni az Urat

Aggodalom mások szellemi jóléte miatt (8:1–10:33)

Ne botránkoztassunk meg másokat azáltal, hogy bálványoknak felajánlott ételt eszünk

Noha Pálnak joga lett volna elfogadni az anyagi segítséget, nem tette, nehogy mások emiatt ne fogadják el a jó hírt

Tanuljunk abból, hogy mi történt az izraelitákkal a pusztában; ez a mi javunkra is válik, és másokat sem botránkoztatunk meg

Mindent szabad, de nem minden épít

Rendezettség a gyülekezetben (11:1–14:40)

Tiszteljük a keresztényi főséget; a nők fedjék be a fejüket

Viselkedjünk illendően az Úr vacsoráján

Úgy éljünk a szellem adományával, hogy tiszteljük azt, akitől van, és azt, amire szánja

A szeretet kimagasló út

A gyülekezeti összejövetelek legyenek rendezettek

A feltámadás reménysége biztos (15:1–16:24)

Krisztus feltámadása a biztosíték

A felkent keresztényeknek meg kell halniuk ahhoz, hogy feltámadhassanak halhatatlanságra és romolhatatlanságra

Fáradozásunk nem hiábavaló az Úrban; álljunk szilárdan a hitben

[Kiemelt rész a 141. oldalon]

A KORINTUSZIAKNAK ÍRT MÁSODIK LEVÉL ÁTTEKINTÉSE

Az első levél folytatása; arról szól, mit kell tenni ahhoz, hogy a gyülekezet tiszta maradjon; arra buzdítja a korintusziakat, hogy segítsék a júdeai testvéreket; ellensúlyozza a hamis apostolok befolyását

Pál i. sz. 55-ben írta, néhány hónappal azelőtt, hogy másodszor és egyben utoljára Korintuszba látogatott

Pál szeretetteljes törődése; Pál, Timóteusz és a testvérek mindannyian Isten szolgái (1:1–7:16)

Pál és Timóteusz majdnem meghalnak, azért mert keresztények, de az, hogy Isten megszabadítja őket, mások vigasztalására lehet

Szentséggel és Isten szerinti őszinteséggel viselik magukat; nem urak mások hite fölött, hanem munkatársak az örömükre

Pál az első levelét szeretettel, sok könnyhullatással írta; a korábban erkölcstelen férfinak meg kell bocsátani, és vigasztalni kell

Isten képesítette Pált és a társait, hogy az új szövetség szolgái legyenek; a korintusziak az ajánlóleveleik, melyek Pálnak és társainak a szívére vannak felírva

A szolgálatuk során nem hamisítják meg Isten szavát, hanem arról prédikálnak, hogy Krisztus az Úr; ez a jó hír csak azoknak leplezett, akiket megvakított ennek a világrendszernek az istene

Bár Pál, Timóteusz és a korintuszi keresztények földi „sátorban” laknak, az a reményük, hogy égi hajlékuk lesz; Krisztus bírói széke előtt nyilvánvalóvá lesz, hogy ők milyenek

Aki egységben van Krisztussal, az új teremtés; mindannyian részt vesznek a békéltetés szolgálatában; nagykövetekként így buzdítanak: „Engedjétek magatokat megbékéltetni az Istennel”

Pál és társai Isten szolgáiként ajánlják magukat azáltal, amit a szolgálatban kiálltak, és azáltal, hogy az életüket Isten szelleme irányítja

Szívük kitárult, és a testvéreiket arra kérik, hogy tárják ki ők is a szívüket, ne kerüljenek felemás igába nem hívőkkel, és tisztítsák meg magukat a test és a szellem minden szennyétől

Pál nagyon megvigasztalódik, amint meghallja, milyen jól fogadták az első levélben adott tanácsait

Buzdítás, hogy segítsék a rászoruló júdeai testvéreket (8:1–9:15)

Bár a makedónok nagyon szegények, könyörögnek, hogy adakozhassanak

Krisztus szegénnyé lett, hogy a korintusziak (és mások) gazdaggá lehessenek

Pál megdicséri a korintusziakat, hogy készek adakozni

Mindenki úgy cselekedjen, ahogy eltökélte szívében; a vidám adakozót szereti az Isten

Érvek a hamis apostolok befolyásának az ellensúlyozására (10:1–13:14)

Pál megfelel azoknak, akik szóvá tették, hogy „gyönge”, ’alábbvaló’, „beszédben avatatlan”, „esztelen”, hogy nem a területén szolgál, és hogy velük ellentétben ő nem apostol, amiért alázatosan világi munkát vállalt

Származását tekintve ugyanolyan, mint ők; de különb náluk abban, hogy mennyit üldözték, mennyi nehézséget élt át Krisztusért, hogy szeretettel aggódott a gyülekezetekért, látomásokat és apostoli jeleket kapott

Állandóan tegyük magunkat próbára, vajon a hitben vagyunk-e