KÖVÉRJE

A „kövérjének” fordított héber szavak nem csupán magára a kövérjére vonatkoznak, hanem minden olyanra, ami kövér, húsos vagy telt. Előfordul, hogy jelképes értelemben is használják őket, hogy valami gazdagságára, bőségére, illetve termékenységére utaljanak velük (például magyarul is él ez a kifejezés: kövér föld), vagy az elme és a szív érzéketlenségének, tompaságának a gondolatát adják vissza.

A chéʹlev szó általánosságban az állati ’kövérjére’ (3Mó 3:3) vagy az emberi ’hájra’ (Bí 3:22) utal. Az égő felajánlásra szánt állatok veséin és ágyékán lévő nyers zsírt, azaz „faggyút” pedig egy másik szó, a peʹdher jelöli (3Mó 1:8, 12; 8:20). Az 1Mózes 4:4-ben jelenik meg először a chéʹlev, ahol arról olvasunk, hogy Ábel a nyája első elléséből, azok „hájas részeiből” mutatott be áldozatot Jehovának. Ezt követően a legtöbb utalás, melyben szerepel a chéʹlev, az áldozatok bemutatásával függ össze. Ez a héber szó jelöli metaforikus értelemben bárminek a legjobb vagy leggazdagabb részét is; például az 1Mózes 45:18 szerint a fáraó tudatja Józseffel, hogy családtagjai bátran ehetik „a föld kövérét”. Hasonló gondolatot közöl a 4Mózes 18:12: „Az olaj legjavát [chéʹlev], az újbor és a gabona legjavát [chéʹlev]. . . mind neked adtam.” (Lásd: Zs 81:16; 147:14.)

A kövérjére vonatkozó törvény: A Mózes harmadik könyvének harmadik fejezetében Jehova utasításokat adott az izraelitáknak, hogy miként használják fel a közösségi áldozatok kövérjét. Ha szarvasmarhát vagy kecskét ajánlottak fel, az állat ágyékán, belein és veséin lévő kövérjét a máj zsíros nyúlványával együtt el kellett füstölögtetniük az oltáron. A juhok esetében az egész zsírfarkat is ugyanígy fel kellett ajánlani. (A Szíriában, Palesztinában, Arábiában és Egyiptomban honos juhok zsíros farka sokszor 5 kg-ot vagy még többet nyomott.) A Törvény egyértelműen kijelentette: „Minden kövérje Jehováé. . . .semmi kövérjét vagy vért ne egyetek meg!” (3Mó 3:3–17).

Az oltáron szinte teljesen felemésztődött a lángolva égő kövérje. Az ott felajánlott kövérjéből semmit sem hagyhattak másnap reggelig, ugyanis valószínűleg romlottá és visszataszítóvá vált volna, ez pedig igen méltatlan lett volna a szent felajánlások bármely részére nézve (2Mó 23:18).

A keresztények számára nem kötelező: Az özönvíz után, amikor Isten engedélyezte Noénak és a családjának, hogy hússal egészítsék ki az étrendjüket, egyáltalán nem rendelkezett a kövérjéről (1Mó 9:3, 4). A vér fogyasztása viszont tiltva volt. Ez az utasítás több mint 850 évvel az Izraellel kötött törvényszövetség előtt hangzott el, amely szövetség tiltotta mind a vér, mind a kövérje megevését. Az i. sz. első században a keresztény gyülekezet vezető testülete megerősítette a vérre vonatkozó tilalmat, mint ami továbbra is érvényben maradt a keresztényekre nézve (Cs 15:20, 28, 29). Miként Noé és a családja esetében, itt sem esett szó arról, hogy fogyaszthatnak-e a keresztények kövérjét. Látható tehát, hogy a kövérje evését tiltó törvény egyedül Izrael nemzetének adatott.

Miért hozta Isten ezt a törvényt? A törvényszövetség alatt úgy tekintették a vért is, és a kövérjét is, mint ami kizárólagosan Jehováé. A vérben van az élet, melyet csakis Jehova adhat, ezért a vér az ő tulajdona (3Mó 17:11, 14). Az állat húsának kövérjét tartották a legjobb résznek. Nyilvánvaló, hogy az állati kövérje felajánlásával elismerték, hogy a legjobb részek Jehovát illetik, aki bőséges gondoskodást nyújt, emellett az imádók így juttatták kifejezésre azon vágyukat, hogy a legjobbat ajánlják fel Istennek. Az izraeliták jelképesen ezzel fejezték ki, hogy a legjobbat szentelik Jehovának, ezért kapták azt a rendeletet, hogy „ételként” és „megnyugtató illatul” füstölögtessék el a kövérjét az oltáron (3Mó 3:11, 16). Ha tehát valaki kövérjét evett, törvénytelenül eltulajdonította azt, ami Istennek szenteltetett; ez Jehova jogainak a megsértését jelentette; halálbüntetés járt érte. A vérrel ellentétben viszont a kövérjét felhasználhatták más célokra, legalábbis olyankor, ha az állat magától pusztult el, vagy egy másik állat tépte szét (3Mó 7:23–25).

Mi mindenre terjedt ki ez a törvény? Ez utóbbi bibliai rész alapján jó néhány szövegmagyarázó megpróbálja korlátozni a 3Mózes 3:17-ben olvasható tilalmat, csakis olyan állatok kövérjére vonatkoztatva azt, amelyek elfogadhatóak voltak áldozati felajánlásnak, például a bika, a juh és a kecske. A zsidó rabbinikus tanítás megosztott ebben a kérdésben. A 3Mózes 3:17-ben a kövérjéről szóló parancs összefügg a vér evéséről szóló törvénnyel, amely egyértelműen magában foglalta valamennyi állat vérét. (Vö.: 3Mó 17:13; 5Mó 12:15, 16.) Ezért tűnik kézenfekvőbbnek az, hogy ez a kövérjét érintő törvény is minden állati kövérjére vonatkozott, beleértve azokat az állatokat, amelyeket azért öltek le, hogy felhasználják őket valamire a mindennapi életben.

Az 5Mózes 32:14 nincs ellentmondásban azzal a nézettel, hogy a tilalom mindenfajta kövérjére érvényes volt. E vers szerint Jehova „kosok kövérjével” táplálta Izraelt. Így utal jelképes nyelvezettel a nyáj javára. A The Jerusalem Bible megfogalmazása szerint: „a legelők gazdag eledele”. (Lásd még: Káldi, 1865, lábj.) Ez a költői hangvétel tükröződik a vers további részében olvasható kijelentésekből is: a ’búza veséjének a kövérje’, valamint a ’szőlő vére’. Hasonló a helyzet a Nehémiás 8:10-zel, ahol a nép parancsot kap: „Menjetek, egyetek kövért”. Itt sem arra kell gondolnunk, hogy szó szerint kövérjét fogyasztottak. A ’kövér’ kifejezés a jó részekre utal, olyanokra, amelyek nem soványak vagy szárazak, hanem ízletesek; ide tartoznak a növényi olajjal elkészített finom falatok is. Ezért írja az Újfordítású revideált Biblia: „egyetek jó falatokat”, míg Knox fordítása: „lakomázzatok finom húsokból”.

A mózesi törvény nem tiltotta az étkezésre levágandó juh vagy szarvasmarha hizlalását. Olvasunk például ’hizlalt, fiatal bikáról’, amelyet a tékozló fiúnak vágtak le (Lk 15:23). Salamon étrendjében szerepeltek a „hizlalt kakukkok” és marhák (1Ki 4:23). Az 1Sámuel 28:24-ben található ’hizlalt borjú’ kifejezés héber megfelelője az ʽé·ghel-mar·béqʹ. A méʹach szó ’hízott állatot’, a meríʼʹ pedig ’hizlalt állatot’ jelöl (Ézs 5:17; Ez 39:18). Ez nem azt jelenti, hogy az állatot a faggyú termelése vagy a zsírrétegek növelése végett hizlalták, inkább ismételten azt az értelmet hordozza, hogy az állatok kövérek (húsosak), és nem soványak lettek. (Vö.: 1Mó 41:18, 19.)

További héber kifejezések: A héber sá·ménʹ alapigéből származnak azok a kifejezések, amelyekkel zsíros állagú dolgokra utalnak. A jelentése ’hízik, meghízik’ (5Mó 32:15; Jr 5:28), de az ’erős’ gondolatot is hordozza. Az Ézsaiás 6:10-ben a sá·ménʹ szó fordul elő, és a Károli-fordítás szerint ez így hangzik: „Kövérítsd meg e nép szívét”, azaz Isten tegye érzéketlenné, tompává a szívüket, mintha zsírral lenne bevonva. A Bírák 3:29 úgy mutat be egyes moábitákat, mint akik „mind erős [sá·ménʹ; szó szerint: ’kövér’] és vitéz férfiak voltak”. A rokon értelmű seʹment általában „olajnak” fordítják.

A dá·sénʹ ige a ’virul’ gondolatot is hordozhatja, amellett hogy a betű szerinti jelentése: ’meghízik’. Ilyen esetben a dá·sénʹ szó (és a vele rokon deʹsen is) jómódra, termékenységre és bőségre utal. Jehova feltárta Izraelnek, hogy elviszi őket „a tejjel és mézzel folyó földre. . ., és majd esznek, jóllaknak, megkövérednek [wedhá·sénʹ]” (5Mó 31:20). A Szentírás tudatja velünk, hogy a bőkezű, szorgalmas és Jehovában bízó személy „megkövéredik”, azaz igen jól megy majd a sora (Pl 11:25; 13:4; 28:25). A Példabeszédek 15:30 szerint a jó hír „megkövéríti a csontokat”, vagyis velővel tölti meg azokat, más szóval az egész test új erőre kap. A deʹsen főnév is hordozza a jólétnek ezt a gondolatát, ahogy az a Zsoltárok 36:8-ból is kiderül. Itt az olvasható, hogy az emberek fiai eltelnek Isten házának a „kövérségével [mid·deʹsen; „dúslakodnak. . . bőségében”, ÚRB (36:9)]”. (Vö.: Jr 31:14.)

Több fordító a ’hamuval’ adja vissza a deʹsen főnevet, amikor a hajlék áldozati oltáráról származó hulladékról van szó (3Mó 1:16; 4:12; 6:10, 11, Kár., ÚRB [6:3, 4]). Más tudósok szerint azonban a „hamu” nem teljes egészében tükrözi a héber alapszót. Ezért inkább olyan megoldásokkal élnek, mint „faggyúhamu” (Kecsk.) vagy „zsíros hamu” (ÚV), arra alapozva szóválasztásukat, hogy a kifejezés az áldozatból származó forró kövérjére utal, amely átitatja az alatta lévő elégetett tűzifát is.

A bá·ríʼʹ szó a jóllakottságot és az egészséget takarja. Fordítják úgy, mint „hízott” (Ez 34:3, 20) és „egészséges” (Ha 1:16), ugyanakkor ’kövérnek’ is emberek, szarvasmarhák és a gabona jellemzésére (1Mó 41:2, 7; Bí 3:17).