„Ahová te mész, én veled megyek”

A MOÁB hatalmas, szélfútta fennsíkjait átszelő úton két asszony halad egymás mellett. A távolból csak apró pontnak tűnnek. Ruth és Naomi az. Az árnyékok már egyre hosszabbra nyúlnak. Ruth az anyósára pillant, és azon tűnődik, talán ideje helyet keresni éjszakára. Nagyon szereti őt, és bármit kész megtenni érte.

Mindkettőjüknek mélységesen bánatos a lelke. Több éve már, hogy Naomi megözvegyült, de nemrég a két fiát, Kiljont és Mahlont is elvesztette. Ruth szintén gyászolja Mahlont, aki a férje volt. Ruth és Naomi is Izraelbe tart, Betlehem városába. De ez az út mindkettőjüknek mást jelent. Naomi hazatér, Ruth viszont az ismeretlennek vágott neki. Ruth elhagyta a rokonait, a szülőföldjét, annak minden szokásával és isteneivel együtt (Ruth 1:3–6).

Miért volt kész arra ez a fiatal nő, hogy ilyen óriási változtatásokat tegyen? Hogyan tudott új életet kezdeni, és gondot viselni Naomiról? A válaszokból látni fogjuk, mennyi mindenben követésre méltó a moábita Ruth hite. Először is nézzük meg, mi minden történt azelőtt, hogy ez a két asszony nekivágott a Betlehembe tartó hosszú útnak.

Egy család szomorú története

Ruth a Holt-tengertől keletre fekvő Moábban nőtt fel. Ezt a kis országot többnyire hegyszorosok szabdalta fennsíkok borították, és csak kevés erdő volt a területén. Moáb földje sokszor még akkor is gazdagon termett, amikor Izraelben éhínség pusztított. Tulajdonképpen ezért találkozott Ruth Mahlonnal és a családjával (Ruth 1:1).

Naomi férje, Elimélek az Izraelt sújtó éhínség miatt feleségével és két fiával elhagyta otthonát, és jövevényként Moábban telepedett le. Ez a változás biztosan mindannyiuk hitét próbára tette, hiszen izraelitákként rendszeresen kellett imádatot bemutatniuk a Jehova által kiválasztott szent helyen (5Mózes 16:16, 17). Naomi hite erős maradt még akkor is, amikor a férje halála mélyen lesújtotta (Ruth 1:2, 3).

Később az is biztosan nagy fájdalmat okozott neki, hogy a fiai moábita feleséget választottak maguknak (Ruth 1:4). Naomi tudta, hogy népük ősatyja, Ábrahám mindent megtett azért, hogy a fiának, Izsáknak Jehova imádói közül szerezzen feleséget (1Mózes 24:3, 4). És azzal is tisztában volt, hogy a mózesi törvény figyelmeztette őket, hogy a fiaik és a lányaik ne házasodjanak idegenekkel, nehogy bálványimádóvá váljon a nép (5Mózes 7:3, 4).a

Mindezek ellenére Mahlon és Kiljon moábita nőket vettek feleségül. Még ha Naomi csalódott és szomorú volt is, minden bizonnyal kedvesen és szeretettel bánt a menyeivel, Ruthtal és Orpával. Talán abban bízott, hogy egy nap ők is Jehova imádói lesznek. Bárhogy volt is, az biztos, hogy Ruth és Orpa nagyon szerette Naomit. A köztük lévő jó kapcsolat sokat segített, amikor nem sokkal később súlyos csapás érte őket. Ruth és Orpa még azelőtt megözvegyültek, hogy gyermekük született volna (Ruth 1:5).

Vajon Ruthnak vigaszt nyújtott a vallása ebben a lesújtó helyzetben? Aligha. A moábiták sok istent imádtak, legfőbb istenük Kámos volt (4Mózes 21:29). Úgy tűnik, a legtöbb akkori valláshoz hasonlóan, a moábiták vallása sem volt mentes az olyan kegyetlen és irtózatos szokásoktól, mint a gyermekek feláldozása. Mindabból, amit Ruth Mahlontól és Naomitól megtudott Jehováról, láthatta, milyen óriási különbség van Izrael szerető és irgalmas Istene és az ő isteneik között. Jehova uralma szereteten alapult, nem a megfélemlítésen (5Mózes 6:5). Ruth a férje halála után kétségkívül még jobban ragaszkodott Naomihoz, és szívesen hallgatta, amikor arról mesélt neki, hogy a Mindenható Isten, Jehova milyen csodálatos tetteket vitt véghez, és milyen szeretettel és irgalmasan bánt a népével.

Naomi alig várta, hogy híreket kapjon a szülőföldjéről. Egy nap megtudta, valószínűleg egy utazó kereskedőtől, hogy Izraelben az éhínség véget ért. „Jehova a népére fordította figyelmét”. Betlehem városa újra méltó lehetett a nevére, melynek jelentése: ’kenyér háza’. Naomi elhatározta, hogy hazatér (Ruth 1:6).

Mit fog tenni Ruth és Orpa? (Ruth 1:7). Szeretteik halála még szorosabbra fűzte a három asszony kapcsolatát. Úgy tűnik, Ruth szívét különösen megérintette Naomi kedvessége és Jehovába vetett rendíthetetlen hite. Így hát mindhárman elindultak Júdába.

Ruth története arra emlékeztet minket, hogy csapás és veszteség éppúgy éri a jó és becsületes embereket, mint a rosszakat (Prédikátor 9:2, 11). Azt is megtanulhatjuk belőle, hogy ha a fájdalmunk elviselhetetlennek tűnik, merítsünk erőt mások vigasztalásából és támogatásából, legfőképp azokéból, akik Jehovába, Naomi Istenébe vetik bizalmukat (Példabeszédek 17:17).

Ruth ragaszkodása

Ahogy a három özvegy egyre messzebbre jut, Naomit aggodalmak nyugtalanítják. Hálásan gondol arra, hogy ez a két fiatal asszony milyen nagy szeretettel vette körül őt és a fiait. De úgy érzi, nem bírná elviselni, ha bármi is tetézné a fájdalmukat. Azon töpreng, hogyan fog majd gondoskodni róluk Betlehemben.

Végül így szól hozzájuk: „Menjetek, térjen vissza mindegyikőtök az anyja házához. Jehova mutasson szerető-kedvességet irántatok, mint ahogy ti is szerető-kedvességet mutattatok a férfiak iránt, akik immár halottak, és irántam is.” Azt mondja nekik, hogy Jehova majd biztosan segít, hogy újra férjhez tudjanak menni, és új életet kezdjenek. „Azután megcsókolta őket, ők pedig hangosan zokogtak.” Nem csoda, hogy Ruth és Orpa olyannyira szereti ezt a kedves és önzetlen asszonyt. Mind a ketten ezt mondják Naominak: „Nem, hanem veled együtt visszatérünk a te népedhez” (Ruth 1:8–10).

Ám Naomi tovább győzködi őket. Elmondja nekik, hogy aligha tehet értük valamit Izraelben, hiszen nincs már férje, aki gondoskodjon róla, nincsenek fiai, akikhez hozzámehetnének, és ez a jövőben sem lesz másképp. Azt is elmondja nekik, mennyire bántja, hogy nem tud róluk gondoskodni (Ruth 1:11–13).

Orpa hallgat Naomira. Mivel az édesanyja, a családja és az otthona mind Moábban van, ésszerűbbnek látja, ha hazatér. Nehéz szívvel búcsút vesz Naomitól, és visszafordul (Ruth 1:14).

És vajon mit tesz Ruth? Bár Naomi szavai neki is szólnak, nem hagyja el. Naomi valószínűleg csak egy kis idő múlva veszi észre, hogy Ruth még mindig követi. Ismét megpróbálja meggyőzni: „Nézd, megözvegyült sógornőd visszatér népéhez és isteneihez. Menj vissza te is megözvegyült sógornőddel!” (Ruth 1:15). Naomi szavaiból egy fontos részletet tudhatunk meg. Orpa nemcsak a népéhez tér vissza, hanem az „isteneihez” is. Továbbra is Kámosnak és a többi hamis istennek az imádója marad. De mit gondol Ruth?

Teljesen biztos az érzéseiben. Őszintén szereti Naomit és Naomi Istenét. Ezért ezt mondja az anyósának: „Ne unszolj, hogy hagyjalak el, hogy forduljak vissza, és ne menjek veled. Mert ahová te mész, én veled megyek, ahol te megszállsz, én is ott szállok meg; néped az én népem lesz, és Istened az én Istenem. Ahol meghalsz, ott halok meg én is, ott temessenek el engem is. Úgy bánjon velem Jehova, sőt még rosszabbul, ha nem csak a halál választ el engem tőled” (Ruth 1:16, 17).

Szavai még ma, 3000 évvel a halála után sem merültek feledésbe. Egy gyönyörű tulajdonsága, a lojális szeretete cseng ki belőlük: annyira ragaszkodik Naomihoz, hogy nem hagyja el, bárhová megy is. Csak a halál választhatja el őket. Naomi népe ezentúl az ő népe is lesz. Ruth kész mindent hátrahagyni, még a moábita isteneket is. Orpával ellentétben őszintén vágyik rá, hogy Naomi Istenét, Jehovát szolgálja.b

Így hát mennek tovább Betlehem felé, de most már csak ketten. Egy becslés szerint egy hétig is tarthatott, mire odaértek. Biztosak lehetünk benne, hogy a bánatukat némiképp enyhítette, hogy együtt lehettek.

A mai világban sok fájdalmat kell átélnünk. Ahogy a Biblia írja, „nehezen elviselhető, válságos idők” vannak, és ezért időről időre mindannyiunkat ér veszteség (2Timóteusz 3:1). Ezért égetőbb, mint valaha, hogy kövessük Ruth példáját, mivel a lojális szeretetre – arra, hogy a végsőkig ragaszkodjunk ahhoz, akit szeretünk – nagy szükség van ebben a borús világban. Nélkülözhetetlen a házasságban, a családi kapcsolatokban, a barátságokban, a keresztény gyülekezetben. Ha ilyen szeretet jellemez minket, Ruth kiváló példáját utánozzuk.

Ruth és Naomi Betlehemben

Természetesen a tetteinkkel is bizonyítanunk kell ezt a fajta szeretetet. Ruthnak lehetősége nyílt rá, hogy kifejezze, nemcsak Naomihoz, hanem most már Jehovához is ilyen szeretet fűzi.

A két asszony végül megérkezik a Jeruzsálemtől mintegy 10 kilométerre, délre fekvő kis városba, Betlehembe. Úgy látszik, Naomit és a családját egykor jól ismerték, mert mindenki az érkezéséről beszél. Az asszonyok csodálkozva kérdezik: „Csak nem Naomi ez?” A Moábban töltött idő alatt nagyon megváltozott, az elmúlt évek nehézségei meglátszódnak rajta (Ruth 1:19).

Naomi elmeséli a rokonainak és régi ismerőseinek, milyen sok keserűséget élt át. Jobban szeretné, ha többé nem neveznék Naominak, mert ez azt jelenti, hogy ’szépségem, kedvességem’. Azt kéri, hogy hívják Marának, mely azt jelenti: ’keserű’. Szegény Naomi! Ahogy annak idején Jób, ő is azt hiszi, hogy Jehova Isten okozta a nehézségeit (Ruth 1:20, 21; Jób 2:10; 13:24–26).

Miután letelepednek Betlehemben, Ruth azon gondolkodik, hogyan tudna gondoskodni kettőjükről. Megtudja, hogy Jehova Izraelnek adott Törvénye a szegényekről sem feledkezik meg. Lehetővé teszi, hogy aratáskor kimenjenek a földekre, és tallózzanak az aratók után. Összeszedhetik, ami hátramarad, és ami a földek szélén teremc (3Mózes 19:9, 10; 5Mózes 24:19–21).

Éppen az árpaaratás ideje van (a mai naptár szerint valószínűleg április), Ruth pedig kimegy a földekre, hogy megkérdezze, hol tallózhat. Történetesen Boáznak, egy jómódú férfinak a földjére kerül, aki Naomi elhunyt férjének, Eliméleknek a rokona. Noha a Törvény szerint joga van tallózni, nem fog csak úgy neki, hanem engedélyt kér az aratókat felügyelő fiatal férfitól. A férfi megengedi neki, hogy tallózzon, ő pedig nyomban nekilát a munkának (Ruth 1:22–2:3, 7).

Az aratók kovakőből készült sarlóval vágják az árpát. Ruth mögöttük megy, felszedi a lehullott vagy hátrahagyott gabonát, kévékbe köti, és összegyűjti, hogy később kicsépelje. Ez hosszadalmas, fárasztó munka, és ahogy melegszik az idő, egyre nehezebb. Ruth azonban kitartó, csak azért áll meg, hogy letörölje a verítéket a homlokáról, és hogy elfogyassza egyszerű ebédjét „a házban”, mely valószínűleg egy árnyékot adó pihenőhely a munkásoknak.

Nem számít rá, és nem is reméli, hogy bárki is felfigyel rá. Ám Boáz észreveszi, és érdeklődik utána a munkafelügyelőtől. Boáznak példaértékű a hite, ami kitűnik abból, ahogyan a munkásait köszönti: „Jehova legyen veletek!” A munkások, akik között napszámosok vagy idegenek is lehetnek, hasonlóan üdvözlik. Boáz, Jehova hűséges, idős szolgája atyai törődéssel veszi körül Ruthot (Ruth 2:4–7).

Leányomnak szólítja, és azt tanácsolja neki, hogy ne menjen más földre tallózni, és maradjon közel a szolgálóleányaihoz, nehogy zaklassák a munkások. Arra is figyel, hogy Ruth kapjon ebédet. De ami a legfontosabb, megdicséri és bátorítja. Miért teszi ezt? (Ruth 2:8, 9, 14).

Ruth megkérdezi Boáztól, hogy idegen létére mivel érdemelte ki a kedvességét. Boáz elmondja, hogy hallotta, mi mindent tett Ruth az anyósáért, Naomiért. Naomi bizonyára sok jót mesélt Ruthról a betlehemi asszonyoknak, és dicsérő szavai Boázhoz is eljutottak. Boáz azt is tudja, hogy Ruth Jehova imádója lett, hiszen ezt mondja neki: „Jutalmazzon meg téged Jehova azért, ahogyan cselekszel! Legyen teljes jutalmad Jehovától, Izrael Istenétől, kinek szárnyai alatt oltalmat keresni jöttél!” (Ruth 2:12).

Mennyire jólesnek ezek a szavak Ruthnak! Ahogyan a fiókák menedéket keresnek szüleik szárnya alatt, úgy Ruth is Jehova szárnyai alá húzódott, őt választotta oltalmazó Istenének. Megköszöni Boáznak a bátorító szavakat. Majd folytatja a munkát, egészen estig (Ruth 2:13, 17).

Ruth hitből fakadó tettei nagyszerű példa mindannyiunknak ezekben a gazdaságilag nehéz időkben. Ruth semmit sem várt másoktól, és ezért hálás volt mindenért, amit kapott. Nem tartotta megalázónak, hogy keményen dolgozzon a szeretteiért, még az alantasnak számító munkától sem riadt vissza. Amikor tanácsot kapott, hogyan dolgozhat biztonságosan és jó társaságban, hálás szívvel megfogadta. És ami a legfontosabb, sosem feledkezett meg arról, hogy oltalmazó Atyja, Jehova Isten az ő igaz menedéke.

Ha Ruthoz hasonlóan lojális szeretet jellemez minket, és alázatosak, szorgalmasak, hálásak vagyunk, a mi hitünk is kiváló példa lesz másoknak. De vajon hogyan gondoskodott Jehova Ruthról és Naomiról? Ezzel majd egy későbbi cikk foglalkozik.

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 26. oldalon]

Rövid, ám kiváló mű

Azt mondják, Ruth könyve olyan, mint egy apró drágakő, egy rövid, ám kiváló alkotás. Igaz, sokkal kevesebb részletet tartalmaz, mint az előtte található Bírák könyve, melyből arról is képet kapunk, hogy melyik korszakban játszódnak Ruth könyvének az eseményei (Ruth 1:1). Kétségkívül mindkét könyvet Sámuel próféta írta. Biztosan egyetértesz azzal, hogy Ruth könyve a legjobb helyre került a bibliai könyvek sorában. A Bírák könyvében leírt háborúk és összecsapások után ez a rövid könyv arra emlékeztet, hogy Jehova figyelmét sosem kerüli el, milyen nehézségeket élnek át békés szolgái nap mint nap. Ebből a családi történetből mindannyian sokat tanulhatunk a szeretetről, gyászról, hitről és ragaszkodásról.

[Kép a 24. oldalon]

A gyász idején Ruth bölcsen Naomira támaszkodott

[Kép a 24–25. oldalon]

„Néped az én népem lesz, és Istened az én Istenem”

[Kép a 27. oldalon]

Ruth kész volt keményen dolgozni és alantas munkát végezni, hogy gondoskodjon magukról