Mi Isten szándéka az emberiséggel?

1—4. a) Mi volt Isten eredeti szándéka az emberiséggel? b) Miért bizonyult az ember engedetlennek? (Lásd a bekeretezett részt a 13. oldalon.)

AZ ÉSAIÁS 2:2–4 és a Mikeás 4:1–4 szerint feltárt háború nélküli világ ígérete nem csupán a közeljövőre nézve lát el bennünket jól megalapozott reménységgel, hanem a Teremtőnkről is elárul számunkra valami nagyon lényeges dolgot. Ő a szándék Istene. Az Ésaiás 2. fejezetében olvasható prófécia valójában a Biblia első oldalaitól az utolsókig végighaladó próféciasorozatnak az egyik része. Ez a próféciasorozat világosan feltárja számunkra, hogy Isten miképpen juttatja el eredeti szándékát a megvalósulásig.

² Amikor Isten az első emberpárt megteremtette, világosan elmondta nekik, hogy mi a szándéka velük. A Mózes első könyve 1. fejezetének 28. versében ezt olvashatjuk: „És megáldotta őket Isten és mondta nekik Isten: Szaporodjatok és sokasodjatok és töltsétek be a földet és hódítsátok azt meg; s uralkodjatok a tenger hala, az ég madara és minden élő fölött, mely mozog a földön.” Ha ezt a parancsot összefüggésbe hozzuk azokkal a szavakkal, melyek a Mózes első könyvének következő fejezetében olvashatók — „vette az Örökkévaló Isten az embert és helyezte az Éden kertjébe, hogy művelje és őrizze” —, világossá válik: Istennek az volt a szándéka az első emberpárral, hogy az, a leszármazottaival együtt terjessze ki a Paradicsomot az Éden kertjének határain túlra, s végül a Paradicsom ölelje körül az egész földgömböta (1Mózes 2:15).

³ Meddig élvezhették volna paradicsomi otthonukat? Az Írások arra utalnak, az embert úgy teremtették meg, hogy örökké éljen a földön. A halál kizárólag akkor fenyegette az emberiséget, ha nem engedelmeskedik Teremtőjének, amint a Mózes első könyve 2. fejezetének 16. és 17. versei megállapítják: „S megparancsolta az Örökkévaló Isten az embernek, mondván: A kert minden fájáról szabad enned; de a jó és rossz tudásának fájáról — ne egyél róla, mert a mely napon eszel róla, meg kell halnod.” Nyilvánvaló tehát, hogy a folytonos engedelmesség folytonos életet, örökké tartó életet eredményezett volna, mégpedig paradicsomi körülmények között (Zsoltárok 37:29; Példabeszédek 2:21, 22).

⁴ Egy angyal azonban, akire később mint Sátánra (jelentése: „Ellenfél”) történik utalás, rávette az első emberpárt, hogy visszaéljen a választáshoz kapott szabad akaratával, és ne engedelmeskedjen Istennek (Jób 1:6–12; vö. 5Mózes 30:19, 20). Azt az illúziót keltve, hogy egy kígyó beszél, ez a lázadó angyal azt mondta Évának, és általa Ádámnak, hogy bölcsebbekké válhatnak, és életük sokkal teljesebb lehet, ha nem rendelik alá magukat Istennek mint Legfelsőbb Hatóságnakb (1Mózes 3:1–19). Nyílt lázadásukért halálos ítéletet kaptak. Vajon ez azt jelentette, hogy Istennek az emberiségre vonatkozó szándéka meghiúsult vagy semmivé vált? Nem, hanem azt jelentette: más eszköz vált szükségessé Isten eredeti szándékának a megvalósításához, hogy örökké tartó életet élvező, engedelmes emberek töltsenek be egy paradicsomi földet. Hogyan valósulhat ez meg?

Egy megígért mag

5., 6. a) Mit ígért Isten azoknak a bajoknak a megoldásaként, amelyeket Sátán lázadása okozott a földön? b) Mit ígért Isten Ábrahámnak?

⁵ Jehova Isten amikor ítéletet hirdetett azok felett, akik részt vettek a fennhatósága elleni lázadásban, bejelentette azt is, hogy támaszt majd egy ’magot’ vagy ’leszármazottat’, aki helyrehozza a lázadás felbujtója által okozott kárt. Jelképes kifejezéseket használva, Isten beszélt a kígyóról, amellyel Sátánra utalt, és kijelentette, hogy annak fejét ez a Mag csapással sújtja vagy összezúzza. Ezzel ér véget Sátán létezése és lázadása. A Mózes első könyvének ezt a versét éveken keresztül sokféle és ellentétes módon értelmezték. Tekintettel azonban arra, hogy a „mag” szót számos prófécia használja, a vele kapcsolatos ígéretek feltárják a jelentését (1Mózes 3:15, Károli).

⁶ A „mag” kifejezés gyakran kapcsolódik Istennek az egész emberiségre vonatkozó szándékának megvalósításához. Amint a Mózes első könyve 22:18-ban feljegyezték, a hűséges héber Ábrahám a következő ígéretet kapta Istentől: „S majd áldják magukat magzatoddal [magodban, Károli] mind a föld népei, annak fejében, hogy hallgattál szavamra.” (Kiemelés tőlünk.) Isten különleges figyelmet fordított Ábrahámra, mivel olyan ember volt, aki igazán kereste Őt. Annak ellenére, hogy Isten közvetlenül Ábrahámot jutalmazta meg, ez a szöveg világosan megmutatja, hogy Isten nem csupán Ábrahámra és az ő testi leszármazottaira fordított gondot. Isten élénken elméjében tartotta eredeti szándékát — egy paradicsomi föld létrehozását az egész emberiség, „mind a föld népei” számára. Feltárta Ábrahám előtt, hogy hűségének jutalmaként az ő kiváltsága lesz létrehozni azt a ’magot’, amely által áldani fogja magát a föld minden népe.

7., 8. Hogyan került kapcsolatba ez a megígért Mag a királyi uralom és a Messiás fogalmával?

⁷ Ábrahám számos nagy nép atyja volt (1Mózes 17:4, 5). Jehova Isten azonban világosan feltárta, hogy ezek közül melyiknek a leszármazási vonalán jön el a megígért Mag, amely áldást hoz az egész emberiség számára (1Mózes 17:17, 21). Ábrahám fiát, Izsákot, és unokáját, Jákobot is úgy említik meg, mint akik a ’magot’ létrehozó vonalhoz tartoznak. Az egyik Ábrahámtól származó nép: Izrael nemzete volt, amely Ábrahám unokájának, Jákobnak az utódaiból összetevődő 12 törzsből állt. E nemzetben kellett végül megjelennie a megígért ’magnak’ (1Mózes 26:1, 4; 28:10, 13–15).

⁸ Prófécia tárja fel később, hogy egy különleges mag vagy uralkodó fog jönni, mégpedig kimondottan a Júda törzséből. A Mózes első könyve 49:10 kijelenti: „A pálca nem fog távozni Júdától, egy törvényhozó sem lábai közül, míg eljön Siló; és övé a népek hódolata.”³ Rashi bibliamagyarázó megállapítja, hogy a „míg eljön Siló” kifejezés azt jelenti: „míg a Messiás-Király el fog jönni, akié a királyság lesz.”⁴ Rashihoz hasonlóan számos bibliamagyarázó értette úgy ezt a próféciát, hogy messiási jelentése van.

9. a) Mit ígért Isten Dávid királynak a Maggal kapcsolatban? b) Hogyan kapcsolódik a Mózes első könyve 49:10-ben olvasható ígéret a Zsoltárok 72:7, 8-ban található ígérethez?

⁹ Az első, Júda vonaláról származó uralkodónak, Dávid királynak Isten megígérte: „A házad és . . . trónod szilárd lesz örökké” (2Sámuel 7:16). Isten azt is megígérte: „fentartom utánad magzatodat . . . és megszilárdítom királyságát. Ő épít majd házat nekem és én megszilárdítom trónját örökre” (1Krónika 17:11, 12). Dávid fia és utóda, Salamon király valóban felépítette Jehova házát vagy templomát, de nyilvánvalóan nem uralkodott örökké. Dávid egyik magvának azonban ugyanannak a ’Silónak’ vagy Messiásnak kell lennie, amelyről a Mózes első könyve 49:10 prófétált. Dávid király prófétai szavakkal azt írta róla: „Viruljon napjaiban az igaz, és bőviben legyen béke a hold enyésztéig. És uralkodjék tengertől tengerig s a folyamtól a föld végéig” (Zsoltárok 72:7, 8).

10. Mit visz véghez a Mózes első könyve 3:15-ben megígért Mag, és hogyan egyezik ez meg az Ábrahámnak adott ígérettel?

¹⁰ Ha követjük a próféciákon keresztül fokozatosan feltáruló képet, meg fogjuk érteni, hogy az Ábrahámnak megígért áldások — „majd áldják magukat magzatoddal mind a föld népei” — valójában a Dávid vonaláról származó, ugyanezen Uralkodó által fognak beteljesedni (1Mózes 22:18). Ezen a módon a Magról szóló próféciák összekapcsolódnak a zsidó nemzet Messiásba vetett reménységével, akinek az uralma alatt a földnek teljes békéje lesz. Valójában ő a Mózes első könyve 3:15-ben említett „mag”, aki megszünteti az Isten egyeduralma elleni eredeti lázadást, és helyrehozza a lázadás okozta károkat (Zsoltárok 2:5, 8, 9). A megígért Messiással kapcsolatos egyéb kérdéssel és tudnivalóval a 24—31. oldalon foglalkozunk. Most pedig figyeljük meg Isten további bánásmódját Ábrahám leszármazottaival.

A Törvényszövetség célja

11—13. Miért volt jótétemény a nemzetnek a Törvényszövetség, és örökké tartó érvényű volt-e?

¹¹ Ábrahám halála után néhány száz év elteltével az izraeliták nemzetté váltak. Isten kiszabadította Ábrahám ezen leszármazottait az egyiptomi fogságból, és kiválasztotta a hit egy másik emberét, Mózest, akinek a vezetése alatt, egy különleges szövetséget vagy megegyezést kötött velük (2Mózes 19:5, 6; 5Mózes 5:2, 3). Ez a Törvényszövetség világos útmutatóként szolgált a nemzet számára ahhoz, hogy milyen imádatot fogad el Isten. Erre az imádatra szervezte őket nemzetté a Törvényszövetség.

¹² Megfigyelhetjük, hogy ez a szövetség kezdettől fogva feltételes érvényű volt. Mielőtt feltárta Izrael egész nemzete előtt a Tízparancsolatot és a teljes szövetséget — amelynek ezek a parancsok az egyik részét képezték —, Isten tudatta velük: „Most tehát, ha hallgatva hallgattok szavamra és megőrzitek szövetségemet, akkor lesztek nekem kiváló tulajdonom mind a népek közül, mert enyém az egész föld. S ti lesztek nekem papok birodalma és szent nép!” (2Mózes 19:5, 6). Azért, hogy Isten folytonosan kiváló tulajdonaként használja fel őket, hűségesen engedelmeskedniük kell Istennek. Ez volt a szövetség feltétele.

¹³ A hűségükért kilátásba helyezett jutalom — hogy papok királyságaként fognak szolgálni — feltárja: a Törvényszövetség önmagában nem végcél volt, hanem egy átmeneti lépcsőfok afelé, hogy mint képesített papság segíthessenek más nemzeteknek megismerni az igaz Istent. Már kezdettől fogva Isten szándéka az volt, hogy az egész emberiség áldja magát, s nem csupán egyetlen nemzet tagjai (1Mózes 22:18).

14. Milyen más jótétemények származtak a Törvényszövetségből?

¹⁴ Mivel a Törvényszövetség önmagában nem egy végcél volt, mi volt a célja tulajdonképpen? Egyértelműen leleplezett és elítélt minden hamis vallásos irányzatot, amelyet az Éden kertjében lejátszódott lázadás ideje után az ember Istentől függetlenül kezdett kifejleszteni (5Mózes 18:9–13). Továbbá védte Izrael nemzetét a körülötte élő nemzetek gusztustalan szokásaitól és imádatától azáltal, hogy a lehető legkisebbre csökkentett minden kapcsolatot azokkal a népekkel (5Mózes 7:1–6). Ameddig Izrael megtartotta a Törvényt, tiszta vallási állapotban maradhatott, amely szükséges volt ahhoz, hogy végül azonosítani és fogadni tudják a megígért Magot vagy Messiást.

15., 16. Milyen fontos szellemi tanulságokat tartalmazott a Törvényszövetség, amelyek szintén annak ideiglenes voltára mutatnak?

¹⁵ A Törvényszövetség egy pontosan meghatározott áldozati rendszer segítségével rámutatott a jóvátétel szükségességére is. Az áldozati rendszer így szerves részévé vált a zsidó imádatnak (3Mózes 1:1–17; 3:1–17; 16:1–34; 4Mózes 15:22–29). Ádám és Éva lázadásának ideje után az emberiség elvesztette a tökéletességét, amely képessé tehette volna őket arra, hogy örökké éljenek tökéletes egészségben (1Mózes 2:17). Az első bűn következményeként Ádám és Éva leszármazottai (valamennyien a lázadás után születtek) tökéletlenséget és bűnre való ösztönös hajlamot örököltek (1Mózes 8:21; Zsoltárok 51:7; Prédikátor 7:20). A tökéletlenség betegséghez, öregedéshez és halálhoz, valamint az ember és Isten közötti sorompó létrehozásához vezetett (1Királyok 8:46; vö. Jeremiás siralmai 3:44). Szükség volt valamilyen alapra ahhoz, hogy helyre lehessen hozni ezt a kárt, valamint az ember tökéletlen állapotának a legyőzéséhez, és az érte adandó jóvátétel előteremtéséhez. A hit emberei mindig is élénken tudatában voltak ezen alap szükségességének (Jób 1:4, 5; Zsoltárok 32:1–5).

¹⁶ A Törvényszövetség hangsúlyozta azt, hogy Isten jogi alapelvekkel rendelkezik, amelyeknek érvényesülniük kell. Alapot adott annak megértéséhez is, hogy Isten igazságos alapelvei hogyan nyerhetnek teljesen elégtételt.c A Törvényszövetség áldozati elrendezése, ideiglenes érvényéből adódóan, még nem állíthatta helyre Istennek az emberiségre vonatkozó eredeti szándékát. Rávilágított a bűn állapotára, de nem szüntette meg, és nem is akadályozta meg azt. A Törvény tehát egy átmeneti lépcsőfok volt, amely segítette a nemzetté szervezett imádókat, hogy a megfelelő időben megértsék, hogy miképpen azonosíthatják a Magot, és a Mag miképpen fogja helyrehozni az Ádám bűne által okozott kárt. Hol mutatott erre rá a Tóra?

Ígéret egy Mózeshez hasonló prófétáról

17., 18. Mit jelentett Istennek a Mózes ötödik könyve 18:15, 18, 19-ben olvasható ígérete, amely szerint egy prófétát támaszt?

¹⁷ A Mózes ötödik könyve 18. fejezet 15. verse szerint Mózes azt mondta Izrael nemzetének: „Prófétát közepedből, testvéreid közül, mint én vagyok, támaszt majd neked az Örökkévaló a te Istened, ő reá hallgassatok.” Ugyanennek a fejezetnek a 18. és 19. verse szerint Jehova így szólt Mózeshez, akit közvetítőnek jelölt ki közte és az Ő népe között: „prófétát támasztok majd nekik testvéreik közül, mint te vagy, és adom igéimet szájába, hogy elmondja nekik mindazt, a mit parancsolok neki. És lészen, a férfiu, a ki nem hallgat szavaimra, melyeket elmond nevemben — én majd számon kérem tőle.” Hogyan kell ezt a próféciát érteni?

¹⁸ Az itt említett próféta, egyértelműen egy meghatározott és különleges személy. Némelyek feltételezésével ellentétben, a szövegkörnyezetből világosan kiderül: ez nem pusztán egy arra vonatkozó általános alapelv, hogy Isten mindig fog prófétákat küldeni a nemzethez. A héber próféta szó (ná·viʼʹ) egyes számban van, Mózeshez hasonlítva őt, aki egyedülálló személyiség volt a nemzet történelmében. Ráadásul ugyanennek a könyvnek — Mózes ötödik könyvének — a zárószavai megállapítják: „És nem támadt proféta többé Izraélben olyan mint Mózes, a kit ismert az Örökkévaló színről színre” (5Mózes 34:10–12). Ezen szavakat valószínűleg Józsué, a Nún fia jegyezte fel, aki maga is egy Isten által kijelölt, jelentős vezető és próféta volt. Az ő saját kifejezései azonban kétségtelenné teszik, hogy nem magán látta beteljesedni Mózes szavait, amelyek egy Mózeshez hasonló prófétát ígértek meg. Akkor hát, mire gondolt Isten, amikor megígérte, hogy egy Mózeshez hasonló prófétát támaszt? Mi jellemezte Mózest?

Egy megjövendölt új szövetség

19. a) Milyen módon volt Mózes egyedülálló személyiség? b) Egy Mózeshez hasonló prófétának milyen más szerepben kell még szolgálnia?

¹⁹ Mózes egy nagyon jelentős vezető volt; törvényhozó, próféta, csodatevő, tanító és bíró egy személyben. Közvetítő is volt, az egyetlen próféta, aki szövetséget közvetített Isten és ember (ebben az esetben Izrael nemzete) között. Egy hozzá igazán hasonlító prófétának is valamilyen hasonló dolgot kellene véghezvinnie. Ez azt jelenti, hogy Isten fel akarta váltani a Törvényszövetséget egy másik szövetséggel? Igen, azt jelenti. Jeremiás próféta által Isten világosan kijelentette, hogy egy új szövetséget szándékozik kötni. Egy új szövetség új közvetítőt igényel. Csupán egy Mózeshez hasonló személy felelhetett meg az ilyen feladat által támasztott követelményeknek. Ha megvizsgáljuk, mit foglal magában az új szövetség, jobban megérthetjük a közvetítő szerepét.

20., 21. a) Mi van megígérve a Jeremiás 31:30–33-ban [31:31–34, Károli])? b) Mi volt az új szövetség kijelentett célja? c) Ennek eredményeként mivé válik a Törvényszövetség?

²⁰ Mózes halála után körülbelül 900 év telt el, amikor Jeremiás átadta Izrael nemzetének Isten szavait: „Ime napok jönnek, úgymond az Örökkévaló, kötök Izraél házával és Jehúda házával új szövetséget. Nem mint azon szövetség, melyet kötöttem őseikkel, midőn megfogtam kezüket, hogy kivezessem őket Egyiptom országából, a mely szövetségemet ők megszegték . . ., úgymond az Örökkévaló; hanem ez a szövetség, melyet majd kötök Izraél házával ama napok után . . ., megbocsátom bűnüket és vétkükre nem emlékezem többé”d (Jeremiás 31:30–33 [31:31–34, Károli]).

²¹ Ha egy Mózeshez hasonló prófétának kell az új szövetség közvetítőjeként szolgálni, akkor világossá válik az is, hogy a Mózesi Törvény alatt megkövetelt imádat jellegzetes részletei nem maradnak állandóan érvényben, hanem csak az új szövetség létrejöttéig tart a hatályuk. Nem lehet kétséges, amikor Isten gondoskodik alapról ahhoz, hogy ’megbocsássa bűnüket és vétkükre ne emlékezzen többé’, nem lesz többé szükség a templomi elrendezés által biztosított teljes áldozati rendszerre, amely csupán ideiglenes megbocsátást eredményezett. Az új szövetség létrejöttével a Törvényszövetség szertartási részei, mint például a sabbath és az ünnepek megtartása, szintén elvesztik előző jelentőségüket. Isten az általa jónak látott időben bizonyosan feltárja, hogy mit kíván meg azoktól, akik részesei a megígért új szövetségi elrendezésnek (Ámós 3:7).

Áldások minden nemzet számára

22., 23. a) Mi volt az új szövetség célja a nemzetekre való tekintettel? b) Miképpen mutatják más próféciák is, hogy mi volt Isten szándéka minden nemzettel?

²² Ha megértjük, hogy a Mózeshez hasonló próféta és Ábrahám Magva egy és ugyanaz, könnyebb lesz felismerni az új szövetségnek egy másik nagyon fontos oldalát; az új szövetség a jogi eszköze annak, hogy az igaz Isten imádata lehetővé váljon minden nemzetből származó ember számára. Mivel a Mózes első könyve 22:18 azt mondja, hogy e „mag” (Károli) által „majd áldják magukat . . . mind a föld népei”, világossá válik: az emberi történelem valamilyen fordulópontján Isten már nemcsak egyetlen nemzettel, Ábrahám leszármazottaival bánik majd különleges módon. Miután Izrael nemzete betöltötte azt a létfontosságú feladatát, hogy gondoskodjon a megígért Magról, és miután létrejött az új szövetség, megnyílik az út az igaz Isten imádatához minden nemzetből és emberfajtából származó ember számára.

²³ Bizonyosan senki sem vonná komolyan kétségbe Isten méltányosságát, amikor megengedi, hogy minden nemzet és emberfajta őszinte tagja imádja őt. Ez volt Isten szándéka kezdettől fogva. A Bibliában számos prófécia található, melyek megerősítik azt a tényt, hogy minden nemzetből származó emberek áldani fogják magukat Ábrahám magva által (Zakariás 8:20–23). A Sofóniás 3. fejezet 9. versében is található erre egy példa, ahol Isten kijelenti: „Bizony akkor megváltoztatom a népeket tisztult ajkuakká; hogy mindnyájan szólítsák az Örökkévaló nevét, szolgálva őt vállvetve.” E füzet elején az Ésaiás 2. fejezetéből idézett jelentős prófécia hangsúlyozza Isten imádatának ezt az egyesítő tulajdonságát, mivel rámutat arra, hogy számos nemzetből jövő ember fordul Isten igazságban történő szolgálatához, és megtanulják a béke útjait. A prófécia azt is hangsúlyozza, hogy mikor fog ez megtörténni: „És lészen az idők végén” (Ésaiás 2:2). Mit jelent az a kifejezés, hogy „az idők végén”?

24. a) Mit jelent az a kifejezés, hogy „az idők vége”? b) Mit írtak le az Ezékiel 38. és 39. fejezetében?

²⁴ Az Írások újra és újra beszélnek arról a időről, amikor Isten ítéletre viszi az összes nemzetet (Ésaiás 34:2, 8; Jeremiás 25:31–35; Jóel 3:2, NW; Habakuk 3:12; Sofóniás 1:18; 3:8). Isten egyeduralmának Édenben történt elutasítása óta egyre inkább nyilvánvalóvá vált, hogy az emberiség képtelen sikeresen irányítani önmagát. Az emberi kormányzatok csúfos kudarcot vallottak, mivel mérhetetlen szenvedést okoztak. Ha megengednék, hogy az emberiség tovább folytassa a nukleáris fegyverkezés és a világszerte dúló környezetszennyezés korszakát, az ember elpusztítaná önmagát és földi otthonát. Isten ezért a kijelölt Messiását, a Magot felhasználva, közbe fog avatkozni (Zsoltárok 2:1–11; 110:1–6). Ezékiel próféta előre látta Istennek az emberi kormányzatok ellen vívott döntő ütközetét. Könyvének 38. és 39. fejezetében leírja Isten háborúját ’Mágóg országának Gógja’ ellen (Ezékiel 38:2). Ezt a leírást széles körben az utolsó időkről szóló próféciák egyikének fogadják el. Az Írások gondos tanulmányozása feltárja, hogy „Góg” itt egy jelképes név, amely ugyanarra a szellemlázadóra, Sátánra utal, aki Ádámot és Évát az Isten elleni engedetlenség útjára vezette. Ennek a szellemnek és haderőinek — Isten régi ellenségeinek — a legyőzése valójában a ’magról’ szóló eredeti ígéret beteljesedésének a kezdeti része, amely szerint a „mag”, jelképesen szólva, végzetesen megsebzi a ’kígyót’, Sátánt a fején (1Mózes 3:15).

25. Mi történik a próféciák szerint Sátán haderőinek elpusztítása után?

²⁵ Sátán haderőinek elpusztítását követően helyreállítják az eredeti édeni, paradicsomi állapotokat. Abban az időben azonban az új szövetségi elrendezés alatt az emberiség már engedelmeskedik Istennek (Ésaiás 11:1–9; 35:1–10). Nem csupán a bűnök nyernek megbocsátást, hanem az emberiséget teljesen helyreállítják a tökéletes állapotára (Ésaiás 26:9). Ennek eredményeként örökké tartó életet kapnak (Zsoltárok 37:29; Ésaiás 25:8). Abban az időben még a halottakat is, mindazokat, akik életükben hűségesek voltak Istenhez, és mindazokat, akiknek nem volt meg minden lehetőségük arra, hogy igazságban tanuljanak róla, újraalkotják az életre — feltámasztják! (Dániel 12:2, 13, NW; Ésaiás 26:19). Vajon egy ilyen csodálatos reménység nem indít arra minket, hogy közeledjünk Istenhez, aki ilyen dolgokat tesz lehetővé?

26. Mit követel meg tőlünk a Mózeshez hasonló próféta eljövetele?

²⁶ Ezek csupán töredékei azoknak az áldásoknak, amelyek azokra a minden nemzetből származó emberekre várnak, akik eljönnek azért, hogy azonosítsák a Mózeshez hasonló prófétát, és hallgassanak a hangjára. Ő az a Mag, aki Dávid trónján fog uralkodni „a hold enyésztéig”, tehát örökké (Zsoltárok 72:7). E Mózeshez hasonló prófétával kapcsolatban a Mózes ötödik könyve 18:19 azt is kijelenti: „És lészen, a férfiu, a ki nem hallgat szavaimra, melyeket elmond nevemben — én majd számon kérem tőle.” Rászánod az időt, megteszed a szükséges erőfeszítéseket azért, hogy azonosítsd ezt a Mózeshez hasonló Prófétát, a Messiást, és hogy mindent megtudj arról, amit Isten megkövetel? Eljössz személyesen, hogy megismerd az igaz Istent?

[Lábjegyzetek]

[Kiemelt rész a 13. oldalon]

KI A SÁTÁN?

A BIBLIA nem úgy beszél Sátánról, mintha az „az emberben lakozó gonosz indíték” lenne, hanem egy láthatatlan szellemteremtményként, egy angyalként tesz említést róla (Jób 1:6). Mint az angyaloknak, vagy Isten fiainak egyikét, őt is tökéletesnek teremtették, később azonban az Isten elleni első lázadóvá, ellenséggé változtatta önmagát (5Mózes 32:4; vö. Ezékiel 28:12–17). Isten egyeduralma elleni lázadása keretében azzal vádolja az embereket, hogy azok hűtlen mivoltuknál fogva, kizárólag önérdekből cselekszenek. Figyelj meg néhány írásszöveget, melyek nyíltan bemutatják Sátán arra irányuló körmönfont kísérleteit, hogy az embereket az engedetlenség útjára és helytelen viselkedésre vezesse:

1. Jób 1:6–12; 2:1–7

2. 1Krónika 21:1

3. Zakariás 3:1, 2

[Kiemelt rész/képek a 16., 17. oldalon]

MIÉRT ENGEDI MEG ISTEN A GONOSZSÁGOT?

TALÁN te is megkérdezted már néhányszor életed folyamán: „Ha van Isten, miért engedi meg a szenvedést? — vagy — Ha a szenvedés Isten engedélyével történik, akkor miért tart ilyen sokáig?” Nehéz feleletet adni az ilyen természetű kérdésekre, különösen akkor, ha azok a holocausttal kapcsolatosak, amely számos más szomorú eseményt megelőzve, az emberi szenvedés talán legtragikusabb jelképévé vált. Némelyek, mivel nem találják a magyarázatot, Isten létezését tagadják, míg mások azt bizonygatják, hogy a gonoszság tulajdonképpen nem is gonoszság. Megfelelnek a valóságnak az ilyen következtetések? Létezik egyáltalán elfogadható válasz?

² Bizonyos személyek azt állítják, hogy ilyen természetű kérdésekre még csak gondolni sem szabad. A hűséges próféták azonban — például Habakuk — nem érezték illetlennek az ilyen természetű tudakozódást. Habakuk megkérdezte Istentől: „Meddig, oh Örökkévaló, fohászkodom, és nem hallod; kiáltok hozzád: erőszak! és nem segítesz? Miért láttatsz velem jogtalanságot és szemléltetsz nyomorúságot?” (Habakuk 1:2, 3).

³ Sajnos olyanok is vannak, akik semmilyen választ sem tudnak elfogadni — tekintet nélkül arra, hogy az helyes vagy helytelen. A kegyetlen cselekedetek és az emberi brutalitás akadályozza őket abban, hogy elfogultság nélkül elemezzék a tényeket. Ezért a választ kereső személynek becsületesen meg kell vizsgálnia saját beállítottságát, valamint az adott válasz valóságtartalmát.

Azt hibáztasd, aki megérdemli

⁴ Isten sem most, sem máskor, nem volt részese emberi bűncselekményeknek. Bizonyos vallási tanítások azonban ennek az ellenkezőjét sugallják, és így még bonyolultabbá teszik a kérdést. Némely hitvallás például azt állítja, hogy ez a világ egy jövendő életre szóló próbatétel színhelye, és Isten a halál által „magához szólítja” azokat, akiket szeret — még kicsiny gyermekeket is. Ebből a felfogásból egyenesen következik, hogy Isten személyesen felelős balesetekért, bűncselekményekért és katasztrófákért. Ugyanez mondható el a predesztinációt és a végzetet hirdető tantételekről is. Vannak olyan személyek, akik a holocaustra olyan magyarázatokat adnak, hogy az „egy isteni büntetés volt az európai zsidók világias beállítottságáért; — vagy — Isten ezen a módon döbbentette rá a világot egy zsidó állam létrehozásának a szükségességére”. Az ilyen felfogásokat sokan nemcsak elfogadhatatlannak, hanem egyenesen visszataszítónak találják.

⁵ Nem gyalázzák-e Istent az ilyen hitvallások? Nem inkább az ember felelős Isten helyett azokért az igazságtalanságokért, melyeket az évszázadok folyamán elkövettek? (Prédikátor 8:9). Igaza van Arnold Toynbee történésznek, aki megállapította: „Kizárólag emberi lények képesek arra, hogy gonoszok legyenek, mivel csak ők képesek szándékosan cselekedni, és tudatos döntéseket hozni.”e Ezért a tengernyi szenvedésnek az az oka, hogy az ember visszaél a saját szabad akaratával. Akkor viszont, miért nem úgy teremtette meg Isten az embert, hogy ne tudjon ártani embertársainak?

⁶ Az ember Isten „képére” lett teremtve, és megkapta a szabad akarat ajándékát (1Mózes 1:26). Ha nem így történt volna, akkor az ember nem tapasztalhatná azt a megelégedettséget és örömet, amely a mások javára saját jószántából végzett jó cselekedetekből fakad. A lelkiismeretnek semmilyen jelentősége sem lenne, és az emberi lét semmiben sem különbözne az alacsonyabb rendű létformáktól. A szabad akarat egy áldás az ember számára, ez teszi őt emberré, és ezért nem robot. A szabad akarat magában foglalja a szabad választás képességét, és együtt jár egy rossz, vagy egy ártalmas döntés veszélyével. Azon tény elfogadásával azonban, hogy nem Isten felelős a gonoszságért, még nem kaptunk feleletet ezekre a kérdésekre: Miért engedi meg a gonoszságot? Miért nem vetett véget azonnal a szenvedésnek?

Hogy engedhette meg Isten?

⁷ Miért történik gonoszság akkor, ha rendelkezésre áll a megszüntetéséhez szükséges elegendő erő? A Bibliának az erre a kérdésre adott felelete elsősorban az első férfival és nővel — Ádámmal és Évával — kapcsolatos beszámolóban található. A Mózes első könyve 2. és 3. fejezete elmondja, hogy az első emberpár az Isten elleni engedetlenséget választotta azáltal, hogy evett ’a jó és rossz tudásának fájáról’. Engedetlenségük következtében fontos vitakérdések vetődtek fel. Az a személy, aki lázadásra bujtotta őket (lásd a bekeretezett részt a 13. oldalon.), azt mondta: „Nem kell majd meghalnotok” — ezzel kérdésessé tette Isten szavahihetőségét, mivel Isten világosan kijelentette, hogy az engedetlenségért halálbüntetés jár (1Mózes 2:17; 3:4). A kísértő így folytatta mondanivalóját: „Isten tudja, hogy a mely napon esztek belőle, megnyilnak szemeitek és olyanok lesztek, mint Isten, jót és rosszat tudók” (1Mózes 3:5). A nyílt célzás arra utalt, hogy Isten jogtalanul visszatartott előlük valamit. Így kétségbe vonták Isten törvényeinek hatályát és kormányzási módszerét. Ez támadást jelentett Isten egyeduralma ellen, az arra szóló tényleges joga ellen, hogy ő az emberiség egyetlen és korlátlan Uralkodója.

⁸ A felvetett vitakérdéseknek nagyon mély értelmük van: Valóban szüksége van az embernek Isten vezetésére ahhoz, hogy sikeresen kormányozzon saját maga és az egész föld felett? Ha nem: akkor lehet, hogy Istennek nem volt joga engedelmességet követelnie tőle. Ha az ember képes irányítani önmagát, miért Isten az, aki eldönti, hogy mi a helyes és a helytelen az ember számára? A törvényszegők kivégzése nem adott volna választ ezekre a kérdésekre. Csak idő múltával mutathatják meg az emberek, hogy az ember nem képes sikeresen kormányozni önmagát.

Kinek van joga dönteni?

⁹ A legfőbb kérdés talán, amelyre mindegyikünknek személyesen kell választ adnia, a következő: „Van-e másnak is joga Istenen kívül azt eldönteni, hogy melyek a legfontosabb dolgok az életben, és mikor kell azokkal foglalkozni? Sokan talán nehezen tudják elfogadni azt gondolatot, hogy egy vitakérdés vagy egy erkölcsi dolog annyira fontos lehet, hogy igazolja az emberi szenvedés engedélyezését. Nem ésszerű-e azonban azt az érvelést elfogadni, hogy Isten hosszú távra szóló előrelátása képessé teszi őt annak cselekvésére, ami minden teremtményének a legfőbb javát szolgálja?

¹⁰ Ésaiás próféta azt írta: „Mert az én gondolataim nem a ti gondolataitok, és a ti útjaitok nem az én útjaim, úgymond az Örökkévaló” (Ésaiás 55:8). Isten bizonyosan nem közömbös az emberi szenvedések iránt, de mindentudó és örökkévaló voltánál fogva nemcsak ahhoz van a legkedvezőbb helyzetben, hogy mérlegelje a vitakérdést érintő összes tényezőt, hanem ahhoz is, hogy eldöntse: hogyan és mikor oldja meg azokat minden érdekelt számára a lehető legtöbb jót eredményező módon.

¹¹ Azzal, hogy elegendő időt engedélyezett a felvetett vitakérdések tisztázására, Isten egy mindenkorra érvényes precedenst teremtett, vagyis egy olyan jogi példát, amelyre szükség esetén bármikor hivatkozni lehet. Ha a jövőben valamilyen kihívás történne Isten egyeduralmának gyakorlása ellen, már nem lesz szükség további időt engedélyezni a lázadó számára, hogy állítását bizonyíthassa (Náhum 1:9). Minden, ami bizonyításra szorulhatna, akkorra már bizonyításra került. A mi kiváltságunk pedig az, hogy időközben állást foglalhatunk a vitakérdésben Isten mellett, amint a múltban is sok hűséges egyén megtette. Jób például, noha egyáltalán nem ismerte szenvedéseinek az okát, eltökélte, hogy lojális marad Istenhez (Jób 2:9, 10). Vajon Isten, az ember Teremtője nem érdemli meg az ilyen lojalitást?

Mi Isten megoldása?

¹² Az az időszak, amelyet Isten a vitakérdések tisztázására engedélyezett, a végéhez közeledik. A gonoszságot és a gonoszság okozóit hamarosan eltávolítják (Példabeszédek 2:21, 22; Dániel 2:44). Isten maga fogja biztosítani az örök békét és boldogságot az emberiség számára egy paradicsomi földön (Ésaiás 14:7). Jehova, az igazságosság Istene, nem fog megfeledkezni azokról, akik ártatlanul szenvedtek és meghaltak. Feltámaszják, újraalkotják őket az életre, mégpedig ide a földre (Jób 14:14, 15; Ésaiás 25:6–8). Isten saját ígérete szerint „nem emlékeznek meg az előbbiekről és észbe se jutnak.” Az örökké tartó élet bőséges lehetőséget biztosít az emberek számára, hogy minden oldalról megvizsgálhassák Isten szempontjait, amiért megengedte a gonoszságot. Akik ilyen áldásokban részesülnek, azok közül senki sem fog méltatlankodni a saját maga vagy mások által tapasztalt múltbéli szenvedések miatt. A ’vígadás mindörökké azzal, a mit teremtek’, több mint elegendő kárpótlást fog nyújtani (Ésaiás 65:17, 18).

¹³ A Biblia által Isten világosan elmondta nekünk, hogy miért van szenvedés. Egy rövid írás azonban nem adhat feleletet egy ilyen mély értelmű vitakérdéssel kapcsolatos minden kérdésre.f A minden vonatkozásban teljes választ csak a Bibliának egy nagyon alapos vizsgálata után lehet megkapni. Elfogadod a kihívást, hajlandó vagy időt szentelni egy ilyen vizsgálatra? A vitakérdések hordereje megéri a fáradságot!

[Lábjegyzetek]

1—3. Hogyan próbáltak némelyek feleletet adni arra a kérdésre, hogy miért van szenvedés?

4., 5. Némely hitvallás mivel gyalázza Istent?

 6. Mit foglal magában az, hogy az emberiség szabad akarattal rendelkezik?

7., 8. Milyen vitakérdések vetődtek fel az emberiség történelmének a kezdetén?

9—11. Miért engedte meg Isten ilyen sokáig a szenvedést?

12., 13. Hogyan fogja Isten hamarosan helyreállítani a jogos igazságot a földön?

[Kép a 15. oldalon]

Miért követelt Isten áldozatokat a Törvényszövetség részeként?