Egyesek, akik a Bibliát jól ismerik, közbevethetik: ʼVárjunk csak egy pillanatra, vajon a Jób 16. fejezet 22. verse nem ezt mondja: „nem fog visszatérni az ösvényről, amelyen elmegy”? És Jób 7:9. verse nem kifejezetten ezt mondja: „Aki lemegy a Seolba [a sírgödörbe], nem tér vissza”? Jób a 10. versben még hozzáfűzte: „Nem tér vissza házába, és lakóhelye sem ismeri őt többé.”ʼ

Ezek a versek és más hasonló kijelentések valójában nem azt mutatják, hogy Jób a halált „a vissza nem térés országának” tekintette, ahogyan egyes tudósok állítják? Vajon Jób kijelentései arra utalnak, hogy ő nem hitt egy jövendő feltámadásban? Ha mi választ szeretnénk kapni erre a kérdésre, figyelembe kell vennünk azokat a körülményeket, amelyek között Jób szavait elmondta, és össze kell vetnünk ezt azokkal a gondolatokkal is, amelyeket később e témáról kifejtett.

Jób nem tudta szenvedésének hátterét és okát. Egy ideig tévesen azt gondolta, hogy Isten az oka nyomorúságának (Jób 6:4; 7:17–20; 16:11–13). Annyira elcsüggedt, hogy azt hitte, a sírban nyomban megkönnyebbül (Jób 7:21; 17:1, [16:23, Károli]; vö. 3:11–13). Ott, kortársai álláspontjából nézve, nem lesz látható, nem tér vissza házába, nem fog többé elismerést kapni, nem tér vissza, illetve nincs semmilyen kilátás erre az Isten által meghatározott idő előtt. Isten közbeavatkozása nélkül, teljesen magára hagyatva Jób és Ádám más utódai képtelenek lennének a halálból feltámadnia (Jób 7:9, 10; 10:21; 14:12).