TEHER

Valami, amit jelképes vagy szó szerinti értelemben hordoznak. A Szentírásban többféle héber és görög szó utal a „teher”-re, mely időnként valamilyen tárgyra vonatkozik, amelyet hordoznak, de gyakran utal jelképes értelemben például a felelősségre, vétekre vagy Istentől jövő üzenetre. A teher általában olyasmi, amit nehéz hordozni vagy vinni. A teherrel összefüggésbe hozható különböző héber alapszavak közül az egyik, a ká·védhʹ alapvetően azt jelenti, hogy ’súlyos’ vagy ’nehéz’ (1Mó 18:20; vö.: 1Sá 4:18). Egy másik pedig a ná·száʼʹ ige, melynek jelentése ’feltesz; kivisz’ (1Mó 45:19; 47:30). Ebből ered a masz·száʼʹ szó, melyet úgy fordítanak, hogy ’teher’ (2Kr 35:3; 4Mó 4:15). Az 1Mózes 49:15-ben lévő, teher hordására utaló ige (szá·valʹ) rokon a szab·bálʹ („teherhordó” [Ne 4:10]) és a széʹvel (’teher’ [Ne 4:17]; ’kényszerszolgálat’ [1Ki 11:28]) szóval.

Egyiptomban munkafelügyelőket rendeltek az izraeliták fölé, „hogy nehéz terhekkel sanyargassák őket”, és hogy építőanyagok – például agyaghabarcs és tégla – hordására és felhasználására kényszerítsék őket (2Mó 1:11–14; 2:11). De Jehova kihozta őket „az egyiptomiak terhe alól” (2Mó 6:6; Zs 81:6). Amikor a hajlékot és az eszközeit egyik helyről a másikra szállították, akkor meg volt határozva, hogy a kehátita, a gersonita és a mérárita léviták mely terheket vigyék (4Mó 4.). Később Salamon sok-sok munkása között 70 000 teherhordó lett (1Ki 5:15; 2Kr 2:18). Akkor is szükség volt teherhordókra, és alkalmazták is őket, amikor Jósiás király idejében helyrehozták a templomot (2Kr 34:12, 13), és évekkel később is, amikor Nehémiás felügyelte a jeruzsálemi fal újjáépítését (Ne 4:17; lásd: KÉNYSZERSZOLGÁLAT).

Az ókorban gyakran állatokat fogtak be teherhordásra, és az izraeliták parancsot kaptak, hogy ha látják, hogy az őket gyűlölő személy szamara teher alatt fekszik, ahelyett hogy magára hagynák, ’oldják el’ (2Mó 23:5). Azt is tehernek nevezzük, amikor arról a mennyiségről beszélünk, amennyit egy állat elbír, például a következő megfogalmazásban: „amennyi egy öszvérpár terhe” (2Ki 5:17).

Jelképes értelem: A héber masz·száʼʹ szó, melyet általában a szó szerinti teherre értenek, jelenthet súlyos vagy ’fontos üzenetet’ is, például mellyel Lemuel királyt helyreigazította az anyja (Pl 31:1). Vonatkozhat kijelentésre is (Ézs 13:1; 14:28; Ez 12:10; Ná 1:1). A kijelentés általában gonoszságért járó elítélés, így olyan, mint az ítélet súlyos terhe.

Az Istenhez hűséges személyek Jehovára vethetik a jelképes terhüket, vagyis azokat a próbákat és bajokat, melyek nehézzé teszik a helyzetüket. Ennélfogva Dávid kijelentette: „Vesd a terhed Jehovára, és ő fenntart téged. Sosem engedi, hogy ingadozzon az igazságos” (Zs 55:22; vö.: 1Pt 5:6, 7). Indíttatást érzett a következők kifejezésére is: „Áldott legyen Jehova, aki napról napra hordozza terhünket, megmentésünk igaz Istene!” (Zs 68:19).

A ’teher’ lehet a felelősség terhe is, melyet Krisztus rak ránk (Je 2:24). A szent szellem és a keresztény vezető testület jónak találta, hogy semmi további „terhet” ne rakjon a keresztényekre a szükséges dolgokon kívül, vagyis hogy ’tartózkodjanak a bálványoknak áldozott dolgoktól, a vértől, a megfojtott állattól és a paráznaságtól’ (Cs 15:28, 29).

Ennek a szónak volt egy másik értelme is. Pál biztosította a korintusziakat, hogy ’nem válik teherré’ nekik, és nem keresi azt, ami az övék, hanem ’szíves örömest hoz áldozatot, és magát is feláldozza a lelkükért’ (2Ko 12:14–18). Pál Krisztus apostolaként joggal lehetett volna ’költséges teher’ a tesszalonikai keresztényeknek. Azonban ő még csak nem is ette ingyen senki kenyerét, így emlékeztethette őket, hogy ’fáradozással és vesződséggel éjjel-nappal dolgozott, hogy egyikőjükre se rójon költséges terhet’, nem mintha nem lett volna hozzá hatalma, hanem hogy utánzásra méltó példává váljon (2Te 3:7–10).

Jézus elítélte az írástudókat és a farizeusokat, amikor ezt mondta: „Nehéz terheket kötöznek egybe és raknak az emberek vállára, de ők maguk az ujjukkal sem akarják azokat megmozdítani” (Mt 23:2, 4). Jézus nyilvánvalóan azokra az aprólékos szabályokra és terhes hagyományokra utalt, amelyeket ezek a személyek a hétköznapi emberek vállára tettek, és még arra sem voltak hajlandóak, hogy egyetlen apró szabállyal könnyítsenek a terhükön (Mt 23:13, 23, 24).

Jézus viszont megszabadította az embereket szellemi értelemben az ilyen elnyomó hagyományoktól (Jn 8:31, 32). Azt mondta, hogy jöjjenek hozzá azok, akik keményen fáradoznak és meg vannak terhelve, hogy magukra vegyék az igáját, és a tanítványai legyenek, hiszen ő szelíd és alázatos szívű, és így felüdülést találhatnak a lelküknek. Hozzátette: „az én igám kellemes, és az én terhem könnyű” (Mt 11:28–30). Krisztus nem volt durva vagy elnyomó, hanem kedves, és akik hozzá fordultak, azokkal megfelelően bánt. Krisztus igája viszonylag könnyű volt ahhoz az igához képest, amelyet a vallási hagyományokhoz mereven ragaszkodók tettek a népre. Jézus azt is érthette ez alatt, hogy azok, akik a bűn és a vétkek terhétől kifáradtak, menjenek hozzá, hogy szellemi felüdülést találjanak. Jézus könnyű igájának hordozása nyilvánvalóan magában foglalta, hogy az egyének tisztában legyenek Isten követelményeivel, és meg is feleljenek azoknak. Jézus a földi élete és szolgálata során örömmel tett eleget ezeknek a követelményeknek (Jn 17:3; 4:34). Pál később egy versenyhez hasonlította a keresztény életutat, és arra ösztönözte a hittársait, hogy szabaduljanak meg a terhüktől – mondván, hogy vessenek le ’minden terhet és az őket könnyen behálózó bűnt’ –, és hogy ’kitartással fussák az eléjük helyezett versenyt, miközben hitük Főközvetítőjére és Tökéletessé tevőjére, Jézusra szegezik a tekintetüket’ (Héb 12:1, 2).

Mások terheinek hordozása: Pál így írt a galáciaiaknak: „Továbbra is hordozzátok egymás terheit [v. ’nehézségek’; szó szerint: ’amik nehezek, súlyosak’], és így töltsétek be a Krisztus törvényét” (Ga 6:2, Rbi8, lábj.). Itt az apostol a ’terhekre’ a görög baʹrosz szó többes számú baʹré alakját használta, mellyel mindig olyasmire utalnak, ami nehéz vagy súlyos. A bűn, és az abból fakadó teher, hogy valami „hibás lépést” tesz egy ember (amire az előző vers utal), bizonyára nem könnyű, hanem nehéz. Azonban az 5. versben Pál apostol kijelentette: „Mert ki-ki a saját felelőssége terhét fogja hordozni.” Itt Pál a phor·tiʹon görög szót használta. Ez a szó olyasmit jelent, amit vinni kell, de nem utal annak súlyára. Tehát Pál itt két különböző görög szót használt. Ez azt mutatja, hogy ha egy keresztény szellemi értelemben olyan nehézségekkel néz szembe, amelyek túl nehezek neki, a hittársai támogatni fogják őt, vagyis ezt jelenti az, hogy valaki segít a másik terhét hordozni. Az ilyen személyek szeretetet mutatnak, így betöltik Krisztus törvényét (Jn 13:34, 35). Ez összhangban van azzal, amit Pál közvetlenül ez előtt, a Galácia 6:1-ben mondott arról, hogy miként törekedhetnek arra, hogy meggyógyítsanak valakit szellemileg, ami szeretettel, kedvességgel és imával lehetséges. (Vö.: Jk 5:13–16.) Ám ahogy az apostol a továbbiakban rámutatott, egymás terhét hordozni nem azt jelenti, hogy egy másik személy Isten előtti, szellemi felelősségének terhét hordozzuk. Még ugyanebben a szövegkörnyezetben Pál nyilvánvalóvá tette, hogy ha valaki úgy gondolja, hogy ő valami, holott semmi, a saját elméjét ámítja, és arra ösztönözte a keresztényeket, hogy mindenki „az ő saját munkáját próbálja meg”, mivel „akkor egyedül önmagára nézve lesz oka az ujjongásra, és nem a másikhoz viszonyítva” (Ga 6:3, 4; vö.: 2Ko 10:12). És csak ezután jegyezte meg az apostol, hogy „ki-ki a saját felelőssége terhét fogja hordozni” a Legfőbb Bíró, Jehova Isten előtt.