GONOSZSÁG

Ami nem felel meg Isten erkölcsi kiválóságra vonatkozó irányadó mértékének, az gonosz, rossz, vagyis értéktelen. Ugyanúgy, mint a görög po·né·riʹa szó (Mt 22:18; Mk 7:22; Lk 11:39; Cs 3:26; Ró 1:29; 1Ko 5:8; Ef 6:12), a héber rá·sáʽʹ ige és az ezzel rokon szavak is olyan dologra utalnak, ami gonosz (1Mó 18:23; 2Sá 22:22; 2Kr 20:35; Jób 34:8; Zs 37:10; Ézs 26:10). A po·né·roszʹ (a po·né·riʹa szóval rokon) gyakran olyasmit jelölhet, ami erkölcsi értelemben véve gonosz (Lk 6:45), és vonatkozhat olyan dologra is, ami fizikai értelemben véve rossz vagy értéktelen, mint például az ’értéktelen gyümölcs’, melyről Jézus Krisztus beszélt (Mt 7:17, 18). Ez a szó olyasminek a leírására is alkalmazható, ami „rosszindulatú” (Je 16:2, ÚV, ÚRB).

Miért engedi meg Isten a gonoszságot?

Sátán, az Ördög – aki elérte az első férfinál és nőnél, Ádámnál és Évánál, hogy fellázadjanak Isten ellen – ellenszegül Isten igazságos irányadó mértékeinek, és helyénvalóan nevezik „a gonosznak” (Mt 6:13; 13:19, 38; 1Jn 2:13, 14; 5:19). A Sátán által kezdeményezett lázadás azt a kérdést vetette fel, hogy Isten jogosan és igazságosan uralkodik-e, és úgy, hogy az a leginkább a teremtményei javára válik. Az a tény, hogy Ádám és Éva fellázadt, egy másik vitakérdést is magával hozott: Vajon az összes többi intelligens teremtmény is hűtlennek és illojálisnak fog bizonyulni Istennel szemben, amikor az engedelmességből látszólag nem származik semmi kézzelfogható hasznuk? Sátánnak a hűséges Jóbbal kapcsolatban felhozott vádja azt sugallta, hogy ez fog történni. Sátán ezt mondta: „Bőrt bőrért. Az ember mindenét odaadja a lelkéért. Nyújtsd csak ki a kezed, kérlek, és nyúlj hozzá még csontjához és húsához is. Vajon nem fog-e szemtől szemben megátkozni téged?” (Jób 2:4, 5; lásd: LEGFŐBB URALOM).

Időre volt szükség, hogy a felmerült vitakérdések tisztázódjanak. Ezért amikor Jehova Isten megengedte a gonosz embereknek, hogy továbbra is éljenek, lehetővé tette másoknak, hogy részt vállaljanak Sátán vádjának hamissá nyilvánításában azáltal, hogy hűségesen szolgálják Jehovát kedvezőtlen és próbateljes körülmények között is. Az, hogy Isten megengedte a gonoszságot, ahhoz is hozzájárult, hogy az egyes személyeknek meglegyen a lehetőségük arra, hogy elhagyják a helytelen utat és önként alávessék magukat Isten igazságos törvényeinek (Ézs 55:7; Ez 33:11). Így azzal, hogy Jehova egy ideig visszatartja magát a gonoszok elpusztításától, megkíméli az igazságos érzületű embereket, mégpedig úgy, hogy időt ad nekik arra, hogy bizonyítsák az iránta való szeretetüket és odaadásukat (Ró 9:17–26).

Továbbá Jehova Isten oly módon használja ki a körülményeket, hogy a gonosz személyek akaratlanul is az ő szándékát mozdítsák elő. Noha ellenszegülnek Istennek, ő képes visszatartani őket az ahhoz szükséges mértékben, hogy a szolgái meg tudják őrizni a feddhetetlenségüket, és azt is el tudja érni, hogy a gonosz személyek tettei kiemeljék az igazságosságát (Ró 3:3–5, 23–26; 8:35–39; Zs 76:10). Ez a gondolat jelenik meg a Példabeszédek 16:4-ben is: „Jehova mindent a maga szándékára készített, igen, még a gonoszt is a rossz napra.”

Példa erre a fáraó, akit Mózes és Áron által Jehova figyelmeztetett arra, hogy ki fogja szabadítani a rabszolgasorban lévő izraelitákat. Isten nem tette gonosszá ezt az egyiptomi uralkodót, de megengedte neki, hogy tovább éljen, és olyan körülményeket idézett elő, amelyek felszínre hozták a benne rejlő gonoszságot, és azt, hogy méltó a halálra. A 2Mózes 9:16 feltárja, hogy mi volt Jehova szándéka ezzel: „azért tartottalak életben, hogy megmutassam neked a hatalmamat, és hogy hirdessék nevemet az egész földön.”

Az Egyiptomot sújtó tíz csapás – melyet csak tetézett az, hogy a fáraó és a serege elpusztult a Vörös-tengernél – rendkívüli módon megmutatta Jehova hatalmát (2Mó 7:14–12:30; Zs 78:43–51; 136:15). Még évekkel később is beszéltek erről a környező nemzetek, így Isten neve az egész földön hirdetve lett (Jzs 2:10, 11; 1Sá 4:8). Ha Isten azonnal megölte volna a fáraót, akkor a hatalma nem mutatkozhatott volna meg ilyen nagy mértékben a dicsőségére és a népe megmentésének érdekében.

A Szentírás biztosít minket arról, hogy eljön az az idő, amikor nem lesz többé gonoszság. Amikor pedig megvalósul a Teremtő azzal kapcsolatos szándéka, amiért megengedte a gonoszságot, azok is elpusztulnak, akik ellenszegülnek Neki (2Pt 3:9–13; Je 18:20–24; 19:11–20:3, 7–10).