Olvasók kérdései

Amikor Jézus Krisztus kiküldte a 12 apostolát prédikálni, mit mondott nekik, vigyenek magukkal botot, és kössenek sarut, vagy ne?

Három evangéliumi beszámolóban olvashatunk arról, hogy Jézus kiküldte az apostolokat prédikálni. Néhányan azt állítják, hogy ezek ellentmondanak egymásnak. Ám ha összevetjük őket, érdekes következtetésre juthatunk. Először is hasonlítsuk össze Márk és Lukács evangéliumát. Márk ezt írta: „[Jézus arra] utasította őket, hogy semmit se vigyenek az útra egy boton kívül, se kenyeret, se elemózsiás tarisznyát, se rézpénzt az övük erszényében, hanem kössenek sarut, és ne viseljenek két alsóruhát” (Márk 6:7–9). Lukács pedig a következőket jegyezte fel: „Semmit se vigyetek az útra, se botot, se elemózsiás tarisznyát, se kenyeret, se ezüstpénzt, és két alsóruha se legyen nálatok” (Luk 9:1–3). Ezekben a versekben olvashatjuk a látszólag egymásnak ellentmondó részeket. Márk szerint Jézus azt mondta az apostoloknak, hogy vigyenek magukkal botot, és kössenek sarut, Lukács viszont azt írta, hogy semmit ne vigyenek magukkal, még botot se, és nem tesz említést a sarukról.

Hogy megérthessük, mit szeretett volna Jézus mondani az apostolainak, vizsgáljuk meg, mely kifejezés szerepel mindhárom evangéliumi beszámolóban. A már idézett evangéliumok és a Máté 10:5–10 szerint az apostolok nem viselhettek „két alsóruhát”, vagy nem lehetett náluk kettő. Az apostolok minden bizonnyal viseltek alsóruhát, ezért nem volt szükség arra, hogy még egyet szerezzenek az útra. Ugyanez volt a helyzet a saruval is. Márk kiemelte, hogy fontos ’sarut kötniük’, mégpedig azt a sarut, amit már eddig is használtak. És mit mondhatunk a botról? A The Jewish Encyclopedia című kiadvány megjegyzi: „Úgy tűnik, nagyon elterjedt volt az ókori héberek között, hogy botot vittek magukkal” (1Móz 32:10). Márk szerint az apostolok ’semmit sem vihettek az útra’, kivéve azt a botot, ami náluk volt, amikor elhangzott Jézus parancsa. Az evangéliumírók itt arról beszélnek, hogy Jézus arra utasította az apostolokat, hogy ne vegyenek magukhoz pluszdolgokat, hanem késlekedés nélkül keljenek útra.

Ezt emeli ki Máté is, aki hallotta Jézus parancsát, és a következőképpen jegyezte fel a szavait: „Ne szerezzetek aranyat, se ezüstöt, se rézpénzt az övetek erszényébe, se elemózsiás tarisznyát az útra, se két alsóruhát, se sarut, se botot; mert megérdemli a munkás az eledelét” (Máté 10:9, 10). De mit kellett csinálniuk a saruval, melyet viseltek, és a bottal, mely a kezükben volt? Jézus nem azt mondta, hogy dobják el, ami már náluk volt, hanem azt, hogy ne szerezzenek be ilyen dolgokat. Miért adta ezt a parancsot? Mert „megérdemli a munkás az eledelét”. Ez volt Jézus parancsának a lényege, és összhangban volt azzal, amire a hegyi beszédében buzdította őket, vagyis hogy ne aggódjanak az étel, az ital és az öltözék miatt (Máté 6:25–32).

Bár első ránézésre az evangéliumi beszámolók ellentmondanak egymásnak, ugyanazt a gondolatot hangsúlyozzák. Az apostoloknak útra kellett kelniük – anélkül hogy a figyelmüket elterelte volna az egyéb dolgok beszerzése. Miért nem kellett foglalkozniuk ezekkel? Mert Jehova gondoskodott róluk.

Kikre utalt Salamon úgy, hogy ’asszony, sőt asszonyok’? (Préd 2:8).

Nem tudjuk pontosan, de lehetséges, hogy olyan előkelő asszonyok voltak, akikkel Salamon a királyi udvarában találkozott.

A Prédikátor könyvének második fejezetében Salamon több dolgot is említ, amit megvalósított az életében, mint például a nagyszabású építkezéseit. Majd hozzáteszi: „Gyűjtöttem ezüstöt és aranyat is magamnak, királyokra és tartományokra jellemző vagyont. Szereztem magamnak férfi énekeseket és női énekeseket, valamint az emberek fiainak gyönyörűségeit: asszonyt, sőt asszonyokat” (Préd 2:8).

Sok szövegmagyarázó azt feltételezi, hogy Salamon az ’asszonyok’ szó alatt az idegen származású feleségeit és ágyasait értette, akiket időskorában szerzett magának, és akik elfordították őt az igaz imádattól (1Kir 11:1–4). Ez a magyarázat azonban nem teljesen állja meg a helyét. Amikor Salamon ezeket a szavakat írta, már ismerte ezt az „asszonyt, sőt asszonyokat”. És ekkor még élvezte Jehova helyeslését, hiszen ihletést kapott tőle, hogy megírjon bizonyos bibliai könyveket. Erre nem kerülhetett volna sor akkor, amikor már több száz idegen származású felesége és ágyasa volt, és hamis imádatot kezdett gyakorolni.

A Prédikátor könyvében Salamon azt írta, hogy „igyekezett gyönyörűséges szavakat találni, és az igazság pontos szavait leírni” (Préd 12:10). Nyilvánvalóan ismerte a „feleség”, „királyné” és „ágyas” szavakat, hiszen használta őket az ihletett írásaiban (Péld 5:18; 12:4; 18:22; Préd 9:9; Ének 6:8, 9). De a Prédikátor 2:8-ban nem ezek a közismert szavak szerepelnek.

Az „asszony, sőt asszonyok”-nak fordított kifejezésben egy szokatlan héber szó található, amely csak egyszer szerepel a Bibliában (egyes és többes számú alakjában is). A tudósok elismerik, hogy nem tudják a pontos jelentését. Sok bibliafordító úgy adja vissza a Prédikátor 2:8-ban található szavakat, hogy azok nőkre utaljanak, először egyes számban, aztán pedig többes számban vagy felsőbbségre, kiválóságra utaló formában. Az „asszonyt, sőt asszonyokat” fordítás is ezt az értelmet tükrözi.

Salamonnak olyan hírneve volt, hogy még Sába gazdag királyságának a királynője is hallott róla, ezért elment, hogy meglátogassa, és nagyon lenyűgözte, amit látott (1Kir 10:1, 2). Ez az egyik lehetséges magyarázata annak, hogy mire gondolt Salamon, amikor említést tett egy ’asszonyról, sőt asszonyokról’. Talán olyan előkelő nőkre utalt, akikkel az udvarában találkozott az alatt az időszak alatt, míg Isten kegyét élvezte.