NYÁRFA

(héb.: ʽará·vímʹ [t. sz.]):

Ennek a fának a héber neve az arab garab szónak felel meg, amely mind a mai napig az Eufrátesz-nyárfát (Populus euphratica) jelöli. Ennélfogva – bár a nyárfa és a fűzfa a fáknak ugyanabból a családjából származik, és mindkettőből sok van a Közel-Keleten – a modern szótárszerkesztők szerint jobb, ha a héber szót nyárfának fordítják. (Lásd: KBL. 733. o.; BDB. 788. o.; H. Gehman [szerk.]: The New Westminster Dictionary of the Bible. 1970, 998. o.)

A Zsoltárok 137:1, 2 azt írja a síró zsidó száműzöttekről, hogy a nyárfákra akasztották hárfáikat. Ez a leírás találó, mert a nyárfa igen népszerű az Eufrátesz partjain (a fűzfa azonban viszonylag ritka arrafelé). Az Eufrátesz-nyárfának a kicsi, szív alakú, szélfúvásra zörgő levelei lapított levélnyeleken ülnek, amelyek rézsútosan lógnak a hajtásról. Ennek köszönhető, hogy a legkisebb szellő is megrezegteti a leveleket, ami azt a képet idézheti fel, amikor a lelki fájdalmaktól gyötrődő emberek meg-megrázkódva sírnak.

Az Eufrátesz-nyárfa megtalálható Szíria és Palesztina folyóinak és patakjainak a partjain is, de főleg a Jordán völgyében. Itt a tamariszkuszfával együtt gyakran bozótosokat alkot, míg máshol 9-14 m magasra is megnőhet. A Szentírásban a nyárfák mindig folyókkal vagy olyan ’völgyekkel’ együtt fordulnak elő, ahol patak folyik. A nyárfa azok között a fák között volt, amelyeknek az ágait felhasználták a lombsátorünnepen (3Mó 23:40). Nyárfák takarták a hatalmas ’behemótot’ (vízilovat) a folyó partján (Jób 40:15, 22). Mivel a nyárfa a vízben gazdag vidékeken könnyen felsarjad, az Ézsaiás 44:3, 4 a növénynek ezt a jellegzetességét használja annak szemléltetésére, hogy milyen gyors növekedés származik abból, ha Jehova kiárasztja az áldását és a szellemét.