Tanulságok az Írásokból: Jeremiás siralmai 1:1—5:22

Jehova reményt ad a bánat idején

JEHOVA még a bánat idején is „reményt adó Isten” (Róma 15:13). Ez a fontos igazság tűnik ki a Jeremiás siralmai könyvből, amelyet Jehova prófétája és tanúja, Jeremiás fejezett be i. e. 607-ben. De emeljünk ki néhány tanulságos leckét a könyv tartalmából.

Jeruzsálem helyzete

A bűn bánattal jár. Íme! A bűnös Jeruzsálem, Júda egykor emberekkel nyüzsgő fővárosa most elhagyatottan ül magában. Olyan Júda, mint egy síró, elözvegyült fejedelemasszony, akit kifosztottak. Egykori „szeretői”, mint például Egyiptom nem tudták megmenteni attól, hogy a babilóniaiak el ne pusztítsák i. e. 607-ben. Az emberek nem tódultak Sionba az ünnepekre. Gyermekei foglyok, és ellenségei örülnek elestén. Tisztátalan idegenek megszentségtelenítették a templomot, és Jeruzsálem lakói kénytelenek voltak minden értéküket eladni az eleségért. És mindezt a bűn hozta magával! (1:1–11).

Jehova igazságosan bünteti meg a gonoszokat. Maga Jeruzsálem is elismeri ezt, amikor megszólal. Azt kérdezi, van-e olyan bánat, mint az a fájdalom, amit Isten okozott neki. Ő bocsátotta a templomra az emésztő tüzet. A város bűnei rabigát hoztak rájuk, és a vér úgy ömlött, mint a must, amikor Isten megtaposta a „borsajtóját”. Sion bánatában esdeklően kiterjesztette kezeit, de nem kapott vigaszt, és Jehova igazságosan büntette meg Jeruzsálemet. Bárcsak ilyen szigorú lenne Jehova ellenségeihez is, akik ujjongtak felette (1:12–22).

„Jehova haragja”

A felelős személyek, ha nem ítélik el a bűnt, maguk is bűnrészesek lesznek. Isten „az égből a földre” dobta Jeruzsálemet, és engedte, hogy elpusztítsák, sőt még „lábzsámolyával”, a templomával sem törődött (Zsoltárok 132:7). „Meggyalázta tehát Júda királyságát.” Mint egy sátort, a templomot az ellenség semmisítette meg, amelynek diadalkiáltásai olyanok voltak, mint az ünnepi örömkiáltások. Haldokló gyermekek eleségért könyörögtek anyjuknak. De kik voltak a felelősek elsősorban ezért az állapotért? A hamis próféták, akik félrevezető kijelentéseket tettek, ahelyett, hogy elítélték volna Jeruzsálem bűnét (Jeremiás 14:13). Az ima helyénvaló, hiszen nagyon sokan meghaltak ’Jehova haragjának ezen a napján’! (2:1–22).

Jehova irgalma megmarad

Türelmesen reménykednünk kell Jehovában. Jeremiás ezt hangsúlyozza ki, amikor sanyargatott népéért könyörög. Isten elzárkózik az imája elől, és ellenségei gúnydalt énekelnek felette. Úgy tűnik, reménye vagy „Jehovától jövő várakozása” semmivé foszlik. De mégis „várakozó álláspontra” helyezkedik, mert „jó Jehova a benne reménykedőkhöz” (3:1–27).

Az igazi bűnbánat az isteni irgalomhoz vezet. Jeremiás ennek biztos tudatában ezt kéri: „Térjünk meg egészen Jehovához.” Isten a nép bűnei miatt haragjának sűrű fellegével megközelíthetetlenné tette magát imájuk előtt. Jeremiás mégis ezt kéri: „Segítségül hívtam a te nevedet, ó Jehova. . . . Ne fogd be a füledet segélykiáltásom előtt.” Természetesen a meg nem tért ellenség sorsa a megsemmisülés lesz (3:28–66).

„Téríts vissza bennünket”

A szándékos bűnnel pusztulást hozhatunk magunkra. Júda bűne miatt „Sion drága fiai” olyanok, mint a semmit érő törött cserépedény. Az ostrom alatt jobban jártak azok, akiket a fegyver ölt meg, mint akik lassú éhhalálra ítéltettek. Isten „kiöntötte rájuk izzó haragját”. A megromlott próféták és papok vakon botorkáltak, és még Sedékiás király — „Jehova felkentje” — is fogságba került. Ezután Isten figyelme a bűnös Edomra irányul (4:1–22).

Egyedül Jehova ad igazi reményt a bánat idején. Jeremiás tisztában volt ezzel, mert így könyörgött: „Emlékezz, ó Jehova, mi történt velünk!” ’Házunkban idegenek laknak. Ősatyáink bűnének terhét mi hordozzuk, és a fiak tüzifát hordanak kényszermunkában.’ Jeremiás azonban reménykedik Jehova irgalmában, és ezt kéri: „Téríts vissza magadhoz, ó Jehova, és mi készségesen visszatérünk” (5:1–22).

Gondolkozz el, milyen tanulságos leckéket tartalmaz a Jeremiás siralmai könyv. A bűn boldogtalanságot hoz magával. Isten igazságos, amikor megbünteti a bűnösöket, és az Isten előtt felelősek vétkesek, ha nem ítélik el a gonoszságot. Nekünk tehát türelmesen kell Jehovában reménykednünk, bízva abban, hogy az isteni irgalom az igazi bűnbánat eredményeként eljön, ellenben szándékos bűnünkkel pusztulást hozunk önmagunkra. Ez az ihletett könyv is arról győz meg bennünket, hogy csak egyedül Jehova adhat igazi reménységet a bánat idején.

[Kiemelt rész a 29. oldalon]

MEGVIZSGÁLT BIBLIASZÖVEGEK

◻ 1:15 — ’Jehova megtaposta azt az igazi szőlőprést, amely Júda szűz leányáé volt’, ugyanis elrendelte és bekövetkezni engedte a megtörténteket. „Júda szűz leánya” Jeruzsálem volt, akiről azt gondolták az emberek, hogy olyan, mint egy érintetlen nő. Amikor i. e. 607-ben a babilóniaiak elpusztították Júda fővárosát, sok vér folyt, mint a szőlőprésből ömlő must, amely az összezúzott szőlőszemek kipréseléséből folyik kifelé. Jehova ma is gondoskodni fog arról, hogy az ellenképes Jeruzsálem, a kereszténység hasonlóképpen összezúzassék.

◻ 2:6 — Isten „sátora” a jeruzsálemi templom volt. Amikor a babilóniaiak a szentélyt elpusztították, Jehova megengedte, hogy „durván letapossák”, mint egy kerti kunyhót. Az ilyen kunyhó, amely átmeneti védelmet nyújt a forró nap ellen, most oda lett.

◻ 3:16 — Azt a szerencsétlenséget, amely Jehova engedélyével a hűtlen Jeruzsálemre szakadt, amikor a város a babilóniaiak támadásának áldozatul esett, ezekkel a szavakkal írta le Jeremiás: „Kitörette fogamat a homokszemekkel.” A számkivetésbe induló izraeliták minden bizonnyal az úton amolyan gyorsan földbe ásott gödörben sütötték meg kenyerüket. A kenyérbe így homokszemek kerültek, és annak, aki ilyen kenyeret evett, beletörhetett a foga.

◻ 4:3 — Az anyáknak gyermekeikkel szembeni kegyetlenségét az író szembeállítja a sakálok anyai gondoskodásával. Bár a sakálokat „vadállatoknak” tartják, mégis „odatartják emlőiket kölykeiknek és szoptatják őket”. Jeruzsálem ostroma idején a nagy éhínség következtében a kiéhezett zsidó nők nem tudták szoptatni gyermeküket, és annyira kegyetlenek voltak, hogy tulajdon gyermekeiket ették meg, hogy ők életben maradjanak (Jeremiás siralmai 2:20). Ezek a nők hasonlítottak a struccokhoz, amelyek tojásaikat lerakják és azután sorsukra hagyják.

◻ 5:7 — Jeremiás napjaiban a zsidóknak viselniük kellett ősatyáik vétkeit, de ez nem jelenti azt, hogy Jehova közvetlenül a gyermekeket bünteti meg atyáik vétkéért. Inkább az hangsúlyozódik ki, hogy egy helytelenség rossz következményeit még a későbbi nemzedékek is viselik (Jeremiás 31:29, 30). Ne felejtsük el, hogy mi is személyes felelősséggel tartozunk Isten előtt tetteinkért (Róma 14:12).