Méd–Perzsia — a bibliai történelem negyedik nagy világhatalma

A médek és perzsák sok bibliai esemény szereplői voltak. Nevük számos bibliai próféciában is felbukkan. Szeretnél-e többet tudni ezekről az érdekes ókori népekről?

AZ ősi médek és perzsák éppen felvonultak! Élükön Nagy Círusz áll, aki egy egész birodalmat tartott uralma alatt. Most figyelmét a hatalmas Babilonra, az akkori világ legnagyobb hatalmára irányította.

Babilonban, a fővárosban Belsazár király éppen lakomát tartott ezer előkelő vendégének, és a Biblia azt mondja róla, hogy „a bor hatása alatt volt”.

Dáridózásuk közepette bálványisteneiket dicsőítették, és közben Jehova jeruzsálemi templomából elvitt szent templomi edényekből ittak (Dániel 5:1–4). Nagy biztonságban érezték magukat Babilon erős falai mögött.

Eközben kint Círusz hadserege elterelte más irányba a Babilonon keresztül folyó Eufrátesz vizét. Amikor elhárult útjukból ez a természetes akadály is, Círusz katonái a folyómederben gyalogoltak be — közvetlenül Babilon falai mellett — és a folyóra néző nyitva hagyott kapukon át hatoltak be a városba. Reggelre, még mielőtt a nap felkelt volna, Belsazár már nem élt, Babilon elesett, és Méd-Perzsia lett a bibliai történelem negyedik nagy világhatalma! De kik voltak ezek a médek és perzsák?

A médek Asszíriától keletre eső magas fennsíkokról származtak. Asszíriában talált egyes domborműveken úgy ábrázolják őket, mint akik juhbőrkabátot viselnek tunikájuk és hosszúszárú fűzős cipőjük felett, ami a magas fennsíkokon folytatott pásztorkodáshoz nagyon megfelelt. A médekről nem maradt fenn írásos emlék. A legtöbb információt róluk a Bibliából, az asszír szövegekből, és a klasszikus görög történetírók feljegyzéseiből tudjuk. A perzsák eredetileg a Perzsa-öböl északi vidékén honos nomád pásztoréletet folytatták. Ahogy aztán birodalmuk kiterjedt, aszerint jött meg az étvágyuk a kényelmes életre.

Először a médeknek volt befolyásosabb a szerepük, de i. e. 550-ben a perzsa Nagy Círusz gyors győzelmet aratott a méd Asztiágész király felett. Ezután Círusz egybeolvasztotta a két nép törvényeit és szokásait, egyesítette a két királyságot, és kiterjesztette hódító háborúit. Bár a médek a perzsákhoz képest alárendelt szerepet játszottak a birodalomban, a birodalom tükrözi a kettős jelleget. A médek megtartották előkelő állásukat és ők irányították a perzsa hadsereget. Az idegenek úgy beszéltek róluk, mint médekről és perzsákról, de ha egyszerűbben fejezték ki magukat, akkor csak „a médeket” említették.

Dániel próféta még a médek és perzsák Babilon elleni támadása előtt látomást kapott egy kétszarvú kosról, amely ezt a két részből álló nemzetet ábrázolta. Dániel ezt írta: „A két szarv nagy volt, de az egyik nagyobb volt, mint a másik, és a nagyobbik később nőtt ki.” Nem volt kétséges, kit kellett érteni a koson, mert az angyal ezt mondta Dánielnek: „Az a kétszarvú kos, amelyet láttál, Média és Perzsia királyai” (Dániel 8:3, 20).

Dániel ott volt Babilon elestekor. Saját szemével látta a médek és perzsák megérkezését. A méd Dárius, az újonnan meghódított város első uralkodója 120 birodalmi kormányzót nevezett ki, és ezek fölé három főkormányzót állított. E három között volt Dániel is (Dániel 5:30–6:3). Mivel Dániel Babilon bukása előtt és után is magas kormányhivatalt töltött be, nehéz elképzelnünk, hogy Círusz ne tudott volna arról a héber próféciáról, amely — két évszázaddal korábban — megjövendölte, hogy Babilont egy Círus nevű férfi fogja meghódítani (Ésaiás 45:1–3).

Jeruzsálem ismét felépül

Babilon bukása megteremtette az előfeltételét egy másik város — Jeruzsálem — felemelkedésének. Jeruzsálem már közel 70 éve romokban hevert, mióta a babiloniak i. e. 607-ben elpusztították. A bibliai próféciák viszont arról szóltak, hogy Jeruzsálemet Círusz ismét felépíti és templomának alapját lefekteti (Ésaiás 44:28).

Vajon bekövetkezett ez? Igen. Ezsdrás, a jeles írástudó, pap és tudós arról számol be, hogy Círusz rendelete értelmében Jehova imádói ’felmehettek Jeruzsálembe, amely Júdeában van, és újra felépíthették Jehovának, Izrael Istenének — az igaz Istennek — házát, amely Jeruzsálemben volt’ (Ezsdrás 1:3). Körülbelül 50 000 ember indult el, hogy visszatérjen Jeruzsálembe, s ez alkalommal magukkal vitték a templomi kincseket is. I. e. 537-ben — pontosan 70 évvel Jeruzsálem bukása után — az ország újra való benépesítése elkezdődött (Jeremiás 25:11, 12; 29:10).

A régészet megerősítette, hogy ez a rendelet összhangban volt Círusz politikájával. Babilon romjai között talált agyaghengeren Círusz következő szavai olvashatók: „Visszavitettem [ezekbe] a szent városokba. . . amelyeknek szentélyei régóta romokban hevertek, a képmásokat, amelyek azokban voltak és állandó szentélyeket emeltettem számukra. Egybegyűjtöttem [korábbi] lakóikat is és visszaadtam [nekik] lakóhelyeiket.”

A szamaritánusok, a zsidók ellenségei később királyi tilalommal leállították a templom újjáépítését. Jehova prófétái, Aggeus és Zakariás buzdítására a nép újra hozzáfogott a templom építéséhez. „Dárius király” megparancsolta, hogy keressék elő Círusz eredeti rendeletét, amely engedélyezte a templom újjáépítését. A Biblia azt mondja, hogy Ekbatánában, Círusz nyári rezidenciájában találtak egy írástekercset és egy emlékiratot, amely igazolta, hogy a templomépítésnek törvényes alapja volt. Az építkezés végül is I. Dárius perzsa király hatodik évében fejeződött be (Ezsdrás 4:4–7, 21; 6:1–15).

Nagyságának bizonyítéka

A korábban említett látomásban Dániel megjövendölte, hogy a méd-perzsa kétszarvú kos „szarvaival nyugat, észak és dél felé öklelt. Egyetlen állat [egyetlen nemzet] sem állhatott meg vele szemben, és nem lehetett megmenekülni tőle. Azt tette, amit akart, és felfuvalkodott” (Dániel 8:4). Dárius idejére ez a látomás beteljesedett. Nagy tetteinek bizonyságára Nagy Dárius óriási domborművet készíttetett, amely még mindig látható Behisztánban egy sziklatömbön a Babilon és Ekbatána közötti karavánút mentén. Babilon legyőzésén kívül a méd-perzsa „kos” három fő irányban kezdett el terjeszkedni: északon Asszíriában, nyugaton Kis-Ázsiában, és délen Egyiptomban.

A perzsa uralkodók az ekbatáni nyári rezidenciától délkeletre körülbelül 640 kilométerre, Perzepoliszban egy óriás palotát építettek. Egy ott levő dombormű Dáriust trónján ábrázolja, és a felirat szerint így dicsekszik: „Én vagyok Dárius, a nagy király, a királyok királya, az országok királya. . . és e palota építője.” E pompás fővárosból még ma is látható egy pár megmaradt oszlop. Volt egy másik főváros is Susánban (Szuszánban), amely Babilon, Ekbatána és Perzepolisz között körülbelül középtájon feküdt. Nagy Dárius még egy másik nagy palotát is építtetett ott.

Dárius után fia, Xerxes került a trónra, aki minden bizonnyal azonos az Eszter könyvében említett „Ahasvérus” királlyal. E könyvben ezt olvashatjuk: „Ahasvérus király uralmat gyakorolt Indiától Etiópiáig, több mint 120 közigazgatási kerületben”, miközben „királyi trónján ült, amely palotájában, Susánban volt”. Ez az Ahasvérus tette meg királynővé az ifjú Esztert (Eszter 1:1, 2; 2:17). A párizsi Louvre-ban látható egy gazdagon díszített bikaoszlopfő, amely e palota egyik magasba nyúló oszlopának tetején állt, valamint faldíszítések, amelyek a büszke perzsa íjászokat és pompás állataikat ábrázolták. Alabástrom flakonok, ékszerek, és egyéb ott talált tárgyak mind jól beilleszkednek a bibliai kijelentésekbe, amelyek Eszternek rendkívül szép ékszereiről, valamint a Susánban elterjedt fényűző életről szólnak (Eszter 1:7; 2:9, 12, 13).

Görög ellenségei Xerxeszről azt híresztelték, hogy házassági nehézségei voltak, és a perzsa király helyett állítólag egyik udvari embere uralkodott. A tények lehet, hogy nem egyértelműek, és talán elferdítés is lehet bennük, mégis az tükröződik ezekből a híresztelésekből, amit tulajdonképpen Eszter könyve állít, hogy többek között, a király leteszi trónjáról a makacs királynőt, Vástit, és helyébe Esztert választja királynőnek, és Eszter nagybátyja, Márdokeus tekintélye erősen megnő a birodalomban (Eszter 1:12, 19; 2:17; 10:3).

Jehova imádói iránt megnyilvánuló jóindulat

I. e. 468-ban Xerxes utóda, Artaxerxes (Longimanus) felhatalmazta Ezsdrás papot, aki a círuszi rendelet megjelenése után akkor Babilonban élt, hogy a zsidók visszatérjenek Jeruzsálembe és helyreállítsák Jehova tiszta imádatát. Körülbelül 1500 férfi és hozzátartozó rokonság — összesen talán 6000 személy — kísérte el Ezsdrást, és vitték magukkal a Jehova temploma építésére összegyűjtött tetemes önkéntes adományt (Ezsdrás 7:1, 6, 11–26).

Susán palotájában történt az is, hogy ugyanez az Artaxerxes uralkodásának 20. évében (i. e. 455-ben) Nehémiásnak engedélyt adott arra, hogy visszatérhessen Jeruzsálembe megépíteni Jeruzsálemet és falait. Ez a parancs jelezte a Dániel jövendölésében szereplő „hetven [év]hét” kezdetét, amely előre jelezte Jézus, a „Messiás Fejedelem” eljövetelét, pontosan i. sz. 29-bena (Dániel 9:24, 25; Nehémiás 1:1; 2:1–9).

Bizonyos arám nyelven kézzel írt papirusz-okiratokat találtak Elephantine-ben, az egyiptomi Nílus-folyó szigetén. Ezek az okiratok igazolják, mennyire pontosan írta le Ezsdrás és Nehémiás a perzsa uralom alatti állapotokat és hivatalos levelezéseket. G. Ernest Wright professzor Biblical Archeology című műben ezt mondja: „Ma már. . . látjuk, hogy Ezsdrás arám nyelve pontosan egyezett korának arám nyelvével, míg a kormányzati okiratok ahhoz az általános típushoz tartoztak, amelyeket rendszerint a perzsa rendszerrel szoktak kapcsolatba hozni.” Egy ilyen okirat tartalmazza azt a perzsa királyi rendelkezést, amely szabályozta az egyiptomi zsidó kolónia számára a pászka megünneplését.

Méd-Perzsia behódol Görögországnak

Dániel — látomásában — Méd-Perzsiát kétszarvú kos képében látta. Dániel két évszázaddal megtörténte előtt, látta, hogy „egy kecskebak jön napnyugat felől” és olyan gyorsan mozog, mintha „lába nem is érintené a földet”. A gyors mozgású kecskebak „felöklelte a kost és letörte a két szarvát. A kosnak pedig nem volt annyi ereje, hogy megálljon vele szemben” (Dániel 8:5–7). Vajon igazolja a történelem, hogy ez történt pontosan Méd-Perzsiával?

Igen, i. e. 334-ben Nagy Sándor elindult Görögországból nyugat felé. Villámsebesen, mint egy kecskebak, végigsöpört Ázsián, és egyik győzelmét a másik után aratta a perzsákon. Végül is, i. e. 331-ben Gaugamelában szétszórta a milliós főből álló perzsa hadsereget. Vezérük, III. Dárius elmenekült a csatatérről, de később egykori barátai gyilkolták meg. Ezzel a negyedik világhatalom lehanyatlott, szarvai kitörettek, és Nagy Sándor birodalma lépett a helyébe és lett a bibliai történelem ötödik világhatalma.

A Méd-Perzsa világbirodalom mindössze 200 évig létezett — attól az éjszakától kezdődően, amikor. i. e. 539-ben megdöntötte Babilon hatalmát, és tartott egészen addig, amíg Nagy Sándor le nem győzte. Körülbelül ugyanennyi idő telt el a francia forradalom vagy az Amerikai Egyesült Államok megalakulása óta. E viszonylag rövid idő alatt a médeknek és perzsáknak — ha nem is tudatosan — sok szerepük volt Jehova Isten szándékának megvalósításában és tévedhetetlen jövendölései beteljesítésében.

[Lábjegyzet]