30. fejezet

„A Jó hír védelme és törvényes megerősítése”

A JEHOVA TANÚIRA zúdított heves üldözés következtében a föld minden részén rendőrtisztviselők, bírák és uralkodók elé hurcolták a Tanúkat. A Tanúkat érintő jogi perek száma sok ezerre duzzadt, és ezek közül százakat fellebbeztek meg felsőbb bíróságokhoz. Ez komoly hatást gyakorolt magára a törvénykezésre, s gyakran megszilárdította az alapvető szabadságjogok törvényes szavatolását az emberek számára általában. Jehova Tanúinak azonban nem ez volt a fő célkitűzésük.

Legfőbb óhajuk Isten Királysága jó hírének hirdetése. Nem abból adódóan folytatnak törvényszéki pert, mert társadalmi izgatók vagy jogi reformerek. Célkitűzésük a „jó hír védelme és törvényes megerősítése”, éppúgy, ahogyan az Pál apostol esetében is volt (Fil 1:7, NW ). A kormányhivatalnokok előtti kihallgatásokat — akár a Tanúk kérésére történik, akár azért, mert keresztény tevékenységük miatt letartóztatás alatt állnak — szintén jó alkalmaknak tekintik a tanúskodásra. Jézus Krisztus azt mondta követőinek: „helytartók és királyok elé visznek titeket érettem, bizonyságul ő magoknak és a pogányoknak” (Máté 10:18).

Törvényszéki perek nemzetközi áradata

Még jóval az első világháború előtt a papság a helyi tisztviselőkre gyakorolt nyomás által megpróbálta megakadályozni a Bibliakutatók irodalomterjesztését a területükön. Az első világháborút követően pedig fokozódott az ellenállás. A jogi akadályok minden elképzelhető válfaját gördítették egyik ország után a másikban azok elé, akik törekedtek Krisztus prófétai parancsának engedelmeskedni, azaz hogy prédikálják Isten Királyságának a jó hírét tanúskodás végett (Máté 24:14).

A Bibliakutatók, a bibliai prófécia beteljesedésének bizonyítékától felpezsdülve, 1922-ben azzal az elhatározással hagyták el a kongresszusukat az ohiói Cedar Pointban, hogy tudatják a világgal: a pogányok ideje lejárt, az Úr pedig magához vette nagy hatalmát, és Királyként uralkodik az egekből. Jelmondatuk így szólt: „Hirdessétek, hirdessétek, hirdessétek a Királyt és az ő királyságát!” Ugyanabban az évben a papság Németországban arra ösztönözte a rendőrséget, hogy tartóztasson le néhány Bibliakutatót, amikor bibliai irodalmat terjeszt. Ez nem csupán egyedi eset volt. 1926-ra 897 ilyen per volt függőben a német bíróságokon. Oly sok peres ügy volt, hogy a Watch Tower Societynek 1926-ban szükségessé vált egy jogi osztályt létesítenie magdeburgi fiókhivatalában. 1928 folyamán egyedül Németországban 1660 jogi eljárást kezdeményeztek a Bibliakutatók ellen, és a nyomás évről évre nőtt. A papság elhatározta, hogy véget vet a Bibliakutatók munkájának, s boldog volt, amikor valamilyen bírói végzés azt sejtette, hogy bizonyos mértékű sikert ért el.

Az Egyesült Államokban a Bibliakutatókat 1928-ban letartóztatták házankénti prédikálásért a New Jersey-beli South Amboyban. Egy évtizeden belül a szolgálatuk miatti letartóztatások évenkénti száma az Egyesült Államokban meghaladta az ötszázat. Az 1936-os év folyamán ez a szám hirtelen 1149-re emelkedett. A kellő jogi tanácsadás biztosítása érdekében szükségessé vált, hogy jogi osztály létesüljön a Társulat főhivatalában is.

Romániában a fokozott prédikálótevékenység hasonlóképpen az akkor uralmon lévő kormányhatalom heves ellenállásába ütközött. Gyakran letartóztatták és kegyetlenül megverték a bibliai irodalmat terjesztő Jehova Tanúit. 1933 és 1939 között a Tanúkat 530 esetben perelték be. Az ország törvénye azonban tartalmazta a szabadság szavatolását, tehát számos kedvező döntés született a Román Legfelsőbb Bírósághoz intézett fellebbezésekből. Amikor a rendőrség ezt felismerte, elkobozta az irodalmat és bántalmazta a Tanúkat, de próbálta elkerülni a bírósági pereket. Miután a Társulatnak végre engedélyezték, hogy jogi társaságként legyen bejegyezve Romániában, az ellenzők megpróbálták meghiúsítani ennek a törvényes bejegyzésnek a célját egy bírói rendelet kieszközlésével, amely tiltja az Őrtorony-irodalom terjesztését. Ezt a rendelkezést egy felsőbb bíróság hatálytalanította, de ekkor a papság rábírta a kultuszminisztert arra, hogy ellenlépéseket tegyen a döntéssel szemben.

Romániához hasonlóan Olaszországban és Magyarországon az akkor uralmon lévő kormányok rendőrsége elkobozta a Tanúk által használt bibliai irodalmat. Ugyanez történt Japánban, Koreában és az Aranyparton (most Ghána a neve). Franciaországban a külföldről érkezett Jehova Tanúit kiutasították az országból. Hosszú éveken át egyetlen Jehova Tanúja sem kapott engedélyt arra, hogy a Szovjetunió területére lépjen, és prédikáljon Isten Királyságáról.

Amint a nacionalizmus láza 1933-tól egészen az 1940-es évekig végigsöpört a világon, a kormányok egyik országban a másik után róttak ki tilalmakat Jehova Tanúira. A Tanúk ezreit állították bíróság elé ez alatt az időszak alatt, mivel lelkiismeretük alapján nem voltak hajlandóak tisztelegni zászlók előtt, s mivel ragaszkodtak keresztényi semlegességükhöz. Az 1950-es évi beszámoló szerint az azt megelőző 15 év folyamán Jehova Tanúi egyedül az Egyesült Államokban több mint 10 000 letartóztatást szenvedtek el.

Amikor 1946-ban, egy rövid időn belül több mint 400 Tanút állítottak bíróság elé Görögországban, ez nem azt jelentette, hogy ott csak akkor kezdődtek el ellenük az ilyen eljárások. Az már évek óta folyamatban volt. A bebörtönzések mellett súlyos bírságokat szabtak ki, s ezzel anyagilag merítették ki a testvéreket. De ők a saját helyzetüket tekintve így nyilatkoztak: „Az Úr megnyitotta az utat a tanúskodómunka előtt Görögország tisztviselőihez, akik így hallottak az igazságosság királyságának megalapításáról; ugyanez a lehetőségük nyílott a bíráknak a bíróságokon is.” Jehova Tanúi egyértelműen úgy tekintették ezt a dolgot, ahogyan Jézus szerint követőinek tekinteniük kell (Luk 21:12, 13).

Egy kilátástalannak tűnő csata

Az 1940-es és 1950-es évek során Kanada Québec tartománya valóságos csatatérré vált. A jó hír prédikálása miatt ott már 1924 óta sor került letartóztatásokra. Voltak Tanúk, akiket 1931 telén a rendőrség mindennap elfogott, olykor naponta kétszer is. A Tanúk törvényszéki költségei súlyosakká váltak Kanadában. Majd 1947 elején 1300 esetre ugrott a Tanúkat érintő perek száma, amelyek Québec tartomány bíróságain voltak függőben, pedig Québecben csak kevés Jehova Tanúja volt.

Ez olyan korszak volt, amikor a római katolikus egyház erőteljes befolyással bírt, amellyel minden politikusnak és minden bírónak a tartományban számolnia kellett. A papságot általában véve nagyra becsülték Québecben, és az emberek sietve engedelmeskedtek a helyi pap parancsainak. A State and Salvation (Állam és üdvösség, 1989) című könyv így ecseteli a helyzetet: „Québec bíborosának volt egy trónusa a Törvényhozó Nemzetgyűlés üléstermében, közvetlenül az alkormányzónak fenntartott trónus mellett. Ilyen vagy olyan módon Québec nagy része közvetlen egyházi fennhatóság alatt állt . . . Az egyház küldetése tulajdonképpen az volt, hogy Québec politikai életét hozzáidomítsa a római katolikus felfogáshoz, amely szerint az igazság a katolicizmus, tévedés minden, ami nem katolikus, a szabadság pedig: szabadon szólni és élni a római katolikus igazságot.”

Emberi szempontból szólva a Tanúk esélyei — nem csupán Québecben, hanem az egész világon — kilátástalannak tűntek.

Vádak minden elképzelhető válfaja

A Tanúk ellenfelei áttanulmányozták a törvénykönyveket, hogy valamiféle lehetséges ürügyet találjanak a Tanúk tevékenységének leállítására. Gyakorta engedély nélküli házalással vádolták őket, kereskedelmi tevékenységnek minősítve a munkát. Ezzel szemben máshol egyes úttörőket csavargással vádoltak, azt állítva róluk, hogy nincs kereső foglalkozásuk.

Svájc némelyik kantonjának tisztviselői évtizedekig állhatatosan igyekeztek Jehova Tanúi bibliai irodalmának terjesztését kereskedelmi házalásnak minősíteni. Különösen a francia nyelvű Vaud kanton államügyésze határozta el, hogy az elsőfokú bíróságok egyetlen döntését sem hagyja érvényben, amennyiben az kedvező a Tanúkra nézve.

Egyik hely után a másikon mondták Jehova Tanúinak, hogy engedélyre van szükségük ahhoz, hogy terjesszék az irodalmukat, vagy megtartsák a bibliai összejöveteleiket. De valóban szükség volt ilyen engedélyre? A Tanúk szerint: „Nem!” Milyen alapon?

Így magyarázták: „Jehova Isten azt parancsolja a tanúinak, hogy prédikálják királyságának az evangyéliumát, Isten parancsai pedig mindenekfelett állanak, és tanúinak engedelmeskedniük kell azoknak. Egyetlen földi törvényhozónak vagy végrehajtó testületnek sincs joga megmásítani Jehova törvényét. Mivel a világ egyetlen kormányhatalma sem tilthatja jogosan az evangyélium prédikálását, engedélyt sem adhat az evangyélium prédikálására egyetlen ilyen világi tekintély vagy uralom sem. A világi uralmaknak semmiféle hatáskörük sincs ebben a dologban. Sértés lenne Istenre nézve emberektől kérni engedélyt olyasminek a megtételére, amit Isten parancsolt.”

A Tanúk ellen felhozott vádak gyakran erőteljes bizonyítékát adták a vallásos ellenszenvnek. Így, amikor a Nézz szembe a tényekkel és a Gyógyulás című füzeteket közreadták, a Társulat hollandiai fiókfelvigyázóját 1939-ben bíróság elé idézték Haarlemben, hogy feleljen a holland lakosság egy csoportja megsértésének vádjára. Az ügyész például azzal érvelt, hogy egy Őrtorony-irodalom kijelentette: a római katolikus hierarchia fondorlatos módon pénzt csikar ki az emberektől azzal az állítással, hogy kiszabadítja a halottakat egy olyan helyről, ahol azok nincsenek is — a tisztítótűzből, amelynek létezését, az irodalom szerint, az egyház nem tudja bizonyítani.

Henri de Greeve „Atya”, a hierarchia koronatanúja a tanúk padján így siránkozott: „Legnagyobb sérelmem, hogy egy kívülállót az a benyomás érhet, hogy mi papok, csak gazemberek és szélhámosok csoportja vagyunk.” Amikor a Társulat fiókfelvigyázóját tanúságtételre szólították, kinyitotta a katolikus Bibliát, és megmutatta a bíróságnak, hogy amit a füzet mondott a katolikus tanításokról, az összhangban van a katolikusok saját Bibliájával. Amikor a Társulat ügyvédje megkérdezte de Greeve-t, hogy tudná-e bizonyítani a pokoltűz és a tisztítótűz tantételeit, ő így felelt: „Nem tudom bizonyítani; csupán hiszek benne.” A bíró gyorsan felfogta, hogy pontosan ezt állította a füzet is. A pert megszüntették, a pap pedig haragosan elviharzott a bíróság épületéből.

Az akkori Csehszlovákia keleti részén Jehova Tanúinak megnövekedett tevékenységétől felzaklatva, a papság kémkedéssel vádolta a Tanúkat. A helyzet hasonló volt ahhoz, mint amit Pál apostol tapasztalt, amikor az első századi zsidó papság lázítással vádolta őt (Csel 24:5). Perek százai kerültek bíróság elé 1933 és 1934 között, míg a kormány meg nem győzödött róla, hogy a vádnak nem volt bizonyítható alapja. Az 1930-as és 1940-es években a kanadai Québec tartományában is bíróság elé állították a Tanúkat lázító összeesküvés vádjával. A papok maguk — mind katolikus, mind protestáns, de különösképpen római katolikus papok — még a bíróságra is elmentek tanúként ellenük. Mit tettek Jehova Tanúi? A papság úgy érvelt, hogy veszélybe sodorták a nemzeti egységet, olyan dolgok kiadása által, amelyek hűtlenséget támaszthatnak a római katolikus egyház iránt. A Tanúk azonban azt válaszolták, hogy valójában ők olyan irodalmat terjesztettek, amely vigaszt nyújtott az alázatos embereknek Isten Szavából, ám a papságot felbőszítette, mivel leleplezte az Írás-ellenes tanításokat és szokásokat.

Mi tette lehetővé Jehova Tanúi számára, hogy továbbra is előrehaladjanak ilyen kitartó ellenkezéssel szemben? Az Istenbe, és az ihletett Szavába vetett hitük, önzetlen odaadásuk Jehova és Királysága iránt, valamint az erő, amely Isten szellemének a működéséből származik. Miképpen az Írások megállapítják: „amaz erőnek nagy volta Istené . . . és nem magunktól való” (2Kor 4:7).

Jehova Tanúi felveszik a harcot a jog arénájában

A Bibliakutatók már az első világháború előtt évtizedeken át foglalatoskodtak bibliai irodalom kiterjedt ingyenes terjesztésével a templomok melletti utcákban és házról házra. Ám később sok kis- és nagyváros az Egyesült Államokban szabályrendeleteket adott ki, amelyek nagymértékben akadályozták az ilyen „önkéntes munkát”. Mit lehetett tenni?

Az Őrtorony 1919. december 15-i [ang.] száma kifejtette: „Mivel hisszük, hogy feladatunk megtenni mindent, ami lehetséges az Úr királyságáról való tanúskodás érdekében, nem pedig ölbe tett kézzel ülni, amiért bezárulni látjuk a lehetőség ajtaját, valamint amiért ilyen módszeres erőfeszítések történtek az önkéntes munka ellen, ezért előkészületeket tettünk egy folyóirat felhasználására, amelynek címe . . . ARANYKORSZAK.”a

Amint a házankénti tanúskodás fokozódott, úgy gyarapodtak a kísérletek arra, hogy törvényeket alkalmazzanak korlátozására vagy betiltására. Nem minden országban vannak olyan jogi rendelkezések, amelyek lehetővé teszik kisebbségek szabadságának biztosítását a hivatali ellenzéssel szemben. Ám Jehova Tanúi tudták, hogy az Egyesült Államok alkotmánya szavatolja a vallásszabadságot, szólásszabadságot és sajtószabadságot. Tehát amikor a bírák olyan módon értelmeztek helyi szabályrendeleteket, hogy azok akadályozzák Isten Szavának a prédikálását, a Tanúk tovább vitték pereiket a felebbviteli bíróságokra.b

Hayden C. Covington, akinek kiemelkedő szerepe volt a Watch Tower Society jogi ügyeiben, a történteket áttekintve később elmagyarázta: „Ha a bírósági hivatalok, rendőrbíróságok és más elsőfokú bíróságok által bejegyzett büntetőítéletek ezreit nem fellebbeztük volna meg, precedensek hegyei halmozódtak volna óriási akadályként az imádat elé. A fellebbezések által megelőztük az ilyen akadály képződését. Amiért kitartóan megfellebbeztük a kedvezőtlen döntéseket, imádati módunk szerepel az Egyesült Államok és más országok törvényében.” Az Egyesült Államokban egy sor pernek vezetett az útja egészen a Legfelsőbb Bírósághoz.

A szabadság biztosításának megerősítése

Az egyik első per, amely Jehova Tanúinak szolgálatát érintette, s az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához került, Georgiából eredt, és 1938. február 4-én tárgyalták a bíróság előtt. Alma Lovellt a georgiai Griffin büntetőbírósága bűnösnek nyilvánította annak a szabályrendeletnek a megszegésében, amely mindenféle irodalom terjesztését tiltotta a városi közigazgatás vezetőjének engedélye nélkül. Egyebek mellett Lovell testvérnő az Aranykorszak folyóiratot is felajánlotta az embereknek. Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága 1938. március 28-án a szabályrendeletet érvénytelenítette, mivel az a sajtószabadságot engedélyeknek és cenzúrának rendelte alá.c

A következő évben J. F. Rutherford a felperes ügyvédjeként érveket sorakoztatott fel a Legfelsőbb Bíróság előtt a Clara Schneider kontra New Jersey állam perben.d Ezt követte 1940-ben a Cantwell kontra Connecticut állam pere, amelyhez J. F. Rutherford fogalmazta az előkészítő iratot, és Hayden Covington tárt szóbeli érveket a bíróság elé. Ezeknek a pereknek a pozitív kimenetele megerősítette a vallásszabadság, szólásszabadság és sajtószabadság alkotmányos biztosítását. De voltak kedvezőtlen fordulatok is.

Kemény pofonok a bíróságok kezétől

A zászló előtti tisztelgési ügy Jehova Tanúi iskolás gyermekeivel kapcsolatban először 1935-ben jutott az amerikai bíróságok elé a Carlton B. Nicholls kontra Lynn (Massachusetts) polgármestere és iskolabizottsága perben.f A pert a massachusettsi Legfelsőbb Igazságügyi Bíróság elé terjesztették. A bíróság 1937-ben elrendelte, hogy tekintet nélkül arra, miben hisznek ifj. Carleton Nichols és szülei, nem szükséges engedményt tenni a vallási hitnézet miatt — mondta ki a rendelet —, „mivel a kérdéses zászló előtti tisztelgés és hűségeskű semmiféle jogi értelemben nem kapcsolódik a valláshoz . . . Azok nem állnak összefüggésben bárkinek is a Teremtőről alkotott nézeteivel. Nem érintik az Alkotójához fűződő viszonyát senkinek sem.” Amikor a kötelező zászló előtti tisztelgés ügyét az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságához fellebbezték 1937-ben a Leoles kontra Landers perbeng, majd 1938-ban a Hering kontra Állami Oktatásügyi Minisztérium perbenh, a bíróság megszüntette ezeket a pereket, mivel véleményük szerint azok nem érintettek fontos, szövetségi alkotmányjogokkal kapcsolatos megvizsgálandó kérdéseket. A bíróság 1939-ben ismét elutasított egy fellebbezést ugyanebben a kérdésben a Gabrielli kontra Knickerbocker perben.i Ugyanazon a napon a perbeszéd megtartása nélkül jóváhagyták az elsőfokú bíróság kedvezőtlen döntését a Johnson kontra Deerfield város perben.j

Végül a bíróság 1940-ben tárgyalást rendelt el a Minersville-i tankerület kontra Gobitis nevezetű perben.k Neves jogászok sora képviselte az ügyet mindkét oldalon. J. F. Rutherford terjesztette elő a perbeszédet Walter Gobitas és gyermekei érdekében. A Harvard egyetem jogi osztályának egyik tagja képviselte az American Bar Association (Amerikai Ügyvédi Kamara Egyesülete) és a Civil Liberties Union (Állampolgári Jogok Szövetsége) szervezeteket, a kötelező zászló előtti tisztelgés ellen érvelve. Az érveket azonban elutasították, és csupán egyetlen ellenszavazattal a Legfelsőbb Bíróság június 3-án elrendelte, hogy azokat a gyermekeket, akik nem tisztelegnek a zászló előtt, ki lehet zárni az állami iskolákból.

A következő három év során a Legfelsőbb Bíróság 19 perben határozott Jehova Tanúi ellen. Igen figyelemreméltó volt 1942-ben a Jones kontra Opelika város perbenl hozott kedvezőtlen döntés. Rosco Jonest bűnösnek nyilvánították abban, hogy az alabamai Opelika utcáin engedélyadó fizetése nélkül irodalomterjesztéssel foglalatoskodott. A Legfelsőbb Bíróság helybenhagyta az ítéletet, és kijelentette, hogy a kormányoknak jogukban áll méltányos díjakat kérni a házalásért, az ilyen törvényeket pedig még akkor sem lehet megkérdőjelezni, ha a helyi hatóságok esetleg önkényesen vonják meg az engedélyt. Ez kemény pofon volt, mivel immár bármely közösség — a papok vagy bármely más, Tanúkat ellenző személy ösztökélésére — törvényes jogon kirekeszthette őket, s ezáltal — érvelhettek így esetleg az ellenkezők — megállíthatták Jehova Tanúi prédikálótevékenységét. Ám különös dolog történt.

Fordul a kocka

A Jones kontra Opelika perben, amelyben a döntés ekkora pofont mért Jehova Tanúi nyilvános szolgálatára, hárman a bírák közül kijelentették, nem csupán nem értenek egyet a bíróság többségével a szóban forgó perben, hanem úgy érzik, hogy még ők segítettek lerakni az alapot a Gobitis perben. „Mivel a Gobitis perben egy véleményen voltunk — tették hozzá —, megítélésünk szerint itt a megfelelő alkalom arra, hogy kijelentsük, most úgy hisszük, akkor is helytelen döntés született.” Jehova Tanúi mintegy végszóként értelmezték ezt arra, hogy ismételten a bíróság elé vigyék a kérdéseket.

Perújrafelvételi indítványt nyújtottak be a Jones kontra Opelika perben. Az indítványban szilárd jogi érveket tártak elő. Többek között ezt is határozottan kijelentették: „Ennek a bíróságnak számolnia kell azzal a mindenek fölé emelkedő ténnyel, hogy a Mindenható Isten szolgáival szemben bíráskodik.” Felelevenítették az ilyen ügybe való beavatkozás Bibliában található eseteit. A figyelmet arra a tanácsra irányították, amelyet a törvénytanító Gamáliel adott az első századi zsidó legfelsőbb bíróságnak, nevezetesen: „álljatok el ez emberektől, és hagyjatok békét nékik . . . nehogy esetleg Isten ellen harczolóknak is találtassatok” (Csel 5:34–39).

Végül 1943. május 3-án, a határkőnek számító Murdock kontra Pennsylvania perbena a Legfelsőbb Bíróság érvénytelenítette a Jones kontra Opelika perben hozott korábbi döntését. Kijelentette, hogy bármiféle engedélyadó, mint előfeltétele annak, hogy valaki vallásos irodalom terjesztése által gyakorolja vallásszabadságát, alkotmányellenes. Ez a per újra megnyitotta az ajtókat Jehova Tanúi előtt az Egyesült Államokban, s azóta perek százainál tekintélyként hivatkoztak rá. 1943. május 3. valóban emlékezetes nap volt Jehova Tanúi számára az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága előtti jogvita tekintetében. Azon az egy napon 13 perből 12 perben (mindnek tárgyalását és véleményezését négy döntésben összegezték) a bíróság a javukra döntött.b

Körülbelül egy hónappal később — június 14-én, a nemzeti Zászló Napja évfordulóján — a Legfelsőbb Bíróság ismét érvénytelenítette saját ítéletét, ezúttal a Gobitis perben hozott döntésére vonatkozóan, mégpedig a Nyugat-Virginia Állam Oktatásügyi Minisztériuma kontra Barnette perben.c Elrendelte, hogy „egyetlen hivatalnok — legyen akár magas vagy alacsonyabb rangú — sem írhatja elő, mi legyen ortodox a politikában, nacionalizmusban, vallásban vagy más nézetbeli kérdésekben, sem nem erőltetheti a polgárokat arra, hogy akár szó vagy tett által megvallják hitüket azokban”. Az ebben a döntésben felállított érvelés nagy részének később Kanadában helyt adott Ontario Fellebbezési Bírósága is a Donald kontra Hamilton Oktatási Bizottsága perben, amely döntést a Kanadai Legfelsőbb Bíróság nem volt hajlandó érvényteleníteni.

A Barnette perben, valamint ugyanazon a napon a Taylor kontra Mississippi állam perbend hozott döntéséhez hűen az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága jóváhagyta, hogy Jehova Tanúi nem vádolhatók indokoltan lázítással, amiért kifejtik érveiket a zászló előtti tisztelgés visszautasításáról, és amiért azt tanítják, hogy minden nemzet a vesztes oldalon áll, mivel ellenszegül Isten Királyságának. Ezek az ítéletek előkészítették a terepet a soron következő kedvező ítéletek számára is más bíróságokon, olyan perekben, amelyek Tanú szülőket érintettek, akiknek gyermekeik nem voltak hajlandóak tisztelegni a zászló előtt az iskolában, valamint a foglalkozást és gyermekelhelyezést érintő kérdésekben is. A kocka határozottan megfordult.e

A szabadság új korszaka nyílik meg Québecben

Jehova Tanúi Kanadában is keményen munkálkodtak az imádat szabadságának elnyerése érdekében. 1944 és 1946 között Tanúk százait tartóztatták le Québecben, amikor a nyilvános szolgálatban vettek részt. A Kanadai törvény biztosította az imádat szabadságát, ám csőcselék zavarta meg azokat az összejöveteleket, ahol a Bibliával foglalkoztak. A rendőrség engedelmeskedett a katolikus papság követeléseinek, hogy állítsák le Jehova Tanúinak munkáját. A helyi büntetőbíróságok bírói szidalmakkal halmozták el a Tanúkat, a csőcseléket alkotó egyének ellen azonban semmit sem cselekedtek. Mit lehetett tenni?

A Társulat különleges kongresszust szervezett Montrealban 1946. november 2-án és 3-án. A szónokok áttekintették Jehova Tanúi helyzetét az Írás szerint és az ország törvényének szempontjából. Majd bejelentették az előkészületeket a Quebec’s Burning Hate for God and Christ and Freedom Is the Shame of All Canada (Québec izzó gyűlölete Isten, Krisztus és a szabadság iránt egész Kanada szégyene) című angol, francia és ukrán nyelvű traktátusok 16 napos, egész országra kiterjedő terjesztésére. Ez részletesen beszámolt a csőcseléktámadásokról, és más erőszakosságokról, amelyeket Jehova Tanúi ellen követtek el Québecben. Ezt egy második traktátus követte, Quebec, You Have Failed Your People! (Québec, cserbenhagytad népedet!) címmel.

Québecben a letartóztatások száma ugrásszerűen megemelkedett. A helyzet orvoslása érdekében a Watch Tower Society kanadai fiókhivatala felállított egy jogi osztályt, amelynek Torontóban és Montrealban is voltak képviselői. Amikor a hír elérte a sajtót, hogy Maurice Duplessis, Québec miniszterelnöke szándékosan tönkretette Frank Roncarellinek, Jehova Tanúi egyikének éttermét, csupán azért, mert óvadékot biztosított Tanú-társainak, Kanada nyilvánossága fennhangon tiltakozott. Majd 1947. március 2-án Jehova Tanúi elindítottak egy országos kampányt, felszólítva Kanada népét, hogy folyamodványt nyújtson be a kormánynál egy alapvető polgári jogokról szóló törvény érdekében. Több mint 500 000 aláírást szereztek — ez a legnagyobb folyamodvány volt, amely valaha is a kanadai parlament elé került! Ezt a következő évben pedig egy még nagyobb folyamodvány követte, az első megerősítéseként.

Időközben a Társulat próbaként kiválasztott két pert fellebbezésre a Kanadai Legfelsőbb Bírósághoz. Az egyik, Aimé Boucher kontra Őfelsége a Király, lázítás vádjával foglalkozott, amelyet újra és újra felhoztak a Tanúk ellen.

A Boucher per azon alapult, hogy Aimé Boucher, egy szelíd természetű földműves, a Quebec’s Burning Hate traktátust terjesztette. Vajon lázítás volt a részéről, hogy ismertté tette a Tanúk ellen irányított csőcseléktámadást Québecben, a törvény semmibevételét a Tanúkkal foglalkozó tisztviselők részéről, s annak a bizonyítása, hogy a katolikus püspök és más katolikus papok szították a csőcseléktámadást?

A terjesztett traktátust elemezve a Legfelsőbb Bíróság egyik bírája ezt mondta: „Az írás címe »Québec izzó gyűlölete Isten, Krisztus és a szabadság iránt egész Kanada szégyene« először is egy felhívást tartalmazott a kérdések nyugodt és ésszerű megvizsgálására, amelyek a címet támasztják alá; majd általában véve utalt a Tanúk mint Krisztusban lévő atyafiak elleni összehangolt bosszúszomjas üldözésre Québecben; részletesen beszámolt az üldözés konkrét eseteiről, valamint tartalmazott egy befejező felhívást a tartomány lakosságához, tiltakozva a csőcselékuralom és a Gestapo-módszerek ellen, hogy Isten Szavának a tanulmányozása, valamint a parancsainak való engedelmesség által »az Őiránta, Krisztus iránt és az emberi szabadság iránt érzett szeretet jó gyümölcsei bőven teremhessenek«. ”

A bíróság döntése megsemmisítette Aimé Boucher ítéletét, ám az öt bíró közül három csupán új vizsgálatot rendelt el. Vajon ez elfogulatlan döntést eredményez az elsőfokú bíróságoknál? Jehova Tanúinak ügyvédje az ügy újratárgyalását kérte a Legfelsőbb Bíróságnál. Meglepetésükre, megadták. Mialatt a folyamodvány függőben volt, megemelkedett a bírák száma a bíróságon, és az egyik eredeti bíró megváltoztatta a véleményét. Ennek eredményeként 1950 decemberében a döntés 5:4 arányban teljesen felmentette Boucher testvért.

Ezt a döntést a legfőbb államügyész helyettese és Québec tartomány miniszterelnöke is (aki egyben a főállamügyész volt) először támadta, ám a bíróságokon fokozatosan érvényt szereztek neki. Tehát a lázítás vádját, amelyet Kanadában újra és újra felhoztak Jehova Tanúi ellen, hatásosan kiküszöbölték.

Egy másik pert is megfellebbeztek próbaként a Kanadai Legfelsőbb Bírósághoz — a Laurier Saumur kontra Québec város ügyet. Ez az engedélyhez kötöttség szabályrendeletével ütközött, amely az elsőfokú bíróságok ítéleteinél nagy számban előfordult. A Saumur perben a Társulat egy végleges tiltó végzésre törekedett Québec városa ellen, hogy a hatóság ne akadályozza Jehova Tanúi vallásos irodalmának terjesztését. A Legfelsőbb Bíróság 1953. október 6-án meghozta döntését. A felelet „Igen” volt Jehova Tanúi számára, „Nem” Québec tartomány számára. Ez a döntés más perek ezreiben is győzelmet hozott, ahol a fő tényező a vallásszabadságnak ugyanaz az alapelve volt. Ez Jehova Tanúi munkájának egy új korszakát nyitotta meg Québecben.

Oktatás a törvényes jogok és eljárások terén

Midőn az 1920-as évek végén és később növekedett a bírósági perek száma, Jehova Tanúi számára szükségessé vált, hogy oktatást kapjanak a törvényes eljárások terén. Mivel J. F. Rutherford jogász volt, s alkalmanként bíróként szolgált, helyesen ítélte meg a Tanúk azon szükségét, hogy irányítást kapjanak ezekben a kérdésekben. A Tanúk különösképpen 1926 óta hangsúlyozták a vasárnaponkénti házról házra prédikálást a Bibliát magyarázó könyvek felhasználásával. A vasárnaponkénti bibliai irodalom terjesztésével szembeni ellenkezés miatt készítette el Rutherford testvér a Liberty to Preach (A prédikálás szabadsága) című füzetet, hogy segítsen az Egyesült Államokban élőknek megérteni törvényes jogaikat. Ő azonban nem tudta egymaga ellátni az összes jogi feladatot, így további ügyvédeket hívott meg, hogy a Társulat főhivatala személyzetének részeként szolgáljanak. Emellett az egész ország területén más ügyvédek is szorosan együttműködtek.

Az ügyvédek nem tudtak mindig megjelenni a bíróság előtt, ahogyan azt a Jehova Tanúi prédikálótevékenységét érintő perek ezrei megkívánták volna, ám értékes tanácsokkal szolgálhattak. Ennek érdekében előkészületeket tettek arra, hogy Jehova Tanúi közül mindenkit képzésben részesítsenek az alapvető jogi eljárásokról. Erre különleges kongresszusokon került sor az Egyesült Államokban 1932-ben, majd később a rendszeres Szolgálati Összejövetel programjának keretén belül a gyülekezetekben. Egy részletes „Tárgyalási ügyrend” került kiadásra Jehova Tanúinak 1933-as Évkönyve lapjain (később pedig különálló nyomtatványként adták ki). Amikor a körülmények úgy kívánták, ezeket az útmutatásokat kiigazították. A Vigasz folyóirat 1937. november 3-i [ang.] számában további jogi tanácsról gondoskodtak az akkor felmerülő konkrét esetekkel kapcsolatban.

Ennek a felvilágosításnak a felhasználásával a Tanúk, ahelyett hogy egy jogász szolgálatait vették volna igénybe, rendszerint maguk adták elő saját védelmüket a helyi bíróságok előtt. Úgy találták, hogy ezen a módon gyakran tanúskodhatnak a bíróságnak, és szemtől szembe tárhatják a bíró elé a felmerült kérdéseket, hogy pereiket ne csupán jogi formalitások döntsék el. Amikor egy perben kedvezőtlen döntés született, általában fellebbezést nyújtottak be, habár néhány Tanú inkább letöltötte a kiszabott börtönbüntetési időt, és nem fogadott ügyvédet, akinek a szolgálataira szükség lett volna egy fellebbviteli bíróságon.

Amint új helyzetek álltak elő, és a bíróságok döntései precedenseket állítottak fel, több felvilágosításról gondoskodtak, hogy a Tanúk felkészültsége időszerű legyen. Ily módon 1939-ben kinyomtatták az Advice for Kingdom Publishers (Tanács Királyság-hírnököknek) című füzetet, hogy a testvérek segítségéül szolgáljon a bírósági csatározásokban. Két évvel később még részletesebb fejtegetés jelent meg a Jehovah’s Servants Defended (Jehova szolgáinak védelme) című füzetben. Az amerikai bíróságok Jehova Tanúit érintő ötven különböző döntését idézte, illetve tárgyalta a füzet, valamint számos más pert, és elmagyarázta, hogyan lehet ezeket a jogi irányadó eseteket eredményesen felhasználni. Majd 1943-ban minden Tanú hozzájuthatott egy példányhoz a Freedom of Worship (Az imádat szabadsága) című kiadványból, s ez gondos áttanulmányozásra került a gyülekezetekben a Szolgálati Összejövetelek során. Amellett, hogy ez a füzet jogi perek értékes kivonatáról gondoskodott, részleteiben kifejtette az Írás szerinti érveit annak, miért kell sajátos módon kezelni a felmerült kérdéseket. Ezt követte 1950-ben a korszerűsített füzet, Defending and Legally Establishing the Good News (A jó hír védelme és törvényes megerősítése) címmel.

Mindez egy előrehaladó jogi oktatómunka volt. A cél azonban nem az volt, hogy a Tanúkat jogászokká képezzék, hanem hogy nyitva tartsák az utat Isten Királysága jó hírének nyilvános és házankénti prédikálása előtt.

Mint a sáskahad

Ahol a tisztviselők a törvény felett állóknak tekintették magukat, ott a Tanúkkal való bánásmódjuk néha könyörtelen volt. A velük szembenállók által alkalmazott módszerek ellenére Jehova Tanúi tudták, hogy Isten Szava ezt tanácsolja: „Magatokért bosszút ne álljatok szerelmeseim, hanem adjatok helyet ama haragnak; mert meg van írva: Enyém a bosszúállás, én megfizetek, ezt mondja az Úr” (Róma 12:19). Ők kétségkívül mély elkötelezettséget éreztek arra, hogy tanúskodjanak. Hogyan tették meg, amikor hivatali ellenállással találták szembe magukat?

Noha Jehova Tanúinak egy-egy gyülekezete inkább kicsinynek volt mondható az 1930-as években, mégis erős kötelék fűzte őket egymáshoz. Amikor komoly nehézség ütötte fel a fejét valamelyik vidéken, a Tanúk a környező helyekről buzgón segítettek. 1933-ban az Egyesült Államokban például 12 600 Tanú volt 78 nagyobb csoportba szervezve. Amikor ismétlődő letartóztatásokra került sor egy környéken, vagy amikor az ellenkezőknek sikerült nyomást gyakorolniuk a rádióállomásokra, és elérniük, hogy töröljék a szerződéseket a Jehova Tanúi által készített műsorok közvetítésére, értesítették a Társulat brooklyni hivatalát. Egy hét leforgása alatt erősítést küldtek arra a területre, hogy összpontosított tanúskodást tegyenek.

A Tanúk a szükséglettől függően 50 és 1000 fő között találkoztak egy kijelölt időpontban, rendszerint vidéken, a bemunkálásra váró terület közelében. Mind önkéntesek voltak; néhányan még 320 kilométernyi távolságról is érkeztek. Az egyes csoportok akkora területet kaptak, amelyet talán harminc perc alatt, vagy esetleg két óra alatt be lehetett munkálni. Amikor mindegyik autós csoport elkezdett tevékenykedni a számára kijelölt részen, egy testvérekből álló bizottság felkereste a rendőrséget, hogy értesítse őket a folyamatban lévő tevékenységről, és egy listát nyújtson nekik mindazokról a Tanúkról, akik a közösségben tevékenykednek azon a reggelen. Felismerve, hogy a Tanúk puszta száma túlerőt jelent saját rendőrségük létszáma felett, a tisztviselők legtöbb helyen hagyták, hogy a munka akadály nélkül folyjék. Egyes helységekben megtöltötték a fogházaikat Tanúkkal, de ezen túlmenően nem tehettek semmit. A letartóztatottak érdekében pedig a Tanúk jogászai készen álltak az óvadékkal. A hatás olyan volt, mint a jelképes sáskahadé, amelyre az Írások a Jóel 2:7–11-ben és a Jelenések 9:1–11-ben utal. Ezen a módon lehetséges volt folytatni a jó hír prédikálását, még a heves ellenállással szemben is.

A zsarnokoskodó hivatalnokok ténykedését leleplezik a közvélemény előtt

A Tanúk egyes területeken eredményesnek vélték az emberek tájékoztatását arról, mit művelnek helyi hivatalnokaik. Québecben, amikor a bíróságok inkvizíciós törvényszékekre emlékeztető eljárásoknak vetették alá a Tanúkat, levelet küldtek Québec törvényhozó testülete minden tagjának, vázolva a tényeket. Amikor ez nem váltott ki tetteket, a Társulat 14 000 üzletemberhez küldte el a levél egy-egy másolatát, szerte az egész tartományban. Majd a felvilágosítást újságok szerkesztőihez továbbították megjelentetés céljából.

Az Egyesült Államok keleti részén a nyilvánosságot rádióadásokon keresztül tájékoztatták. A brooklyni Bételben néhány képzett, jól utánzó színész megalakította az úgynevezett The King’s Theatert (Király Színházat). Amikor zsarnokoskodó hivatalnokok bíróság elé vitték Jehova Tanúit, gyorsírással teljes feljegyzés készült a bírósági eljárásokról. A színészek jelen voltak a bíróságon, hogy alaposan megfigyeljék a rendőr, a vádló és a bíró hanghordozását és beszédmodorát. Széles körű hírverés után, a hatalmas rádióhallgatóság biztosítására, a The King’s Theater meglepően valósághűen elevenítette fel a tárgyalótermi jeleneteket, így a nyilvánosság pontosan megtudta, mit művelnek tisztviselőik. Idővel, mivelhogy a nyilvánosság rivaldafénye áradt rájuk, egyes ilyen hivatalnokok óvatosabbakká váltak a Tanúkat érintő perek lefolytatásában.

Egyesült fellépés a náci elnyomással szemben

Amikor a náci Németország kormánya kampányt indított, hogy leállítsa Jehova Tanúinak tevékenységét Németországban, a Tanúk ismételt erőfeszítéseket tettek arra, hogy kieszközöljenek egy tárgyalást a német hatóságoknál. Ám enyhülés nem következett be. 1933 nyarán a német tartományok többségében betiltották a munkájukat. Ezért 1933. június 25-én Jehova Tanúi a berlini kongresszusukon elfogadtak egy nyilatkozatot szolgálatukkal és annak céljával kapcsolatosan. Minden magas rangú kormányhivatalnoknak küldtek egy példányt belőle, és milliókat terjesztettek el a nyilvánosság körében. Mindazonáltal 1933 júliusában a bíróságok nem voltak hajlandóak tárgyalást biztosítani a jogorvoslat érdekében. A következő év elején J. F. Rutherford személyesen írt levelet Adolf Hitlernek a fennálló helyzetről, és különleges küldött vitte el neki a levelet. Majd az egész világméretű testvériség a tettek mezejére lépett.

Vasárnap reggel, 1934. október 7-én, kilenc órakor Németországban Jehova Tanúinak minden csoportja összegyülekezett. Imát mondtak Jehova vezetéséért és áldásáért. Majd minden csoport levelet küldött a német kormányhivatalnokokhoz, amelyben kijelentették szilárd elhatározásukat, hogy kitartanak Jehova szolgálatában. Távozás előtt együtt megbeszélték Uruknak, Jézus Krisztusnak a Máté 10:16–24-ben feljegyzett szavait. Ezután kivonultak, hogy tanúskodjanak a szomszédaiknak Jehováról és Krisztus alatti Királyságáról.

Ugyanazon a napon Jehova Tanúi szerte az egész földön összejöttek, és Jehovához intézett egyesült ima után feladtak egy táviratot, amely így intette a Hitler-kormányt: „Az önök durva bánásmódja Jehova tanúival szemben minden jóérzésű embert megdöbbent a földön, és gyalázat Isten nevére. Hagyjanak fel Jehova tanúinak további üldözésével, máskülönben Isten el fogja pusztítani önöket és nemzeti pártjukat!” Ám ezzel az ügy nem ért véget.

A Gestapo fokozta erőfeszítéseit, hogy döntő csapást mérjen Jehova Tanúinak tevékenységére. Az 1936-ban végrehajtott tömeges letartóztatások után úgy gondolták, hogy talán sikert értek el. Ám ekkor, 1936. december 12-én mintegy 3450 Tanú, aki még mindig szabadlábon volt Németországban, villámgyorsan elterjesztett az országban egy nyomtatott határozatot, amely világosan kijelentette Jehova szándékát, s közölte Jehova Tanúinak azon elhatározását, hogy mint uralkodónak inkább Istennek engedelmeskednek, mintsem embereknek. Az ellenkezők nem tudták felfogni, hogyan lehetett a határozatterjesztést véghezvinni. Egy-két hónappal később, amikor is a Gestapo lekicsinyelte a határozatban felrótt vádakat, Jehova Tanúi elkészítettek egy nyílt levelet, amelyben nem haboztak megnevezni azokat a náci tiszteket, akik ördögi módon bántalmazták Jehova Tanúit. 1937-ben ezt a levelet is széles körben terjesztették Németországban. Tehát a gonosz emberek tettei leleplezve tárultak mindenki szeme elé. Ez alkalmat adott az embereknek arra is, hogy eldöntsék, milyen eljárásmódot követnek személyesen a Legfelségesebbnek ezen szolgáival kapcsolatban. (Vö. Máté 25:31–46.)

A világméretű nyilvánosság némi enyhülést hoz

Más kormányok is durván bántak Jehova Tanúival, betiltották az összejöveteleiket és nyilvános prédikálásukat. Néhány esetben ezek a kormányok előidézték, hogy a Tanúknak felmondjanak a világi munkahelyükön, gyermekeiket pedig kizárják az iskolákból. Számos kormány folyamodott kegyetlen testi bántalmazásokhoz is. Emellett ugyanezeknek az országoknak az alkotmánya rendszerint tartalmazza a vallásszabadság szavatolását. Azzal a céllal, hogy egyhülést szerezzen üldözött testvérei számára, a Watch Tower Society gyakran biztosít világméretű nyilvánosságot az ilyen bánásmóddal kapcsolatos részleteknek. Ezt Az Őrtorony és az Ébredjetek! folyóiratok felhasználásával teszi, a beszámolókat pedig némelykor átveszi a nyilvános sajtó is. A Tanúk érdekében fellebbező levelek ezrei özönlenek ilyenkor a kormányhivatalnokok irodáiba a világ minden részéről.

Egy ilyen kampány eredményeként 1937-ben az egyesült államokbeli Georgia kormányzója mintegy 7000 levelet kapott négy országból, mindössze két nap leforgása alatt. A georgiai La Grange város polgármesterét szintén levelek ezrei árasztották el. Hasonló kampányokat folytattak Jehova Tanúi érdekében Argentínában 1978-ban és 1979-ben, Beninben 1976-ban, Burundiban 1989-ben, a Dominikai Köztársaságban 1950-ben és 1957-ben, Etiópiában 1957-ben, Gabonban 1971-ben, Görögországban 1963-ban és 1966-ban, Jordániában 1959-ben, Kamerunban 1970-ben, Malájföldön 1952-ben, Malawiban 1968-ban, 1972-ben, 1975-ben, majd 1976-ban ismét, Mozambikban 1976-ban, Portugáliában 1964-ben és 1966-ban, Spanyolországban 1961-ben majd 1962-ben ismét, Szingapúrban 1972-ben, valamint 1983-ban Szváziföldön.

Egy mai példaként arra, amit Jehova Tanúi világméretekben tesznek, hogy enyhülést szerezzenek elnyomott testvéreiknek, vegyük szemügyre a helyzetet Görögországban. Jehova Tanúi üldözésének hevessége miatt, ami az ottani ortodox görögkeleti papság ösztönzésére történt, 1986-ban mind Az Őrtorony, mind az Ébredjetek! folyóirat (amelyeknek összesített nemzetközi példányszáma több mint 22 000 000 példány) beszámolt az üldözés részleteiről. A más országokban élő Tanúkat felkérték arra, hogy írjanak a görög kormány tisztviselőinek testvéreik érdekében. Ők írtak is; és az athéni Vradyni újság beszámolója szerint az igazságügy-minisztert több mint 200 000 levél árasztotta el több mint 200 országból, több mint 106 nyelven.

A következő évben, amikor egy Tanúkat érintő pert tárgyaltak a krétai Hania város fellebbviteli bíróságán, Jehova Tanúinak képviselői a per érintett feleiként, és keresztény testvéreiket támogatva, hét országból voltak jelen (Angliából, az Egyesült Államokból, Franciaországból, Japánból, Németországból, Olaszországból és Spanyolországból). Majd 1988-ban, Görögország Legfelsőbb Bíróságának kedvezőtlen döntését követően egy Jehova Tanúit érintő újabb perben a Tanúk fellebbeztek az Emberi Jogok Európai Bizottságához. Ott, 1990. december 7-én az Európa majdnem minden részéről érkezett 16 jogásznak átadtak egy aktát 2000 letartóztatásról és bírósági perek százairól, amelyekben Jehova Tanúit Görögországban elítélték, amiért a Bibliáról beszéltek. (Tulajdonképpen 19 147 ilyen letartóztatás történt Görögországban 1938 és 1992 között.) A Bizottság egyhangúlag úgy döntött, hogy a pert az Emberi Jogok Európai Bíróságának kell tárgyalnia.

Néhány esetben az emberi jogok megsértésének ilyen leleplezése bizonyos fokú enyhülést szerez. Tekintet nélkül azonban arra, milyen lépéseket tesznek a bírák vagy uralkodók, Jehova Tanúi továbbra is Istennek mint Legfőbb Uralkodójuknak engedelmeskednek.

Törvényes elismerés biztosítása

A felhatalmazás az igaz imádat gyakorlására nyilvánvalóan nem valamely embertől vagy emberi kormányzattól ered. Ez magától Jehova Istentől származik. Sok országban azonban a világi törvény által nyújtott védelem biztosítása érdekében előnyösnek bizonyult Jehova Tanúi számára, hogy a kormány bejegyezze őket mint vallási egyesületet. Helyi törvényes társaságok megalakítása esetleg elősegíti egy telek megvásárlásának tervezését egy fiókhivatal számára, vagy a bibliai irodalom nagy mennyiségű nyomtatását. Az ókori Filippiben Pál apostol által felállított példával összhangban, Jehova Tanúi is helyénvaló lépéseket tesznek a „jó hír . . . törvényes megerősítésére” (Fil 1:7, NW ).

Időnként ez sok nehézséggel járt. Ausztriában például, ahol a Vatikánnal kötött konkordátum a katolikus egyháznak a kormány pénzügyi támogatását biztosítja, Jehova Tanúinak erőfeszítéseit a hivatalnokok először ridegen visszautasították: „Az önök feltett szándéka, hogy egy vallásszervezetet hozzanak létre, ilyen jellegű szervezetet azonban nem lehet megalakítani az osztrák törvény értelmében.” 1930-ban azonban mégis bejegyezhettek egy egyesületet, amely Bibliák és bibliai kiadványok terjesztésével foglalkozik.

Spanyolországban Jehova Tanúinak huszadik századi tevékenysége visszanyúlik egészen az első világháború idejéig. Ám a XV. századi inkvizíció kezdeti évei óta a római katolikus egyház és a spanyol állam — kevés kivétellel — egymással karöltve ténykedett. A politikai és vallási légkörben beállt változások odáig vezettek, hogy az egyének engedélyt kaptak más vallás gyakorlására is, hitük nyilvános kifejezésre juttatását azonban tiltották. Ilyen körülmények ellenére Jehova Tanúi 1956-ban, majd 1965-ben újra, megpróbáltak törvényes elismeréshez jutni Spanyolországban. Ám amíg a spanyol parlament meg nem alkotta az 1967-es Vallásszabadsági Törvényt, semmiféle valódi előrelépés nem volt lehetséges. Végül 1970. július 10-én, amikor a Tanúk száma már meghaladta a 11 000 főt Spanyolországban, megadták a törvényes elismerést.

A Watch Tower Society törvényes bejegyzésének érdekében 1948-ban kérvényt intéztek Dahomey (most Benin) francia gyarmati kormányzójához. Ám csupán 1966-ban, hat évvel azután, hogy az ország független köztársasággá lett, adták meg ezt a törvényes bejegyzést. A törvényes elismerést 1976-ban mégis visszavonták, majd 1990-ben, amikor változások álltak be a politikai légkörben és a vallásszabadsághoz való hivatalos hozzáállásban, helyreállították.

Jóllehet Jehova Tanúi éveken át törvényes elismerést élveztek Kanadában, a második világháború ürügyként szolgált az ellenkezőknek arra, hogy rábírjanak egy új főkormányzót a Tanúk törvényen kívülinek nyilvánítására. Ez 1940. július 4-én történt. Két évvel később, amikor a Tanúknak lehetőséget biztosítottak arra, hogy óvást emeljenek az alsóház egyik vizsgálóbizottságánál, a bizottság határozottan azt javasolta, hogy oldják fel a Jehova Tanúit és törvényes társaságaikat sújtó tilalmat. Az igazságügy-miniszter, egy római katolikus férfi azonban mindaddig nem érzett késztetést a tilalom teljes eltörlésére, amíg ismételt és terjedelmes vitákra nem került sor az alsóházban, és a Tanúk sok munkával aláírásokat nem gyűjtöttek két, országos folyamodványhoz.

Kelet-Európa kormányainak szemléletmódjában alapvető változásoknak kellett beállnia, mielőtt Jehova Tanúi törvényes elismerést nyerhettek. A vallásszabadságért való évtizedes folyamodások után a Tanúknak végre törvényes elismerést biztosítottak 1989-ben Lengyelországban és Magyarországon, 1990-ben Romániában és Kelet-Németországban (még egyesítése előtt a Német Szövetségi Köztársasággal), 1991-ben Bulgáriában és az akkori Szovjetunióban, valamint Albániában 1992-ben.

Jehova Tanúi törekednek bármely nemzet törvényével összhangban tevékenykedni. A Biblia alapján határozottan támogatják a kormányhivatalnokok tiszteletben tartását. Ám amikor az emberek törvényei ellentétbe kerülnek Isten világosan kijelentett parancsolataival, ők erre így felelnek: „[mint uralkodónak, NW ] Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel 5:29).

Amikor a félelem elfelejteti az emberekkel az alapvető szabadságjogokat

Mivel sok ember részéről növekszik a kábítószerrel való visszaélés, valamint növekszik az infláció, ami gyakran arra kényszeríti mind a férjeket, mind a feleségeket, hogy világi munkát vállaljanak, Jehova Tanúi az Egyesült Államokban új helyzetekkel találták magukat szemben szolgálatuk során. Számos környék majdnem kihalt a nap folyamán, a betöréses lopás pedig burjánzik. Az emberek félnek. Az 1970-es évek végén és az 1980-as évek elején a házalással kapcsolatos engedélyekről szóló szabályrendeletek új hullámát léptették életbe, hogy szem előtt tartsák a közösségekben az idegeneket. Néhány kisváros letartóztatással fenyegette Jehova Tanúit, ha nem szereznek be engedélyeket. Ám a Tanúk már korábban szilárd törvényes alapot biztosítottak arra, hogy a bíróság bevonása nélkül rendezhessék a problémákat.

Ahol nehézségek merülnek fel, a helyi vének találkozhatnak a városi tisztviselőkkel, hogy kidolgozzanak egy megoldást. Jehova Tanúi határozottan elutasítják, hogy engedélyt kérjenek olyan munkának a végzésére, amelyet Isten parancsolt meg. Az Egyesült Államok alkotmánya, amelyet a Legfelsőbb Bíróság döntései támasztanak alá, szavatolja az imádat szabadságát, valamint a sajtószabadságot, amely nem függ bármiféle illeték mint előfeltétel megfizetésétől. Jehova Tanúi azonban megértik, hogy az emberek félnek, ezért beleegyezhetnek abba, hogy ha ez szükséges, értesítik a rendőrséget mielőtt tanúskodni kezdenek egy bizonyos területen. Mindamellett, ha nem sikerül elfogadható egyezséget elérni, a Társulat főhivatalából egy ügyvéd levél útján kapcsolatba lép a helyi tisztviselőkkel, és elmagyarázza nekik Jehova Tanúi munkáját, az alkotmányos törvényt, amely támogatja a prédikáláshoz való jogukat, valamint azon képességüket, hogy érvényt szerezzenek ennek a joguknak szövetségi polgárjogi kártérítési keresetek útján a közösség és annak tisztviselői ellen.f

Egyes országokban még az is szükségesnek bizonyul, hogy bíróság elé vigyék olyan alapvető szabadságjogok megerősítését, amelyeket már hosszú ideje magától értetődőnek feltételeztek. Ez volt a helyzet Finnországban 1976-ban és 1983-ban is. Látszólag a házigazdák békéjének megőrzése érdekében tekintélyes számú helyi szabályrendelet tiltott vallásos tevékenységet, többek között a házról házra járást. Loviisa és Rauma városok bíróságain azonban rámutattak, hogy a házankénti prédikálás Jehova Tanúi vallásának részét képezi, a kormány pedig jóváhagyta az evangéliumhirdetésnek ezt a módszerét, amikor alapító okmányt biztosított Jehova Tanúi vallási egyesületének. Emellett azt is kimutatták, hogy sok ember örömmel fogadja a Tanúk látogatását, s a szabadság megcsonkítása lenne betiltani az ilyen tevékenységet csupán azért, mivel nem mindenki értékeli. Ezeknek a pereknek a sikeres lezárását követően számos kis- és nagyváros hatályon kívül helyezte a szabályrendeletét.

Az alkotmányos törvény formálása

Jehova Tanúinak tevékenysége néhány országban fontos tényező volt a törvény formálásában. Minden amerikai joghallgató tisztában van azzal, milyen nagyban járultak hozzá Jehova Tanúi a polgári jogok védelméhez az Egyesült Államokban. Hogy milyen nagy mértékben járultak hozzá, azt többek között a következő újságcikkek címei tükrözik: „Az alkotmányos törvény tartozása Jehova Tanúinak”, amely a Minnesota Law Review című lapban jelent meg 1944 márciusában, valamint „Az alkotmányos törvény fejlődésének katalizátora: Jehova Tanúi a Legfelsőbb Bíróság előtt”, amely cikket a University of Cincinnati Law Review lapban adtak közre 1987-ben.

A vallás-, szólás- és sajtószabadságra vonatkozó amerikai törvények jelentős része Jehova Tanúi bírósági pereiből tevődik össze. Ezek a perek sokat tettek nem csupán Jehova Tanúi, hanem a teljes lakosság szabadságjogainak megőrzéséért. Egy beszédében a Drake Egyetemen Irving Dilliard, közismert író és szerkesztő így szólt: „Tetszik, nem tetszik, Jehova Tanúi többet tettek szabadságjogaink megőrzéséért, mint bármelyik más valláscsoport.”

A kanadai helyzetre vonatkozóan a State and Salvation​—The Jehovah’s Witnesses and Their Fight for Civil Rights (Állam és üdvösség — Jehova Tanúi s harcuk a polgári jogokért) című könyv előszava kijelenti: „Jehova Tanúi megtanították az államnak és a kanadai embereknek, hogy milyennek kellene lennie a kisebbségi csoportok jogi védelme gyakorlati alkalmazásának. Sőt mi több . . . üldözésük [Jehova Tanúié Québec tartományban] perek sorozatához vezetett az 1940-es és 1950-es években, amelyek Kanada Legfelsőbb Bírósága elé kerültek. Ez a persorozat jelentős mértékben hozzájárult a polgárjogokról alkotott kanadai állásfoglaláshoz is, és Kanadában ma is a polgári szabadságjogok jogtudományának alapját képezi.” A Tanúknak az imádat szabadságáért vívott jogi csatájának „egyik eredménye volt — magyarázza a könyv — azoknak a tárgyalásoknak és vitáknak hosszú folyamata, mely a Jogok Chartájának kiadásához vezetett”, és amely most Kanada alaptörvényének részét képezi.

Isten törvényének felsőbbrendűsége

A Jehova Tanúiról készült jogi beszámoló elsősorban azt a meggyőződésüket tanúsítja, hogy az isteni törvény felsőbbrendű. Állásfoglalásuk az egyetemes szuverenitás vitakérdésének megértésében gyökeredzik. Jehovát mint egyedüli igaz Istent ismerik el, és a világegyetem jogos szuverénjét. Ezért szilárdan állást foglalnak amellett, hogy bármely törvény vagy bírói döntés érvénytelen, amely olyasminek a végzését tiltja, amit Jehova parancsolt, az emberi képviselet pedig, amely ilyen korlátozásokat szabott ki, túllépett hatáskörén. Álláspontjuk ugyanaz, mint Jézus Krisztus apostolainak, akik kijelentették: „[mint uralkodónak, NW ] Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek” (Csel 5:29).

Isten segítségével Jehova Tanúi elszántak arra, hogy prédikálják Isten Királyságának ezt a jó hírét, tanúskodás végett minden nemzetnek az egész lakott földön, mielőtt a vég eljön (Máté 24:14).

[Lábjegyzetek]

[Oldalidézet a 680. oldalon]

A kormányok egyik országban a másik után róttak ki tilalmakat Jehova Tanúira

[Oldalidézet a 682. oldalon]

A pert megszüntették, a pap pedig haragosan elviharzott a bíróság épületéből

[Oldalidézet a 693. oldalon]

Egyes hivatalnokok óvatosabbakká váltak a Tanúkat érintő perek lefolytatásában

[Kiemelt rész a 684. oldalon]

Tanúskodás az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának

Amikor Joseph F. Rutherford, a New York-i ügyvédi kamara tagja és a Watch Tower Society elnöke a „Gobitis” per jogtanácsosaként megjelent az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága előtt, egyértelműen arra irányította a figyelmet, hogy mennyire fontos az alárendeltség Jehova Isten szuverenitása iránt. Így beszélt:

„Jehova Tanúi azok, akik bizonyságot tesznek a Mindenható Isten nevéről, kinek egyedül JEHOVA a neve . . .

Felhívom a figyelmet arra a tényre, hogy Jehova Isten több mint hatezer évvel ezelőtt megígérte, hogy a Messiás által létrehozza az igazságosság kormányzatát. Kellő időben megtartja ezt az ígéretét. A prófécia által megvilágított jelenlegi tények azt sugallják, hogy ez közel van . . .

Isten, vagyis Jehova, az élet egyedüli forrása. Senki más nem képes életet adni. Pennsylvania állama nem képes életet adni. Az amerikai kormány sem. Isten állította fel ezt a törvényt [a képmások imádatának tilalmát], miként Pál fogalmaz, hogy megőrizze népét a bálványimádástól. Önök azt mondják, ez csekélység. Az volt Ádám tette is, amikor evett a tiltott gyümölcsből. Nem az alma, amit Ádám megevett, hanem Isten iránti engedetlenségének tette számított. A kérdés az, vajon az ember Istennek engedelmeskedik, vagy valamely emberi intézménynek . . .

Emlékeztetem e bíróságot (bár aligha szükséges ezt tennem), hogy az »Egyház kontra Egyesült Államok« perben alkotott véleménye szerint Amerika keresztény nemzet; ez pedig azt jelenti, hogy Amerika engedelmességgel tartozik az isteni törvénynek. Emellett azt is jelenti, hogy a bíróságnak tudomása van arról a tényről, miszerint Isten törvénye felsőbbrendű. Ha pedig egy ember lelkiismerete szerint hiszi, hogy Isten törvénye felsőbbrendű, valamint lelkiismerete szerint e hitével összhangban viselkedik, egyetlen emberi hatalom sem szabályozhatja lelkiismeretét, vagy avatkozhat abba . . .

Szabad legyen felhívnom a figyelmet a következőre: eme bíróság minden ülésének kezdetekor a törvényszéki altiszt ezeket a szavakat hirdeti ki: »Isten óvja az Egyesült Államokat és e tisztelt bíróságot!« Én pedig most azt mondom: Isten óvja e tisztelt bíróságot attól, hogy olyan hibát kövessen el, amely az Egyesült Államoknak e népét egy diktatórikus rendszerhez vezeti, és aláássa mindazokat a szabadságjogokat, amelyeket az Alkotmány szavatol. Ez a kérdés szent minden amerikai előtt, aki szereti Istent és az Ő Szavát.”

[Kiemelt rész a 687. oldalon]

Az érvénytelenítéshez vezető háttéresemények

Amikor az Amerikai Legfelsőbb Bíróság 1940-ben a „Minersville-i tankerület kontra Gobitis” ügyben elrendelte, hogy az iskolás gyermekeket kötelezni lehet a zászló előtti tisztelgésre, a kilenc bíróból nyolc egyetértett a döntéssel. Egyedül Stone bíró volt más véleményen. Két év múltán azonban három további bíró (Black, Douglas és Murphy) ellenvéleményének bejegyzésekor a „Jones kontra Opelika” perben megragadta az alkalmat, hogy kijelentse, úgy véli a „Gobitis” perben helytelen döntés született, mivel az a vallásszabadságot alárendelt szerepre ítélte. Ez azt jelentette, hogy a kilenc bíró közül négy jónak látta a döntés érvénytelenítését a „Gobitis” perben. A fennmaradó öt bíró közül, akik háttérbe szorították a vallásszabadságot, kettő nyugállományba vonult. Két új személy (Rutledge és Jackson) ült a bíróságon, amikor a következő zászlótisztelgési pert a Legfelsőbb Bíróság elé terjesztették. 1943-ban a „Nyugat-Virginia Állam Oktatásügyi Minisztériuma kontra Barnette” ügyben mindketten a vallásszabadság mellett szavaztak a kötelező zászlótisztelgés ellenében. Tehát 6:3 arányú szavazattal a bíróság érvénytelenítette öt korábbi perben elfoglalt álláspontját („Gobitis”, „Leoles”, „Hering”, „Gabrielli” és „Johnson”), amelyeket ehhez a bírósághoz fellebbeztek.

Érdekes módon Frankfurter bíró, a „Barnette” perben kifejezett ellenvéleményéhez hozzáfűzte: „Miként a múltban is, a bíróság ezután is időről időre érvényteleníteni fogja álláspontját. Ám úgy vélem, hogy Jehova Tanúinak e perei előtt (kivéve néhány kisebb eltérést, amelyet később újra átgondoltak) még sohasem vetett el e bíróság úgy döntéseket, hogy azzal a demokratikus kormány hatalmát korlátozza.”

[Kiemelt rész a 688. oldalon]

„A misszionáriusi evangelizálás ősrégi formája”

1943-ban a „Murdock kontra Pennsylvania” perben az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága többek között kimondta:

„A vallásos traktátusok közvetlen terjesztése az embereknek a misszionáriusi evangelizálás ősrégi formája — oly régi, mint a nyomtatás történelme. Az évek során befolyásoló erőt jelentett a különféle vallási mozgalmakban. Az evangéliumhirdetésnek ezt a formáját hatalmas arányokban használják fel a különféle vallási szekták, amelyek kolportőrei ezer és ezer otthonba viszik el az evangyéliumot, és személyes látogatásokon keresztül megpróbálnak követőket szerezni hitüknek. Ez több mint prédikálás; több mint vallásos irodalom terjesztése. Ez mindkettő egyesítése. Célja olyannyira evangéliumi, mint a térítő összejöveteleké. A vallásos tevékenységnek ez a formája ugyanazt a megbecsült helyet foglalja el az [Egyesült Államok alkotmányának] 1. számú módosításában, mint az imádat a templomokban és a prédikálás a szószékekről. Ugyanaz a jogalapja van a védelemre, mint a hagyományosabb és szokásszerűen elfogadottabb vallásos gyakorlatoknak. Ugyanaz a jogalapja van a szólásszabadság és sajtószabadság szavatolására is, mint a többi vallási tevékenységnek.”

[Kiemelt rész a 690. oldalon]

„Egyenlő jogokat mindenkinek!”

1953-ban egy akkortájt közismert kanadai rovatvezető, a fenti cím alatt a következőket írta: „Hatalmas örömtűzzel kellene ünnepelni a Parlament-dombon Kanada Legfelsőbb Bíróságának döntését a Saumur perben [amelyet Jehova Tanúi terjesztettek a bíróság elé]; nagy alkalomhoz méltó örömtűzzel. Kevés döntés lehetett fontosabb a kanadai igazságszolgáltatás történelmében. Kevés bíróság tehetett ennél nagyobb szolgálatot Kanadának. Egyik bíróság sem kötelezte le jobban a szabadságörökségüket becsben tartó kanadaiakat . . . A bíróság határozatát nem lehet elég nagy örömtűzzel ünnepelni.”

[Kiemelt rész a 694. oldalon]

Határozott nyilatkozat a náci államhoz

Jehova Tanúinak minden gyülekezete Németországban a következő levelet küldte a német kormányhoz 1934. október 7-én:

„A KORMÁNY HIVATALNOKAINAK:

Jehova Isten Szava, amely a Szent Bibliában áll, a legfelsőbb törvény. Számunkra ez az egyedüli útmutató, mivel odaszenteltük magunkat Istennek, s valódi, őszinte követői vagyunk Krisztus Jézusnak.

Az elmúlt év során, Isten törvényével ellentétben, és jogainkat megsértve önök megtiltották nekünk, Jehova Tanúinak, hogy összegyülekezzünk Isten Szavának tanulmányozására, valamint az Ő imádatára és szolgálatára. Szava arra utasít bennünket, hogy ne hagyjuk el az összegyülekezést egymással (Zsidók 10:25). Jehova utasítása számunkra ez: ’Ti vagytok az én tanúim, hogy én Isten vagyok . . . Menjetek, és mondjátok el a népnek az én üzenetemet’ (Ésaiás 43:10, 12; Ésaiás 6:9; Máté 24:14). Az önök törvénye és Isten törvénye között közvetlen ellentmondás áll fenn. A hűséges apostolok útmutatását követve nekünk »Istennek kell inkább engednünk, hogynem az embereknek«, mi pedig ezt fogjuk tenni (Cselekedetek 5:29). Ennélfogva ezzel tájékoztatjuk önöket arról, hogy mi bármi áron engedelmeskedni fogunk Isten parancsolatainak, összegyülekezünk egymással Szavának tanulmányozására, valamint imádni és szolgálni fogjuk őt, ahogyan megparancsolta. Ha kormányuk vagy tisztviselőik erőszakot alkalmaznak rajtunk — mivel engedelmeskedünk Istennek —, vérünk önöket terheli, és felelni fognak a Mindenható Isten előtt.

Nekünk nincsenek politikai érdekeltségeink, hanem teljesen odaszenteltük magunkat Isten királyságának Isten Királya, Krisztus alatt. Mi nem fogunk bántalmazni vagy megkárosítani senkit sem. Örömünket leljük abban, hogy békében lakozzunk, és jót tegyünk minden emberrel, amikor lehetőségünkben áll. Mivel azonban kormányuk és tisztviselőik továbbra is megkísérelnek bennünket arra kényszeríteni, hogy ne engedelmeskedjünk a világegyetem legfőbb törvényének, kénytelenek vagyunk figyelmeztetni önöket, hogy mi az Ő kegyelméből engedelmeskedni fogunk Jehova Istennek, és teljes bizalmunkat vetjük őbelé, hogy megszabadít minden elnyomástól és elnyomótól.”

[Kiemelt rész a 697. oldalon]

A Tanúk világosan kinyilvánítják álláspontjukat a tilalom alatt

Jehova Tanúi szervezetét 1940-ben kormánytilalom alá helyezték Kanadában. Ezek után több mint ötszáz bűnvádi eljárás következett. Mivel tudtak a Tanúk védekezni? Tiszteletteljesen, de határozottan a következő sorokhoz hasonló kijelentéseket tettek a bíróság előtt:

„Nem mentegetőzöm azért, amiért felajánlottam ezeket a könyveket. Az örök élethez vezető utat tanítják. Őszintén hiszem, hogy a Mindenható Isten azon szándékát magyarázzák el, hogy megalapítja az igazságosság Királyságát a földön. Nekem a legnagyobb áldást jelentették az életemben. Véleményem szerint bűn lenne a Mindenható ellen megsemmisíteni ezeket a könyveket és Istennek az üzenetét, amelyet tartalmaznak, úgyanúgy, ahogyan bűn lenne elégetni magát a Bibliát. Mindenkinek személyesen kell választania, hogy az emberek helytelenítésének kockázatát vállalja, vagy a Mindenható Isten helytelenítését. Én, részemről már állást foglaltam az Úr és Királysága oldalán, s törekszem tiszteletet szerezni a Legfelségesebb nevének, amely név Jehova, és ha engem ezért megbüntetnek, Isten előtt felelősséget vállalnak magukra azok, akik kiszabják a büntetést.”

[Kiemelt rész a 698. oldalon]

A kanadai kormány tagjainak véleménye

A következő kijelentéseket a kanadai alsóház néhány tagja tette 1943-ban, amikor arra sürgették az igazságügy-minisztert, hogy oldja fel Jehova Tanúi és törvényes társaságaik betiltását:

„Az igazságügyi osztály semmiféle bizonyítékot nem tárt a bizottság elé, amely indokolttá tette volna, hogy Jehova tanúit valamikor is törvényen kívüli szervezetnek kellene nyilvánítani . . . Kanada domíniumának szégyene, hogy embereket vallási meggyőződésük miatt bíróság elé állítanak oly módon, ahogyan ezeket a szerencsétlen embereket állították bíróság elé.” „Véleményem szerint világos, hogy puszta vallási előítélet tartja fenn a betiltást” (Mr. Angus MacInnis).

„Többségünk tapasztalata szerint ezek ártalmatlan emberek, mentesek az államnak ártani akaró minden szándéktól . . . Miért nem oldották fel a betiltásukat? Az oka nem lehetett valamiféle félelem attól, hogy ez a szervezet káros az állam jólétére, vagy hogy tevékenységei aláaknáznák a háborús törekvéseket. A legcsekélyebb bizonyíték sem volt rá soha, hogy ez lenne a helyzet” (Mr. John G. Diefenbaker).

„Az ember igencsak eltűnődik azon, hogy a Jehova Tanúi ellen irányult tettek nagyrészt nem a római katolikusokkal szembeni magatartásuknak köszönhetőek-e, felforgató jellegű magatartásuk helyett” (Mr. Victor Quelch).

[Kiemelt rész a 699. oldalon]

Szolgálat a vallásszabadság ügyéért

„Nem lenne méltányos befejeznünk ezt a rövid áttekintést Jehova Tanúinak az állammal való problémáiról anélkül, hogy ne utalnánk arra a szolgálatra, amelyet alkotmányos vallásszabadságunk ügyéért tettek, s amelyet állhatatosságuk eredményeként értek el. Az utóbbi években a bíróságnak több idejét vették igénybe, mint bármely más valláscsoport. A nyilvánosság előtt beszűkült gondolkodásúaknak tüntették fel őket, ám ők hűek voltak lelkiismereti meggyőződésükhöz, ennek eredményeként pedig a szövetségi bíróságok döntések olyan sorozatát hozták, amelyek biztosították és kiszélesítették az amerikai állampolgárok vallásszabadságának szavatolását, valamint megvédelmezték és kiterjesztették a polgári szabadságjogaikat is. Az 1938 és 1943 között eltelt öt év alatt mintegy harmincegy olyan per került a Legfelsőbb Bíróság elé, amely őket érintette. Az ezekben és a későbbi perekben meghozott döntések nagymértékben elősegítették az Egyesült Államok alkotmányának módosítása által biztosított polgári jogok szabadságának ügyét általában, a vallásszabadság védelmét pedig különösképpen” (Anson Phelps Stokes: „Church and State in the United States” [Egyház és állam az Egyesült Államokban] 1950., III. kötet, 546. oldal).

[Képek a 700., 701. oldalon]

Örvendeznek imádati szabadságuknak

Sok országban, ahol Jehova Tanúi nem élveztek a múltban teljes vallásszabadságot, most nyíltan összegyülekeznek az imádatra, és szabadon megosztják másokkal Isten Királyságának jó hírét.

Québec, Kanada

Az 1940-es években itt Châteauguayben az akkori néhány Tanút csőcselék támadta meg. 1992-ben Québec tartományban több mint 21 000 Tanú szabadon jöhetett össze a Királyság-termekben

Szentpétervár, Oroszország

1992-ben összesen 3256 személy jelentkezett keresztelkedésre Jehova Tanúi első nemzetközi kongresszusán Oroszországban

Palma, Spanyolország

Miután 1970-ben Jehova Tanúi Spanyolországban törvényes elismerést nyertek, az összejöveteli helyeken hatalmas feliratok tükrözték örömüket afelett, hogy nyíltan gyülekezhetnek

Tartu, Észtország

A Tanúk Észtországban hálásak azért, hogy akadályoztatás nélkül jutnak bibliai irodalomhoz 1990 óta

Maputo, Mozambik

Egy év sem telt el azóta, hogy 1991-ben Jehova Tanúinak jogi helyzetét törvényesítették, amikor már több mint ötven gyülekezet lelkes Tanúi végezték szolgálatukat a fővárosban és környékén

Cotonou, Benin

Amikor 1990-ben megérkeztek egy összejövetelre, sokan meglepődtek azt a transzparenst látva, amelyik nyilvánosan üdvözölte Jehova Tanúit. Itt tudták meg, hogy imádatukról feloldották a tilalmat

Prága, Csehszlovákia

A lenti képen néhány személy látható azok közül, akik negyven éven át kormánytilalom alatt szolgálták Jehovát. 1991-ben boldogok voltak, hogy együtt lehettek Jehova Tanúi nemzetközi kongresszusán Prágában

Luanda, Angola

Amikor 1992-ben feloldották a tilalmat, több mint 50 000 egyén és család fogadta örömmel, hogy a Tanúk tanulmányozzák velük a Bibliát

Kijev, Ukrajna

Ebben az országban az összejöveteleket (gyakran bérelt termekben) sokan látogatják. Különösen 1991 óta, amikor Jehova Tanúi törvényes elismerést kaptak

[Képek a 679. oldalon]

Jehova Tanúit érintő 138 perben kerültek fellebbezések és folyamodványok az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé. 1939 és 1963 között Hayden Covington (a képen látható) 111 perben szolgált ügyvédként

[Kép a 681. oldalon]

Maurice Duplessis, Québec miniszterelnöke, az 1930-as évek végén nyilvánosan térdre borul Villeneuve bíboros előtt, s egy gyűrűt húz az ujjára az egyház és állam közötti szoros kötelék bizonyítékaként. Québecben különösen heves volt Jehova Tanúinak üldözése

[Kép a 683. oldalon]

W. K. Jackson, aki a Társulat főhivatalának jogi személyzetéhez tartozott, tíz évig szolgált Jehova Tanúi Vezető Testületének tagjaként

[Kép a 685. oldalon]

Rosco Jones, akinek pere Jehova Tanúi szolgálatát érintette, kétszer került az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága elé

[Képek a 686. oldalon]

Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bíróságának bírái, akik a „Barnette” perben 6:3 arányú szavazattal az imádati szabadság javára elutasították a kötelező zászló előtti tisztelgést. Ez megváltoztatta a bíróság „Gobitis” perben hozott korábbi döntését

Gyermekek, akiket érintettek a perek

Lillian és William Gobitas

Marie és Gathie Barnette

[Kép a 689. oldalon]

Aimé Boucher, akit Kanada Legfelsőbb Bírósága felmentett abban a döntésben, amely elutasította a Jehova Tanúi ellen felhozott lázítás vádját

[Kép a 691. oldalon]

Ez a három nyelven megjelent traktátus tájékoztatta egész Kanadát a Jehova Tanúi ellen Québecben elkövetett kegyetlenkedésekről

[Kép a 692. oldalon]

Szükségessé vált, hogy Jehova Tanúi jogi eljárásokról kapjanak oktatást, hogy fel tudjanak lépni a szolgálatukat ellenző magatartással szemben; itt látható néhány jogi kiadványuk, amelyeket felhasználtak