Olvasók kérdései

● Az utóbbi években olvastam „lombik”-bébik születéséről. Mi a Biblia nézete erről az eljárásról?

Először is röviden tekintsük át a jelentések alapján, mi is történt például az első ilyen angliai esetnél.

Az asszony képtelen volt természetes módon foganni a petevezeték elváltozása miatt, amelyen keresztül a petesejt eljuthatott volna a méhbe. Kisebb műtéttel ezért a kutatók kivettek egyet a petefészek érett petéi közül és egy laboratóriumi üvegtálba helyezték a szükséges tápanyagokat tartalmazó folyadékkal együtt. Ehhez hozzáadták a férje ondóját, így létrejött a megtermékenyítés. Néhány nappal később az osztódó petesejtet (blasztocyta) gondosan behelyezték az asszony méhébe, ahol normálisan fejlődésnek indult, majd megszületett a baba.

Ebben az esetben a sperma és a pete a férjtől és feleségtől származott. Ez figyelemre méltó szempont a Biblia nézőpontjából. Miért? Mivel Isten törvénye, amelyet az ókori Izrael számára adott, így szólt: „Honfitársad feleségével ne közösülj, mert tisztátalanná teszed magad vele” (3Móz 18:20, 29, Ökumenikus fordítás). Ezt a törvényt akkor adták ki, amikor még szóba sem jöhetett a mesterséges megtermékenyítés és „lombik-bébi”; ez a törvény azonban Isten nézőpontját tükrözi.

A Bibliából arra kell következtetnünk, hogy amennyiben a megtermékenyítés nem férjtől és feleségtől való spermával és petével történik, akkor házasságtörésről vag paráznaságról van szó. A Szentírás nem hagy kételyt Isten nézőpontját illetően: „A paráznákat és a házasságtörőket megítéli az Isten” (Zsid 13:4; Máté 19:9). De mi a helyzet akkor, ha egy házaspárnak, akinek máshogyan nem lehetett gyermeke, most felkínálják a lehetőséget, hogy vessék alá magukat a fentebb leírt eljárásnak? Íme, néhány dolog, amit figyelembe kell venni:

Vajon az összes művi beavatkozás — például az üvegtálban történő fogamzás — annyira természetellenessé vagy bizarrá teszi a dolgot, hogy az már etikailag kifogásolható?

Az üvegtálba levő petét (a megtermékenyítés előtt és után) tápanyagokkal tartják fenn. Egyes esetekben biztosan vérszérumot is felhasználtak tápanyagként. Ez előtérbe állítja Isten vérre vonatkozó törvényét (Csel 15:28, 29); 3Móz 17:13, 14).

Az újabb beszámolók szerint egyes esetekben a fogamzás után a kutatók elpusztították a megtermékenyített petét, mivel úgy gondolták, hogy az nem fejlődne rendesen vagy genetikai ártalmak lépnének fel. Ilyen esetben vajon ez nem meríti ki az abortusz fogalmát?a És milyen mértékben lenne a „szülőknek” lehetősége véleményüket kinyilvánítani vagy felelősséget vállalni egy ilyen újonnan megkezdett élet megszüntetéséért?

Azonkívül néhány kutató aggódik a fellépő genetikai rendellenességek miatt, melyek akár a méhen belüli fejlődés során, akár azt követően jönnének létre.

A kereszténynek ezeket a szempontokat kell mérlegelnie, ugyanakkor figyelembe kell vennie azt is, hogy végső soron személyes döntést kell hoznia ilyen kérdésekben.

● A Máté 4:1-ben azt olvassuk, hogy „Jézust a szellem felvitte a pusztába, hogy az ördög megkísértse”. Vajon ez Isten szent szellemére utal?

Jehova szent szelleme volt az, amely a pusztába irányította Jézust alámerítkezését követően. Jézus böjtölt, s ez az imádkozás és az elmélkedés ideje volt számára (vö. Máté 4:2; Márk 1:35; Luk 5:16). Jehova valószínűleg ezt az időt arra használta fel, hogy értekezzen egyszülött Fiával, utasításokat, további felvilágosításokat adjon neki, szeretettel biztosítsa őt támogatásáról s felkészítse arra, ami előtt állt.

Jehova előre tudhatta, hogy szándéka szerint Fiának kivitele a pusztába együtt járhatott az ördög kísértésének lehetőségével. Mégis azt mondhatjuk, hogy Jézus 40 napos pusztában lételének vége felé megtörtént kísértést nem Isten rendezte meg. Isten csupán megengedte.

Jelentős vonása a dolognak, hogy a Jézussal megtörtént események a Mózesével párhuzamosan futnak. Az a próféta 40 napig volt a hegyen, amikor megkapta a Törvényszövetséget és az utasításokat, melyek közben járói szerepéhez tartoztak (2Móz 24:18; 34:28). Jézus, a Mózesnél nagyobb próféta, minden bizonnyal a pusztában kapott utasításokat az új szövetséggel kapcsolatban, amelybe követőit szellemi izraelitákként fogják felvenni és amelynek ő lesz a közbenjárója (5Móz 18:18, 19; Luk 22:20, 28–30). És miként Mózesnek a lojalitás és feddhetetlenség súlyos próbájával kellett szembenéznie, amikor lejött és látta, hogy az izraeliták aranyborjút imádnak s visszavágyakoznak Egyiptomba, Jézus is súlyos próba előtt állt a 40 nap vége felé (2Móz 32:15–35).

[Lábjegyzet]