„Előbb prédikálni kell a jó hírt”

„Előbb az összes nemzeteknek prédikálni kell a jó hírt” (MÁRK 13:10).

 1. Mi az, ami – egyebek között – megkülönbözteti Jehova Tanúit a kereszténység összes vallásától, és miért?

AZ ÖSSZES magukat kereszténynek vallók között, egyedül Jehova Tanúi veszik komolyan a jó hír prédikálását. Ők alkotják azt az egyetlen csoportot, amelynek minden egyes tagja személyes kötelességének érzi, hogy rendszeresen felkeresse szomszédait és beszéljen nekik Isten elhatározásairól. Vajon miért van ez? Azért, mert minden Tanú érzi, hogy mint kereszténynek, a Krisztus nyomdokait kell követnie (1Péter 2:21). S mit foglal az magába?

 2. Hogyan tekinti Jézus Krisztust sok ember, de mi volt az ő elsőrendű tevékenysége a földön?

² A legtöbb ember úgy gondolja, hogy Jézus Krisztus csupán jó ember volt, aki jót cselekedett. Meggyógyította a betegeket, táplálta az éhezőket, szeretetet és kedvességet tanúsított a szükséget szenvedők iránt. Jézus azonban sokkal többet is tett. Ő elsősorban buzgó hirdetője volt az Isten Királysága jó hírének. Néhány hónappal a Jordánban történt alámerítkezése után Jézus nyilvánosan prédikálni kezdett: „Tartsatok bűnbánatot, mert elközelített a mennyek királysága” (Máté 4:17). Márk beszámolója így tudósít: „Jézus Galileába ment, prédikálva az Isten jó hírét, és ezt mondta: ʼA meghatározott idő lejárt, és elközelített az Isten királysága. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek a jó hírbenʼ” (Márk 1:14, 15).

3, 4. a) Noha Jézus mindenféle betegséget meggyógyított, mit hangsúlyozott ki szolgálatában? b) Miért küldték el Jézust? c) Mihez hasonlította Jézus a prédikáló munkáját, és minek a cselekvését parancsolta meg tanítványainak?

³ Jézus elhívta Pétert, Andrást, Jakabot, és Jánost, hogy kövessék őt, és erről ezt olvassuk: „Azután körbejárta egész Galileát, tanítva zsinagógáikban és prédikálva a királyság jó hírét, gyógyítva a nép között mindenféle betegséget és mindenféle erőtelenséget.” Midőn Galileában a tömeg megpróbálta visszatartani őt, ezt mondta: „Más városoknak is hirdetnem kell az Isten királysága jó hírét, mert ezért küldettem el.” Azután elment a júdeai zsinagógákba prédikálni (Máté 4:18–23; Lukács 4:43, 44).

⁴ Ismét visszatérve Galileába, Jézus „városról városra és faluról falura járt, prédikálva és hirdetve az Isten királysága jó hírét” (Lukács 8:1). Prédikáló munkáját aratáshoz hasonlította és ezt mondta: „Az aratás nagy, de a munkás kevés. Kérjétek tehát az aratás Urát, küldjön munkásokat az aratásába” (Máté 9:35–38). Még amikor a tömeg nem hagyta nyugodni, akkor is „kedvesen fogadta őket és beszélni kezdett nekik az Isten királyságáról, és meggyógyította, akiknek gyógyulásra volt szükségük” (Lukács 9:11).

 5. Milyen utasításokat adott Jézus, amikor kiküldte apostolait és más tanítványait a szolgálatba?

⁵ Igaz, Jézus meggyógyította a betegeket és alkalomadtán táplálta az éhezőket. De minden másnál inkább, szorgalmasan beszélt az embereknek Isten Királyságáról. És azt akarta, hogy a követői ugyanazt tegyék. Kiképezte apostolait, kiküldte őket kettesével prédikálni, mondván: „Amint mentek, prédikáljatok, és mondjátok: ʼElközeledett a mennyek királyságaʼ” (Máté 10:7). Lukács megállapítja: „Kiküldte őket, hogy prédikálják az Isten királyságát és gyógyítsanak” (Lukács 9:2). A 70 tanítványnak szintén azt a parancsot adta Jézus, hogy ʼgyógyítsátok meg a betegeket és menjetek, mondjátok nekik: Elközelített hozzátok az Isten királyságaʼ! (Lukács 10:9).

 6. Mielőtt a mennybe ment, a szolgálatra vonatkozó milyen utasításokat adott Jézus a követőinek?

⁶ Mennybemenetele előtt, Jézus megbízta a követőit, hogy folytassák a prédikáló munkát, sőt terjesszék is ki azt. Megparancsolta nekik: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket. . . megtanítva őket, hogy tartsák meg mindazt, amit én parancsoltam nektek” (Máté 28:19, 20). Továbbá ezt is mondta: „Erőt vesztek majd, amikor a szent szellem eljön rátok, és tanúim lesztek mind Jeruzsálemben, mind az egész Júdeában és Szamáriában, és a föld legtávolabbi részéig” (Cselekedetek 1:8). Ezek szerint, mind Jézus, mind az apostolok legfőbb figyelmüket Isten Királysága jó hírének a prédikálására fordították.

A Királyságot prédikálni kell a mi időnkben

 7. Mit mondott Jézus „a dolgok rendszere befejezésének” idején elvégzendő prédikáló munkáról?

⁷ Jézus „a dolgok rendszere befejezésének” idején történő eseményekről szóló próféciájában mondta: „És a királyságnak ezt a jó hírét prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek; és akkor jön el a vég” (Máté 24:3, 14). Vagy ahogy Márk fejezi ki a 13:10-ben: „Előbb az összes nemzeteknek prédikálni kell a jó hírt.” (Lásd még: Jelenések 14:6, 7.)

 8. a) Mit foglalt magában a jó hír az apostolok idején? b) Mit foglal magában ma a jó hír üzenete?

⁸ Az „utolsó napokban”, a Királyság jó híre sokkal többet foglal magában, mint amikor Jézus a földön volt. Jézus arról prédikált, hogy a Királyság elközeledett, és ezzel arra hívta fel a figyelmet, hogy ő mint Messiás és Király az emberek között volt (2Timótheus 3:1; Máté 4:17; Lukács 17:21). A korai keresztények által hirdetett jó hír magában foglalta Jézus feltámadásának és mennybemenetelének az ügyét is, és arra buzdította a szelídeket, hogy higgyenek az eljövendő Királyságban (Cselekedetek 2:22–24, 32; 3:19–21; 17:2, 3; 26:23; 28:23, 31). Most, amikor eljutottunk „a dolgok rendszere befejezésének” idejéhez, a Királyság jó híre magában foglalja azt a megkapó üzenetet, hogy a Királyság létrejött a mennyekben (Jelenések 11:15–18; 12:10).

Ki fogja hirdetni a jó hírt?

 9. a) Mivel érvelnek némelyek azt illetően, hogy nem kötelező minden keresztényre a jó hír prédikálása? b) Kit használt fel Jehova a múltban az ő szava prédikálására, és mit jelent ez ma számunkra?

⁹ Kiknek kell ma részt venni a prédikáló munkában? A kereszténység nyilvánvalóan úgy érzi, nem kötelező mindenki számára, és valójában, amikor Jézus megmondta, hogy prédikálni kell a jó hírt, nem részletezte, kiknek kell végezni a munkát. De hát ki mást használna fel Jehova erre a munkára, mint azokat, akik hisznek az ő Szavában és alkalmazni is kezdik az életükben? Midőn Jehova a Noé napjaiban elhatározta, hogy figyelmezteti az eljövendő pusztulásra az emberiség gonosz világát, olyan embert használt fel, aki „az igaz Istennel járt” (1Mózes 6:9, 13, 14, 2Péter 2:5). Amikor prófétai üzeneteket akart közölni, ʼszolgáit, a prófétákatʼ küldte el (Jeremiás 7:25; Ámos 3:7, 8). Izrael önátadott nemzete az ő tanúinak nemzete volt (2Mózes 19:5, 6; Ésaiás 43:10–12). Igen, Jehova önátadott szolgáit használta fel tanúiként.

10. Hogyan látható a Máté 28:19, 20 szóhasználatából, hogy a tanítványképzésre szóló parancs minden keresztényre vonatkozik?

¹⁰ Némelyek véleménye szerint, a Máté 28:19, 20-ban a tanítványképzésre adott parancs csupán az apostoloknak szólt, és ezért nem vonatkozik a keresztényekre általában. Nézzük meg azonban, mit mondott Jézus: „Menjetek azért és tegyetek tanítványokká minden nemzetből embereket. . . tanítsátok meg őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek.” Jézus tanítványainak tehát újabb tanítványokat kellett képezniük, hogy megtartsák mindazt, amit Jézus parancsolt nekik. És az egyik parancsa az volt, hogy ʼmenjetek és tegyetek tanítványokkáʼ embereket. Bizonyára minden új tanítványt megtanítottak ennek a különleges parancsnak a megtartására is.

11. a) Milyen kötelesség hárult a krisztusi gyülekezetre az első században? b) Mi szükséges ahhoz, hogy valaki megmentésben részesüljön, és mit foglal ez magában?

¹¹ Az első századi krisztusi gyülekezetet úgy is nevezték: ʼIsten különleges tulajdonának szánt nép, hogy széles körben hirdesse a kiválóságait annak, aki a sötétségből az ő csodálatos világosságára hívta el őketʼ (1Péter 2:9). Tagjai buzgón tettek tanúságot az Isten Királyságáról (Cselekedetek 8:4, 12). Az összes „szentek”-nek, a felkent keresztényeknek, akik Rómában voltak, azt mondták, hogy „szájjal teszünk nyilvános kijelentést a megmentésre”, és hogy „mindenki, aki segítségül hívja Jehova nevét, megmentésben részesül” (Róma 1:7; 10:9, 10, 13). Ilyen nyilvános kijelentést tesz az ember a megmentésre, amikor alámerítkezik, de ez magában foglalja Jehova Királysága jó hírének nyilvános prédikálását is.

12, 13. a) Mi tartozik a Zsidók 10:23-ban említett „reménységünk nyilvános kijelentésé”-hez? b) Hogyan mutatja a 96. zsoltár, hogy szükség van a gyülekezeten kívüli nyilvános kijelentésre is, és hogyan támogatja ezt a Jelenések 7:9, 10?

¹² Pál apostol írta a zsidó keresztényeknek: „Tartsunk ki szilárdan és tántoríthatatlanul a reménységünk nyilvános megvallásában, mert hű az, aki ígéretet tett” (Zsidók 10:23). Ez a nyilvános kijelentés nem korlátozódik a gyülekezetre (Zsoltárok 40:9, 10 [40:10, 11, Károli]). A Zsoltárok 96:2, 3, 10-ben világosan látjuk a prófétai parancsot, hogy a gyülekezeten kívül prédikáljunk a nemzeteknek, ezekben a szavakban: „Napról napra hirdessétek a tőle jövő megmentés jó hírét. Jelentsétek ki a nemzetek között az ő dicsőségét, minden nép között az ő csodálatos műveit. Mondjátok a nemzetek között: ʼMaga Jehova lett király.ʼ” A Máté 28:19, 20-ban és a Cselekedetek 1:8-ban Jézus valóban megparancsolja tanítványainak, hogy prédikáljanak a nemzeteknek.

¹³ Pál további szavai is erre a nyilvános prédikálásra utalnak a felkent zsidó keresztények előtt: „Általa mutassuk be mindenkor Istennek a dicséret áldozatát, ami az ő nevéről nyilvános kijelentést tevő ajkak gyümölcse” (Zsidók 13:15). A Jelenések könyvében egy „nagy sokaság” látszik összegyűjtve minden nemzetből, és hangos szóval kiáltják: „A megmentést a mi Istenünknek köszönjük, aki a trónon ül, és a Báránynak” (Jelenések 7:9, 10). Ezek szerint, most a dolgok rendszere befejezésének idején a jó hír prédikálását Jehova önátadott Tanúi, Krisztus szellemi testvéreinek maradéka és juhokhoz hasonló társaik végzik, akik egy „nagy sokaságot” alkotnak. De hát hogyan kell ezt a munkát ténylegesen végezniük?

„Nyilvánosan és házról házra”

14. Hol végezte Jézus a prédikálást, és milyen alapelvet tanulhatunk meg ebből?

¹⁴ Jézus közvetlenül a népnek prédikált. Azt olvassuk például, hogy prédikált a zsinagógákban. Vajon miért? Azért, mert szombaton az emberek összegyűltek ott és hallgatták az Írások felolvasását és fejtegetését (Máté 4:23; Lukács 4:15–21). Jézus ezenkívül prédikált az embereknek az útszélen, a tenger mellett, egy hegyoldalon, egy kútnál a városon kívül, és otthonaikban. Ahol csak emberek voltak, Jézus prédikált nekik (Máté 5:1, 2; Márk 1:29–34; 2:1–4, 13; 3:19; 4:1, 2; Lukács 5:1–3; 9:57–60; János 4:4–26).

15. a) Milyen utasításokat adott Jézus a tanítványainak, midőn kiküldte őket prédikálni? b) Hogyan magyarázzák ezt bizonyos bibliamagyarázók?

¹⁵ Midőn Jézus kiküldte tanítványait prédikálni, őket is egyenesen az emberekhez küldte. Ez tűnik ki a Máté 10:1–15, 40–42-ben leírt utasításaiból. A 11-ik vers azt mondja: „Amelyik városba vagy faluba bementek, ott érdeklődjetek, ki méltó arra, és ott szálljatok meg, amíg el nem távoztok.” A The Jerusalem Bible ezt így adja vissza: „Kérdezősködjetek egy megbízható egyén felől”, mintha valamely kiválóságot, vagy jól értesült embert kellett volna megkérdezniük a községben, hogy ki van olyan jó hírű, aki méltó az üzenetre. (Lásd még: Weymouth és King James Version.) És néhány bibliamagyarázó ennek megfelelően értelmezi a 11. verset.

16. Milyen tárgyilagosabb megfontolás jelzi, hogy Jézusnak a Máté 10:11-ben feljegyzett szavai szerint, hogyan kellett az apostoloknak felkutatni érdemes személyeket?

¹⁶ Ne felejtsük el azonban, hogy a kereszténység teológusai legnagyobbrészt nem járnak házról házra, és sok bibliamagyarázó hajlamos a saját tapasztalatainak megfelelően értelmezni az Írásokat. Jézus utasításainak tárgyilagosabb vizsgálata azonban azt mutatja, hogy ő arra ösztönözte tanítványait, kutassanak fel személyesen, házról házra vagy nyilvánosan embereket, és ajánlják fel nekik a Királyság örömüzenetét (Máté 10:7). A reagálásukból kellett aztán kitűnni annak, hogy méltók-e rá, avagy nem (Máté 10:12–15).

17. Mi bizonyítja, hogy Jézus tanítványai nem csupán ajánlás vagy előre megbeszélés alapján látogattak meg arra érdemes személyeket?

¹⁷ Ez látható Jézusnak a Máté 10:14-ben feljegyzett szavaiból is: „Bárhol nem fogad be titeket valaki, vagy nem hallgatja meg a beszédeteket, amikor kimentek abból a házból vagy abból a városból, rázzátok le a lábaitok porát.” Jézus arról beszélt tanítványainak, hogy hívatlanul látogassák meg az embereket és prédikáljanak nekik. Természetesen elfogadhattak szállást is egy olyan háztartásban, ahol kedvezően fogadták az örömüzenetet (Máté 10:11). A fő tennivaló azonban a prédikálás volt. A Lukács 9:6-ban ez áll: „Akkor kiindultak és bejárták a területet faluról falura, hirdetve a jó hírt és gyógyítva mindenütt.” (Lásd még: Lukács 10:8, 9.) Az arra méltók, akik befogadták az otthonukba a tanítványokat mint prófétákat, talán „egy pohár friss vizet” is adtak nekik vagy még szállást is, ez nem maradt jutalom nélkül. Hallhatták a Királyság-üzenetet (Máté 10:40–42).

18, 19. a) A Cselekedetek 5:42 szerint, hogyan végezték az első keresztények a prédikáló munkájukat? b) Hogyan mutatták ki Pálnak a Cselekedetek 20:20, 21-ben feljegyzett szavai, hogy ő a nem-hívőknek végzett szolgálatáról beszélt, nem pedig belső pásztori munkáról?

¹⁸ A krisztusi gyülekezet megalapítása utáni időre vonatkozóan olvassuk az apostolokról: „És mindennap a templomban és házról házra továbbra is szüntelenül tanítottak és hirdették a Krisztus Jézusról szóló jó hírt” (Cselekedetek 5:42; lásd a Referencia Biblia lábjegyzetét). A „házról házra” kifejezéssel fordított eredeti görög kifejezés: kat’ oiʹkon. Itt a ka·taʹ osztónév más értelemben szerepel. Éppen ezért azt mondhatjuk, hogy az apostolok prédikálása házról házra volt felosztva. Ők nem csupán előkészített társadalmi látogatást végeztek. A ka·taʹ hasonló használata található a Lukács 8:1-ben, a „városról városra és faluról falura” kifejezésben.

¹⁹ Pál apostol ugyanezt a kifejezést használja többes számban, kat’ oiʹkous, a Cselekedetek 20:20-ban. Ott ő ezt mondja: „Nem tartózkodtam attól. . . hogy tanítsalak titeket nyilvánosan és házról házra.” A „házról házra” kifejezés néhány fordításban az „otthonaitokban” kifejezéssel van visszaadva. Ezért a kereszténység némely bibliamagyarázója úgy véli, hogy Pál itt a hívők házaiban tartott pásztori látogatásokra utal. Pál következő szavaiból azonban kitűnik,hogy ő nem-hívőknél végzett szolgálatról beszél, mivel ezt mondja: „Hanem alaposan tanúskodtam mind a zsidóknak, mind a görögöknek az Isten iránti bűnbánatról és az Úr Jézusba vetett hitről” (Cselekedetek 20:21).

20. a) Milyen mértékben prédikálják manapság a Királyság jó hírét Jehova Tanúi? b) Hogyan tekinthetik némelyek a prédikálás folytatását?

²⁰ Az emberek elérésének ez a módszere éppen ezért használható a mi időnkben is, amikor „a királyság jó hírét” kell hogy „prédikálják az egész lakott földön tanúskodás végett minden nemzetnek” (Máté 24:14). Jehova Tanúi már több mint 65 éve prédikálják buzgón Isten létrejött Királyságának a jó hírét nyilvánosan és házról házra — most 210 országban. Milyen hatalmas tanúskodást végeznek! Éspedig annak ellenére, hogy az emberek többsége „reagálás nélkül”, néhányan pedig egyenesen bosszankodva hallgatják az üzenetet (Máté 13:15). Miért maradnak állhatatosak Jehova Tanúi a prédikálásban olyan helyeken is, ahol az emberek nem hajlandók őket meghallgatni, vagy egyenesen ellenállnak? A következő cikkben ezt a kérdést vesszük sorra.

Hogyan felelnél?

◻ Mit mutatnak az Írások arról, hogy mi jellemezte Jézus prédikálását?

◻ Milyen utasításokat kaptak az apostolok a szolgálatukra vonatkozóan?

◻ Milyen munkát kell elvégezni a mi időnkben, és miért?

◻ Kiket használhat fel Jehova napjainkban a jó hír prédikálására?

◻ Hol és hogyan kell elvégezni a prédikáló munkát?