Megpróbáltad-e helyrehozni a dolgot?
„ÍME, mily jó és mily kellemes, amikor a testvérek egységben együtt lakoznak! Olyan, mint a Hermon harmatja, amely leszáll Sion hegyeire” (Zsolt 133:1, 3). Valóban élvezetes látni egy család tagjait vagy egy keresztény gyülekezet tagjait együtt lakozni szerető egységben, és összhangban együtt munkálkodni. De nem mindig könnyű fenntartani ezt az állapotot, tekintettel az emberi természetre. Néha bizony igazi erőfeszítés kell hozzá.
Talán a való életből vett példával lehetne szemléltetni ezt: Egy 10 főből álló zenekar tagjai között — akik rendszeresen együtt muzsikáltak — volt egy elmés skót, aki mélyhegedűn játszott és egy komoly gondolkodású német, aki viszont csellózott. Különböző természetük miatt néha összeszólalkoztak, és fokozatosan láthatatlan korlát épült kettőjük közé. A csellista nyilván kellemetlenségeket okozott a brácsásnak. Egy idő után a csellista vállat vont s ezt mondta magában: ’Elvégre is, Jézus azt mondta, hogy ha a testvéred megbánt téged, menj el hozzá. Ha tehát én megbántottam őt, ő jöjjön el énhozzám.’ Ám egy napon a csellista olvasta a Bibliáját és Jézus ezen szavaihoz ért: „Ha az oltár elé viszed az ajándékodat és eszedbe jut, hogy a testvérednek valami panasza van ellened, hagyd ott az ajándékodat az oltár előtt és menj el; előbb engeszteld ki a testvéredet, azután . . . áldozd fel az ajándékodat” (Máté 5:23, 24, Authorized Version).
Ezek a szavak megrázták a csellistát. Nem tudta többé a testvérére, a brácsásra hárítani a kibékítés terhét, hanem arra kötelezte magát, hogy megtegye az első lépést. Felkereste hát tüstént a megbántott testvérét, és vajon milyen munka közben találta? Nos, éppen egy panaszos levelet írt a szervezetük elnökének, felsorolva benne a csellista elleni panaszait! Őszinte beszélgetés kezdődött közöttük, amelynek kibékülés és tartós jó viszony lett az eredménye. Mennyire örült a csellista, hogy elolvasta az írás-szöveget aznap reggel, és azonnal cselekedett!
KÖTELESEK VAGYUNK MEGPRÓBÁLNI HELYREHOZNI A DOLGOT
Mivel mindannyian tökéletlenek vagyunk, feltétlenül felmerülnek közöttünk nézeteltérések. A te esetedben talán nem te bántottál meg valakit, hanem másvalaki bántott meg téged. A kérdés ezért a következő: Mit kívánsz tenni? Megpróbálod-e helyrehozni a dolgot?
Talán nem beszélsz többé azzal, aki megbántott, vagy hűvösen kezeled őt? Ébren töltöd-e éjszakáidat azon töprengve, hogy milyen barátságtalan volt veled a szomszédod? Talán azt latolgatod, hogy miért nem veszi a fáradságot, hogy eljöjjön hozzád és bocsánatot kérjen azért, amit veled művelt. Ha így van, akkor több kárt okozol magadnak, mint amit a szomszédod okozott. Lehet, hogy talán nincs is tudatában annak, hogy nagyon megbántott téged. Igaz, lehet, hogy tudja: amit mondott vagy tett, nem volt olyan kedves, mint amilyennek lennie kellett volna, de talán fogalma sincs arról, milyen hatást gyakorolt az életedre.
Miért engednéd, hogy egy ilyen feszült viszony maradjon köztetek és elrontsa az örömödet? Emlékezz arra: Isten szolgái számára ’Jehova öröme az ő erősségük’ (Neh 8:10). Ha Isten elé terjesztetted az ügyet imában, és megpróbáltál megbocsátani s elfeledni a dolgot, de mégsem sikerült, vagy ha úgy érzed, hogy továbbra is okod van a neheztelésre, akkor menj el a testvéredhez, és próbáld meg helyrehozni a dolgot. Isten Szava azt mondja, hogy neked kell kezdeményezned: „Menj el hozzá és mutass rá a vétkére . . . Ha hallgat rád, visszanyerted a testvéredet” (Máté 18:15–17, An American Translation). Bár ez elsősorban a nagyon komoly ügyekre vonatkozik, ugyanakkor általános alapelv is, amelyet a keresztényeknek kevésbé súlyos ügyekben is követniük kell.
SEGÍTSÉG A LÉPÉS MEGTÉTELÉHEZ
Elmondhatjuk, hogy ez alapjában véve kommunikáció kérdése. A kommunikáció megszakadt kettőtök között és most az a probléma, hogy újra létrejöjjön. Ahol valami elromlott két keresztény között, ott az egyiknek vagy a másiknak hajlandónak kell lennie az erőfeszítésre.
Igaz, talán nem könnyű neked a kezdeményezés. De mi segíthet ebben? Egyrészt az alázatosság. Miért éppen az alázatosság? Nos, azért, mert a legtöbb esetben a büszkeség az, ami visszatart attól, hogy helyreállítsuk a megszakadt kapcsolatot. Alázatosság kell ahhoz, hogy elmenj ahhoz, aki megbántott, s megpróbáld megmagyarázni neki, hogy miben hibázott és hogyan bántott meg téged. A szerelmesek közötti vitákat sok esetben azért nem lehetett soha elsimítani, mert a sértett fél túl büszke volt ahhoz, hogy ezt elmondja.
Egy további dolog, ami segíteni fog neked, az a beleélés, amit úgy lehetne meghatározni, mint „mások érzéseibe vagy indítékaiba a képzelet által való teljes belemerülés”. Más szavakkal, mintha mások cipőjében járnánk. Igen, képzeld csak magad a másik helyébe. Tételezd fel, hogy te bántottál meg valakit, de nem vagy teljesen tudatában ennek. Nem szeretnéd-e, ha valaki felhívná rá a figyelmedet?
Vegyünk egy igen egyszerű példát: Tegyük fel, hogy kölcsönkértél egy bizonyos összeget, mondjuk mindössze öt dollárt, mert éppen nem volt nálad pénz. Azután teljesen megfeledkeztél róla és sohasem fizetted vissza. Vajon nem lennél-e hálás azért, ha a másik tapintatosan megemlítené előtted a dolgot? Biztosan szívesen vennéd! Jézus azt mondta, hogy ha valakivel helytelenül járunk el, valójában adósa vagyunk az illetőnek. Ha tehát valaki helytelenül bánt veled, nem kell-e elmenned hozzá és a jobbik eshetőséget feltételezni, hogy rendezzétek az ügyet magatok között? Valószínűleg csak örülne annak, ha ezt megtennéd.
Mindent összegezve, az önzetlen, alapelveken nyugvó szeretet segíteni fog neked helyrehozni a dolgot. Ugye nem szeretnéd, ha a testvéred önzővé, figyelmetlenné lenne és olyan úton járna, amely még több kellemetlenséghez vezetne mind a maga, mind a mások számára? (3Móz 19:17.) Ha szíveden viseled legjobb szellemi érdekeit, az arra késztet majd, hogy ne a magad akaratát keresd, hanem minden lehető módon megpróbálj segíteni neki. Az apostol leírása szerint az önzetlen szeretet hosszútűrő, nem keresi a maga hasznát, nem tartja számon a sértést, nem örül az igazságtalanságnak, hanem az igazságnak örül. Mindent elvisel, mindent hisz, mindent remél, mindent eltűr és azonkívül sohasem vall kudarcot. Az ilyen szeretet arra késztet téged, hogy igyekezz helyrehozni a dolgot (1Kor 13:4–8).
HOGYAN FOGJUNK HOZZÁ?
Az, hogy az erőfeszítéseid mennyire járnak majd sikerrel, könnyen attól függhet, hogy hogyan fogsz hozzá. Nagyon fontos a szeretet szellemében elindulni, nem pedig azzal a szándékkal, hogy bebizonyítsd: ő tévedett és neked volt igazad, hanem azzal a céllal, hogy kibéküljetek; ahogy az Írás mondja: hogy ’visszanyerd’ őt. Győződj meg arról, hogy elég nyugodt vagy-e, és elég önuralommal rendelkezel. És várd ki azt az időt, amikor nem vagy tele indulattal. Ha az indulataid irányítanak, csak magadat szidhatod, ha negatív, indulatos reagálással találkozol. Igen, szükség van arra, hogy fékezd az indulataidat, hogy nyugodt légy.
Az is szükséges, hogy tapintatosan járj el. Tanulj Nátán prófétától, aki tapintatosan közeledett Dávid királyhoz, hogy elmondja neki, hogyan tekintette Jehova a Betsabéval elkövetett vétkét. Olyan szemléltetést alkalmazott, amelyet Dávid tárgyilagosan tekinthetett. Ha Nátán egyből kimondta volna, milyen súlyos felelősséggel járt Dávid bűne Isten előtt, talán önigazoló választ kapott volna, vagy esetleg azt mondták volna neki, hogy törődjön a maga dolgával, sőt még bántalmazásban is részesülhetett volna! (2Sám 12:1–15.)
Tanulhatsz Eszter királyné példájából is. Alaposan felkészült, mielőtt komoly kérelmével férje, Ahasvérus király elé járult volna. (Eszter 5:3–8; 7:1–10.) Igaz, a te helyzeted egészen más; sem a te életed, sem az egész néped élete nem forog kockán. De az alapvető elv ugyanaz, éspedig, ha nagyon érdekel az ügy kimenetele — márpedig érdekelnie kell —, akkor győződj meg arról, hogy a legkedvezőbb módon terjeszted elő az ügyet.
Egy másik igaz történettel is szemléltethetnénk ezt: Volt egy karmester és volt neki egy igen tehetséges és rendkívül lojális nő zongoristája. De az illető hölgy sajnos igen érzékeny és nehéz természetű volt. Ha bírálták, máris „robbant”. Amikor tehát a karmester az építő bírálat jegyében valamit javasolni akart, előbb mintegy ötletszerűen, egymást kölcsönösen érdeklő dolgokról kezdett beszélgetni vele, majd amikor úgy látszott, hogy mindketten barátságos és nyugodt állapotban vannak, tapintatosan megemlítette a dolgot, amire szerette volna felhívni a hölgy figyelmét.
De tegyük fel, hogy a testvéred nem hallgat meg. Nos, mi a teendő? Neked kell eldöntened, hogy meddig terjedhet ki az alapelv és meddig terjedhet ki az, hogy ’a szeretet sok vétket elfedez’. Természetesen, ha súlyosabb ügyről van szó, követned kell Jézus további utasításait, tudniillik, hogy végy magad mellé két tanút. De a legtöbb esetben erre nem lesz szükség (Máté 18:16; 1Pét 4:8).
Természetesen mindez arra az esetre is vonatkozik, ha a másik személy jár ebben a cipőben, vagyis ha joggal tételezed fel, hogy te bántottál meg valakit, mint például, amikor a csellista sértette meg a brácsást. Ha ez a helyzet áll fenn, az előbbi tanács még nagyobb érvénnyel bír. Tegyük fel, hogy valaki megbántott téged. Nem éreznél nagy megkönnyebbülést, ha eljönne hozzád, és így nem lenne szükség arra, hogy te keresd fel őt, hogy rendezzétek az ügyet?
Ilyen esetben különösen nagy segítséget jelent az érzékeny lelkiismeret. Ez azt jelenti, hogy az embernek jó érzéke van a jót és a rosszat illetően, és azt kívánja tenni, ami jó. Amikor megbántottunk valakit, az adósa vagyunk, és becsülettel mag kell fizetnünk az adósságunkat azzal, hogy rendezzük magunk közt az ügyet (Máté 6:12).
De előfordulhat, hogy minden erőfeszítésed hiábavaló. „Egy vonakodó testvér ellenállóbb, mint egy erődítmény”, mondja a példabeszéd (Péld 18:19, The New English Bible). Előfordulhat, hogy mivel félreértette az indítékaidat, egyáltalán semmit sem tehetsz, ami hozzásegítené a közeledéshez. Ebben az esetben az ügy súlyosságától függ, hogy tovább foglalkozz-e az üggyel, mondjuk a keresztény gyülekezet egyik vénjének a segítségével.
Természetesen keresnünk kell a rendezést, ha valamilyen rosszakarat nyilvánul meg köztünk és a keresztény társunk között. Elvégre is, nem elég harcot jelent a keresztényeknek, amikor megpróbálják legyőzni e gonosz világot, az ördög mesterkedéseit és a saját öröklött gyengeségeiket anélkül, hogy még egymással is harcolnának? Amikor neheztelésekre kerül sor, és az ima, s a megbocsátásra és a feledésre tett erőfeszítés sem tud javítani a helyzeten, nekünk akkor is kell tennünk valamit. Ha megbántottál valakit, alkalmazd a Máté 5:23, 24-et. Ha téged bántott meg valaki és komoly sérelemről van szó, alkalmazd a Máté 18:15–17 versét. Ha megteszed ezt, kiveszed a részedet annak elmozdításából, hogy valóban kellemes legyen látni, amint a testvérek együtt lakoznak szeretetben, békében és egységben. Ezzel azt is bizonyítod, hogy Krisztus tanítványainak egyike vagy (Ján 13:34, 35).