Az Arimateából való József állást foglal

AZ ARIMATEÁBÓL VALÓ JÓZSEF maga is meglepődött, hogy volt bátorsága a római kormányzó elé járulni. Poncius Pilátus rendkívül önfejű ember hírében állt. De Jézust csak úgy lehetett méltósággal eltemetni, ha valaki elkéri a holttestét Pilátustól. Végül a találkozó nem is ment olyan nehezen, mint ahogyan azt József elképzelte. Pilátus, miután egy katonatiszttől megbizonyosodott róla, hogy Jézus meghalt, eleget tett József kérésének. Így hát József, bár még mindig le volt sújtva Jézus halála miatt, visszasietett a kivégzés helyszínére (Márk 15:42–45).

• Ki volt az Arimateából való József?

• Milyen kapcsolat fűzte Jézushoz?

• És miért érdekeljen téged a története?

Márk, az ihletett evangéliumíró szerint József „a tanács egyik tekintélyes tagja” volt. Ez a tanács nem lehetett más, mint a szanhedrin, vagyis a zsidó legfelsőbb bíróság és legfőbb közigazgatási testület (Márk 15:1, 43). József tehát a népe egyik vezetője volt, ami magyarázatot ad arra, hogy miért fogadta őt a római kormányzó. Az sem meglepő, hogy József vagyonos ember volt (Máté 27:57).

A szanhedrin ellenségesen viselkedett Jézussal, és azon mesterkedtek, hogy halálra adják. Józsefről viszont azt olvassuk, hogy „jó és igazságos férfi” volt (Luk 23:50). A szanhedrin legtöbb tagjától eltérően becsületes, erkölcsös életet élt, és igyekezett megtartani Isten parancsolatait. Ezenkívül „várta az Isten királyságát”, így érthető, hogy Jézus tanítványa lett (Márk 15:43; Máté 27:57). Valószínűleg azért tetszett neki Jézus üzenete, mert őszintén szerette az igazságot és az igazságosságot.

A János 19:38-ból kiderül, hogy József „tanítványa volt Jézusnak, de csak titokban a zsidóktól való félelem miatt”. Tudta, hogy a zsidók megvetik Jézust, és megegyeztek, hogy aki megvallja a Jézusba vetett hitét, azt kizárják a zsinagógából (Ján 7:45–49; 9:22). Ez azzal járt, hogy az illetőt a zsidó társai lenézték, kerülték és kitaszítottként kezelték. Emiatt József habozott megvallani, hogy hisz Jézusban. Ha megteszi, biztosan elveszíti az állását és a tekintélyét.

Ám nem csak József volt ilyen nehéz helyzetben. A János 12:42 szerint „még az elöljárók közül is sokan hittek [Jézusban], de a farizeusok miatt nem vallották meg őt, nehogy kizárják őket a zsinagógából”. Nikodémusz, aki szintén a szanhedrin tagja volt, hasonló dilemmával nézett szembe (Ján 3:1–10; 7:50–52).

József viszont valóban Jézus tanítványa volt, de vonakodott attól, hogy kiálljon mellette. Ez bizony súlyos hiba volt, ha arra gondolunk, amit Jézus mondott: „aki csak megvallja az emberek előtt, hogy egységben van velem, arról én is meg fogom vallani égi Atyám előtt, hogy egységben vagyok vele; de aki megtagad engem az emberek előtt, azt én is meg fogom tagadni égi Atyám előtt” (Máté 10:32, 33). Igaz ugyan, hogy József nem tagadta meg Jézust, de nem is volt bátorsága, hogy felvállalja a hitét. Te hogy állsz ezzel?

Az mindenképpen József mellett szól, hogy a beszámoló szerint nem támogatta a szanhedrint a Jézus elleni cselszövésben (Luk 23:51). Némelyek feltételezik, hogy nem is vett részt Jézus tárgyalásán. Bárhogy volt is, biztosan szörnyen bántotta ez az égbekiáltó igazságtalanság – mégsem tehetett semmit.

Jézus halála után Józsefnek sikerült legyőzni a félelmeit, és úgy döntött, hogy Jézus követői mellé áll. Erre mutat az, amiről a Márk 15:43-ban olvashatunk: „Felbátorodott, és bemenve Pilátus elé, elkérte Jézus testét.”

Úgy tűnik, hogy József szemtanúja volt Jézus kivégzésének. Az biztos, hogy előbb tudott a haláláról, mint Pilátus, ugyanis amikor elkérte a holttestet, a kormányzó „csodálkozott, hogy [Jézus] már meg is halt” (Márk 15:44). Elképzelhető, hogy Jézus haláltusáját látva Józsefnek megszólalt a lelkiismerete, és ez indította arra, hogy állást foglaljon. Annyit tudunk, hogy most már cselekedett. Többé nem csak titokban volt Jézus tanítványa.

A zsidó törvény értelmében a halálraítélteket naplemente előtt el kellett temetni (5Móz 21:22, 23). A rómaiaknál viszont az volt a szokás, hogy a kivégzett bűnözők holttestét otthagyták a kínoszlopon, amíg el nem rothadt, vagy pedig egy tömegsírba dobták. József azonban elképzelhetetlennek tartotta, hogy Jézussal is ez történjen. A közelben volt egy új, sziklába vájt sírhelye. Még senkit sem temettek oda, amiből arra következtethetünk, hogy József csak nemrég költözött Arimateábóla Jeruzsálembe, és családi sírnak vette ezt a helyet (Luk 23:53; Ján 19:41). Nagylelkűségre vall, hogy a saját sírhelyébe temette el Jézust, és ezzel beteljesedett az a prófécia, hogy a Messiást „a gazdagok mellett” temetik el (Ézs 53:5, 8, 9).

Mind a négy evangélium beszámol róla, hogy miután Jézus testét levették a kínoszlopról, József finom lenvászonba göngyölte, és a sírjába fektette (Máté 27:59–61; Márk 15:46, 47; Luk 23:53, 55; Ján 19:38–40). Egyedül Nikodémuszt említik meg konkrétan, mint aki segített Józsefnek: ő hozta a temetéskor használatos fűszereket. De mivel mindketten fontos pozícióban voltak, nem valószínű, hogy ők maguk végezték a temetést. Feltehetően a szolgáik vitték és temették el a holttestet. Még ha így is volt, az biztos, hogy József és Nikodémusz nem mindennapi áldozatot hozott. Aki ugyanis holttestet érintett, hét napig tisztátalannak számított, és minden, amihez hozzáért, szintén tisztátalanná vált (4Móz 19:11; Agg 2:13). Ez azt jelentette volna az ő esetükben, hogy nem vehetnek részt a pászka hetéhez kapcsolódó ünnepi szokásokban (4Móz 9:6). József ezenkívül azt is kockáztatta, hogy a szanhedrin többi tagja kigúnyolja. Ám ekkor már kész volt vállalni az azzal járó következményeket, hogy méltósággal eltemeti Jézust, és a tanítványának vallja magát.

A Biblia ezután már nem említi az Arimateából való Józsefet. Felvetődhet bennünk a kérdés, hogy vajon mi történt vele később. Igazából nem tudjuk. De mivel egy kritikus helyzetben nem torpant meg, hanem erős hittel és bátorsággal cselekedett, feltételezhetjük, hogy állást foglalt keresztényként.

József történetén elgondolkodva a saját hitünket is megvizsgálhatjuk. Van-e bármi – pozíció, karrier, anyagi javak, családi kötődés vagy akár a személyes szabadságunk –, amit fontosabbnak tartunk, mint a Jehovával ápolt kapcsolatunkat?