Vessünk Isten Királyságára nézve

 1. Melyik királysághoz tartozónak mondotta egy iskolás lány a kérdezősködő uralkodót, és vitathatatlan volt-e a felelete?

EGY közép-európai ország uralkodója szemlét tartott alattvalói között egy általános iskolában. Feltett egy sereg kérdést a tanulóknak. Ennek folytán megkérdezett egy kislányt a „növény birodalom” és „állat birodalom” témájáról és megelégedését fejezte ki a feleletéért. Majd nyomban megkérdezte tőle: „Én melyik birodalomhoz [királysághoz] tartozom?” Mivel azt a feleletet várta, hogy „az állatok birodalmához”, könnyek jöttek a szemére, midőn a kislány így felelt: „Isten Királyságához”. Noha az egyház, amelyhez az uralkodó tartozott, helyesnek és tiszteletteljesnek tartotta ez a feleletet, az uralkodó valóban Isten királyságához tartozott? Egy világi kormányzatnak ez a politikai uralkodója valóban bebocsátást nyert Isten Királyságába? Ezen aztán lehet gondolkozni!

 2. (a) Az Isten Királyságába való bejutás milyen minősítést ad a kormányzatnak? (b) Hogyan mutatták meg a Jézus napjaiban élő zsidók, hogy ők nem a Királyságra való tekintettel vetettek?

² Az Isten Királyságába való bejutás a legnagyobb megtiszteltetés, amely földi embert érhet. Isten Királysága az összes kormányzat között a legnagyobb. Ez az a kormányzat, amelyről a keresztényiség alapítója prédikált a Közel-Keleten. A történelem így számol be Jézus Krisztusról: „Miután [Alámerítő] Jánost őrizetbe vették, Jézus Galileába ment, hirdette Isten jó hírét e szavakkal: ’A meghatározott idő lejárt és elközelített Isten Királysága. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek a jó hírnek’.” (Márk beszámolója első fejezet 14. és 15. verse) A zsidó nép túlnyomó többsége mégsem tért meg és nem hitt. Megdöbbentő módon halálra adták Jézust, mint a római birodalom, a császár ellenségét. Jelképesen szólva nem Isten Királyságára nézve vetettek. De ki az közülünk ma, aki így tesz? Honnan tudhatjuk? Meg fogjuk látni.

 3. Jézusnak a tengerparti hallgatóság előtt mondott melyik példázatával kapcsolatban kérdeztek tanítványai és mit mondott Ő a fülről?

³ Ma legtöbben kedveljük a dolgok szemléltetését. Jézus Krisztus szemléltetések alkalmazásáról, azaz példázatok mondásáról vált híressé. Mint utazó, vándor-prédikátor nagyszámú tömegeket vonzott. Egyszer egy hajóból a Galileai tengernél tengerparti hallgatóságot tanított. Példázatot mondott nekik négy mezőgazdasági talajtípusról. Tanítványai, akik meghitt kapcsolatban álltak vele, megkérdezték Őt a példázat jelentését illetően. Miután megmagyarázta és további megjegyzéseket is fűzött hozzá, még ezeknek a meghitt társainak is azt mondta: „Akinek van füle a hallásra, hallgassa meg” (Márk 4:1–23). Hogy a tengerparti hallgatók közül mennyien rendelkeztek ilyen füllel, nem tudjuk. De Jézus elvárta az ő tanítványaitól, akiknek a magyarázatot mondta, hogy ilyen halló fülük legyen. Ilyen fül segítségével megmaradhattak bennük a hallottak, és felvilágosítást nyújthattak nekik. Melyikünknek van ma ilyen halló füle? Az segíteni fog nekünk helyesen vetni Isten Királyságára való tekintettel.

 4. Miért fontos, hogy az embernek legyen „füle a hallásra”, és miért nem szeretnénk olyanok lenni, mint az útszéli talaj?

⁴ Ha nincs „fülünk a hallásra” nem fogunk figyelni Jézus tanítására. A figyelem nagyon fontos, mert a bibliaíró Márk így folytatja feljegyzését: „Továbbá azt mondta nekik: ’Figyeljetek arra, amit hallotok’” (Márk 4:24). Soha ne legyünk olyanok, mint a Jézus példázatában elsőként említett talaj. Itt az út szélén levő talajról volt szó. Ez olyan keményre letaposott talaj volt, hogy a mag nem volt képes belesüllyedni, hanem ott maradt kitéve a madaraknak, hogy lecsapjanak rá és megegyék. (Márk 4:4, 15) Nem szeretnénk, ha Sátán az ördög ügynökei révén elragadná tőlünk a keresztényi igazságokat a saját figyelmetlenségünk miatt. Ez a tisztelet hiányát árulná el az iránt, ami Jézus Krisztus, a Tanító volt — és ami Ő most is — Isten elrendezésében.

 5. Miután a figyelésre vonatkozó intését elmondta, mit mondott Jézus a kimérésről és a visszakapásról?

⁵ Gyakran hangoztatott szabály, hogy azt nyerünk egy dologból, amit belefektetünk. Jézus rámutatott az előnyökre, amit abból nyerhetünk, ha kellő figyelmet szentelünk annak, amit ő mond. Ezt azzal tette meg, hogy a figyelemre való intéséhez hozzátette e szavakat: „Amilyen mértékkel mértek, nektek is olyannal fognak mérni, sőt még ráadást is adnak nektek. Mert akinek van, annak még többet adnak, akinek azonban nincs, attól még azt is elveszik, amije van.” — Márk 4:24, 25.

 6. A neki adott figyelem és érdeklődés kimérését illetően vajon csak a számla kiegyenlítését ígérte meg Jézus?

⁶ Következésképpen, ha kevés figyelmet és érdeklődést mérünk ki Jézusnak, nem várhatunk sokat tőle, legalábbis abból, amit vezetésünkre, a mi javunkra mond. De ha értékeljük Őt, mint tanítónkat és a legteljesebb mértékű figyelmet adjuk neki, akkor Ő viszonzásul annak megfelelő mértékű információt és felvilágosítást ad nekünk. Ebben a tekintetben azonban Ő nem csak egyszerűen azzal törődik, hogy mindenkit kiegyenlítsen és rendezze mindenkinek a számláját. Nagylelkűségében és képességének megfelelően inkább még jobban fog kedvezni nekünk, mint ahogy elvárnánk. Így meggazdagodunk és képesebbek leszünk megosztani másokkal bőségünket és közvetíteni fogjuk nekik a dolgok értelmét.

7, 8. Mennyiben bizonyultak igaznak Jézusnak az előbbi szavai meghitt barátai esetében, és miért?

⁷ A helyeselt tanítványnak alázatosnak kell lennie, kész arra, hogy tanuljon, igen, hogy valóban tisztelje tanítóját és értékelje azt, amit tanít. Ilyen beállítottsággal még többet fog nyerni. Például, Jézusnak a hajóból tartott beszéde után a meghitt tanítványai nem tették félre egyszerűen a kérdést, mint valami múló érdeklődést. Észben tartották a példázatát. Később bizalmasan megkérték, hogy magyarázza meg nekik. Rendkívüli törekvésükért, hogy megtanulják tanításának jelentését, többet nyertek a parti hallgatóságnál. Nem bátortalanodtak el Jézus korábbi megjegyzése miatt: „Nem fogjátok fel ezt a példázatot, hogyan fogjátok hát az összes többi példázatot megérteni?” (Márk 4:13). Ilyen állapotban maradt a legtöbb tengerparti hallgató. Jézus apostolait azonban hajtotta a tudás vágya, hogy megértsék a dolgokat. Ezért úgy érezték, rájuk tartozik a dolgok körvonalain túlmenően is kérdezgetni. így a vártnál többet kaptak. Az ő esetükben igaznak bizonyult Jézus szava:

⁸ „Ti kaptátok meg az Isten Királyságának szent titkait, a kívülvalóknak azonban minden csak példázatokban szól.” — Márk 4:11.

9, 10. Hogyan alakultak a dolgok a kívülvalók számára, és miért?

⁹ A kívülvalók beérték csupán a példázatban kiemelt dolgok körvonalával. Hiányzott belőlük az az ösztönző erő, hogy a példázat mögötti valóságot is megismerjék. Ezért aztán nem is nyerték el a példázatok értelmét. Nem akartak úgy cselekedni, ahogy a példázatok tanították. így kibújtak a megértéssel járó nagyobb felelősség alól. Mivel nem törődtek azzal, hogy először a Királyságot keressék, jobban értékelték az anyagi javakat a szellemieknél, „az Isten Királyságának szent titká”-nál.

¹⁰ Mivel nem voltak hajlandók megragadni az alkalmat, melyet Jézus példázatai szolgáltattak számukra, a kívülvalók valójában mindent elveszítettek. Ami módjukban lett volna, hogy jártasak legyenek Jézus szemléltetéseiben vagy példázataiban, ezúttal elvétetett tőlük. Emberi ügynökei, vagy okkult mesterkedések által Sátán, az Ördög ragadta el előlük. Az igazság világossága, amely túlment a Jézus szemléltetéseiből általuk felfogott dolgokon, viszonylagos sötétségbe hagyta őket. Ami világosságra szert tehettek Jézus szemléltetései hallatán, azt végül sötétség árnyékolta be. Csak tapogatódzni tudtak tehát, mint a vakok.

A MAGVETŐ EMBERRŐL SZÓLÓ PÉLDÁZAT

11. A Márk 4:26–29 szerint milyen példázatot mondott Jézus azután?

¹¹ Az előbb mondottak szemléltetésére a Márk 4:26–29 feljegyzi: „Majd [Jézus] folytatta: ’Olyan az Isten királysága, mint amikor egy ember magot vet a földbe, és alszik éjjel és felkel nappal és a mag kikel és magasra nő, pontosan hogyan, azt nem tudja. Magától hoz a föld fokozatosan termést, először fűszálat, azután kalászt, aztán teljes magot a kalászban. Mihelyt azonban a termés lehetővé teszi, beveti a sarlót, mert eljött az aratás ideje.’”a

12. Néhány Biblia-tudós szerint mit tanít ez a példázat Isten Királyságáról?

¹² Jézusnak a hajóról mondott korábbi példázatában egy olyan magvetőt ír le, akinek a magvai négy típusú talajba estek (Márk 4:1–9). Vajon az a magvető ugyanazt a személyt ábrázolta, akit ez utóbbi példázat magvetője? Sok Biblia-tudós szerint igen. Szerintük az az ember, aki szórja a magot, egyben az Isten Királyságának legfőbb hirdetőjét ábrázolja, Jézus Krisztust. Ezen az alapon úgy érvelnek, hogy a „mag” a mennyei Királyság-osztályt jelképezi. Így az egész példázat a Királyság-osztály növekedését ábrázolja, az i. sz. 33 Pünkösdjének 3000-től a 144 000 teljes számáig. (Jel 14:1) Nekünk tehát az Isten Királysága örökösei utolsó tagjainak az ’aratási idejében’ kell hogy legyünk. Jézus példázatának ilyen magyarázata azonban számos leküzdhetetlen nehézséghez vezet. Mik lehetnek ezek?

13. Mikor kezdte Jézus építeni szellemtől született egyházát és milyen állapotban volt Ő akkor?

¹³ Nos, a példázat úgy szól, hogy a magvető „alszik éjjel és felkel nappal”. Hogyan illenék ez a leírás a megdicsőült Jézus Krisztusra, mióta építeni kezdte szellemtől született gyülekezetét Pünkösd napján? Ez egyáltalán nem illik rá! Az 1Péter 3:18 úgy beszél Jézusról, mint „akit halálra adtak testben, de akit megelevenítettek szellemben”, úgy, hogy Ő többé nem az, aki a földön volt, mint tökéletes ember. Mióta a Mindenható Isten feltámasztotta Jézust a halálból, i. sz. 33. nizán 16-án, az Isten felmagasztalt Fia „Isten dicsőségének tükörképe és lényének pontos képmása” (Zsid 1:3).

14. Már ami pusztán az éjszakai alvást illeti, miért nem ábrázolhatta a magvető ember a megdicsőült Jézus Krisztust?

¹⁴ Ha pedig ez így van, mit von ez maga után? Nos, a Zsoltár 121:1–4 így szól: „Az én segítségem Jehovától van, az ég és a föld Alkotójától. Nem engedheti meg, hogy lábad megtántorodjék. Nem szunnyad el a te Őriződ. Íme, nem szunnyadozik, nem tér aludni, Izrael őrzője Ő.” (Figyeld meg a Jeremiás 1:12-t is!) Hogyan térhet akkor rendszeresen aludni az Isten jobbján a megdicsőült Jézus Krisztus, mint egy földi ember, midőn a Közel-Keleten lenyugszik a nap? Neki nincs többé szüksége a földi éjszakai alvásra, hogy ereje legyen a nappali órák munkájának az elvégzésére. Hiszen, ami az embernek 1000 év, az az Istenhez hasonló Jézus Krisztusnak csak annyi, mint egy nap! (Zsolt 90:4; 2Pét 3:8). Már csak ezért az egy okért sem ábrázolhatja a talajba magot szóró ember a megdicsőült, halhatatlan Jézus Krisztust.b

15. Mi mutatja, hogy az Isten Fia emberré létele előtt tudott arról, hogy hogyan növekszik a mag, hogyan terem gyümölcsöt a föld saját magától?

¹⁵ Egy másik figyelemreméltó pont az, hogy Jézus példázata így folytatódik: „És a mag kihajt és felnő, pontosan hogyan, azt nem tudja. Magától hoz a föld fokozatosan termést.” (Márk 4:27, 28). Ha mármost a mag, amely kikel és nagyra növekszik, a keresztény gyülekezetet ábrázolja a maga növekedésében a kis taglétszámról a nagyra, az azt jelenti, hogy a magvető nem tudja, hogyan történik a gyülekezet 144 000 főre való növekedése. Jézus Krisztus azonban emberi léte előtti létezésében Jehova Isten munkatársa volt a harmadik teremtési napon is, amikor „kezdett a föld füvet hajtani, neme szerint magot termő növényzetet és fákat, amelyek gyümölcsöt teremnek, amelyekben neme szerinti mag van” (1Móz 1:12). Így Isten Fiának emberré létele előtt teljes ismerete volt arról, hogy hogyan nőnek a növények, és hogyan hoz magától gyümölcsöt a föld fokozatosan.

16. A Biblia utolsó könyvének melyik látomása mutatja, hogy vajon a megdicsőült Jézus álmos-e vagy alszik-e a keresztényi gyülekezet növekedésére nézve?

¹⁶ A gyülekezet növekedésével kapcsolatosan viszont, a Biblia utolsó könyve, a Jelenések, melyet mintegy 63 évvel Jézusnak i. sz. 33. ijjár 25-én (i. sz. 33. május 12) szerdán történt mennybemenetele után írt János, úgy ábrázolja Jézus Krisztust, mint aki a kis-ázsiai hét gyülekezetet jelképező hét lámpatartó között jár. Szemeivel, melyek olyanok, „mint a tűzláng”, teljesen ébren van, amint vizsgálja ennek a hét kiváló gyülekezetnek a szellemi állapotát. Nem úgy van tehát ábrázolva, mint aki álmos, vagy akár alvásba merülne a gyülekezet növekedése tekintetében. Tudnia kell, hogyan fejlődtek azok a gyülekezetek olyan szellemi állapotra, mint amilyennek leírja őket. — Jel 1:14; 2:18.

17. A Jelenések 5:6-ban vázolt melyik látomás mutatja, hogy a megdicsőült Jézus Krisztust ábrázolhatta-e az az ember, aki magot vet a földbe és alszik éjjel?

¹⁷ Tekintettel Jézus mennybemenetelére és Isten mennyei jelenlétében való megjelenésére, Ő úgy van ábrázolva, mint egy imént megölt, de újra élő bárány, amelynek „hét szeme van, amely szemek az Isten hét szellemét jelentik, amelyeket kiküldtek az egész földre”. (Jel 5:6) Távol attól, hogy az álmosságnak még csak a látszatát is keltené, Isten bárányának ez a hétszeres látóképessége arra mutat, hogy állandó jelleggel teljesen éber és mindent figyel. Nyilvánvaló tehát, hogy a megdicsőült Jézus Krisztus nem azt az embert ábrázolja, aki magot vet a földbe, éjszaka alszik és nem tudja, hogyan nő meg, amit elvetett.

18. Kit ábrázol akkor logikusan a példázatban szereplő ember?

¹⁸ Kit ábrázol hát a példázatban szereplő ember? Márk, az evangélium írója rögtön azután hívja fel figyelmünket erre az egyéni gazdára, amikor Jézus éppen azt tanácsolta meghitt tanítványainak, hogy fordítsák figyelmüket arra, amit hallanak. Bizonyos mértékű figyelem azzal a jutalommal jár, hogy részlegesen megtérül, s így az egyén még többet kaphat belőle. Ésszerűen tehát a példázatbeli ember minden olyan egyént ábrázol, aki Jézus Krisztus, Isten Királysága legfőbb Prédikátora tanítványának vagy tanulójának vallja magát.

A PÉLDÁZAT ÚTBAIGAZÍTÓ VONÁSAI

19, 20. Melyik két fő dolog öleli fel az egész példázatot és ennélfogva mi a példázat fő mondanivalója a mennyiségre vagy a minőségre való tekintettel?

¹⁹ Jézus a következőképpen vezette be a példázatot: „Olyan az Isten Királysága, mint amikor egy ember magot vet a földbe.” (Márk 4:26). UV; Királyság sorközi fordítás.

²⁰ Két fő dolgot figyelünk meg, amely az egész példázatot felöleli. Először is ott van az Isten Királyságával kapcsolatos mag elvetése, másodszor pedig van egy aratás, vagyis az elvetett mag által hozott termés betakarítása. A lényeg tehát az, hogy amilyen biztos, a mag elvetése vagy plántálása, olyan biztosan lehet számítani az aratásra vagy betakarításra. Az egyik elkerülhetetlenül követi a másikat. Az ünnepélyes igazság az, hogy amit az egyén Isten Királyságával kapcsolatban vet, azt fogja learatni vagy betakarítani. A mennyiség helyett a learatott dolog minősége a fontos.

21. Részletezte-e Jézus a mag fajtáját vagy a talaj típusát, amelybe vetették, és mégis milyen kérdés merül fel a magot illetően?

²¹ Jézus nem részletezte a plántálásban szerepet játszó mag fajtáját vagy a talaj típusát. Azt mondta: „Mihelyt azonban a termés lehetővé teszi, beveti a sarlót [kis kézi munkaeszköz] mert eljött az aratás ideje.” (Márk 4:29). A zsidóknál, akiknek Jézus a példázatot mondta, három aratás volt a mezőgazdasági évben. Az első közvetlenül a tavaszi pászkaünnep után volt; az árpaaratásból egy kévét nizán 16-án a főpap bemutatott a jeruzsálemi templomban. Ötven nappal azután mutatta be a főpap a búzaaratás zsengéjét a templomban, s azután indult csak el az aratás. A harmadik aratás a nyár végén következett, amelyet a begyűjtés ünnepe vagy sátorok ünnepe tett emlékezetessé a hetedik holdhónap, tisri 15. napjával kezdődően (2Móz 23:14–17). Hogy e három aratási időszak közül a példázat melyikre utal, ez nincs megállapítva. De bármilyen mag volt is az, amelyet elvetettek, vajon mit ábrázol az?

22. Ha a mag nem a keresztény gyülekezet tagjait ábrázolja, akkor mit ábrázol és hatáskörünkön kívül esik-e ennek a „mag”-nak a növekedése?

²² Jézus példázata azt mondja, hogy az elvetett mag kikelt, magasra nőtt, megért, teljes szemmel a kalászában. Megfigyeltük, hogy az elvetett mag nem a keresztény gyülekezet tagjait ábrázolja. Amint a következő cikk majd rávilágít, a földre körülszórt mag a magvető személyes tulajdonságainak, magatartásának és szolgálati képességeinek a magvait ábrázolja Isten Királyságával kapcsolatosan. Ezeknek táplálékokat kell keresnie, mintegy a földből. Ezeknek a személyes tulajdonságoknak jellemvonásoknak az aratásra való beérése vagy érettsége fokozatosan megy végbe. Erre kell figyelnünk, ugyanis nem esik hatáskörünkön kívül.

[Lábjegyzetek]

[Képek a 21. oldalon]

„Olyan az Isten Királysága, mint amikor egy ember magot vet a földbe, és alszik éjjel és felkel nappal és a mag kikel és magasra nő.” — Márk 4:26, 27.

[Kép a 22. oldalon]

Minden, magát Jézus Krisztus tanítványának valló egyén, magokat vet személyes tulajdonságai, magatartása és szolgálati képességei terén Isten Királyságával kapcsolatban

„De mindezekből győztesen kerülünk ki az által, aki szeret bennünket. Mert meg vagyok győződve, hogy sem halál sem élet, sem angyalok, sem kormányzatok, sem jelenvaló dolgok, sem a jövendő dolgok, sem hatalmasságok, sem magasság, sem mélység, sem semmilyen más teremtmény nem képes elszakítani bennünket Isten szeretetétől amely Krisztus Jézusban, a mi Urunkban van.” (Róma 8:37–39)