TEVE

(héb.: gá·málʹ; beʹkher, ’fiatal tevecsődör’ [Ézs 60:6]; bikh·ráʹ, „fiatal tevekanca” [Jr 2:23]; kir·ká·róthʹ, ’gyors tevekancák’ [Ézs 66:20]; gör.: kaʹmé·losz):

Egy olyan állat, mely már régóta teherhordóként és hátasállatként szolgálja az embert, különösen a sivatagos vidékeken. Két faja létezik, a baktrián és a dromedár. A baktriánnak (Camelus bactrianus) két púpja van, erősebb, mint a dromedár, és nagyobb terhek szállítására is képes; a Bibliában vélhetően a dromedárra (Camelus dromedarius) történik általában utalás, ennek csupán egy púpja van.

Jellegzetességei miatt a sivatagi vidékek ideális élőhelynek bizonyulnak a teve számára, ahol rendszerint olyan feladatokat lát el, mint máshol a lovak vagy a szamarak. A dús szőrzete védi a sivatagi hőségtől. A hosszúkás orrnyílását akarata szerint be tudja csukni, és ez nagyszerű védelmet nyújt a kavargó homok ellen. A vastag szemhéja és a hosszú szempillája óvja a szemét a tomboló homokviharokban. A lábfején bőrkeményedés és talppárna van, ezért az állat kiválóan tud járni a puha és süppedős homokban. A térdén is, és a mellén is már születésétől fogva vastag bőrkeményedések vannak, melyek védelmet nyújtanak a forró homokban vagy a durva terepen, amikor pihen. Mivel erős fogai vannak, gyakorlatilag bármit meg tud rágni. A teve kevés gabonán és közönséges sivatagi növényeken is elél, emiatt meglehetősen gazdaságos a tartása.

Púpja egy fajta hordozható éléskamra. Táplálékkészletének nagy része itt raktározódik zsír formájában. Ha túl hosszú ideig kell a tartalékaiból élnie, a púpja már nem feszes és nem áll, hanem üres zsák módjára lekonyul, és az állat oldalára hajlik. Az ókorban, akárcsak napjainkban, a tevék púpjára terheket raktak (Ézs 30:6). A Szentírás egy ’női tevenyeregkosárról’ is említést tesz, melyet alighanem a teve púpjára helyeztek (1Mó 31:34).

Jóllehet a néphagyomány úgy tartja, hogy a teve a púpjában tárolja a vizet, de ez az elképzelés nem igaz. Azért képes huzamos ideig meglenni víz nélkül, mert – az általános felfogás szerint – többféleképpen is el tudja érni, hogy a megivott víz nagy részét ne veszítse el. Például az orrának a felépítése lehetővé teszi, hogy az állat a kilégzéskor kivonja a párát a levegőből. Kibírja, ha a súlya 25 százalékának megfelelő vízmennyiséget elveszít, az embernél viszont ez az érték 12 százalék. Más állatokhoz képest nem veszít olyan gyorsan nedvességet a verejtékezés során, mert a testhőmérséklete 6 °C-ot is változhat anélkül, hogy ez különösebb hatással lenne a szervezetére. A vére is különleges, hiszen még akkor is csak minimális folyadékot veszít, ha az állat napokig kevés vízhez jut. Ezenkívül a súlyveszteségét úgy pótolja, hogy 10 perc alatt akár 135 l vizet is meg tud inni.

Egyes tevékről köztudott, hogy bámulatosan nagy sebességgel tudnak száguldani. Az 1Sámuel 30:17-ben utalás történik a teve gyorsaságára, hiszen amikor Dávid vágta az amálekita fosztogatókat, csak az a 400 legény menekült meg, akik tevén menekültek el.

A Törvény szerint a teve tisztátalan volt, és ezért az izraeliták nem fogyaszthatták el (3Mó 11:4; 5Mó 14:7). A szőréből azonban ruhát szőttek. Keresztelő János ilyen anyagból készült öltözéket viselt (Mt 3:4; Mk 1:6). Még napjainkban is készítenek teveszőr textilből ruhát.

Régtől fogva használják: A Biblia akkor említi először a tevét, amikor Ábrahám átmenetileg Egyiptomban lakott, ahol is számos ilyen teherhordó állatot szerzett (1Mó 12:16). Amikor a hűséges szolgáját Mezopotámiába küldte, hogy szerezzen feleséget Izsáknak, az tíz tevéből álló karavánnal ment, mely mindenféle ajándékokat vitt (1Mó 24:10). Józsefet a féltestvérei olyan ismáelita kereskedőknek adták el, akik egy tevekaravánnal Egyiptomba tartottak (1Mó 37:25–28).

A Biblia úgy mutatja be Jóbot, mint aki „nagyobbá lett napkelet minden fiánál”. A javai között 3000 teve is volt, a feddhetetlenségének kipróbálása után pedig Jehova annyira megáldotta, hogy 6000 tevéje és még rendkívül sok egyéb jószága is lett (Jób 1:3; 42:12).

Egyiptom más jószágaihoz hasonlóan a tevék is szenvedtek, amikor Isten csapásokkal sújtotta a fáraó uralma alatt álló területet (2Mó 9:3, 10, 25; 12:29). A bibliai beszámoló nem tér ki arra, hogy az izraelitáknak voltak-e tevéik, amikor a pusztában vándoroltak, de valószínűleg voltak.

Azután, hogy Izrael letelepedetett az Ígéret földjén, a Szentírás azokat a tevéket említi először, amelyek az országba betörő idegenekéi voltak. Amikor a midiánita seregek és a tevéik, melyeknek „se szeri, se száma nem volt”, ellepték az országot, és emiatt az elszegényedett, Isten népe, Izrael válságos helyzetbe került (Bí 6:5; 7:12). Volt, hogy az izraeliták – Jehova segítségével – legyőzték az ellenségeiket, és rengeteg tevét zsákmányoltak, egyszer összesen 50 000-et (1Kr 5:21; 2Kr 14:15).

Amikor Dávid bujdosott, mivel nem maradhatott Saul udvarában, ő és az emberei hadakoztak a gesúriakkal, a girzitákkal és az amálekitákkal, megöltek minden férfit és nőt, de a háziállatokat, köztük a tevéket, elvitték hadizsákmányként (1Sá 27:8, 9). Dávid uralkodásának idején egy külön tisztviselő, Obil viselte gondját Dávid tevéinek (1Kr 27:30). Sába királynője egy tevekaravánnal hozott ajándékot Salamon királynak, Szíria királya, II. Ben-Hadád pedig 40 tevén küldött ajándékot Elizeus prófétának (1Ki 10:1, 2; 2Ki 8:9).

Amikor Ézsaiás próféta megjövendölte Babilon elestét, a győzelmet arató seregekre ezzel a képpel utalt: ’harci szekerek tevékkel’ (Ézs 21:7). A görög történetíró, Hérodotosz szerint (A görög–perzsa háború. I. könyv, 80.) Círusz (Kürosz) tevéket is használt a hadjáratai során. Az ammoniták fővárosának, Rabbának a közelgő pusztulásáról az Ezékiel 25:5 azt írja, hogy a város „tevék legelőjévé” lesz. Ezenkívül a Szentírás Izrael hűtlen házát – amely a környező pogány nemzetekkel folytatott tiltott kapcsolatai miatt házasságtörő volt – párzásra kész, összevissza futkosó, fiatal tevekancához hasonlítja (Jr 2:23, 24).

Az egyiptomi jószágokat ért csapásokat felidézve Zakariás jövendölt egy olyan csapásról, mely azoknak a nemzeteknek a tevéit és egyéb jószágait fogja sújtani, amelyek Jehova földön élő népe ellen harcolnak (Za 14:12, 15). A Szentírás úgy ábrázolja Isten népét a száműzetésből való hazatérése után, mint amelyet elborít „a tevék hullámzó tömege”, és az állatok mindegyike sarccal van megrakva. A teve azok között a teherhordó állatok között is meg van említve, melyek Isten szolgáinak testvéreit elhozzák az összes nemzetből Jeruzsálembe, „ajándékul Jehovának” (Ézs 60:6; 66:20). Érdekes, hogy Ézsaiás helyreállítási próféciájának az első beteljesedésekor 435 teve is volt az i. e. 537-ben Babilonból hazatérő zsidók jószágai között (Ezs 2:67; Ne 7:69).

Jelképes értelem: Jézus jelképként használta a tevét. Egyszer azt mondta, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bejutni a Királyságba (Mt 19:24; Mk 10:25; Lk 18:25). Felmerül a kérdés, hogy ebben az esetben nem lenne-e pontosabb a „kötél” szó a „teve” helyett. George M. Lamsa a fordításában a „kötél” szót használja a főszövegben, és a Máté 19:24-hez fűzött lábjegyzetben ez olvasható: „Az arámi gamlá szó azt is jelenti, hogy kötél, és azt is, hogy teve.” Emellett a kötél szó görög megfelelője (kaʹmi·losz) és a teve szó görög megfelelője (kaʹmé·losz) nagyon hasonlít egymáshoz, és némelyek azt mondják, hogy a két görög szót itt összecserélték. Ám figyelemre méltó, hogy az A Greek-English Lexicon (Liddell és Scott; Jones átd.; Oxford, 1968, 872. o.) a kaʹmi·losz szónak a „kötél” jelentését adja meg, de hozzáfűzi, hogy ezt a szót vélhetően csak kitalálták, hogy módosítsák a „könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint a gazdagnak bemenni az Isten királyságába” mondatot, ami arra mutat, hogy az eredeti görög szövegben a kaʹmé·losz szó szerepelt, nem pedig a kaʹmi·losz.

A Máté evangéliumának legrégebbi, még létező görög kézirataiban (Sínai kódex, 1209. sz. Vatikáni kódex, Alexandriai kódex) a kaʹmé·losz szó olvasható. Máté eredetileg héberül írta le a Jézus életéről szóló beszámolóját, majd pedig talán ő maga fordította le görögre. Ezért pontosan tudta, hogy Jézus mit mondott, és azt is, hogy mit értett a mondottakon. Tehát tudta, melyik a helyes szó, az pedig tény, hogy a legrégebbi, még létező görög kéziratokban a kaʹmé·losz szó van. Ennek fényében jó okkal hihetjük, hogy a „teve” a pontos fordítás.

Jézus ezzel a szemléltetéssel – melyet nem úgy szánt, hogy szó szerint vegyék – azt hangsúlyozta, hogy ha egy szó szerinti tevének lehetetlen átmenni egy valódi tű fokán, akkor az még lehetetlenebb, hogy egy gazdag ember bejusson Isten Királyságába, ha továbbra is ragaszkodik a gazdagságához. (Lásd: TŰ FOKA.)

Amikor Jézus elítélte a képmutató farizeusokat, azt mondta, hogy azok ’a szúnyogot kiszűrik, de a tevét lenyelik’. Ezek a férfiak nemcsak azért szűrték ki a szúnyogot a borukból, mert az egy rovar, hanem azért is, mert szertartásilag tisztátalan volt; de a tevét, amely szintén tisztátalan volt, jelképes értelemben lenyelték. Miközben ragaszkodtak hozzá, hogy a Törvény legkisebb horderejű követelményeit betartsák, teljesen figyelmen kívül hagyták a súlyosabb dolgokat: az igazságosságot, az irgalmasságot és a hűséget (Mt 23:23, 24).