„Áron vettek meg titeket”

„Áron vettek meg titeket. Dicsőítsétek hát az Istent” (1KORINTUSZ 6:20)

1—2. a) Hogyan kellett bánni az izraelita rabszolgákkal a Mózesi Törvény értelmében? b) Hogyan dönthetett az a rabszolga, amelyik szerette az urát?

„AZ ÓKORBAN elterjedt és elfogadott volt a rabszolgatartás” — jelenti ki egy képes bibliai szótár. Majd hozzáteszi: „Egyiptom, Görögország és Róma gazdaságának alapja a rabszolgamunka volt. Az első keresztény században Itáliában minden harmadik, másutt pedig minden ötödik ember rabszolga volt” (Holman Illustrated Bible Dictionary).

² Az ókori Izraelben is létezett rabszolgatartás, de a Mózesi Törvény védelmet biztosított a héber rabszolgáknak. Például kimondta, hogy egy izraelita nem lehet hat évnél tovább rabszolga. A hetedik évben „szabadon és ingyen” elmehetett. A rabszolgákkal való bánásmódra vonatkozó rendelkezések annyira igazságosak és emberségesek voltak, hogy a Mózesi Törvény így intézkedett: „ha a rabszolga határozottan azt mondja: »Szeretem az uramat, a feleségemet és a fiaimat; nem akarok elmenni szabadon«, akkor vigye őt az ura az igaz Isten elé, vigye őt az ajtóhoz vagy az ajtófélfához, és az ura szúrja át a fülét egy árral, s az legyen a rabszolgája időtlen időkig” (2Mózes 21:2–6; 3Mózes 25:42, 43; 5Mózes 15:12–18).

 3. a) Milyenfajta rabszolgaságot fogadtak el az első századi keresztények? b) Mi indít minket Isten szolgálatára?

³ Az önkéntes rabszolgaság rendszere előrevetítette azt a fajta rabszolgaságot, amelyben az igaz keresztények élnek. Egyik-másik bibliaíró, például Pál, Jakab, Péter és Júdás Isten és Krisztus rabszolgáiként azonosították magukat (Titusz 1:1; Jakab 1:1; 2Péter 1:1; Júdás 1). Pál arra emlékeztette a tesszalonikai keresztényeket, hogy ’az Istenhez tértek bálványaiktól, hogy rabszolgaként szolgáljanak egy élő és igaz Istennek’ (1Tesszalonika 1:9). Mi indította ezeket a keresztényeket arra, hogy Isten készséges rabszolgáivá legyenek? Nos, mi is volt az ösztönző erő annál az izraelita rabszolgánál, aki lemondott a szabadságáról? Az, hogy szerette az urát. A keresztények rabszolgasága is az Isten iránti szeretetre épül. Amikor megismerjük és megszeretjük az igaz és élő Istent, arra érzünk késztetést, hogy ’teljes szívünkből és teljes lelkünkből’ szolgáljuk őt (5Mózes 10:12, 13). De mit foglal magában az, hogy Isten és Krisztus rabszolgái leszünk? Hogyan érinti ez a mindennapi életünket?

„Mindent Isten dicsőségére tegyetek”

 4. Hogyan válunk Isten és Krisztus rabszolgáivá?

⁴ Egy meghatározás szerint a rabszolga „az a személy, aki egy vagy több másik személynek a törvényes tulajdona, és aki feltétlen engedelmességgel tartozik”. Amikor átadjuk életünket Jehovának, és megkeresztelkedünk, az ő törvényes tulajdonává válunk. „Nem . . . a magatokéi vagytok, mert áron vettek meg titeket” — fejtegeti Pál apostol (1Korintusz 6:19, 20). Az ár természetesen Jézus Krisztus váltságáldozata, mivel Isten annak alapján fogad el minket a szolgáiul, akár felkent keresztények vagyunk, akár az ő társaikhoz tartozunk, és földi reménységünk van (Efézus 1:7; 2:13; Jelenések 5:9). A megkeresztelkedésünk óta tehát „Jehováéi vagyunk” (Róma 14:8). Minthogy Jézus Krisztus értékes vérén vásároltak meg bennünket, egyúttal az ő rabszolgái is lettünk, és kötelesek vagyunk megtartani a parancsolatait (1Péter 1:18, 19).

 5. Jehova rabszolgáiként mi a legfőbb kötelességünk, és hogyan tudunk eleget tenni ennek?

⁵ A rabszolgák kötelesek engedelmeskedni uruknak. Mi önként, az Úr iránti szeretetünkből vállaltuk a rabszolgaságot. „Isten szeretete azt jelenti, hogy megtartjuk a parancsolatait; a parancsolatai pedig nem megterhelőek” — írja az 1János 5:3. Engedelmességünkkel tehát a szeretetünket és alárendeltségünket bizonyítjuk. Minden tettünkben ez nyilvánul meg. „Akár esztek, akár isztok, akár bármi mást tesztek, mindent Isten dicsőségére tegyetek” — szólított fel Pál (1Korintusz 10:31). A mindennapi életben — még apróságokban is — szeretnénk kimutatni, hogy ’rabszolgaként szolgálunk Jehovának’ (Róma 12:11).

 6. Hogyan befolyásolja a döntéseinket az, hogy Isten rabszolgái vagyunk? Szemléltesd ezt egy példával!

⁶ Amikor például döntéseket hozunk, szeretnénk komolyan figyelembe venni égi Urunk, Jehova akaratát (Malakiás 1:6). A nehéz döntések próbára tehetik az Isten iránti engedelmességünket. Ilyenkor vajon megfogadjuk a tanácsát, ahelyett hogy ’csalárd’ és „veszedelmes” szívünk hajlamaira hallgatnánk? (Jeremiás 17:9). Még nem sok idő telt el egy keresztény lány, Melisa megkeresztelkedése után, amikor egy fiatal férfi érdeklődni kezdett iránta. Rendes fiúnak látszott, és már tanulmányozta a Bibliát Jehova Tanúival. Egy vén mégis beszélt Melisával arról, hogy milyen bölcs dolog megtartani Jehovának azt a parancsát, hogy „csak az Úrban” kössünk házasságot (1Korintusz 7:39; 2Korintusz 6:14). „Nem volt könnyű megfogadnom a tanácsot — ismeri el Melisa. — De úgy döntöttem, hogy mivel átadtam magam Istennek az akarata cselekvésére, követni fogom egyértelmű utasításait.” A történteken eltűnődve Melisa ezt mondja: „Nagyon örülök, hogy megfogadtam a tanácsot. Ez a férfi hamarosan abbahagyta a tanulmányozást. Ha szorosabb kapcsolatba kerültem volna vele, most egy nem hívőnek a felesége lennék.”

7—8. a) Miért ne foglalkozzunk sokat azzal, hogy emberek kedvét keressük? b) Mondj példát arra, hogy miként lehet leküzdeni az emberektől való félelmet!

⁷ Mivel Isten rabszolgái vagyunk, nem lehetünk emberek rabszolgái (1Korintusz 7:23). Persze senki sem szereti, ha nem kedvelik, de ne felejtsük el, hogy a keresztényeknek más az értékrendjük, mint a világiaknak. „Embereknek igyekszem kedvére lenni?” — kérdezte Pál. Erre a következtetésre jutott: „Ha még mindig embereknek lennék kedvére, Krisztus rabszolgája nem volnék” (Galácia 1:10). Egyszerűen nem engedhetünk a társaktól jövő nyomásnak, és nem kereshetjük emberek kedvét. Akkor hát mit tehetünk, ha nyomás nehezedik ránk, hogy olvadjunk bele a környezetünkbe?

⁸ Vizsgáljuk meg Elena példáját. Ő egy Spanyolországban élő keresztény fiatal. Az osztálytársai közül többen szoktak vért adni. Tudták, hogy Elena Jehova Tanúja lévén nem ad vért, és nem fogad el vértranszfúziót. Amikor lehetőség adódott arra, hogy Elena az egész osztály előtt kifejtse álláspontját, vállalkozott rá, hogy egy rövid előadást tartson. „Bevallom, nagyon izgultam — mondja. — De jól felkészültem, és minden meglepően jól sikerült. Kivívtam sok osztálytársam tiszteletét, és a tanár azt mondta, csodál azért a munkáért, amelyet végzek. És ami a legfontosabb, elégedett voltam, hogy megvédhettem Jehova nevét, és képes voltam világosan elmagyarázni a Biblián alapuló álláspontomat” (1Mózes 9:3, 4; Cselekedetek 15:28, 29). Igen, Isten és Krisztus rabszolgáiként mi mások vagyunk. De ha fel vagyunk készülve arra, hogy tapintatosan megvédjük a hitünket, kivívhatjuk az emberek tiszteletét (1Péter 3:15).

 9. Mit tanulhatunk attól az angyaltól, aki megjelent János apostolnak?

⁹ Ha észben tartjuk, hogy Isten rabszolgái vagyunk, az abban is segíthet, hogy alázatosak maradjunk. János apostolra egyszer annyira nagy hatással volt az égi Jeruzsálemet ábrázoló, rendkívüli látomás, hogy leborult az Isten gondolatait közvetítő angyal lába elé, hogy imádatot mutasson be. „Vigyázz! Ne tedd! — figyelmeztette az angyal. — Csak rabszolgatársad vagyok, neked és testvéreidnek, akik próféták, és azoknak, akik megtartják e tekercs szavait. Az Istent imádd!” (Jelenések 22:8, 9). Milyen kitűnő példát mutatott ez az angyal Isten valamennyi rabszolgájának! Némelyik keresztény különleges felelősséggel járó feladatokat lát el a gyülekezetben. Jézus ennek ellenére ezt mondta: „aki nagy akar lenni közöttetek, az legyen a szolgátok, és aki első akar lenni közöttetek, az legyen a rabszolgátok” (Máté 20:26, 27). Jézus követői lévén mindannyian rabszolgák vagyunk.

„Azt tettük, amit tennünk kellett”

10. Milyen szentírási példák bizonyítják, hogy Isten hűséges szolgái sem mindig érezték könnyűnek azt, hogy az akaratát tegyék?

¹⁰ A tökéletlen embereknek nem mindig könnyű Isten akaratát tenniük. Mózes próféta vonakodott, amikor Jehova arra kérte, hogy menjen el, és hozza ki Izrael fiait az egyiptomi fogságból (2Mózes 3:10, 11; 4:1, 10). Jónás, amikor azt a megbízást kapta, hogy hirdessen ítéletüzenetet Ninive lakóinak, „felkelt, hogy Társisba fusson Jehova elől” (Jónás 1:2, 3). Báruk, Jeremiás próféta titkára arra panaszkodott, hogy belefáradt a gondjaiba (Jeremiás 45:2, 3). Mit tegyünk, ha a vágyaink ütköznek Isten akaratának a cselekvésével? Jézus egyik szemléltetése választ ad erre a kérdésre.

11—12. a) Röviden mondd el Jézusnak a Lukács 17:7–10-ben feljegyzett szemléltetését! b) Milyen tanulságot vonhatunk le Jézus szemléltetéséből?

¹¹ Jézus egy olyan rabszolgáról beszélt, aki egész nap a mezőn őrizte az ura nyáját. Amikor a mintegy 12 órányi kemény munka végeztével fáradtan hazaért, az ura nem invitálta, hogy üljön le, és egyen egy jót. Ehelyett a következőkre utasította: „Készíts nekem valamit vacsorára, köss kötényt, és szolgálj nekem, míg nem végzek az evéssel és ivással, utána majd ehetsz és ihatsz.” A rabszolga csak azután foglalkozhatott a saját szükségleteivel, miután kiszolgálta urát. Jézus ezekkel a szavakkal fejezte be a szemléltetést: „Így ti is, ha megtettétek mindazt, amit feladatul kaptatok, mondjátok: »Semmirekellő rabszolgák vagyunk. Azt tettük, amit tennünk kellett«” (Lukács 17:7–10).

¹² Jézus nem azt akarta tanítani ezzel a szemléltetéssel, hogy Jehova nem értékeli, amit a szolgálatában teszünk. Elvégre a Biblia egyértelműen kijelenti, hogy „nem igazságtalan az Isten, hogy elfelejtkezzen a munkátokról és a szeretetről, amelyet neve iránt tanúsítottatok” (Héberek 6:10). Jézus példázatának inkább az a lényege, hogy egy rabszolga nem járhat a maga kedvében, és nem összpontosíthat a saját kényelmére. Amikor átadtuk magunkat Istennek, és úgy döntöttünk, hogy a rabszolgái leszünk, beleegyeztünk, hogy az ő akaratát a magunké elé helyezzük. Kötelesek vagyunk alárendelni az akaratunkat Isten akaratának.

13—14. a) Milyen körülmények miatt válhat szükségessé, hogy leküzdjük saját hajlamainkat? b) Miért fontos, hogy engedjük Isten akaratát érvényesülni?

¹³ Lehet, hogy nagy erőfeszítésünkbe kerül, hogy rendszeresen tanulmányozzuk Isten Szavát, valamint „a hű és értelmes rabszolga” kiadványait (Máté 24:45). Ez különösen talán akkor van így, ha valakinek mindig is nehezen ment az olvasás, illetve ha egy kiadvány „az Isten mélységes dolgait” fejtegeti (1Korintusz 2:10). Ennek ellenére időt kell szakítanunk a személyes tanulmányozásra. Önfegyelemre lehet szükség ahhoz, hogy leüljünk, és elegendő időt töltsünk az anyag tanulmányozásával. De enélkül hogyan kedvelhetnénk meg ’a szilárd eledelt, mely érett embereknek való’? (Héberek 5:14).

¹⁴ Mit mondhatunk azokról az alkalmakról, amikor fáradtan érkezünk haza egy hosszú munkanap után? Előfordulhat, hogy erőt kell vennünk magunkon ahhoz, hogy elmenjünk a keresztény összejövetelekre. Vagy az is lehet, hogy természetünknél fogva nem szívesen prédikálunk idegeneknek. Maga Pál is elismerte, hogy időnként talán ’akaratunk ellenére’ hirdetjük a jó hírt (1Korintusz 9:17). Mindezt azonban azért tesszük meg, mert égi Urunk, Jehova, akit szeretünk, erre utasít minket. És nemde minden alkalommal elégedettséget érzünk és felfrissülünk, miután erőfeszítést téve tanulmányozunk, elmegyünk az összejövetelekre és prédikálunk? (Zsoltárok 1:1, 2; 122:1; 145:10–13).

Ne nézzünk ’a mögöttünk levőkre’!

15. Hogyan mutatott példát Jézus azzal, hogy alárendelte magát Istennek?

¹⁵ Jézus Krisztus kiemelkedő módon bizonyította, hogy alárendeli magát égi Atyjának. „Nem azért szálltam alá az égből, hogy a magam akaratát cselekedjem, hanem annak akaratát, aki küldött engem” — mondta a tanítványainak (János 6:38). A Gecsemáné-kertben átélt gyötrelmei közepette így imádkozott: „Atyám, ha lehetséges, múljon el tőlem e pohár. Mindazáltal ne úgy legyen, ahogy én akarom, hanem ahogy te” (Máté 26:39).

16—17. a) Hogyan tekintsünk azokra a dolgokra, amelyeket magunk mögött hagytunk? b) Miért mondhatjuk, hogy Pál reálisan ítélte „egy halom szemétnek” azt, amit elérhetett volna a világban?

¹⁶ Jézus Krisztus azt szeretné, hogy ragaszkodjunk ahhoz a döntésünkhöz, hogy Isten rabszolgái leszünk. Ezt mondta: „Senki sem alkalmas az Isten királyságára, aki az eke szarvára tette a kezét, és a mögötte levőkre néz” (Lukács 9:62). Semmiképpen sem lenne jó, ha Isten rabszolgáiként folyton azon merengenénk, hogy mi mindent hagytunk magunk mögött. Inkább értékeljük azt, amit nyertünk, amikor úgy döntöttünk, hogy Isten rabszolgái leszünk. Pál ezt írta a filippieknek: „bizony veszteségnek is tekintek mindent Krisztus Jézus, az én Uram ismeretének páratlan értéke miatt. Őmiatta mindent kárba veszni hagytam, és egy halom szemétnek tekintek, hogy megnyerjem Krisztust” (Filippi 3:8).

¹⁷ Gondoljuk csak át, mi mindent tekintett Pál egy halom szemétnek, és mennyi mindent hagyott ott a szellemi áldásokért, melyekben Isten rabszolgájaként volt része. Nemcsak a világ kényelmét hagyta maga mögött, hanem azt a lehetőséget is, hogy később vezető szerepet töltsön be a judaizmusban. Ha folytatta volna a judaizmus gyakorlását, nagy valószínűséggel olyan magas rangot szerezhetett volna, mint Simeon, aki Pál nevelőjének, Gamálielnek a fia volt (Cselekedetek 22:3; Galácia 1:14). Simeon a farizeusok vezetője lett, és kiemelkedő szerepet játszott a zsidók Róma elleni, i. sz. 66-tól 70-ig tartó lázadásában, jóllehet voltak fenntartásai. Zsidó szélsőségesek vagy római katonák végeztek vele abban a harcban.

18. Igazold egy példával, hogy a szellemi tevékenységek áldásokat eredményeznek!

¹⁸ Jehova Tanúi közül sokan követték Pál példáját. „Az iskola befejezése után pár évvel egy jó nevű londoni ügyvéd vezető titkárnője lettem — meséli Jean. — Szerettem a munkámat, és jól kerestem, de a szívem mélyén tudtam, hogy többet tehetnék Jehova szolgálatában. Végül aztán beadtam a felmondásomat, és elkezdtem az úttörőszolgálatot. Nagyon hálás vagyok érte, hogy megtettem ezt a lépést akkor, csaknem húsz évvel ezelőtt. A teljes idejű szolgálat annyira tartalmassá tette az életemet, amennyire semmilyen titkári állás nem tudta volna. Semmi sem nyújt nagyobb megelégedést, mint azt látni, hogy Jehova Szava hogyan változtatja meg egy ember életét. Csodálatos részt venni ebben a folyamatban. Amit mi adunk Jehovának, az semmi ahhoz képest, amit tőle kapunk.”

19. Mit határozzunk el, és miért?

¹⁹ Az idő múlásával megváltozhatnak a körülményeink. Ámde az, hogy átadtuk magunkat Istennek, nem változik. Mindig Jehova rabszolgái vagyunk, és ő ránk bízza annak eldöntését, hogy miként használhatjuk fel a legjobban az időnket, erőnket, képességeinket és egyéb kincseinket. Döntéseink tehát az Isten iránti szeretetünket tükrözhetik vissza. Az is látható belőlük, hogy mennyire vagyunk hajlandóak áldozatokat hozni (Máté 6:33). A körülményeinktől függetlenül határozzuk el, hogy a legjobbat adjuk Jehovának. „Ha a készség megvan már, az leginkább aszerint elfogadható, amije van az embernek, nem aszerint, amije nincs” — írta Pál (2Korintusz 8:12).

„Megvan a gyümölcsötök”

20—21. a) Milyen gyümölcsöt teremnek Isten rabszolgái? b) Hogyan jutalmazza meg Jehova azokat, akik a legjobbat adják neki?

²⁰ Nem megterhelő Isten rabszolgájának lenni. Ellenkezőleg, megszabadít a rabszolgaságnak egy olyan veszedelmes formájától, amely elrabolja a boldogságunkat. Pál kijelentette: „mivel megszabadultatok a bűntől, de rabszolgái lettetek az Istennek, megvan a gyümölcsötök a szentségre nézve, a vég pedig az örök élet” (Róma 6:22). Istennek végzett szolgálatunk gyümölcsöt terem a szentségre nézve, ami azt jelenti, hogy a szent, azaz erkölcsileg tiszta viselkedés áldásokat eredményez. Mi több, végül örök élethez vezet.

²¹ Jehova bőkezű a rabszolgáihoz. Ha minden tőlünk telhetőt megteszünk a szolgálatában, ő ’megnyitja nekünk az egek zsilipjeit, és áldást áraszt ránk megelégedésig’ (Malakiás 3:10). Micsoda öröm lesz egy örökkévalóságon át szolgálni Jehovát a rabszolgáiként!

Emlékszel?

• Miért válunk Isten rabszolgáivá?

• Hogyan fejezhetjük ki, hogy alárendeljük magunkat Isten akaratának?

• Miért kell felkészülnünk arra, hogy Jehova akaratát a magunké elé helyezzük?

• Miért ne nézzünk ’a mögöttünk levőkre’?

[Kép a 16–17. oldalon]

Az önkéntes rabszolgaság Izraelben alkalmazott rendszere előrevetítette a keresztényi rabszolgaságot

[Kép a 17. oldalon]

Amikor megkeresztelkedtünk, Isten rabszolgái lettünk

[Képek a 17. oldalon]

A keresztények első helyre teszik Isten akaratát

[Kép a 18. oldalon]

Mózes vonakodott elfogadni a megbízatást