Vajon viszontlátod még elhunyt szeretteidet?
JOHN mindössze kilencéves volt, amikor meghalt az édesanyja. Később így emlékezett vissza arra, ami a ravatalozóban történt: „Rajzoltam neki egy képet, és rövid szöveget írtam rá, amelyben arra kértem, hogy várjon ránk a mennyben. Odaadtam apunak, hogy tegye be a koporsóba anyához, és bár anya halott volt, jól esik arra gondolni, hogy megkapta tőlem ezt az utolsó üzenetet” (Jill Krementz: How It Feels When a Parent Dies [Milyen érzés, ha egy szülő meghal?]).
John kétség nélkül bensőségesen szerette édesanyját. Miután édesanyja jó tulajdonságait ecsetelte, ezt mondta: „Ez talán csak azért van, mert nem szeretnék a rossz dolgokra emlékezni, de vele kapcsolatban semmi rosszra nem emlékszem. Ő volt a legbájosabb nő, akit egész életemben valaha láttam.”
Johnhoz hasonlóan sokan dédelgetik elhunyt szeretteik emlékeit, és beismerik: érzelmileg szükségét érzik, hogy viszontlássák őket. Edith, akinek huszonhat éves fia rákban halt meg, ezt mondta: „Hinnem kell abban, hogy a fiam létezik valahol, csak nem tudom hol. Vajon viszontlátom? Nem tudom, de remélem, hogy így lesz.”
Az ember szerető Teremtője biztosan nem érzéketlen ez iránt a természetes emberi vágy iránt. Ezért tett ígéretet arra, hogy eljön az idő, amikor milliók újra találkoznak majd elhunyt szeretteikkel. Isten Szava számos utalást tartalmaz a halottak eljövendő feltámadásának ezen ígéretére vonatkozóan (Ésaiás 26:19; Dániel 12:2, 13; Hóseás 13:14; János 5:28, 29; Jelenések 20:12, 13).
Kik támadnak fel az égbe?
Vizsgáljuk meg John reménységét, miszerint szeretett édesanyja az égben várakozik rá. Sok templomba járó ember reménykedik vagy hisz ebben. Az ilyen nézetek támogatására irányuló törekvések közben egyházi vezetők és néhányan a szociális területen dolgozók közül tévesen alkalmaznak Bibliából vett szövegeket.
Dr. Elisabeth Kübler-Ross, az elhunytak hozzátartozóinak való segítségnyújtás egyik szakembere például ezt írta az On Children and Death (Gyermekekről és halálról) című könyvében: „Meghalni csak annyit jelent, hogy levetjük testünket olyan módon, mint ahogyan talán egy elnyűtt, öreg kabátot teszünk félre, vagy az egyik szobából a másikba lépünk át. A Prédikátor 12:7-ben [12:9] ezt olvassuk: »A por voltaképen ismét földdé lesz és a szellem Istenhez, a ki adta volt azt, tér vissza.« Jézus azt mondta: »Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek . . . hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek.« És a kereszten függő rablónak azt mondta: »Ma velem leszel a paradicsomban.«”
Valóban azt jelentik a fenti írásszövegek, hogy elhunyt szeretteink élnek, és várnak ránk az égben? Vizsgáljuk meg alaposabban az írásszövegeket, a Prédikátor 12:9-cel kezdve. Az a bölcs ember, aki leírta ezeket a szavakat, nyilvánvalóan nem szándékozott ellentmondásba keveredni azzal, amit a Bibliának ugyanezen könyvében ezelőtt már kijelentett: „az élők tudják, hogy meghalnak; de a halottak semmit nem tudnak” (Prédikátor 9:7). Az író általánosságban az emberek haláláról értekezett. Ésszerű hinni abban, hogy minden, magát ateistának valló személy és megrögzött bűnöző a halál bekövetkeztével visszatér Istenhez? Aligha. Sőt, ez egyikünkről sem mondható el, tekintet nélkül arra, hogy jónak vagy rossznak ítéljük meg magunkat. Mivel egyikünk sem volt Istennel az égben, hogyan mondhatjuk, hogy visszatérünk hozzá?
Mit ért akkor a bibliaíró azalatt, hogy „a szellem Istenhez . . . tér vissza” a halál bekövetkeztével? Amikor az író a „szellem”-nek fordított héber szót használja, nem valami egyedülálló dologra utal, amely az egyik embert megkülönböztetné a másiktól. Ehelyett ugyanez az ihletett bibliaíró a Prédikátor 3:19-ben (NW) az emberről és az állatokról szólva elmagyarázza, hogy „mindannyiuknak csak egy szelleme van”. Az író nyilvánvalóan arra gondolt, hogy a „szellem” az emberi és állati fizikai testet felépítő sejtekben lévő életerő. Ezt a szellemet nem közvetlenül Istentől kaptuk. Ezt emberi szüleink továbbították nekünk, amikor fogantatásunk és később születésünk történt. Továbbá ez a szellem nem hatol át szó szerint az űrön, és nem tér vissza Istenhez a halál bekövetkeztével. Az a kifejezés, hogy „a szellem Istenhez . . . tér vissza” egy szókép, amely azt jelenti, hogy az elhunyt személy jövőbeni kilátása az életre most már Istennél van. Istentől függ, hogy kire fog emlékezni, és végül is kit fog feltámasztani. Figyeld meg, milyen világosan mutat rá erre a Biblia a Zsoltárok 104:29, 30-ban (Kámory fordítás).
Jehova Isten szándéka szerint Krisztus hűséges követői közül korlátozott számú személyt — mindössze csupán 144 000-et — támaszt majd fel égi életre Isten szellemi fiaként (Jelenések 14:1, 3). Ők Krisztussal együtt egy égi kormányzatot alkotnak az emberiség áldására a földön.
Az első személyek, akik erről értesültek, Jézus hű apostolai voltak; nekik ezt mondta Jézus: „Az én Atyámnak házában sok lakóhely van; ha pedig nem volna, megmondtam volna néktek. Elmegyek, hogy helyet készítsek néktek. És ha majd elmegyek és helyet készítek néktek, ismét eljövök és magamhoz veszlek titeket; hogy a hol én vagyok, ti is ott legyetek” (János 14:2, 3). Azok az apostolok és más korai keresztények meghaltak, és a halál öntudatlan állapotában kellett várakozniuk Jézus eljöveteléig, amikor is égi feltámasztással jutalmazta meg őket. Ezért olvassuk az első keresztény vértanúról, Istvánról, hogy „elaluvék” (Cselekedetek 7:60; 1Thessalonika 4:13).
Feltámasztás földi életre
Mi a helyzet azonban Jézusnak azon ígéretével, amelyet a bűnözőnek tett, aki mellette halt meg? Sok korabeli zsidóhoz hasonlóan ez a férfi is hitt abban, hogy Isten majd Messiást küld el, aki felállít egy királyságot, és helyreállítja a békét és biztonságot a zsidó nemzet számára a földön. (Vö. az 1Királyok 4:20–25-öt a Lukács 19:11; 24:21-gyel, valamint a Cselekedetek 1:6-tal.) Ezenfelül a gonosztevő kifejezésre juttatta az abba vetett hitét, hogy Jézus az a bizonyos személy, akit Isten Királynak választott. Abban az adott pillanatban ez mégis valószínűtlennek tűnt, mivel Jézusra a felette kimondott ítélet miatt a közelgő halál várt. Ezért adott Jézus megnyugtató biztosítékot a bűnözőnek azáltal, hogy ígéretét ezekkel a szavakkal vezette be: „Bizony mondom neked ma, velem leszel a Paradicsomban” (Lukács 23:42, 43, NW).
Azok a bibliafordítások, amelyek a „ma” szó elé beillesztenek egy vesszőt, nehézséget okoznak azoknak az embereknek, akik meg szeretnék érteni Jézus szavait. Jézus nem ment semmiféle Paradicsomba azon a napon. Hanem a halál öntudatlan állapotában feküdt három napig, míg Isten feltámasztotta őt. Sőt feltámadását és égbemenetelét követően is várnia kellett az Atyja jobbján, míg eljött az ideje, hogy Királyként uralkodjon az emberiség felett (Zsidók 10:12, 13). Jézus Királyság-uralma hamarosan enyhülést hoz majd az emberiségnek, és az egész földet Paradicsommá alakítja át (Lukács 21:10, 11, 25–31). Akkor fogja beteljesíteni a bűnözőnek tett ígéretét azáltal, hogy feltámasztja őt a földi életre. Jézus pedig olyan értelemben lesz a férfival, hogy segítségére lesz mindabban, amire szüksége van, ideértve azt is, hogy ennek a férfinak szükséges az életét összhangba hoznia Isten igazságos törvényeivel.
Sokak feltámasztása
A bűneit megbánó bűnöző helyzetéhez hasonlóan a legtöbb ember feltámasztása itt a földön fog megtörténni. Ez összhangban van Istennek az ember megteremtésével kapcsolatos szándékával. Az első férfit és nőt paradicsomi kertbe helyezte, és arra adott utasítást, hogy vessék uralmuk alá a földet. Ha megőrizték volna Isten iránti engedelmességüket, soha nem kellett volna megöregedniük és meghalniuk. Az Isten által megítélt kellő időben az egész föld uralmuk alá került volna, Ádám pedig tökéletes leszármazottaival együtt teljesen Paradicsommá alakította volna azt (1Mózes 1:28; 2:8, 9).
Mindazonáltal mivel Ádám és Éva szándékosan vétkeztek, halált hoztak magukra és jövendőbeli utódaikra (1Mózes 2:16, 17; 3:17–19). Ezért jelenti ki a Biblia: „miképen egy ember [Ádám] által jött be a világra a bűn, és a bűn által a halál, és akképen a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenek vétkeztek” (Róma 5:12).
Egyetlen ember létezett, aki az öröklött bűntől mentesen született. Ő Isten tökéletes Fia volt, Jézus Krisztus, akinek az életét Isten az égből egy zsidó szűz, Mária méhébe helyezte át. Jézus bűntelen maradt, és nem szolgált rá arra, hogy halálra adják. Éppen ezért halála váltságdíj értékű „a világ bűneiért” (János 1:29; Máté 20:28). Ezért mondhatta el Jézus: „Én vagyok a feltámadás és az élet, aki hisz bennem, még ha meghal is, élni fog” (János 11:25, Vida fordítás).
Igen, tehát várakozással tekinthetsz arra, hogy újra találkozz elhunyt szeretteiddel, de ez megköveteli, hogy hitet gyakorolj Jézusban mint Megváltódban, és engedelmeskedj neki mint Isten felkent Királyának. Isten Királysága hamarosan az összes romlottságot elsöpri majd erről a földről. Mindazok az emberek, akik visszautasítják, hogy alávessék magukat az uralmának, elpusztulnak. Isten Királyságának alattvalói azonban túlélők lesznek, és azzal foglalatoskodnak majd, hogy ezt a földet Paradicsommá alakítsák át (Zsoltárok 37:10, 11; Jelenések 21:3–5).
Ezek után pedig elérkezik az a megható időszak, amikor kezdetét veszi a feltámadás. Ott leszel majd, hogy üdvözöld a halálból visszatérőket? Mindez attól függ, hogy mit teszel most. Csodálatos áldások várnak mindazokra, akik napjainkban alávetik magukat Jehova Királyság-uralmának, amelyet Fia, Jézus Krisztus gyakorol.